Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 11. szám

2005. február 8.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontos­ságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar mé­dia, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokrati­kusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalma­zott új kon­szenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Ágoston András:

Csak rosszabb ne legyen!

Lassan elapad a vajdasági magyarság elleni szerb atrocitások ügyében magyar kezdemé­nyezésre alakult EP-delegáció vajdasági és belgrádi látogatását követő értékelések, nyilatko­zatok áradata. Itt az ideje az összegezésnek, s az értékelésnek.

 

Mik a tapasztalatok?

A tényfeltáró bizottság létrejötte az Európai Parlament magyar képviselőinek köszön­hető. S ez jó. Jó az is, hogy a szerb politikai elit, miután a magyar belügyminiszter asszony Szabadkán az incidensek iternacionalizálásának lehetőségéről nyilatkozott, kicsit magába szállt. Azután „vannak még hibák” jelszóval ellentámadásba ment át.

Előbb az elmúlt ötven év stílusában megfenyegette a kisebbségi magyarokat. Gondol­ják meg, mit tesznek, mert problémáiknak a nemzetközi színtéren történő megjelenítéséből káruk származhat. De tettek mást is. Miközben (Kasza esetében nem egészen alaptalanul) választási propagandának nyilvánították a magyar kisebbségi politikusok tiltakozásait, Ljaljic kisebbségügyi miniszter hóna alá véve a szerb hatalom igazát bizonygató dokumentumok halmazát Brüsszelbe és Strasbourgba zarándokolt. Elmondta, hogy nincsenek atrocitások, s ha vannak is bizonyos kilengések, akkor azok mögött nincs állami akarat.

 

Budapest és a kedélyek

Az EP-delegáció hosszas készülődése közben Budapestről mintha csillapítani akar­ták volna a Szerbiában különben sem izzó kedélyeket. A Magyar Köztársaság elnöke Belgrádban mondta ki: nincs állami akarat a kilengések mögött. Vuk Draskovic* budapesti útja néhány nappal az EP-küldöttség vajdasági látogatása előtt a szerb fél számára a teljes siker jegyében telt el. A külügyminiszter felvilágosította a vendéglátókat, hogyan kell a Vajdaságban a szerbeknek és magyaroknak békésen együtt élni. Miután így elvégezte a dolgát, elbúcsúzott, és ment vissza Belgrádba.

Ilyen előzmények után nem kell csodálkozni azon, hogy Doris Pack is azt állapította meg, hogy nincsenek nagyobb bajok. (Ahhoz képest például, hogy Mladic tábornok és a hadúr Karadzic még mindig nem érkeztek meg Hágába.)

 

A vajdasági magyarok papírjai

Pedig, ha jól megnézzük, a magyar pártok és civilszervezetek képviselői jól teljesítet­tek. Különben ezt teszik tizenöt éve. Tárgyi bizonyítékokkal is szolgáltak, s a dokumentumok tömegét bocsátották a delegáció rendelkezésére. Bemutattak jó néhány kárvallottat. Tették ezt annak ellenére, hogy tudták: a delegáció elnöke és tagjai azon túlmenően, hogy a gyakori „ezt már tudjuk” közbevetések kíséretében meghallgatták az érintette­ket, s megnéztek egy-két az atrocitások következményeiről készült fotót, jószerével bele sem nézhetnek a papírokba. Máris el kellett sietniük a szó­beli jelentést megtenni.**

A koronát a misszió tevékenységére – ahogy ez illik – Doris Pack, a delegáció német kereszténydemokrata ve­zetője tette fel. Tényleges véleményét – a szerb hallgatókhoz szólva – a Szabad Európa Rádió szerb nyelvű műsorában fejtette ki. Szerinte a fő baj az, hogy nincs elég magyar a rendőrség kötelékében. Meg az is, hogy a magyarok nem tudnak jól szerbül.

Na tessék!

Lesz-e aki megmondja az elnök asszonynak, hogy a magyarokat a többi között a rendőrségből is még Milosevicék távo­lították el. Miután a belügyi szervek azzá váltak, amivé a háború alatt lettek, a magyarok nem bíznak a rendőrségben, és egyelőre nem is nagyon akarnak a kötelékeibe tartozni. Még akkor sem, ha a belügyminisztérium ma már egyike a néhány munkaadóknak, amely biztos egzisztenciá­val kecsegtet. Nem a magyaroknak kell megváltozni ahhoz, hogy javuljon a helyzet.

 

Kosovoval nem versenyezhetünk

Mindez, nem hiszem, hogy érdekelné Doris Packot. Ő az interjúban már egészen más vizekre evezett. Egy kérdésre felelve tudatta a szerb hallgatókkal: szerinte Szerbia akkor közeledhetne leggyorsabban az EU-hoz, ha a hátralevő útra Kosovo és Montenegró nélkül szánná el magát. A magyarveré­sek bagatellizálásával tehát Doris asszony mintegy jelezte: valamit valamiért. Mert ez az elv, ha va­laki nem tudná, az EU-ban is érvényes.

A vajdasági magyarok esete Doris Packkal, mégis tanul­ságos.

Látnunk kell: a mi gondjainkat az EU bizony nem oldja meg. A mindenkori ma­gyar kormány csakis akkor segíthet rajtunk vajdasági magyarokon, ha nem EU közvetítéssel vállalja csak az olyan kellemetlen elintéznivalókat, mint amilyen a magyarverések ügye.

A történtek tudatában azt kell mondani, hogy ha a legközelebbi magyarverés kapcsán a belgrádi magyar nagykövet halogatás nélkül megjelenne a helyszínen, s a magyar diplomácia, vagy akár a köztársaság kormánya megtenné a „helyszíni szemle” alapján szükséges lépéseket, ez többet érne, mint egy újabb Doris Pack-féle „monitoring”.

Persze az lenne a legjobb, ha a magyarverések megszűnnének, s nem lenne szükség Magyarország beavatkozására. De ha mégis megtörténne a baj, nem léphetne mégis a belgrádi magyar nagykövet elsőnek? Nem az lenne a megoldás, hogy a mindenkori magyar kormány ténylegesen a kezébe vegye a kisebbségi közösségek alapvető ügyeit?

 

*Draskovicról érdemes tudni, hogy ő volt az a szerb vezető, aki 1990-ben az elsők között kezdett bele a szerb szabadcsapatok szervezésébe. Akkoriban nyilatkozta, hogy a mosz­lim zászlóval együtt Ljaljic (szandzsáki muzulmán) kisebbségügyi miniszter akkori pártja elnök­ének a kezét is levágja, ha kell. Később elállt szándékától és Djindjicel együtt az időnként Milosevic-tyel paktáló szerb demokratikus ellenzék vezére lett. Ez azonban Milosevicet nem akadályozta meg  abban, hogy esetenként börtönbe vesse. Ilyenkor a szerbiai demokraták küldöttségei járták az európai nagyvárosokat kiszabadítása érdekében. Egy ilyen esetben, a Párizsban Mitterand elnök kabinetfőnökénél kilincselő delegációnak, én is tagja voltam. A kilencvenes évek második felében Milosevic egyre inkább riválisának tartotta Draskovic-ot. Merényleteket is szervezett ellene, amelyeket Draskovic, hajszál híján, de megúszott.

**Nemcsak a VMDP elégedetlen. Ellenkező előjellel ugyan, de Óbecsén dohognak a Páll-féle VMDK Seselj-párti koalíciós partnerei is. Kifogásolják, hogy Pack asszony csapatával együtt nem látogatott el Óbecsére, a Tisza-parti városba, amelyet – csakúgy, mint Kasza Szabadkát Milosevic idejében – a béke és a tolerancia szimbólumává kiáltottak ki. Ott látta volna meg Pack asszony igazán – vélik az elégedetlenkedő radikálisok – hogy Páll és Seselj között nemcsak Milosevic idejében volt jó az együttműködés, amikor a szabadságukat demonstrálandó, panelvitára kellett becserkészni a „becsületes albánokat”, hanem most, a demokrácia kellős közepén is. S azt is, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően az óbecsei magyarok az elmúlt néhány hónapban boldoggá lettek.

Dokumentum

Dokumentum:

Dunatáj, 2005. január 19.

További vízumnehezítés

…vagy csak következetesség (?)

A zombori CMH-iroda alkalmazottai  az év utolsó hetében nem fogadtak ví­zumkérelmet, arra hivatkozva, hogy az új év beköszöntével változások lesznek a követelményeket illetőleg. A Magyar Szó újságíróinak az idő tájt a Magyar Köztársaság szerbiai külképviseletének illetékesei többször is úgy nyilatkoztak, hogy könnyítéseket vezetnek be. Lehet, hogy elértésről volt csak szó?

Egy bizonyos: könnyítés nem tapasztalható. Ellenkezőleg: újabb szigorításra került sor. A munkaviszonyban levőknek, immár nem elég a munkaadó bizonylata, hanem mellékelni kell a mun­kakönyv sze­mélyt igazoló és a munkaviszony meg­nyitását bizonyító oldalának fénymásola­tát.

Ami tehát ezentúl szükséges:

- minden igénylő esetében egy hat hónapnál nem régibb útlevélfotó;

- természetesen az útle­vél (amely a vízum lejártát követően még legalább hat hónapig érvé­nyes és több üres oldal is található benne);

- továbbá a munkaviszonyban levőknek a munkaadó munkaviszonyra vonatkozó bizonylata, a munkakönyv említett oldalainak fénymásolata;

- a munkaadó által hitelesítve kiadott havi jövedelemigazolás és egy magyarországi állam­polgár meghívólevele, amelyben a vendégváró feltünteti a meg­hívott nevét (több személy esetén vala­mennyiük nevét felsorolja) és nyilatkozik arról, hogy annak teljes ellátásáról gondoskodik, to­vábbá, hogy többszöri alka­lomra szól a meghívás.

A meghívólevélhez csatolni kell a ven­dégfogadó személyazonossági igazolvá­nyának és lak­hely igazolásának, avagy e kettőt helyettesítendően útlevele fényké­pes oldalának fénymásolatát, to­vábbá a meghívólevelet a meghívó mellett még két magyarországi állampolgárnak kell aláírnia, ne­vük alatt feltüntetve saját személyi igazolványuk adatait. A nyugdíja­sok a meghívólevélhez nyug­díjcsekkjü­ket, a földművesek pedig a földtulajdonukat igazoló okmányt kell, hogy csatolják. Há­zastársak és szülők nyilatkozattal, il­letve hivatalos okirattal tanúsíthatják a fönnálló családi kapcso­latot azon család­tagokkal, akik saját munkahellyel és jö­vedelemforrással nem rendelkeznek, a-vagy még nem önellátóak.

Mindezt Szakács Csabától, a zombo­ri CMH-iroda megbízott vezetőjétől tud­tuk meg, majd továbbiak felől érdeklőd­tünk.

- Mit tehet az, aki nem tud felmutatni jövedelemigazolást?

- Ez igen ritkán fordul elő, hiszen szinte mindenkinek a családjában akad nyugdíjas vagy földdel rendelkező csa­ládtag, ám ha mégis ilyen a helyzet, akkor a magyarországi meghívónak a meghívó levelet hitelesíttetnie kell az ottani bevándorlási és állampolgársági hivatalban.

- S mit tegyen az, akinek nincs odaát hozzátartozója, ismerőse, senkitől sem remélhet meg­hívólevelet, mégis utazni szándékozik, talán éppen orvoshoz, vagy odaát elhunyt hozzátar­tozó­ja sírján szeretne gyertyát gyújtani?

A szóban forgó temetőt felügyelő kommunális hivataltól kell kérni egy bizonylatot a sír fennállásáról és okirattal igazolni a megboldogulttal fönnálló rokoni kapcsolatot. Gyógykezelés esetében a kórháztól, illetve a szakrendelőtől kell egy tanúsítványi csatolni. Mindezek a szigorítá­sok, valójában csak a papírfor­ma eddigieknél következetesebb betartását jelentik.

- Többen állítják, a szabadkai konzulátuson, illetve az utazási irodákban ennél lénye­gesen egy­szerűbben szerez­hető meg a beutazási engedély. Hogy lehetséges ez?

- Minden esetben alapvető követél­mény az utazás céljának a hivatalos alátá­masztása és a jö­vedelemigazolás csatolá­sa. A konzulátus diszkréciós joggal rendelkezik, a turistairodák, pedig előnyben vannak; hiszen nem jelent gondot szá­mukra a turistaút igazolása. De erről in­kább ők nyi­latkozzanak.

- Mennyi idő alatt intézi az iroda a vízumügyeket, és milyen időre kapják meg az ügy­felek a beutazási engedélyt?

- A hétfőn délig beadott igénylések nyolc napon belül esnek elbírálás alá, és szerdától ve­he­tők át az útlevelek. A ví­zum érvényességének hossza az igénylés alapjától függ, ha a fentebb fel­sorolt ok­mányok mindegyike rendben van, akkor egyéves vízumot ad ki a konzulátus -
mondta Szakács Csaba.

Felkerestük a zombori Saputnik –M tu­ristairodát, ahol elmondták, hogy nagyjá­ból tíz nap alatt intézik a vízumigénylést, és itt mindazokat az okmányokat kérik, amelyeket a CMH-irodában is, ki­véve a meghívólevelet, ugyanis az utazás célját a turistairoda igazolja. Az itt beadott útle­ve­lekbe egy­éves vízumot nyomtat be a konzulátus. Minden bizonnyal sokaknak jó az, ha nincs szük­ség meghívólevélre, ám ez a könnyítés pénzbe kerül, ugyanis a turistairodák személyenként 550 di­nár ke­zelési költséget fizettetnek meg, míg a CMH-irodában és a konzulátuson ingyenes az útlevél­kezelés.

Az igén könnyítésnek nyilvánvalóan se híre, se hamva, és most már semmi sem tud igazán meglepni bennünket, legföl­jebb értetlenül tanakodhatunk a fölött, mi is az egésznek a célja. Azon ugyan nem vitatkozhatunk, hogy jövedelem nélküli aligha kelhet útra bárki, még a szomszéd faluba se, nemhogy a határon túlra, ám mindannyian tudjuk, hogy jó néhányan a határ menti diszkontokból ho­zott porté­kával csencselve tartják fönn családjukat. Egy-egy „árubeszerzés" alkalmával féle­zer, vagy akár annál is több eurót költe­nek el odaát. Őket (s hozzá kell tennünk; elég sok közöttük a ma­gyar) minden ed­digi keserves tortúrájuk mellett január 1-től kétszeres teher sújtja: egyik oldalról a magyar beutazási engedély megszerzé­sének a körülményessége, másik oldalról, pedig az éppen a feketegazda­ság meg­szüntetését célzó, most életbe lépett hazai vámtörvények. Kivétel nélkül mind­annyian azt vall­ják: eszük ágában sem volna törvényt szegni, ha becsületes jövede­lemforrásból ne­velhetnék gyermekeiket, tarthatnák el házastársukat, beteg szülei­ket és nem utolsó sorban önmagu­kat.

F. Cirkl Zsuzsa

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.