Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

 

 

HÍRLEVÉL

7. szám

2003. február 24.

 

 

A Vajdasági Magyar Demok­rata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-meden­cében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

E Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a szabadkai Nyitott Ajtó, más civilszer­vezetek és az „Auto­nómia” meg a többi polgári kör tevékenységéről. A Hírlevélben rendszeresen kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, amelyeket a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap bojkottál.

Azokat, akikhez elér ez az üzenet, arra kérjük, hogy amennyiben kezdeményezésünket hasz­nosnak találják, küldjék el a Hírlevelet ismerőseiknek is. Írjanak nekünk, mondják el véleményüket, beszéljük meg közös dolgainkat!

Köszönjük az észrevételeket. Ha bírálat érkezik azzal a Hírlevélben is foglalkozunk.

 

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

 

 

Ki a hibás?

 

Viharfelhők gyülekeznek Szerbia felett. Március 31-e helyett, kapott ugyan az ország egy új, június 15-ei határ­időt, s ha addig javítja a Hágával való együttműködését, számíthat az amerikai támogatásra. Közben lejár az utolsó részlete is annak az európai segélynek, amely még a balkáni háborúk Horvátországból és Kosovoról érkezett szerb menekültjeinek a bajait volt hivatva enyhíteni. További támogatás nincs kilátásban. Hirtelen kérdésessé vált az EU-ból eddig menetrendszerűen érkező gazdasági segély. Mit ad Isten, Európa is több háborús bűnös kiadatását követeli.

A 2000. év októberében bekövetkezett félfordulat után az ország nyűglődésének im­már harmadik esztendejében óhatatlanul felmerül a kérdés: ki a hibás?

A nemzetközi közösség, amely az új vezetőket is úgy babusgatja, mint Milosevicet a múlt század kilencvenes éveinek elején? A győztes Szerb Demokratikus Ellenzék – benne a kormányzati szerepvállalásával büszkélkedő Vajdasági Magyar Szövetséggel – amely sehogy sem tud megbirkózni a Milosevic után is tevékeny maffia örökségével? Vagy a szerb szavazópolgárok nem kis hányada, amely még mindig nem fogta fel, hogy a vérgőzös évekért egyszer fizetni kell? Netán az albánok, akik saját államot akarnak Kosovoban?

Nincsenek ártatlanok.

Ebből a szemszögből nézve igaza van a magyar kormány illetékeseinek, amikor diszk­réten, de határozottan elhárítják a vízumkényszer bevezetése miatt rájuk háruló felelősséget, s az EU-val együtt hajtogatják: tegyenek már valamit a szerb urak is a vízumkötelezettség feloldásáért. Már a románok sem vízumkötelesek!

 

A vajdasági magyarok vétke

 

Mit vétettek a vajdasági magyarok, hogy a vízumkérdésben nem kerülhetik el a szerb pol­gártársaik sorsát? 

Nem elég, hogy ők kezdettől fogva valóban kiálltak Milosevic politikája ellen, s hogy a nyo­masztó lélektani hadviselés kellős közepén rászavaztak a történelmi VMDK-ra? Hol vétettük el a lépést, hogy most a polgári egyenlőség kifordított mércéje alapján egy sorba ke­rültünk azokkal, akik a balkáni háborúkban hét közben bennünket sanyargattak, a hétvégeken pedig átugrottak valamelyik Szerbián kívüli harctérre lövöldözni, és főleg tarhálni?

Aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

Kasza József és társai a VMSZ-ből, Milosevic szocialistáival „technikai”, Djindjic demokra­táival viszont – az öt százalékos választási küszöböt átugorva – rendes koalícióban, feladták a magyar autonómiára vonatkozó követelést, s ha nem is legitimálták, de szalonképesebbé tették a mindenkori szerb ha­talmat. Sőt, hajlottak rá, hogy kiszolgálják, s ezzel ténylegesen javítsák pozícióját a nemzetközi politikai színtéren.

A felelős magyar vezetőknek ez a politikája saját gyarapodásuknak kedvezett ugyan, sőt, Kasza József megkapta a két tisztviselővel járó „fontos” kormányalelnöki pozíciót is, de vajdasági ma­gyarság velük együtt a korpa közé keveredett…

A vízumkötelezettség bevezetésével összefüggő kétoldalú szerződés Magyarország és Szer­bia-Montenegró között még aláírásra vár, de máris megjósolható: ha lesznek is némi, egy-másfél évre szóló könnyítések, Magyarország EU-ba történő belépte után leereszkedik a schengeni vasfüggöny. A vajdasági magyarok pedig várhatják, hogy az EU megkönyörüljön Szerbián, s levegye a vízumkötelezettek listájáról.

Marad a remény, hogy Magyarország nem akarja az EU módjára büntetni az itt élő magyar közösséget, s lehetővé teszi számára a kettős állampolgárságot.

 

A népszavazás magyar ügy is lehet

 

A Vajdaság autonómiája szerb, a magyar (perszonális) autonómia magyar ügy. Azok, akik ezt a kettőt összeke­verik – főleg a Vajdasági Magyar Szövetség háza táján – a kisebb ellen­állás vonalán haladva, vagy kiszolgálják a mindenkori szerb hatalmat, vagy a vajdasági magyar média által félrevezetve, bolyongnak a politikai életben. 

Nem véletlen, hogy sem vajdasági szerb pártok, sem a VMSZ nem követelte soha, hogy népszavazás útján legitimálják a Vajdaság autonómiájára vonatkozó közös elkép­zelésüket. Tudták, hogy a vajdasági szerbek többsége nem szavazna Vajdaságra. S féltek, hogy ezt mások is megtudják, és csillaguk leáldozik.

Most, egy kicsit változhat a helyzet.

No, nem azok a vajdasági kispártok változtatták meg, amelyek belgrádi szerb pártok­kal alko­tott koalícióban lépték át az öt százalékos választási küszöböt, hanem a Vajdasági Mozgalom, ez a tarka-barka politikai szövetség mondta ki, hogy az új szerb alkotmány meg­hozatala előtt a Vajdaság autonómiájával kapcsolatban nemzeti alapon összehívott össznépi szábort (népi gyűlést) kell tartani. Ez ugyan még nem népszavazás, de ha a Vajdaság autonó­miájával össze­függésben pozitív állásfoglalás születne, azt népszavazáson kellene hitelesíteni. 

A Vajdaság autonómiájának 1988-ban történt felszámolása óta először, akad egy túl­nyomó­részt szerb politikai erő, amely nem parlamenti párt ugyan, de tudja, mire lenne szük­ség. Va­jon lesz-e támogatója ennek a valóban demokratikus követelésnek? Aligha.

 

Nagyot mondó legény(ek)

 

Kasza József, a VMSZ elnöke ismert arról, hogy nyilatkozatai tele vannak közhellyel. A napokban azonban igazi füstbombát robbantott. Az, hogy a Vajdaságot, a trianoni dön­tést kö­vetően nem Szerbiához csatolták, hanem a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, szintén törté­nelmi közhely, de a politikai kontextus, amelyben Kasza ezt kijelentését megtette, mö­göttes tartalmakat hordoz.

Két eset lehetséges. Kasza és a VMSZ vagy a Vajdaság elcsato­lását, (visszacsatolását?) tervezi, vagy készül a választásokra.

Az előbbi változatra utaló jelek nincsenek. Sőt! Kasza a múlt szombaton – ellent­mondva egy héttel ezelőtti önmagának – már azt hangoztatta, hogy „Vajdaság autonóm tarto­mány és Szerbia szerves része” csak éppen nem „elidegeníthetetlen része”. 

Itt van rögtön a másik közismerten nagyot mondó legény, Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke. Az ötszázalékos választási küszöb szorításában – Kaszát túlli­citálva – az egyik rádiónak úgy nyilatkozott, hogy ha a szerbiai kormánykörök Koszovó fel­osztásának ötletét szorgalmazzák, akkor joggal felmerül Vajdaság felosztásának kérdése is.

Ahelyett, hogy behatóan foglalkoznánk a két politikai bajnok kijelentéseivel, tegyünk néhány megjegyzést.

Az első: Magyarország nem tart igényt sem a Vajdaságra, sem annak részeire. Köszöni szépen, megy az EU-ba. Még az is kérdés, hogy a vajdasági magyarok mennyire érdeklik.

A másik: a két politikus kijelentése nem okozott igazi politikai botrányt. Némely pár­tokban (például a Szerbiai Szocialista Párt vajdasági tagozatában, vagy a Szerbiai Demokrata Pártban) mintegy a múlt század végét idézve indulatos megjegyzések hallhatók, más semmi.

A háttérben tevékenykedő nagyok tudják: a két politikus a magyar szavazók kegyeiért verseng csupán. Ami végül is nem baj, hiszen a magyar szavazó is szavazó. Akkor is, ha a Nagy-Magyarország az álma, meg akkor is, ha naponta az 1974-es vajdasági alkotmánnyal álmodik. A politika nem az álmokkal foglalkozik.

Ugye látható: a két egymással rivalizáló vajdasági kispárt meg akarja szerezni a magyar szavazatok minél nagyobb részét. No, nem magának, hanem annak, akinek végül is eladja magát, persze megfelelő számú parlamenti mandátumért.

Ennyit a szavazatgyűjtőkről, meg az álmokról.

 

Utolsókat rúgja a vajdasági autonómia

 

Ha jól megy, akkor még hat hónapig lesz érdekes politikai téma a Vajdaság autonómi­ája. Labus a G17 Plus globalizáció-barát liberális párt elnöke, aki ebben a pillanatban a nemzetközi közösség akaratának a legmegbízhatóbb közvetítője Szerbiában, kijelentette, hogy a köz­társaságnak fél év múlva lehet alkotmánya. Ha ő azt mondja, hogy lehet, az azt jelenti, hogy lesz is. Az ő emberei a letéteményesei ugyanis a nemzetközi segélyek kezelésének és nagyrészt irányításának is. Nem véletlen, hogy Dinkic a Jugoszláv Nemzeti Bankot – a nemzetköziek által sürgetett alkotmányos dokumentum meghozatalának másnapján – egyszerű táblacserével átkeresztelte Szerb Nemzeti Banknak, magát pedig jogos örökösként szerb bankkormányzónak. Djindjic kicsit berzenkedett, de mostanában jobbnak látja hallgatni.

Mindez azért fontos, mert a Vajdaság sorsa az új szerb alkotmányban dől el.

Ha Labus decentralizációs elképzeléseiben tükröződik a nemzetközi közösség vélemé­nye, ami valószínű, akkor a nemzetköziek elálltak az erős Vajdaság koncepciótól. Látszik ez abból is, hogy Labus decentralizációra vonatkozó végletesen liberális koncepciója nincs köszönő viszonyban sem azokkal a Vajdaság autonó­miájára vonatkozó ígéretekkel, amelyekkel szerbiai elnökjelöltként a VMSZ és a Magyar Szó lelkes bólogatása közben a vajdasági magyar szavazókat traktálta.

Emlékezetes, hogy Milosevic megdöntésének folyamatában a külföldi szponzorok párhuza­mosan támogatták a belgrádi és a vajdasági autonómista pártokat. Még Amerikában is meg­sétáltatták vezetőiket, sejtetve velük, hogy a tartomány magas fokú autonómiája a nem­zetközi közösségnek is szívügye. Most a G17 Plus diktál.

Újvidéken ezen a héten ütik le a záróakkordokat. A tartományi képviselőháznak választani kell az úgynevezett alaptörvény-tervezet centralisztikus és autonomista változata között. Kasza és Canak feladata az, hogy olyan kompromisszumot fogadtassanak el, amely nem ingerli nagyon a vajdasági kispártok belgrádi szerb partnereit, s ami a Demokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és G17 Plus még egyez­tetésre váró elképzeléséhez a lehető legegyszerűbben hozzáidomítható.

Nagyon valószínű, hogy a tartományi parlamentben lesznek villongások, de azok in­kább a nézők, illetve a szavazók szórakoztatását szolgálják. Kivéve, ha a tartományi parla­ment elfo­gadná a parlamenten kívüli Vajdasági Mozgalomnak a vajdasági össznépi szábor összehívá­sára vonatkozó elképzelését. Egy ilyen döntés meghozatala azonban nem valószínű.

 

Bátorság rövid pórázon

 

Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke füstölög. Úgy vélekedik, hogy pártjának felül kell vizsgálnia a Djindjic-vezette szerb uralkodó koalíción belüli szere­pét. "Kell-e a Ligának támogatni azt a szerbiai kormányt, mely minden támogatásunk ellenére is kést szúr a vajdasági politikai szubjektumra vonatkozó elképzelésbe" – tette fel a minap a nem is egészen költői kérdést az egyik belgrádi rádióban Canak. Annál is inkább, mivel „ben­nün­ket marginalizálnak, a vajdasági vagyont meg kiárusítják”.

Ebben, mármint abban, hogy marginalizálják őket és a vajdasági vagyont kiárusítják, Canaknak igaza van. S ha a vajdasági kispártok, a Vajdasági magyar szövet­ség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, meg Isakov reformistái összefognának – mivel a szerb parlamentben a mérleg nyel­vét képezik – a Djindjic-kormányt akár meg is buktathatnák. A leghatékonyabb fegyvert azonban a vajdasági kispártok nem merik bevetni.

Az „árulást” követő választásokon aligha vállalná akár csak egy belg­rádi nagypárt is, hogy a hátán vigye be őket a parlamentbe. Bizony szorít az ötszá­zalékos választási küszöb.

De Djindjic óvatos duhaj. A biztonság kedvéért máris bevetette az eddig már többször hatékonynak bizonyult „titkos fegyverét”: szombati találkozójukon Kasza szemmel láthatóan lehűtötte Canakot. Szó sincs már kormánybuktatásról! A két különben pattogó politikus meghunyászkodva, közös közleményben kéri szépen a belgrádi döntéshozókat, engedélyezzék, hogy a szerb alkotmány javaslatának kidolgozásá­val megbízott 25 tagú testületnek ne egy, hanem öt vajdasági tagja legyen.

 

Merénylet

 

Zoran Djindjic, akkor még ellenzéki vezetőként, 2000-ben, egy hónappal az októberi politikai félfordulat után így szörnyülködött: „Annak alapján, ami a sajtóban olvas­ható, állami tisztségviselőkkel kellene, hogy tele legyenek a börtönök. Botrányos, hogy az igazságszol­gáltatás szervei nem reagálnak”.

Djindjic kormányra kerülése nem hozott változást. A mai napig mindössze egy jogerős ítélet született a milosevici időszakban elkövetett törvénytelenségek ügyében. S ezzel sincs szerencséje a kormányfőnek.

A szerb televízió volt igazgatóját azért ítéltek el, mert a NATO bombázások idején – jóllehet figyelmeztették erre – elmulasztotta kiüríteni a televízió épületét. Ennek sú­lyos kö­vetkezménye lett: a televízió elleni NATO támadás 16 emberéletet követelt. Az elítélt igazgató nem kezdte meg tízéves börtönbüntetésének letöltését: a szerb büntetés-végrehajtás na­gyobb dicsősségére eltűnt, mint a kámfor. Most körözik. Még jó, hogy a belgrádi maffiózót, aki a minap a nyílt országúton, feltehetően rendelésre, neki akart hajtani kamionjával a mi­niszterelnököt szállító hivatalos gépkocsinak, gyorsan őrizetbe vették.

Manapság ez is lehet sikerélmény.