|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2003. december 21.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk mind a VMDP, mind pedig a hozzá közel álló civilszervezetek, s a Kárpát-medence autonómiakövetelő politikai erőinek tevékenységéről. A Hírlevélben rendszeresen közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap bojkottál. Hírlevelünkről, elmondhatjuk, hogy ez az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk.
Választási kampány Szerbiában
A 2003. december 28-án esedékes szerbiai parlamenti választásokon a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) jelöltjei, az Isakov vezette listán indulnak, a Vajdasági Magyar Szövetség viszont a Canak vezette négy tagú nemzetileg vegyes koalícióban akarja átlépni az öt százalékos választási küszöböt.
A vajdasági magyar média a Határon Túli Magyarok Hivatala s a Miniszterelnöki Hivatal illetékes államtitkára egyértelműen Kaszának szurkolnak. Várady professzor, Kasza és mások főtanácsadója, a Magyar Szónak adott terjedelmes interjúban egyenesen azzal riogatja a magyar választókat, vigyázzanak, mert az Ágostonra adott szavazatok a radikálisok kezébe kerülnek. Ágostonnak nincsenek patrónusai. Neki az a szerencséje, hogy szavazás december 28-án mégiscsak lesz.
Kasza politikai hirdetéseiben is jelzi, számára sorsdöntő lesz a szavazás. Érthető, hiszen a képviselői mandátummal járó mentelmi jog manapság nagyon sokat ér. Ágoston jelszavai most is a kettős állampolgárság és a magyar (perszonális) autonómia. Egyik sem volt soha ennyire időszerű.
Nagyúr a szükség. Az öt százalékos választási küszöb az Isakov-Ágoston páros esetében olyan szórólapot eredményezett, melyről nyugodtan állítható, hogy kordokumentum. Eddig nem volt rá példa, hogy egy szerb és egy magyar párt a választásokon a teljes nemzeti egyenlőség jegyében készíttessen közös szórólapot.
A szóban forgó színes választási szórólap egyik oldalán Isakov képe s a szerb szlogen látható, amely azt hirdeti, hogy éljünk, élhessünk meg a fizetéseinkből, illetve a nyugdíjakból. A másik oldalon Ágoston képe fölött a VMDP jelmondata természetesen magyarul: kettős állampolgárság – perszonális autonómia.
Az igazi, egyenjogúságon alapuló kétnyelvűség valósult meg ezen a szórólapon. Ezt akkor is érdemes feljegyezni, ha a szükség hozta létre, s nem tart tovább két hétnél.
A VMDP már Milosevic bukását követően rámutatott, hogy miután „kitört a demokrácia” elindult a magyarok beszivárgása a szerb pártokba. No, nem azért, hogy ott a magyar ügyet képviseljék.
Kétoldalú érdekekről van szó. A szerb pártok magyar tagjaikkal bizonyítják a külföldi közvetítőknek, hogy kisebbségbarát politikát folytatnak, azok pedig, akik a VMSZ holdudvarában nem találtak maguknak zsíros falatokat, úgy gondolták, hogy a szerb hatalommal való közvetlen együttműködés lesz a leggyümölcsözőbb.
Persze, hogy voltak és vannak kivételek. Ők erősítik a szabályt.
Az SZDSZ szerbiai megfelelője a G17 Plus nevű újsütetű liberális párt esete különösen tanulságos. Ide szívódott fel néhány kevéssé kompromittálódott magyar, elsősorban VMSZ-es káder. A magyar derékhadat azonban azok a vállalkozó szellemű magyarok alkotják, akik eddig pártonkívüliek voltak, s most úgy gondolják, hogy szakértelmüket ebben az új pártban tudják a legjobban kamatoztatni. De az eredendő bűntől egyik szerb párt sem mentes. A G17 Plusban is megjelentek azok, akik korábban Milosevic, vagy a felesége pártjában „vészelték” át a nehéz időket. Most rehabilitációt várnak.
Az elvi kérdés marad: mennyivel jobb a hatalomhoz simuló Kasza-féle VMSZ, a saját pecsenyéjére ügyelő Ispánovicsnál? S végül, ami a legfontosabb: lehet-e a tényleges autonómián kívül más legitim képviselete a vajdasági magyaroknak? Aligha.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása keltette politikai viharban, Orbán Viktor támogatásáról biztosította a bátor kezdeményezőket és elvi partnerséget kínált nekik.
A válasz: nem engedjük be az országba, aki sértegeti Romániát. Mert – így a román vezetők – az etnikai-területi autonómia kifejezése nincs összhangban az európai szellemmel.
Markó Béla sem ismeri el politikai partnernek Tőkés Lászlót és elvbarátait.
Megnyilatkozott a magyar külügyminiszter is. Kovács László kijelentette: könnyen végzetes lehet minden olyan törekvés, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egységes támogatását veszélyezteti. S hozzátette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiát, mint a kisebbségi jogok érvényesülésének talán legmegfelelőbb keretét, de tudni kell, hogy a működő autonómiák mindenütt a kisebbség és a kormányzat tárgyalásának eredményeképpen jöttek létre.
Vegyük úgy, hogy az események forgatagában ez egy óvatos megfogalmazás.
Marad azonban a tény, hogy az Európai Unió alkotmányos szerződésébe még be sem került „jó kompromisszum” a kisebbségekhez tartozó személyek védelme, máris hivatkozási alap lett az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseinek letörésére.
Várható, hogy a magyar politikai elit megtalálja a módját a közös fellépésnek. Erre utal, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke levélben fordult az Európai Parlament romániai jelentéstevőjéhez. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a bukaresti kormány olyan európai normákat sért, amelyeket a csatlakozási folyamat részeként Románia is elfogadott.
Kossuth Rádió, Határok Nélkül 2003. december 15.
Tíz éven át demokráciát akart a vajdasági magyarság. Arról álmodozott, hogy vége legyen a háborúnak, a gazdasági zárlatnak, a szegénységnek és tűnjön el a politikai hadszíntérről a diktátor. Így lett. Milosevity Hágába került és már nem kell attól tartani, hogy a téli zimankó kellős közepén megszűnik a villanyáram és a gázszolgáltatás, meg a bérek is 4-szer, 5-ször magasabbak, mint a 2000-es politikai változások hullámlovasai által rendszerváltásnak nevezett politikai félfordulat előtt voltak. Mindez mégsem elegendő ahhoz, hogy az itt élő jól érezhesse magát. Szerbiában ugyanis a hat és fél millió választópolgárból több mint egy millió százezer még mindig nagy-Szerbiáról álmodozik, és a csetnikekre szavaz. Még mindig félholtra verhetik az embert, csak azért mert magyar.
Temetőket szentségteleníthetnek meg büntetlenül, és mindezt a politika csinálók úgynevezett demokratikusabb szárnya, amely a parlament novemberi feloszlatásáig gyakorolta a hatalmat, legfeljebb elítéli. A tettesek legtöbbször ismeretlenek maradnak. Ugyanez a magát demokratikusnak, sokszor európai irányultságúnak való politikai nomenklatúra képtelen volt olyan választási törvényt kidolgozni, amely szavatolná az ország minden harmadik polgárának a parlamenti részvételt. A kisebbségek ugyanis még mindig nem szavazhatnak saját jelöltjeire. Szerbiában még mindig csak szerb párt szárnyai alatt lehet valaki képviselő. Miközben Szadam Husszeint elfogták, a Balkánon várat magára a hét ezer bosnyák lemészárlására parancsot adó és a századvég legszörnyűbb vérengzését megszervező háborús bűnösök kiszolgáltatása a Hágai bíróságnak. Itt baj van a demokráciával, mondják sokan. A sikertelen szerbiai elnökválasztás eredményeinek ismeretében maga Kasza József szerbiai kormányfő-helyettes, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is azt mondta, idézem a Magyar Szóból, hogy „sajnos túlságosan naiv volt, és túlzottan bízott a szerbiai szavazópolgárokban, abban, hogy a többség a demokrácia elkötelezettje”. Itt és most ki kell mondani, hogy Szerbiában nem a demokráciával van baj. Itt a néphatalomként értelmezett demokrácia működik. Az elnökválasztás szabályossága ellen ugyanis senki nem emelt kifogást, a többség egy tisztességes megmérettetésen a radikálisokat részesítette előnyben. Ezt a többséget viszont a kisebbség nem változtathatja meg. Akkor sem, ha képviselői ott ülnek a kormányban és a parlamentben. Ez, most már egy befejezetlen választási ciklus után mindenki számára világos. Mint ahogy az is, hogy azok a pártok, amelyek 2000-ben szövetségesüknek tartották a magyarok és a bosnyákok képviselőit, most kijátszották őket. A magyar húrokat csak akkor pengették, amikor támogatókra volt szükségük. És így van ez most is, amikor az egyik magyar szempontból érdekes választási kényszerkoalíciónak az első embere, egy vezető vajdasági szerb politikus csak a magyar többségű településeken: Kanizsán, Topolyán, Adán, Zentán és Moholon hirdeti a toleranciát, szerb szavazatokért viszont nem megy el, pl. Pazovára. Éppen ezért időszerű a kérdés. Mi most a teendő? Lévén, hogy nem egész két hét múlva Szerbia parlamentet választ. Kimenjen-e a választó testület bő három százalékát kitevő magyarság a választásokra, csak azért, hogy valami ellen szavazzon. Ezek a kérdések nap, mint nap elhangoznak az utcán, a buszon és mindenütt. Az emberek csalódottak. Nem látják esélyét a másság elfogadtatásának. Nem látják azt az erőt, amely hatékonyan nyomást gyakorolna Szerbiára, ahol most magad uram, ha szolgád nincsen módjára kénytelen magát feltalálni, mint ahogy azt a minap egy temerini nyugdíjas vízvezeték szerelő tette, amikor négy szerb fiatal elállva az útját előbb leállította, majd fellökte kerékpárjával együtt. A földön heverő ember a korábbi magyarverések forgatókönyvét ismerve felfogta, hogy a történet ökölcsapásokkal és rugdosással ér véget. Így fekve maradt, hogy ne kelljen ismét elesni. Gyanútlanul a táskájába nyúlt, ahonnan, még mielőtt az ököl az arcába talált volna, egy negyven centis vascsövet húzott elő. Úgy vágta nyakszirten támadóját, hogy a másik három futva távozott. Az öregúr feltápászkodott, felült biciklijére és elkarikázott. De a sarokról még visszanézett. Támadója akkor még a földön fetrengett.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.