|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2003. október 6.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a hozzá közel álló civilszervezetek, s a Kárpát-medence autonómiakövetelő politikai erőinek tevékenységéről. A Hírlevélben rendszeresen közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap bojkottál. Hírlevelünkről, elmondhatjuk, hogy ez az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
www.dominium.hu
Csorba Béla:
Tábornok Úr!
Szeretnék Önnek valami szépet és megnyugtatót eldadogni -- oda fel, ahol szellemi hazánk libeg a Magasban, és oda le, ahol a másik, örök hazánk ásít nyirkosan a Mélyben. Szeretnék, de csak a Költő másfélszáz éven át oly sokszor idézett sorai jutnak az eszembe:
„Megint beszélünk s csak beszélünk,
A Nyelv mozog s a kéz pihen,.. "
Mert a minap egy pest-budai nagyúr ismét üzent nekünk. Azt üzenete, hogy majd „kivizsgálják”. Majd „bizottságot” hoznak létre. Majd „körüljárják”, „fontolóra veszik” és „megvitatják”, de hát „ez egy bonyolult kérdés”, és még az is lehet, hogy mi csupán sunyi nemzet- és hazaárulók vagyunk, és csak azon mesterkedünk éjt nappallá téve, hogy hogyan ürítsük ki ezt a tájat, hogy hogyan iszkolhatnánk el erről a földről. Mint ahogyan Ön is iszkolt, ugye tábornok úr, véres csatáiban Perlasznál, Jarkovácnál, Tomasevácnál... És végül Aradon. Egészen az uradalmi templomkriptáig. Úgyhogy Ön, tábornok úr, ne is álmodjon róla eleméri magányában, hogy egyhamar kiérdemelhetné a kettős állampolgárságot. Esetleg ha újra kivégeztetné magát, mint legújabb kori bajkeverő. De még az sem biztos. De kínálkozna egy másik, járható út, ha még meglennének kiterjedt birtokai, és tőkéjének egy részét befektethetné, mondjuk, egy-két benzinkútba az anyaországban. Na de így, kegyvesztetten és kifosztva!? Hát miben különbözik a többi szegény ördögtől a Délvidéken? Semmiben. Hogy küzdött, hagy vért hullatott a hazáért? Hogy hű volt és türelmes, amikor azt annyian elárulták? Ugyan már! Régen volt. Meg aztán biztosan nacionalista is Ön egy kicsit.
Különben is mit akarna a magyar útlevéllel? Biztosan szavazójogot meg anyaországi karriert! Te jó isten! Hiszen még miniszter is lehetne Önből, Tábornok úr! Hova vezetne mindez?
Egyesülne ismét határmarakodások és véres polgárháborúk nélkül a nemzet! Kell ez nekünk? Hagyja ezt a Szent Szövetség?
...Így gondolkodnak ők, Tábornok úr, míg iktatnak, kioktatnak, fontolóra vesznek, körüljárják és megvitatják. És ügyünket süllyesztik, süllyesztgetik.
Ezért hát továbbra se nyugodjék békében, Tábornok Úr! Híve:
Elemér, 2003. október 6.
Három éve annak, hogy a meggyilkolt Djindjic kormányfő, akkor ellenzéki vezér irányításával a köréje csoportosuló ellenzéki kispártok Szerbia viszonylatában lényegében vérnélküli hatalomváltást hajtottak végre. Djindjic Milosevicet előbb csak a hatalomból távolította el, de mintegy fél év után belátta, hogy számára az a legjobb, Milosevic – akár a jogállamiság mellőzésével – oda kerül, ahova való: Hágába.
Az objektív megfigyelők, közöttük a VMDP kezdettől fogva hangsúlyozták, hogy a forradalminak kikiáltott 2000. október 5-én lezajlott fordulat voltaképpen csak félfordulat volt.
Az elmúlt három év színfalak mögötti mozgásait ebben a pillanatban nem ismerhetjük, de van, ami bizonyosnak látszik
Kétségbevonhatatlan, hogy az októberi félfordulatot nagyban segítették a Milosevic idejében államilag megszervezett maffia legfontosabb vezetői. Az sem lehet vitás, hogy a segítségnek előre kiegyeztetett, vagy magától értetődő ára volt.
Másodszor, a hosszú évekig éhező ellenzék, most hatalomra jutva, nem a reális politikai súlyára, hanem étvágyának megfelelően vetette rá magát a Milosevic idején megkezdett privatizációból még szép számban magánosítható javakra. S tették ezt a legkisebb koalíciós pártok fennhéjazó vezetői is minden skrupulus nélkül.
Harmadszor, a Kostunica vezette Szerb Demokrata Párt máig ismeretlen okokból, esetleg a szerb nemzet mélyebb történelmi érdekeinek felismerésétől vezéreltetve, nem vett részt a harácsolásban a nemzeti vagyon széthúzásában. (Anyagi visszaéléseikről eddig nem kerültek elő bizonyítékok.) Miután Kostunica ellenzékbe vonult, megpecsételődött a koalíció sorsa. Egyik botrányból a másikba botorkálva küzd az elkerülhetetlen bukás, legalább elhalasztásáért.
Három évvel Milosevic bukása után a belső válságoktól marcangolt Szerbiában, amelyet a nemzetközi tényezők egyelőre szilárd ellenőrzés alatt tartanak, nehéz lenne felsorolni a tűzfészkeket, amelyek az országot egy túlfűtött gőzgéphez teszik hasonlóvá.
Az ellenzéki Szerbiai Demokrata Párt a minap rámutatott, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya – miközben csökken az ipari termelés – az év végére mintegy négymilliárd dollárra nő. Eszerint Szerbia máris adósválságban van.
A politika remegő kazánján a nyomásmérő mutatója régen a piros mezőben imbolyog, s jóllehet a háborús viszonyok között edződött politikusok látszólag nyugodtan viselik a megpróbáltatásokat, egyre több jel mutat arra, hogy valaminek történnie kell. Lehet, hogy pont Kostunica pártja által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány teremt új helyzetet.
Hol vagyunk mindebben mi magyarok?
- El innen, minél messzebbre. Még nem késő, még le nem ragadtunk. Így kommentálta a fiatalasszony – harminc éves, ha lehet – egy utcai beszélgetésben az újvidéki sírgyalázás után kiadott rendőrségi közleményt. Őt ez a közlemény nemhogy megnyugtatta volna, inkább arra ösztönzi, hogy feladja a küzdelmet. Emberileg meg kell őt érteni. Életének felét háborús rettegésben és ezt is tetézve állandó szerb nacionalista nyomás alatt kellett leélnie. A Vajdaságban szinte hetente röppennek fel hírek magyarverésekről, különféle bántalmazásokról, szóbeli megaláztatásról. A jelen levő és nyomasztó szerb nacionalizmusról.
Mit tehetnek a magyar politikusok?
Csak egyet, de ha azt nem teszik meg nem érdemlik meg, hogy magyar politikusnak nevezzék őket.
A vajdasági magyarok szempontjából csak a tényleges jogszabályalkotási és végrehajtási jogokkal is felruházott magyar (perszonális) autonómia adhat a közösségként való megmaradásra alkalmas közjogi keretet, s elfogadható perspektívát. Hogy a fiatalok a napi megpróbáltatások ellenére a szülőföldjükön próbáljanak maguknak egzisztenciát teremteni. Látni kell, hogy mindaz, ami a szerb államban a kisebbségvédelem terén eddig történt legfeljebb a nem különösebben finnyás – mert a balkáni véres eseményeken edződött – nemzetközi tényezők igényeit elégítheti ki.
Tényleges, politikai ellenőrzési jogot gyakorló autonómia nélkül a magyar politikus csak az autonómiáért harcolva, vagy a szerb nemzeti érdek kiszolgálójaként maradhat talpon. Aki ez utóbbira hajlandó, hídszerepben vállalnia kell a szerb nemzeti érdek magyarok felé való közvetítését. A magyarországi politikai elit, ha a kisebb ellenállás vonalán haladva a hídszerepben fellépő magyar politikusok oldalára áll, tudnia kell: rájuk a nemzet szempontjából kritikus pillanatokban nem számíthat.
Aki hídszerepben zajló kisebbségi politizálást elfogadja, vagy műveli, ne csodálkozzon, ha vannak, akik úgy gondolkodnak, mint a fenti fiatalasszony. A 21. században a kisebbségi magyarok sem akarnak állandó nyomás alatt élni. Egyéni döntéseik csak rájuk tartoznak.
Az elmúlt hetek eseményei megviselték mind a szerbek, mind pedig a magyarok idegeit.
A szerbek a Kosovoban sérelmükre elkövetett máig felderítetlen gyermekgyilkosságok miatt háborognak. Újabban a szerb titkosszolgálat Kosovoból a NATO-bombázások után Nis városába menekített részlegének egyik ámokfutó tagja által a felettesei ellen elkövetett négyesgyilkosság borzolja a kedélyeket. A Kosovo státusáról folytatott reménytelen vita, s a kapcsolódó szövevényes politikai lépések tovább táplálják az albánok iránt érzett tehetetlen dühöt s szítják a gyűlölet lángját.
A magyarok között az újvidéki katolikus temetőben elkövetett újabb, méreteit tekintve minden eddiginél súlyosabb rombolás és felháborító sírgyalázás okozott nagyfokú feszültséget, és a szerb nacionalizmust kárhoztató mély elkeseredést. Érthető mindkettő, mert szaporodnak a magyarok ellen irányuló szerb nacionalista megmozdulások. Súlyosbító körülmény, hogy az elkövetett kihágások, bűncselekmények hatalmi eszközökkel történő kezelése leginkább elmarad, jó esetben csak sovány eredményeket hoz.
A minden eddigi méreteket felülmúló temetőrombolás miatt felizzott szenvedélyek, s a nemzetközi botrány lecsitítására a szerb vezető elit gyors megoldást keresett.
Az újvidéki rendőrség képviselője sajtóértekezleten jelentette be, hogy megvannak az újvidéki sírgyalázás tettesei. Elmondása szerint a múlt vasárnap éjjel két 17 éves fiatal, egy lány és egy fiú, kitűnő tanulók, berúgtak és Újvidéken a katolikus temetőben öt óra alatt nyolcvan síremléket döntöttek le, törtek össze. Hogy milyen rendes családból valók, látszik abból is, hogy miután tudomásukra jutott gyermekeik botlása, a szülők maguk kísérték be a tetteseket a rendőrségre.
A rendőrség azonban „elkésett”. A szemfüles Kasza József, a VMSZ elnöke és a szerb kormány egyik alelnöke aligha előbbi minőségében a rendőrségi sajtótájékoztatót fél nappal megelőzve, elébe vágott a hivatalos közleménynek. A magyar sajtónak már előtte való este megsúgta: sátánista szekta tagjai követték el a sírrongálást. A középiskolás tettesek nem válogattak keresztekben, viszont a sírgyalázás éppen ott történt, ahol magyar halottak nyugszanak. S hogy így vandalizmusnak és nemzeti türelmetlenség szításának minősíthető az újvidéki sírrongálás.
Hagyjuk most a meseként sem igen hihető rendőrségi közleményt. Tegyük fel, hogy… illetve ne tegyünk fel semmit.
Kasza, ahelyett, hogy egyértelműen megmaradt volna a mélységesen megbántott kisebbségi közössége oldalán, tudatosan, vagy máris a választási kampány lázában égve vállalta a vállalhatatlant: azt, hogy kormánya érdekében kifogja a legveszélyesebb szelet magyar felháborodás vitorlájából.
A magyar közvélemény ilyen „megdolgozása” szerb szempontból indokoltnak bizonyult. Hihetetlen, de magyar újságírók a rendőrség képviselőjének sajtóértekezletén szinte megbabonázva hallgattak. Egyik sem firtatta, hogyan sikerült a két duhajkodó részeg fiatalnak óránként 16 márvány emlékművet ledönteni, nagyrészüket összetörni, s ezen felül, egy sírt kézzel majdnem kiásni. Nem kérdezték meg azt sem, hogy a két fiatalkorú vajon milyen nemzetiségű volt.
Ezt Kasza sem árulta el. Ő sem kérdezősködött.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.