|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2003. október 30.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a hozzá közel álló civilszervezetek, s a Kárpát-medence autonómiakövetelő politikai erőinek tevékenységéről. A Hírlevélben rendszeresen közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap bojkottál. Hírlevelünkről, elmondhatjuk, hogy ez az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
www.dominium.hu
Dr. Szalma József:
Feljegyzés a kettős állampolgársággal foglalkozó szakértői bizottságok I. üléséről
Budapest 2003. október 27.
A vajdasági magyar pártok által felkért Szakértői Bizottságot dr. Szalma József, a Magyar Külügyminisztérium által kijelölt Szakértői Bizottságot Horváthné Dr. Fekszi Márta (KM - Jogi Szolgálat főcsoportfőnök) vezette. A Határon Túli Magyarok Hivatala III. Területi Főosztálya részéről Varga Imre főosztályvezető volt jelen.
A vajdasági magyar pártok által kijelölt Szakértői Bizottság - Dr. Szalma József, egyetemi tanár, elnök, Mr Miavecz Béla, ügyvéd, alelnök, Dr. Végh Enikő, ügyvéd, tag, Knézi Péter, okleveles jogász-tag, Nyilas Mihály, ügyvéd, tag, - teljes összetételben jelent meg.
A Magyar Fél elnökasszonyának tárgyalási rendre vonatkozó kérdésére válaszolva, javasoltam, hogy mint kérelmező fél szeretnénk elmondani kérésünket, rövid indoklással, beleértve szakmai és pártmegbizatási legitimációnkat, majd kérnénk a választ és folytatnánk a választól függő tárgyalással.
Javaslatomat Elnök asszony a magyar fél bizottsága nevében elfogadta.
Expozémban, a vajdasági bizottság nevében elmondtam, hogy Bizottságunk a zentai magyar pártközi megállapodás és a vajdasági, délvidéki magyarok javára szóló, könnyített, teljes jogú magyar állampolgárság igénylésére irányuló egyetértés alapján az egyes pártok által kijelölt szakértői bizottság két szempontot figyelembe véve kíván tárgyalni. Mint a pártmegállapodás szerint kötött mandátumú bizottság tolmácsolja a vajdasági magyarok kettős állampolgárságra vonatkozó óhaját. Másrészt szakemberekként, olyan kérdésekben tárgyal, amelyek szakmai jellegűek, szakmai megvilágítást igényelnek.
Célunk a magyar állampolgárság könnyített megszerzése minden vajdasági magyar számára, egyéni kérelem alapján a jelenleg fennálló korlátozások megszüntetése révén. Ennek érdekében pedig a hatályos 1993. évi Magyar állampolgárságról szóló LV. törvény megfelelő módosítását javasoljuk. Kérelmünk lényege, hogy a törvényhozó szüntesse meg az egyéves tartózkodási, megélhetési és lakás- feltételt.
Lehetőleg az „igenről” és nem a „nemről” szeretnénk tárgyalni.
Amennyiben pedig a válasz a „nem” volna, hajlandóak vagyunk az „igen” melletti szakmai argumentációt tüzetesen felsorolni. Szakmai (mégpedig polgári jogi, nemzetközi magánjogi, munkajogi, stb.) argumentumokkal szeretnénk a közösségi és lakossági társadalmi akaratot és óhajt alátámasztani.
A tárgyalás témáját azért jelöltem meg ilyen hangsúlyosnak, mert a magyar kormányzat nyilvános kommunikációja eddig többnyire a "nemről" szólt: tagadta kérelmünk jogosságát, célszerűségét.
Magyar oldalról az elnök asszony elmondta, hogy határozottan nem a "nemről" kíván beszélni, inkább az elfogadó álláspont modalitásairól. Bár felsorolta aggályait is, kihangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárságról szóló törvények már a XIX. sz. II. felében elismerték a kettős állampolgárság lehetőségét.
Végül, fenntartásai ellenére a modalitásokról kívánt beszélni. Modalitás alatt értette a kettős állampolgárság lehetőségének bilaterális egyezmény útján való megközelítésének lehetőségét, esetleg a belső (magyar) törvény liberalizálását. A jelenlegi legkedvezményesebb, határon túli magyar nemzetiségű egyénekre vonatkozó rendelkezések, habár korlátozó rendelkezéseket tartalmaznak, a magyar törvényhozás hagyományaival összhangban, elismerik a kettős állampolgárság lehetőségét.
Az EU az állampolgárság feltételeinek megszabását a tagországokra bízza, s ezért szerintünk az anyaországi (magyar) állampolgárság könnyített megszerzését a hatályos magyar állampolgársági törvény módosításával lehetne elérni. Mivel a határon túli magyarok jogos érdekéről s a magyar pártok közös kéréséről, egyben kétharmados törvényről van szó, a könnyítésekről az Országgyűlésben kell konszenzusra jutni.
A responza (a válasz) arról szólt, hogy a magyar törvény nem lehet különböző a többi határon túli magyar számára.
Azt válaszoltam, hogy ezzel egyet érthetek, de a mi "legitimációnk" a vajdasági magyarságra vonatkozik.
Az elnök asszony továbbiakban körül járta a kettős állampolgárságra vonatkozó bilaterális egyezményi utat. Azt válaszoltuk, hogy ennek nincs akadálya, de ezt az utat sem megbízási, sem szakmai alapon nem javasolom. Bennünket a hatályos jog "köt" és nem a szerb miniszterelnök éppen aktuális nyilatkozata, amely esetleg tovább változhat.
Végül mégis tárgyaltunk az elnök asszony által előtérbe hozott bilaterális modalitásról. Jómagam elmondtam, hogy ez akkor lehetne eurokonform, ha kimondaná: a magyarországi szerbek megkapják a meglevő mellett a szerb, a vajdasági magyarok pedig a szerb mellett a magyar állampolgárságot. Az elnök asszony ehhez hozzá fűzte, hogy ez a modalitás alkalams lenne a háttérjogok egyidejű szabályozására. Magyarország és Szarbia-Montenegró között jelenleg nincs, hatályos társadalombiztosítási, stb. bilaterális egyezmény.
Megjegyeztem, hogy mi a teljes jogú, útlevéllel és egyéb jogosítvánnyal járó magyar állampolgárságot igényeljük. Szakmai nézetünk szerint a bilaterális egyezménynek előnye az, hogy szabályozhatja a konzumált kötelezettségeket. (Pl. a kettős állampolgár az egyik országban leszolgálta a katonaságot, akkor ez a kötelezettség ne legyen számon kérhető a másik országban. Ugyanez vonatkoztatható más kötelezettségekre, például az általános adófizetői kötelezettségre, a választói jogra, stb.) A kettős kötelezettségek konzumációs doktrínájának alkalamzása azonban hátrányt is jelenthetne. Az erre vonatkozó államközi szabályozási gyakorlat (pl. az 1992. évi olasz-szlovén kettős állampolgárságra vonatkozó egyezmény, amely a szlovéniai olaszok és az olaszországi szlovénok számára irányozza elő a kettős állampolgársági lehetőséget), azt mutatják, hogy egyes jogok korlátozhatók. Ilyen például a választói jog. Ha valaki a kettős állampolgárok közül egyik állampolgársága szerinti országban országos parlamenti szintű választói jogát érvényesítette, már nem szavazhat a másik ország országos választási szintjén, hanem második letelepedési helye szerinti önkormányzati választásokon. (Hasonló a magyar hatályos megoldás is a letelepedettek, de még nem magyar állampolgárok tekintetében). Az esetleges hasonló megoldásnak a nehézsége abban lehet, hogy a mi kérelmünk elsősorban magyarországi letelepedés nélküli lehetőséget irányozza elő. Remélem, hogy ezt a kérdést egyéb felmerülő kérdések mellett, még körül fogjuk járni, keresvén a megfelelő megoldást. Az a kérdés is felmerült, ki tekinthető magyarnak, vajon csupán az, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy más mérce is szükséges. Azt válaszoltuk, hogy az első kritérium nem elegendő, mert túl tág kört ölel fel, olyan kört is, akiket jelen pillanatban megbízóink struktúrájára tekintettel nem képviselhetünk. Megbízatásunk ezekre nem terjed ki. Kiemeltük, hogy több más kritérium is számításba jöhet, attól kezdve, hogy valaki magyarnak tartja magát, egészen addig, hogy magyar tannyelvű iskolát fejezett be, szülei, egyéb felmenői magyarok, vagy egyik szülője magyar, magyar anyanyelvű. Sőt, nyelvismereti feltétellel, a magyar származású szülő nem magyar házastársa is ide tartozhat, ha beszéli a magyar nyelvet, ha gyermekeit magyar iskolába járatja. Egyéb kritériumok is számításba jöhetnek, s ezt körül kell járni, de a kérelem elsősorban a vajdasági magyar nemzetiségűekre vonatkozik.
A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy bármely modalitás szerinti bevezetése esetén a kettős állampolgárság nem járhat alanyi jogon, automatikusan, csupán egyéni kérelemre.
Felmerült a kérdés, hogy amennyiben a magyar törvényhozás a magyar állampolgárság megszerzésének könnyítése felé haladna, érintené-e ez más határon túli magyar közösségek tagjait is. Szerintünk a magyar törvényhozó mindenkire, minden határon túli, szomszédos országban élő magyarra egyforma feltételeket irányozhat csupán elő. Különösen akkor, ha az adott ország belső törvényhozása egyoldalú, vagy bilaterális alapon elismeri a kettős állampolgárság intézményét.
Arról is szó volt, vajon a kettős állampolgárság nem vezetne-e tömeges elköltözésre. Azt válaszoltuk, hogy nem, a az elmúlt évtized vajdasági tapasztalata azt mutatja, hogy éppen a "zártság", az, ami erre késztet.
A vízum-megoldást átmeneti megoldásnak tartjuk.
Mi igényeltük teljes jogú magyar állampolgárságot, amit a belső törvényhozás jobban biztosíthatna, mint a bilaterális megoldás, hiszen utóbbiban lehetnének korlátozások.
Egyelőre a főbb álláspont-eltérés a két bizottság között a modalitások kérdésében merült fel. A magyar fél bizottsága elsősorban a bilaterális megoldás felé hajlott. (De csupán a magyarországi szerbek és a vajdasági magyarokra vonatozóan, olyan értelemben, hogy a magyarországi szerbek megkaphassák a szerb, a vajdasági magyarok pedig a magyar állampolgárságot.) A vajdasági tárgyaló bizottság nézete az volt, hogy egyelőre helyesebb lenne a belső (magyar) törvényhozási út. Ez a megoldás euro-konform, továbbá gyorsabb megoldást jelent, mivel a kormányközi tárgyalások elhúzódhatnának.
Számba jöhet a kumulált megoldás is, azzal, hogy először "könnyíthető" a magyar állampolgársági törvény, s ezt egészítheti ki a bilaterális kettős állampolgársági egyezmény.
Szó volt arról is, hogy a vajdasági magyarok Trianon után évtizedekig dacoltak a "királyi Jugoszlávia" törvényhozásával szemben. Szüleink, nagyszüleink, a dédszülők nem voltak hajlandóak lemondani a magyar állampolgárságról. Erre lett volna ugyanis szükség, hogy felvegyék a jugoszláv állampolgárságot. Közben nem volt még szavazati joguk sem. A magyar állampolgárságukat kényszerítő helyzetben vesztették el. Ha ugyanis nem vették volna fel a jugoszláv állampolgárságot, tömeges elköltözésre kényszerültek volna. A későbbi Jugoszláviák sem engedték meg a kettős állampolgárságot, így jogszerűen eddig nem kérhették a magyar állampolgárság visszaszerzését.
Kivételt képez a 2001. évi jugoszláv állampolgárságról szóló törvény, melynek 4. szakasza megengedi a kettős állampolgárságot. Ennek értelmében, ugyanis, amennyiben egy jugoszláv állampolgár megszerzi egy másik ország állampolgárságát, Jugoszlávia területén tartózkodása idején, rá nézve a jugoszláv törvények vannak érvényben.
Trianon után több mint 80 évvel első ízben történt meg, hogy egy "utódállam" elismerje belső törvényhozásával a kettős állampolgárság tényét és ehhez nem fűz hátrányosan megkülönböztető jogkövetkezményeket.
A vajdasági bizottság minden tagja részt vett a vitában és tartotta magát az újvidéki többórás előkészítő megbeszélésen kialakított elvekhez, beleértve a pártközi megállapodás alapelveit is.
A tárgyalás rendkívül korrekt légkörben zajlott le, beleértve a vitás kérdések tárgyalásának szegmentumait is. A nézetkülönbségeket érvek és ellenérvek felsorakoztatásával tárgyaltuk.
Csorba Béla:
Csillapodnak-e a kedélyek?
Nagy visszhangot váltott ki – és nemcsak Temerinben – a szeptemberi magyarverés, amelynek során az egyik áldozat igen súlyos testi sérüléseket szenvedett. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt. mint ismeretes, elsőként tiltakozott, de nemcsak a soviniszta indítékú huliganizmust ítéltük el, hanem kifejezésre juttattuk a rendőrség részrehajlás mentes munkájával szembeni kételyeinket is. A rendőrvezetők természetesen a saját álláspontjukat védik, és, ahogyan ez lenni szokott, nem hajlandók egy szemernyi önkritikára sem. Nemrégiben az újvidéki belügyi titkárság vezetője is kilátogatott Temerinbe, először kollégáival konzultált, majd az önkormányzat vezetőivel, a pártelnökökkel, a rendőrség helyi vezetőivel és az egyik szabálysértési bíróval folytatott eszmecserét. Sajnos szomorúan kell konstatálnunk, hogy a rendőrség helyi vezetőinek, de különösen a szerb pártok elnökeinek az álláspontja ugyanolyan egyoldalú, mint volt korábban. Ennek az egyoldalúságnak két jellemzőjét ismerhettük fel. Az egyik, hogy megpróbálták kisebbíteni a történtek súlyát, a másik pedig, hogy többen kísérletet tettek ismét a VMDP-t ültetni a vádlottak padjára. Ezt a gondolatmenetet ismerjük persze a korábbi évtizedek kommunista gyakorlatából: nem a tett elkövetője a bűnös, hanem aki azt szóvá teszi, aki tiltakozik. Sajnos, amíg így gondolkodnak a politikai vezetők, addig a közvélekedésben átütő változásokra nem számíthatunk. A sovinizmus mákonya, mint számtalan hétköznapi példa bizonyítja, immár átjárja a gyermekek világát is. Honnan tanulják a gyűlölet és a kisebbségellenes magatartás természetrajzát ezek a gyerekek? Arra a gondolni sem merünk, hogy a tankönyvekből és a tanároktól, de hogy a felnőttektől, az bizonyos. Mindezt tetézi az általános frusztráltság, az agresszió és a brutalitás kultusza, mely szennyes áradatként hömpölyög rádióból, televízióból, bulvárlapokból egyaránt. Így aztán szinte már nem is tudunk csodálkozni a gyerekek egy részének deviáns viselkedésén. Mint például azon, hogy október 24-én egy nyolc éves magyar kislányt az utcán fojtogatni kezdte nálánál idősebb más nemzetiségű társa. Sajnos ez, mai, eldurvult világunkban szinte bárhol és bármikor előfordulhatott volna, akár azonos nemzetiségűek között is. Az azonban enyhén szólva érthetetlen, hogy az esetről, noha a feljelentés alapján a tettest igen gyorsan előállították, a községi vezetőknek egyébként naponta eljuttatott rendőrségi jelentésekben sem október 24-én, sem október 25-én egy szó sem esik, mint azt a községi elnöktől Guszton András kérésére megtudtuk. Mindez – meg kell mondjuk világosan -- nem erősíti a rendőrség iránti egyébként is kételyekkel teli polgári bizalmat, mint ahogyan az sem kimondottan bizalomerősítő gesztus, hogy a szeptemberi brutális verekedés tetteseinek vizsgálati fogságban tartását nem hosszabbították meg.
Szeretnénk hinni, hogy a megfelelő bűnüldöző szervek tudják, mit csinálnak, de ez -- megannyi disznóságot látva szerte az országban, a tartományban és a községben – korántsem lesz egyszerű teljesítmény.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket!