|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2003. augusztus 4.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a hozzá közel álló civilszervezetek, s a Kárpát-medence autonómiakövetelő politikai erőinek tevékenységéről. A Hírlevélben rendszeresen közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap bojkottál. Hírlevelünkről, elmondhatjuk, hogy ez az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
www.dominium.hu
Ágoston András:
Új konszenzust, most!
A Vajdasági Demokrata Pártban soha sem hittük, hogy a magyar politikai elitnek nincsenek legalább olyan jó információi a kettős állampolgárság ügyében, mint nekünk, az érintetteknek.
Pont ezért, kicsit mellébeszélésnek tartva őket, soha nem tudtuk elfogadni azokat az érveket, amelyek Magyarország elözönléséről, a határon túli szállásterületek kiürüléséről, vagy éppen az EU-s kifogásokról szóltak.
Nem jogi, hanem politikai akadályokat kell leküzdeni
Tudjuk, hogy van Gross jelentés az autonómiákról, hogy az EU 15 tagországa közül tizenegy olyan szabályozást vezetetett be, amely lehetővé teszi, hogy nemzeti érdekeknek megfelelően kezeljék a kettős állampolgárság intézményét. Tudjuk, hogy az EU kettes, sőt hármas és többes állampolgárságban is gondolkozik, s hogy ebben az ügyben a készülő EU alkotmányra való hivatkozás egyszerű szemfényvesztés.
Tudjuk és méltányoljuk, hogy a magyar politikai elit egészében – tisztelet a kivételeknek, Orbán Viktornak, Lezsák Sándornak, s még néhányuknak – még nem engedett szorításából az EU-csatlakozási görcs.
Feltételezzük, hogy ez akadályozza meg a magyar politikai elitet abban, hogy nyilvánosan szembenézzen a tényekkel: a rossz demográfiai mutatókból eredő tennivalókkal, a kisantant tevékenységével, s néhánnyal a fenntartható fejlődés legösszetettebb feltételei közül.
Miután az elmúlt hetekben a kettős állampolgársággal kapcsolatos vitában a maguk pőreségében mutatkoztak meg a tényleges nemzeti dilemmák, a kérdés most már csak az, van-e remény a szembenézésre, s az egész nemzet szempontjából hasznos, a 21. századra érvényes új nemzeti stratégia kidolgozására? Az új konszenzusra.
Szerintünk van, s van előnye is annak, hogy részben a körülmények, másrészt a kitartó politikai munka nyomán (Fidesz – MPSZ, VMDP, Tőkésék mozgalma Erdélyben) a magyar politikai elit egésze eljutott a falig. A fal a trianoni trauma.
Most a politikai elit vagy szembenéz vele, rendezi végre közös dolgainkat, s feloldja a trianoni traumát, vagy elfecsérelve az időt és a töméntelen energiát, egy nagy kiszolgáltatottság állapotában csúszik be a 21. századba.
Lehet még egy ideig taktikázgatni, de a főkérdésre, arra, hogy Magyarország a kisebbségeivel együtt, vagy magában kíván-e az EU-ban elhelyezkedni, előbb-utóbb felelni kell.
Kellenek az autonómiák is
A VMDP szerint a kettős állampolgárság jó eszköz lehet a határmódosítás nélküli nemzeti integráció visszafordíthatatlan folyamatainak továbbvitelére.
Jó lenne a határon túli magyaroknak, mert biztonságot, jó mozgási lehetőséget jelentene számukra, de jó lenne Magyarországnak is, mert egy az egész nemzetre kiterjedő fejlődési stratégiát tudna kidolgozni, s ezzel megteremthetné az ország fenntartható fejlődésének egyik leglényegesebb feltételét. Konkrétabban, olyan munkaerőgazdálkodási stratégiát alakíthatna ki, amilyet egy európai állam sem utánozhatna. (Egynek sem kellett elszenvednie a Trianonhoz hasonló csapást.)
Emlékezetes, hogy a múlt század hatvanas éveiben, pont gyors gazdasági fejlődése érdekében Nyugat-Németország olyan vendégmunkás-foglalkoztató modellt talált ki, ami jó volt neki is, meg a többi között a vendégmunkásként ott dolgozó vajdasági magyaroknak is.
Most új nemzeti konszenzusra van szükség. Ha Magyarország egy kicsit megmelegszik az EU-ban és feloldódik a csatlakozási görcs, aminek szorításában az egész nemzet érdeke időnként a politikai tevékenység második vonalába helyeződött át, megszülethet az új konszenzus.
Ennek központi kategóriái a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása, a kisebbségi közösségek belső tartalékainak feltárása, megmozgatása és használhatóvá tétele, valamint a kisebbségi autonómiák létrehozatala, mert enélkül nincs helyben maradás.
Magyar politikusok a kettős állampolgárságról
Orbán Viktor
A vajdasági magyarok bejelentették az igényüket a kettős állampolgárságra. Az Európai Unióban ez a megoldás teljesen jogszerű. A szerb kormány bejelentette, hogy a maga részéről készen áll az erről szóló tárgyalásokra. A magyar ellenzék csöndben, finoman, nem akarván belpolitikai kérdést csinálni az ügyből, érzékelteti, hogy készen áll arra, hogy támogassa a magyar kormány igenlő döntését.
És van egy magyar kormány, amely bejelenti, hogy ő nem támogatja ezt a megoldást. Jó, ha tudjuk, hogy nincs a világon még egy olyan nemzet, nincs a világon még egy olyan ország, amelynek a kormánya egy ilyen helyzetben nemet mondana. Ez szomorú és súlyos dolog. Én most nem indulatokra, nem minősítő szavakra és mondatokra sarkallnám önöket, hanem gondolkodásra. És azt tanácsolom, gondolkozzunk azon, hogyan hozzunk létre, akár az egész Kárpát-medencét magába foglaló magyar együttműködést, összefogást annak érdekében, hogy ez az egyébként eurokonform megoldás a vajdasági magyarokra nézve is megszülethessék.
Kovács László
No most játsszunk el ezzel a gondolattal, mert ez most még csak egy ilyen gondolati játék, hogyha Magyarország megadja a magyar állampolgárságot a vajdasági magyaroknak, akkor mért ne adná meg, mondjuk, a romániai magyaroknak, mért különböztetné meg hátrányosan az ukrajnai, a szlovákiai, a szlovéniai és a horvátországi magyarokat? És például azok a juttatások, amelyek állampolgársági jogon járnak, akkor azok majdnem hárommillióval több embernek járnának.
Elbírja ezt a magyar gazdaság? Elbírja ezt a magyar szociális intézményrendszer? Elbírja ezt a magyar oktatási rendszer? Aki ilyesmiket követel, az nem tudja, miről is beszél, vagy nagyon is tudja, és szándékosan teszi.
Ami ma realitás, az az, hogy két szomszédos országgal, Szerbia és Montenegróval, valamint Ukrajnával be kell vezetnünk a vízumkényszert. Még mindig tárgyalunk, és remélem, hogy nem is eredménytelenül arról, hogyan lehet a vízumhoz jutást úgy megkönnyíteni, hogy az a lehető legkevesebb adminisztrációval, a lehető legkevesebb idővel járjon, és a lehető legolcsóbb legyen.
Lezsák Sándor
Lezsák Sándor a legfőbb közjogi méltóságokhoz intézett levelében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "a kormány vonakodik megadni" a Szerbia és Montenegró területén élõ magyaroknak az állampolgárságot. "Meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság erősítené összetartozásunk tudatát, megkönnyítené a délvidéki magyarok életét hazánk uniós csatlakozását követően is" – tartalmazza a levél, amelyet a lakiteleki Európa Szabadegyetem százötven résztvevője nevében fogalmazott meg az MDF alelnöke.
A Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, Szili Katalin házelnökhöz és Medgyessy Péter miniszterelnökhöz intézett levél szerint "a kettős állampolgárság intézménye biztonságot jelentene a határon túli magyarok számára, és elősegítené szülőföldön maradásukat". ”Alkalmasnak látjuk az időt arra, hogy a magyar kormány ne csak külpolitikai programjában, hanem tetteivel is bizonyítsa a magyar nemzet egésze iránti elkötelezettségét" – áll a levélben, amelyben Lezsák Sándor a közjogi méltóságok segítségét kéri, hogy "a délvidéki magyarok 2004 májusa előtt magyar állampolgársággal is rendelkezhessenek”.
Vita a délvidékiek között
A Hírlevél 29. számában jeleztük, hogy reagálunk dr. Korhecz Tamás HVG-ben megjelent cikkére, melyben ellenzi a kettős állampolgárságot.
Vékás János és Csorba Béla jelentkeztek reflexiókkal.
Vékás János:
Kinek nem jó a kettős állampolgárság?
"Azt álmodtam, két macska voltam és játszottam egymással" - ez a Karinthy-idézet jutott eszembe Korhecz Tamás HVG-beli cikkének olvasása közben.
A tartományi kisebbségügyi miniszter ugyanis a kettős állampolgárság kérdése kapcsán azt bizonygatja: ellentét van a vajdasági magyarság mint közösség és a vajdasági magyarok mint egyének érdeke között. Miközben a vajdasági magyarok mint egyének kétségkívül kedvezőnek tekintenék, ha a magyar állam számukra előnyösebb feltételeket szabna a magyar állampolgárság elnyeréséhez, addig egy ilyen lépés a magyar állam részéről a "szülőföldön maradás" politikájának feladását jelentené és a kisebbségi közösség "kegyes nemzethalálához" vezetne.
Először megvizsgáljuk az állítás elvi-elméleti alapjait, majd kísérletet teszünk motívumrendszerének felvázolására.
Kétségtelen, hogy a vajdasági magyarok közül sokan kedvezően fogadnák, ha a magyar állam számukra kedvezőbb feltételeket teremtene a magyar állampolgárság elnyerésére. Ez növelné szabadságfokukat, hiszen olyan lehetőséghez jutnának, amellyel nem kötelesek élni: ha akarják, kérik a magyar állampolgárságot, ha úgy érzik, nincs rá szükségük, nem élnek a lehetőséggel. Bővülne tehát szabadságfokuk, s ezt kevesen tartanák kedvezőtlen fejleménynek.
Ugyanakkor ők azok, akik egyénenként a vajdasági magyarság közösségét alkotják, ha felismerik összetartozásukat, közös értékrendjüket és érdekeiket. Mert rajtuk kívül mi lehetne még az a "szubsztancia", az a többlet, amely a vajdasági magyarságot mint közösséget képezi?
E kérdésre válaszolandó Korhecznek két érvelési lehetősége lenne:
- vagy azt állítja, hogy a nemzet mint kollektivitás több az azt alkotó egyének összességénél, tehát a nemzetben valamilyen "transzcendens" értéket is látni vél,
- vagy annak a tézisnek a fárbájával áll elő, hogy az egyén (esetünkben a jobb sorsra érdemes vajdasági magyar kisebbségi polgár) nem ismeri fel érdekei közösségi keretben való érvényesítésének célszerű útjait és módjait. Tehát valaki másnak kell ezt helyette megtennie, aki bölcsebb és "messzebbre lát".
Az első lehetőséget Korhecz esetében nagyon nehéz lenne nem kizárni. Eddigi szövegeit ismerve el kell mondani: javára írassék, hogy gondolkodásmódjától távol áll a faji szempont, a "vér és föld" elve, s a kollektív jogokat ő is mindig az egyéni emberi jogokból vezette le. A második alternatíva kísértése már inkább valószínűsíthető. Előfordulhat: valóban elhitte egy pillanatra, hogy a sanyarú sorsú vajdasági magyarok agyát elöntötte a pillanatnyi érdek ösztönössége, s nem mérik fel kellő alapossággal hosszú távú érdekeiket, amire most a kisebbségügyi miniszternek kell figyelmeztetnie őket.
De a magam részéről ezt sem tartom valószínűnek. Inkább azt gondolom, Korhecz érvelése azért sikeredett ilyen sutára, mert maga is érzi, hogy az igazi érvek nem hangzanak szépen.
Márpedig csak az szép, ami igaz.
Az igazság pedig - ha nem is szép - szerintem így fest:
A kettős állampolgárság ügyében valójában két állam érdeke ütközhet. Amikor Korhecz a kérdés kapcsán három résztvevő félként a magyar államot, a vajdasági magyart, mint egyént és a vajdasági magyarságot mint közösséget jelöli meg, akkor a képlet azért féloldalas, mert kimaradt belőle a valódi harmadik szereplő: Szerbia és Montenegró állam.
Ez az a fél, amelynek érdekét Korhecz - kissé elnagyoltan - a vajdasági magyar közösség érdekeként igyekszik feltüntetni.
S így a képlet mindjárt világosabb.
Az elmúlt évtizedek során a határon túli magyarok szűk pályára kényszerültek: a kisebbségen belüli "csökönyös kisebbség" kivételével nem maradt számukra más választás, mint az elvándorlás vagy a beolvadás. Mindennél világosabban bizonyítják ezt a demográfiai statisztikák. Ez a valódi "kegyes nemzethalál".
Sokáig csak siránkoztunk emiatt, mert az akkori konstellációban nem lehetett tenni mást. Időnként volt, aki mással próbálkozott, de nemigen járt sikerrel. Maradtak még az egyéni túlélési stratégiák.
Most új helyzet van kialakulóban. Az európai integráció folyamatában eleve csorbul az éle az "állampolgári alattvalóság" mint modern jobbágyság instrumentumának. Az egyén úgy szabadul fel az állam hatalmi nyomása alól, hogy ez nem kényszeríti szülőföldje elhagyására, feladására. Szabadabb a mozgástere, s e szabadság megszerzéséért nem kell száműzetéssel lakolnia.
Ezt jelenti a kettős állampolgárság, s majd az európai állampolgárság a távlatokban. S erre vezet Szerbia útja is.
Nézzük most az indítékokat.
Amikor a török birodalom seregei elárasztották a Balkánt, a térségben nagy migrációk indultak. Egyes területek teljesen elnéptelenedtek. S láss csodát: a "megszállók" kedvezményekkel, kiváltságokkal igyekeztek a lakosságot visszacsalogatni, hisz már számukra is nyilvánvaló volt, hogy egy országban a legfőbb érték a munkaerő.
Magyarországon továbbra is jelentős a népességfogyás. Ugyanakkor a gazdasági növekedés (és most ne a napi pártpolitikai vitákat, vagy a pillanatnyi megtorpanásokat, hanem a hosszú távú folyamatokat figyeljük) igényeit rövid időn belül nem lehet kielégíteni a kedvezőtlen munkaerőszerkezet gyors átalakításával.
Szerbiát az elmúlt másfél évtizedben nagy számban hagyták el elsősorban a szakképzett fiatalok. És nem csak a magyarok. Közülük sokan mentek Magyarországra is. Ezt adminisztratív intézkedésekkel mind nehezebb lesz megakadályozni.
A szerb állam e téren csak egy dolgot tehet: demokratizálás útján hatékonyabbá teszi rendszerét, nyit és felveszi a versenyt a világgal. Ha pedig igényt tart magyar nemzetiségű állampolgárainak munkaerejére is, akkor otthonosabbá teszi számukra az életet Szerbiában.
Korhecz Tamás írásában kitér a szerb miniszterelnök szabadkai nyilatkozatára is, miszerint Szerbia nem ellenzi a kettős állampolgárságot a vajdasági magyarok számára. Megjegyzi: nincs ebben semmi új. Valami új azonban mégis van, ha nem is a kettős állampolgárság jogi megítélésének tekintetében. Mégpedig a következő. Nem feltételezhető, hogy a szerb miniszterelnök ne lenne tudatában a szerb állam valós érdekeinek. De nyilatkozatából az is kicseng: tudatában van annak is, hogy mennyi kárt okozott Szerbiának a Milošević által alkalmazott kettős mérce elvtelensége. Ha ez a felismerés megerősödik, kevesebb szükség lesz a Korhecz Tamás írására jellemző erőszakolt csűrés-csavarásra.
Újvidék, 2003. július 26.
Csorba Béla:
Egy kegyes hazugság bírálata
(Hozzászólás Korhecz Tamás Kegyes nemzethalál? c. cikkéhez)
Korhecz írását (Kegyes nemzethalál? )a Magyar Szó 2003. július 25-ei száma a budapesti kormánypárti HVG-ből vette át. Tartalma alapján, mint az anekdota-beli állatorvosi lovon, szinte mindegyikét be lehet mutatni azon tévhiteknek és babonáknak, amelyekkel napjainkban az anyaországi és a határontúli magyarokat riogatják.
A kettős állampolgárság lehetőségének megvalósítása elé sem a szerb állam, sem a magyar valóban nem gördít akadályt. Ebben Korhecz Tamásnak igaza van. A VMSZ tartományi tisztségviselője azonban elhallgatja azt a tényt, hogy a vajdasági magyarság jelenlegi politkai követelése az alanyi jogon járó kettős állampolgárságra vonatkozik. A különbség a mostani állapotok és a kívánatos jogi rendezés között több mint szembetűnő. Jelenleg a hatályos magyar alkotmány és a magyar törvények miatt ahhoz, hogy valaki a már meglevő állampolgársága mellé a magyart is megkapja, olyan feltételeknek kell eleget tennie, amelyek a gyakorlatban felérnek a vagyoni cenzussal: állandó anyaországi letelepedést, munkahelyet feltételeznek egyebek mellett, és gyakorlatilag a határon túli magyar, ha meg akarja szerezni a magyar állampolgárságot, az esetek többségében kénytelen itthoni egzisztenciáját felszámolni, vagyonát, földjeit eladni, munkahelyén felmondani, hogy Magyarországon teremthessen magának vagy gyermekeinek új életfeltételeket. Ez alól eddig csak a tehetősebbek voltak kivételek. Így alakult ki azután az a helyzet, hogy például szerb (kínai stb.) vállalkozóknak már régen a zsebükben lapul a magyar útlevél, a határon túli átlagmagyar pedig legföljebb csak álmodozhat erről, mintha neki és (nagy)apáinak soha semmi köze nem lett volna Magyarországhoz.
Az, hogy a kettős állampolgárság megadását alanyi jogon kérik a vajdasági magyarok, egyben annak követelését is jelenti, hogy a határon túli magyar akkor is kaphasson magyar útlevelet, ha nem költözik Magyarországra, hanem a szülőföldjén marad.
És itt érkeztünk el Korhecz rémképeinek a legsötétebbikéhez, a kegyes nemzethalál gondolatához. Korhecz szerint magyar útlevéllel a zsebükben a vajdasági magyarok tömegei vándorolnának el a szülőföldjükről. Csakhogy erről szó sincs. Sőt, ilyen szempontból a jelenlegi magyarországi előírások sokkal végzetesebbek a vajdasági magyarokra nézve, hiszen biztosított magyarországi anyagi helyzethez, letelepedéshez, munkahelyhez kötik a magyar útlevél megadását, ezzel azonban – a gazdagabb polgártársainkat kivéve – gyakorlatilag lehetetlenné teszik a kétlaki életformát és igen nagy mértékben lehetetlenné teszik a szabad visszatérést a szülőföldre. A jelenlegi magyarországi gyakorlat sokkal inkább serkenti a végleges elköltözést, az agyelszivást és a határon túli magyarok vagyonának, tőkéjének átömlesztését, mint az alanyi jogon (tehát elköltözés nélkül) adandó állampolgárság, amit már csak ezért is teljes erkölcsi joggal követelünk. Meggyőződésem (és tapasztalatom) szerint éppen a jelenlegi magyarországi törvények serkentik a határon túli területek kiürítését, mert aki a mostani feltételek között elköltözik, az csak a legritkább esetben tud visszajönni.
Ami a magyarországi adófizetési kötelezettségeket, egészségügyi és szociális ellátást illeti, a félelmek ebben a vonatkozásban is irreálisak. Tudni való, hogy Magyarországon kinek jár egészségügyi és szociális ellátás. Annak, aki az adót és a megfelelő járulékokat, illetékeket fizeti. Ez vonatkozna a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarokra is, szó sincs tehát különlegesen nehéz állami töbletterhekről. Ami pedig a katonai szolgálat kérdését illeti: hatályos nemzetközi egyezmények rendezik a kérdést, tehát senkinek sem kell attól tartania, hogy ha két ország polgára, mindkét helyen be kellene vonulnia.
Én magam úgy vélem, a kettős állampolgáság megadásával, amit valószinűleg alkotmánymódosításnak is, de törvénymódosításnak egészen biztosan meg kellene előznie a magyar országgyűlésben, valójában nem a határon túli magyar területek végleges kiürítését érnék el, hanem ellenkezőleg: reményt és biztosítékot adnának a szülőföldön maradáshoz többek között a kétlakiság könnyebbé tételével is. Hiszen az Európai Unióban mindez már egyébként is gyakorlat. Miért éppen a határon túli magyarok tömegeit kéne röghöz kötni, mintha kisebbségi politikusaik egy rétegének jobbágyai lennének, egy tévesen értelmezett nemzetpolitika jegyében? Itt volna az ideje nemzetben és nemcsak területben és területi hovatartozásban gondolkodni! Hiszen a jelenlegi gyakorlattal csupán folytatódik azon magyar társadalmi rétegek fiatal nemzedékeinek reményvesztett asszimilációja, akik szórványban és szociálisan leszakadt helyzetben élnek immár évtizedek óta, másrészt a schengeni vasfüggöny miatt felgyorsul azok végleges áttelepedési szándéka, akik (elsősorban a tömbben) úgy érzik, hogy van még mit átvinniük Magyarországra, akár gazdsági, akár szellemi tőke formájában. A kettős állampolgárság alanyi jogon történő megadásával épp ezt a folyamatot tudnánk lelassítani.