Vajdasági Magyar Demokrata Párt - Temerin

 

                                               HÍRLEVÉL                                1. szám

2003. január 20.

 

A vajdasági Temerinben működő Vajdasági Magyar Demok­rata Párt a vajdasági magyarság alap­érdekeivel összhangban úgy véli, hogy a Kárpát-me­dencében élő magya­rok határmódosítás nélküli nemzeti integrációja, a ma­gyar (perszonális) autonó­mia és a kettős állampolgárság feltételei e népcsoport nemzeti közösségként való megmaradásának.

E Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a szabadkai Nyitott Ajtó és az „Autonómia” meg a többi polgári kör tevékenységéről. Ezzel pótolni kívánjuk azokat a politikai mulasztásokat is, amelyek a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar tájékoz­ta­tásban tapasztalhatók.

Azokat, akikhez elér ez az üzenet, arra kérjük, hogy amennyiben kezdeményezésünket hasz­nosnak találják, küldjék el a Hírlevelet ismerőseiknek is. Írjanak nekünk, mondják el véleményüket, beszéljük meg közös dolgainkat!

Ágoston András a VMDP elnöke

 

Ezt már láttuk

 

illetve, láthatta az, aki már a múlt század nyolcvanas éveinek a végén is olvasott újsá­got, hallgatott rádiót.

Akkor a vezető magyar politikusok, s a vezető újságírók is, kétségbeesetten bizonygatták: az egypártrendszernek, az ön­igazgatású szocializmusnak, s a valóban széleskörű, már-már államiságba hajló vajdasági autonómia 1974-es modellje mellett kardoskodó szerb politikusoknak – van jövője. Hát nem volt.

Most, részben ugyanazok a politikusok és újságírók - miután „technikai koalícióban” kiszolgálták a Miloševići diktatúrát is – újra szembe kerültek a vajdasági magyarság alapérdekeivel.

 

Miközben kiméletlen hatalmi harc folyik a szerb politikai elit legerősebb csoportosulásai között, a Kasza József-féle csoportosulás az öt százalékos választási küszöb és a koalíciós tagság szorításában, a Vajdasági Magyar Szövetséget támogató újságírókkal együtt, elkötelezte magát Zoran Đinđić szerb kormányfő csoportja mellett.

Ez a szerb hatalomhoz való egyoldalú odasimulás hozhat ugyan eredményt a személyi- és csoportérdekeik érvényesítésében, de ellentétes a vajdasági magyarság alapérdekeivel.

 

Nemzeti Tanács a szerb hatalom szolgálatában

 

Đinđić kormányelnök koalciós partnerének hathatós támogatásávak félretette a magyarság autonómiatörekvéseit. A partnerrel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel hozatta létre – demokratikus választások helyett a most már a magyarországi kisebbségek gyakorlatában is csődbejutott elektori választások útján – a szerb hatalom teljes ellenőrzése alatt működő un. Nemzeti Tanácsot. E testületnek a gyakorlatban négy feladata van:

1. Begyűjti a Magyarországról érkező támogatásokat, tehermentesítve ezzel a szerbiai költségvetést és kialakítja a Kasza József vezette VMSZ klientúráját.
2. Látszattevékenységgel megkíméli a szerb hatalom képviselőit a kisebbségi jogok szerb politikai színtéren való igencsak kellemetlen képviseletétől. A tanácsban működő – a miloševići nyelvhasználattal élve becsületes magyarok – illedelmesen felvetik a nyelvhasználat, a magyar felvételik, vagy a magyar helységnevek kérdését, azokat, amelyek rendezése nélkül Szerbia nem kerülhet be még az Európa Tanácsba se. Közben szorgalmasan hallgatnak a magyar politikai autonómia kulcskérdéseiről. Nem akarják felállítni a vajdasági magyar szavazók névjegyzékét, nem tesznek lépéseket az önálló magyar iskolarendszer létrehozatalára, nem akarnak önálló magyar oktatási programokat készíteni, nem követelik vissza a magyar közösségi vagyont.
3. Átalakítja a közszolgálati médiát. Személyi átfedések útján – a szerkesztők és egy-két vezető kommentátor oszlopos tagjai a nemzeti tanácsnak – a VMSZ máris a saját és koalíciós partnere Đinđic számára máris megszerezte a Magyar Szót és Hét napot. Most, mellőzve a magánosítással járó lehetőségeket, a VMSZ és a szerb kormány befolyásának további erősítése céljából a vajdasági képviselőháztól magának követeli a vajdasági magyar média alapítói jogait.
4. A nemzeti tanács a szófogadó tisztségviselők, a VMSZ klientúra számára bizonyos számú jól jövedelmező munkahelyet hoz létre.

 

Szerb politikai színtér: újabb vas a tűzben?

 

Ha valami jellemző a nemzetközi közösség balkáni tevékenységére, akkor az jól kivehető törekvés, hogy egyszerre több vasat is tart a tűzben.

Miroljub Labus liberális politikus Jugoszlávia nemzetközileg elismert, gazdasági ügyeket intéző szakértője korábban Đinđić Demokrata Pártjának volt tagja. Az utóbbi fél évben kétszer volt elnökjelölt, s a vajdasági magyarok mind a kétszer rászavaztak.

Nos, ez a politikus a minap G17 Plus néven pártot alapított.

Nemes szándékkal, mert ahogy Labus a minap megvallotta, elégedetlen Đinđić teljesítményével. De – s ez talán még fontosabb - elégedetlenek a Szerbiával foglalkozó nemzetközi tényezők is. Különben aligha biztosítanának anyagiakat egy új párt működéséhez.

A nyugati beállítottságú közvéleménykutatók máris ráéreztek a változásra: gyorsan-frissen nyolc százalékos támogatottságot mutattak ki az új párt javára, amelyben ott vitézkedik Mlađan Dinkić a Jugoszláv Nemzeti Bank jelenlegi kormányzója is.

A kormányzó máris kemény összeütközésbe került Đinđić kormányfővel. Két közös témájuk van. Az egyik elvi ellentétre utal: Dinkić az erős dinár híve, Đinđić elengedné egy kicsit az inflációt. Közben a két egyivású politikus között dúl a hatalmi harc. Dinkić a most alakuló új államszövetségben szeretné megtartani jegybanelnöki posztot. Đinđićnek természetesen más elképzelései vannak.

 

A vajdasági magyarság érdeke

 

A vajdasági magyarságnak nem érdeke, hogy bárki is belerángassa a szerb politikai színtéren a Đinđić-Koštunica-Labus háromszögben zajló küzdelmekbe. Éberen kell viszont kísérnie az eseményeket, hiszen Kosovo ügye előbb utóbb napirendre kerül.

Akkor pedig csakúgy, mint a Kosovon élő maroknyi szerb kisebbség, a vajdasági magyarság is megkaphatja a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómiát.

 

Mellékletek:

 

Két VMDP dokumentum amelyet a VMSZ befolyása alatt álló Magyar Szó nem közölt.

 

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

Temerin

 

Kovács László

Magyarország Külügyminisztere

Budapest

 

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

 

A státus- illetve a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban a magyar diplomá­cia zsákutcába került.

Az ok voltaképpen egyszerű. Nem kellett volna belekezdeni a módosításba, mert ahogy ezt a választások után megtartott első Máért-ülésen is hangoztattam, a módosítást az érdekeltek egyikének súlyos presztizsvesztesége nélkül nem lehet végrehajtani.

A módosítással kapcsolatos vesszőfutás tanulságokkal jár.

Az első az, hogy botból nem lesz beretva… EU ide, EU oda, a szomszédaink nem változnak. A trianoni trauma őket is szorítja, és féltve vigyázzák a könnyen szerzett zsák­mányt. A másik, hogy az antant hatalmak politikusainak unokái sem igen változnak. Ez lát­szik a Verheugen-levélből is. (Ki is az a Verheugen? - kérdezhetjük mi is Németh Zsolttal együtt.) 

A harmadik tanulság, hogy Magyarország az új szövetségi környezetben is csak akkor kerülhet be a felsőházba, ha állja a sarat. Ha a jó gazdasági és más eredmények birtokában, a trianoni sérelmei okán méltósággal, s a 21. században is szükséges diplomáciai beleérzéssel állja, s ha ez a célszerű, szinten tartja azt a feszültséget, amelyet környezetében a határmódo­sítás nélküli nemzeti integráció visszafordíthatatlannak látszó folyamatai kiváltottak. Erre azért van szükség, hogy partnerei is észrevegyék: egy új Magyarországgal van dolguk. Konok kitartásra, s időre van szükség ahhoz, hogy a trianoni nyertesek számára világossá váljon, hogy a reintegrálódott magyar nemzettel is lehet és ajánlatos is együttműködni.

Tisztelt Miniszter Úr!

A zsákutcából, amelybe a magyar diplomácia, s vele együtt az egész magyar politikai elit – a kisebbségi is – belekerült, két irányba lehet a kitörést megkísérelni.

Hozható egy lényegében új törvény az Ön által megfogalmazott pontok alapján. Ez lenne a rosszabb megoldás. Nincs ugyanis olyan szöveg, amivel a partnerek kedvében lehetne járni. Különösen, ha némelyeket maga a törvény is zavarja.

Hagyjuk meg a törvényt ebben a hibernált állapotában, amelyben most leledzik. Nem kell vele tenni semmit. Beszélni róla, tárgyalni az érdekeltekkel azt igen.

Ugyanakkor – persze ezt is előkészítve – meg kell nyitni az igazi, a most már idősze­rűvé vált kérdést: milyen legyen a kapcsolata Magyarországnak a kisebbségeivel, most az EU küszöbén és később, ha már EU-tagként kell tovább vinnie a Kárpát-medencében élő magya­rok határmódosítás nélküli integrációjának folyamatát. Figyelembe véve a tényt, hogy a ma­gyar nemzet most már azokat a területeket sem tudja belakni, amelyek a trianoni döntés után megmaradtak a számára.

Ez az össznemzeti eszmecsere az, ami a tényleges szükségleteknek megfelelő kitörési irány lehet mindannyiunk számára.

A Vajdaságban létrejött ugyan a VMSZ szerb hatalomhoz kötődő nemzeti tanácsa (ugyanolyan botrányos elektori választások útján, mint a minap magyarországi roma önkor­mányzat), de – s ez jó – a nemrég megkötött magyar-jugoszláv kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodás­ban maradt lehetőség a végrehajtási és a jogszabályalkotási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia kérdésének újbóli megnyitására.

Ismeretes, hogy Đinđić szerb kormányfő jó politikai ritmusérzékkel felvetette Kosovo kérdését. Szerinte az ott élő szerbeknek széleskörű nemzeti alapú területi autonómiát kell kapniuk. Kosovo önállósága fejében pedig Đinđić átfogalmazná a Daytoni Egyezményt. Méghozzá úgy, hogy abból a szerb entitás Szerbiához kerüljön. Mindez számunkra azért fon­tos, mert résen kell lennünk: kis nemzetközi, magyarországi és szerb jóakarattal a Kosovoi rendezés oldalvizén haladva a háromszáz ezres vajdasági magyarság is megkaphatja a tényle­ges nem­zeti alapú politikai autonómiát. Ha ehhez társul a kettős állampolgárság lehetősége azok számára, akik ezt a magyarok közül igénylik, olyan kettős kapcsolatrendszert hozhatunk létre, amelyben a vajda­sági magyarok Szerbia polgáraiként, de identitásukat megőrizve kö­zösségként maradhatnak meg szülőföldjükön.

Abban a reményben, hogy ez a gondolatmenet nem keresztezi a magyar kormány és a diplomácia, illetve a magyar politikai elit politikai törekvéseit, tisztelettel:

Temerin, 2003. január 14.

Ágoston András, elnök

 

 

 

 

 

 

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

Temerin

Közlemény 2003. január 17.

 

Előretolt helyőrségek?

 

A vajdasági Magyar Demokrata Párt szerint szimbolikus jelentősége van Medgyessy Péter magyar miniszterelnök döntésének, hogy nem vesz részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség január végére tervezett kongresszusán. Mint ahogy jelzés-értékű Adrian Nastase román miniszterelnök „egyértelmű elvi beleegyezése” is.

Tízegynéhány évvel a rendszerváltást követő nagy magyar egymásratalálás után az RMDSZ esete a magyar miniszterelnökkel szemléltető oktatás lehet azok számára, akik még nem látják: a határon túli kisebbségi politikai elitek kétpólusúvá váltak. S hogy a helyi hata­lomhoz simuló csoportosulásaik bizony közelebb állnak Belgrádhoz, Bukaresthez, Pozsony­hoz, mint Budapesthez.

Azt, hogy tényleges érdekellentét feszül a magyar kormány és kisebbségi elitek helyi hatalomhoz simuló szárnya között, bizonyítja nemcsak státustörvény-módosításával járó, a magyar kormány számára megalázó huzavona, hanem a helyi hatalmat olcsó pénzért kiszol­gáló kisebbségi eliteknek a napi politikában követett nyílt kollaborációs politikája is.

Ismeretes, hogy a román kormány lehetetlenné tette más magyar politizáló szerveze­tek, pártok létrehozatalát. Az egy szem RMDSZ-t meg sanyargatja. Legutóbb, éppen az egyéni válasz­tókörzetek bevezetésével. Látható, hogy Nastase az RMDSZ-t a Magyarország felé előretolt helyőrség szerepébe akarja beleszorítani.

Ha a magyar kormányfő el akarja kerülni, hogy idegen terepen két oldalról is bekerít­hessék, nem tehet mást, el kell hárítania az RMDSZ kongresszusára szóló meghívást.

A miniszterelnök politikai dignitását megőrizendő ezt valószínűleg meg is teszi.

Lát­nunk kell azonban, hogy ez nem elég. Azzal a ténnyel szembekerülve, hogy a két­pólusú ma­gyar kisebbségi elitek hatalomhoz simuló szárnya bizonyítottan közelebb áll a helyi hatalom­hoz, mint Budapesthez, a magyar politikai elitnek előbb-utóbb állást kell foglalnia.

A kérdés az, képviselheti-e legitim módon a kisebbségi elitek versenypártként helyi hatalomhoz simuló szárnya a magyar közösség önazonosságának megőrzésével kapcsolatos alapvető érdekeket?

Vajdaság vonatkozásában, a magyar politikai elitnek arról kell döntenie, autonómiá­nak tekinti-e a Vajdasági Magyar Szövetség Đinđić kormányfő ellenőrzése alatt álló nemzeti tanácsát vagy sem? Mert az máris látszik, ez a legális, ámde nem legitim testület két célt szol­gál. Az egyik, hogy a Magyarországról érkező anyagi segély begyűjtésével tehermentesítse a szerb költségvetést, s a másik, hogy anyagilag megszorítsa, s a szerb miniszterelnök szolgá­latába állítsa a vajdasági magyar médiát is.  Hogy a szerb kormány végül elmondhassa: a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak is eleget téve kezeli a kisebbségeinek ügyét?

Ki kell mondani: ha akarjuk a határmódosítás nélküli nemzeti integrációt, a magyar politikai elitnek ténylegesen vállalnia kell a felelősséget az egész nemzet felemelkedéséért. Így a politikai pengeváltást mindazokkal, akik saját részérdekeiket a nemzet egészének ügye elé helyezik. Van erre esély? Hisszük, hogy van!

Ágoston András, elnök s.k.