Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 110. szám

2005. szeptember 28.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Azért küzd, hogy a Kárpát-medencében minél több magyar minél tovább megmaradjon magyarnak.

Követelései között kiemelkedő fontos­ságú a jogszabályal­kotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) au­tonómia, a szám­aránynak megfelelő par­lamenti képviselet, A magyarországi politikai elittől azt kéri, hogy a magyarok, akik ezt igénylik, megkaphassák a kettős állam­polgárságot.

A VMDP síkraszáll a Kár­pát-medencében élő magyarok határ­módosítás nélküli politikai integrá­ciójáért.

A Hírlevél legutóbbi számai olvashatók a www.hufo.info honlapon is.

Ágoston András

 

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a Bulgária és Románia európai uniós csatlakozásá­ról szóló szerződés kihirdeté­sére vonatkozó törvényjavaslatot.

A Ház a javaslatot 257 igen, hat nem és egy tartózkodás mellett fogadta el. A "nem" gom­bot a független Balogh László, Boross Imre, Ékes József, Körömi Attila, Lezsák Sándor és Medgyasszay László nyomta meg, Horváth Balázs (független) tartózkodott (MTI)

 

Csorba Béla:

Szent László a becsei révnél

 

Jaj tinéktek, kunok, úzok,

Ha átúszok, török-zúzok,

Enyém a nagy lelemény,

A hatlábú kese mén!

 

Ágoston András:

Nemzeti összefogás és kisebbségi politikai pluralizmus

 

Miután a nemzetegyesítés téma lett a magyarországi politikai pártok kö­zötti kommunikáci­óban, fel kell tenni a kérdést: elfogadható-e a magyarországi politikai színtéren az Orbán-tézis mi­szerint Magyarország kisebbségeivel együtt kell, hogy menjen a 21. századba.

Ha igen, át kell tekinteni a kisebbségi közösségek helyzetét. Ebben központi helyen van a kisebbségi politikai pluralizmus kérdése. Mi a szerepe az egységnek, az összefogásnak és a több­párti demokráciának a kisebbségek körében?  

Nyugtalanító kérdések ezek.

A kisebbségi közösségekben zajló torzulásos folyamatok, elsősorban a kisebbségi oligar­chák csoportjának létrejötte, többnyire a közösségen belüli pluralizmus hiányára vezethetők vissza.

Az elmúlt időszakban az erdélyi eseményeket figyelve felmerül a kérdés, kialakul-e, kiala­kulhat-e a többpárt­rendszer Erdélyben? Elindult, majd mintha megtorpant volna a jobboldali szer­vezkedés. Pedig aki demokrata, az a kisebbségi közösségen belüli pluralizmus igénye ellen nem igen tiltakozhat.

A VMDP-ben továbbra is a kisebbségi többpártrendszert tartjuk jó megoldásnak. Működjön annyi párt amennyi fenn tudja magát tartani. De, ehhez megfelelő közjogi keretekre van szükség. Arra, a többségi politikai elit akár nemzetközi nyomásra, biztosítsa a kisebbségi közösség számára az ország választási rendszerében a számarányos parlamenti képviselet intézményét. Azt, hogy a magyar kisebbségnek legyen előre meghatározott számú biztosított képviselői helye a helyi több­ségi parlamentben. A kisebbségek pártjai, azután békésen, vagy ke­vésbé békésen versenyezhetnek egymással, gyűjthetik a voksokat, a kisebbségi szava­zók előre meghatározott külön listáján sze­replő magyaroktól.

Ez a megoldás több cikluson át igen jól vizsgázott már Horvátországban és Szlovéniában. Pedig Horvátországban tíz évvel ezelőtt még igencsak lődöztek egymásra, nemcsak a horvátországi hor­vátok és a szerbek egyenként, hanem a két ország fegyveres erői is. Most pedig fogcsikorgatva ugyan, de tanulják a demokráciát. És sikerrel veszik az akadályokat.

Szerbiában a szerb politikai elit még mindig azt gondolja, hogy a titoi szocialista modell vezet egyedül sikerre. S benne az (együttműködő), „becsületes” magyarok intézménye.

 

A „becsületes” magyarok, a szerbek szolgái

A Horvátországból Belgrádba menekült szerb szociológus, akit Kostunica a kisebbségi ügyek intézésével bízott meg, annak idején kézzel-lábbal hadakozott azért, hogy a horvátországi szerbek számára bevezessék a szavatolt parlamenti helyek intézményét. Ezzel szemben Szerbiában a VMSZ politikai kézivezérlésre beállított nemzeti tanácsát pártolja, benne a Kostunica által köz­vetlenül ellenőrzött „becsületes” magyarokkal.  Azt a  „nemzeti tanácsot” támogatja, amely szét­túrta a Magyar Szót. És ebek harmincadjára juttathatja a több millió euró értékű irodaházat, ame­lyet annak idején, 1957-ben, még a szocializmusban, Tito juttatott a vajdasági magyaroknak.

No, nem szeretetből, inkább azért, hogy értelmiségünk egy kupacban legyen ellenőrizhető Újvidéken.

Most viszont az a veszély fenyeget, hogy a dicstelenül kimúlt Forum Lap- és Könyvkiadó 5700 m² irodaháza, a Magyar Szónak adott kölcsön fejében, illetve annak kapcsán, igencsak mér­sékelt áron a bankok és a mögöttük álló nemzetközinek mondható konzorcium tulajdonába megy át. Már az év végén, vagy a jövő év első felében. Mert a kölcsönt meg kell adni, s ha az ingatlanra van rátáblázva, akkor azt kell értékesíteni.

Újvidék elit negyedében, ahol az irodaház és a hozzátartozó nyomda van, az ingatlanok ára négyzetméterenként 1000 (ezer) eurónál kezdődik.

 

A magyarországi politikai elit és a kisebbségi pluralizmus

A párt, az párt, a civilszervezet az civilszervezet. A kettő ötvözete az „érdekvédelmi szerve­zet” akkor is idegennek tűnt számomra, amikor a történelmi VMDK-n kívül nem volt más szerve­zet a Vajdaságban. Sajnos, a plurális kisebbségi közösségek modellje nem felel meg a magyaror­szági politikai elitnek. Az egységes kisebbségi közösség képlete ugyanis egyszerűsíti az anyaor­szági politikai elit helyzetét: könnyebb egy politikai szervezettel politizálni, mint egy plurális kö­zösséggel, amelyben az összefogást minden kérdésben külön kell elérni.

Az egypártrendszer nem demokratikus. A kisebbségi közösségekben sem.

Az autonómiáért össze kell fogni. Az összefogásnak azonban csak akkor van értelme, ha az anyaországi és kisebbségi politikai elit egésze fog össze. S ha be tudja mutatni, mit is akar ponto­san elérni. Ilyen politikai produkciót a Kárpát-medencében működő magyar elitek, az el­múlt ti­zenöt évben nem tudtak megjeleníteni Európában.

A helyi többségi hatalom nem alszik. Létrehozza saját „becsületes magyarokból” álló csu­pasz érdekalapon működő szatellit-pártját. Amelynek a feladata, hogy ellenezze az autonómiát. Ki emlékszik már arra, hogy a történelmi VMDK idejében is volt egy Milosevic által létrehozott ma­gyar párt? S mégiscsak volt. A háborús körülményeknek tudható be, hogy abban a konkrét helyzet­ben befolyásra nem tehetett szert. Később ilyen szatellit-pártra nem is volt szükség, mert a törté­nelmi VMDK felbomlása után a VMSZ töltötte be a „technikai koalíciós” partner, később a „stra­tégiai szövetséges” szerepét és végzi feladatait. Hathatós médiatámogatással finoman elle­nzi az autonómiát és fogyasztható körítéssel közvetíti a szerb politikai érdekeket a magyarság felé.

Az EU-csatlakozás folyamatainak bűvöletében a magyarországi politikai elit a feltörő auto­nómia iránti igényt úgy tartotta kordában, hogy a magyarországi támogatások használatának és leosztásának jogát a helyi hatalomhoz simuló és általa ellenőrzött kisebbségi politikai csoportosu­lásoknak adta oda. Mit ad Isten, a helyi többségi hatalomnak ez a megoldás szintén megfelelt. 

Ebben a torz politikai struktúrában tehát Belgrád és Budapest a kisebbségi közösségekben lényegében közös lovat futtat. Közös lónak pedig túrús a háta, mondják nálunk a Tisza mentén. A közösen támogatott egypárti vezetőknek meg – alkalomadtán – enyves a keze. Ennek isszuk most a levét a Vajdaságban is.

 

Az EU-tag Magyarország és a kisantant

Az EU-tag Magyarország a Vajdaság esetében is két új gonddal találta magát szemközt.

Az egyik az, hogy Szerbia, csakúgy mint a többi utódállam, függetleníteni kívánja magát a magyar kisebbségi elitektől. Egyre kevésbé van ugyanis szükségük a kalapjuk mellé tűzött demok­ratikus kisebbségi bokrétára.

A lényeg az, hogy az utódállamok soha sem bíztak a kisebbségekben. Okkal, hiszen törté­netileg indokolatlanul jutottak a zsákmányhoz, s a kisebbségi magyarok nagy többségükben alkal­matlannak bizonyultak az asszimilációra. A rendszerváltás után megszűnt a lehetősége annak, hogy erőszakkal tartsák őket alávetettségben. A magyarországi támogatások, majd az Orbán-kormány nemzeti integrációt megalapozó lépései – annak ellenére, hogy a helyi hatalomhoz simuló kisebb­ségi politikai elit megtartotta korábbi pozícióját – újabb választó vonalnak bizonyultak.

Az utódállamok – számukra csak ez a jó megoldás – továbbra is fenn akarják tartani a Ma­gyarországra gyakorolt, oly sokszor bevált kisantant típusú nyomást. (Nem véletlen, az erdélyi au­tonómiaigény dölyfös visszautasítása a román parlamenti bizottság részéről. Néhány nappal a csatlakozásukra vonatkozó magyarországi országgyűlési szavazás előtt ezzel tették próbára a ma­gyarországi politikai elit tűrőképességét.)

A másik gond az, hogy az EU-tag Magyarországnak új kötelezettségekkel kell számolnia. Közülük a legfontosabb az ország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtése. A rossz de­mográfiai mutatók miatt – jóllehet a magyarországi politikai elit ezt még nem deklarálta – egyér­telműen az egész nemzetre épülő, a Kárpát-medencében élő magyarok belső értékeire, hogy ne mondjam tartalékaira épülő oktatási, munkaerő-gazdálkodási projektumokra van szüksége. Ezek­nek az alapja csak a kettős állampolgárság lehet. Várható, hogy a magyarországi politikusok előbb tájékozódnak saját kisebbségeik felé, már csak azért is, mert ez a gazdaságos megoldás.

Igaz, átmenetileg elképzelhető, hogy a mazsolázással a használható letelepedők gyorsabban találnak befogadásra. Ez azonban aligha van ínyére a szomszédoknak. Senki sem szereti, ha a má­sik ország olyan megoldást akar alkalmazni, ami csak neki jó.

Egyre több a jele annak, hogy a Szerbiában alkalmazott, a magyarverések útján keltett mér­sékelt, de igencsak fájó feszültség fenntartása szemléltető oktatás. Melynek az a célja, hogy Ma­gyarország eldöntse végre, mi a szándéka a vajdasági magyarokkal.

 

Mégis Magyarország dönt!

Szerbia, s gyanítom a többi kisantant ország sem akarja a magyar kisebbségeket politikai partnernek. Távlatilag kívánatosabbnak tartják azt, hogy a kisebbségiek végre döntsenek: felveszik a magyar állampolgárságot, s anélkül, hogy meghatározóan befolyásolnák a nemzetállam sorsának irányítását, élnek saját autonómiájukban, vagy beolvadnak. Tercium non datur (harmadik lehetőség nincsen).

Nagy változások előtt állunk a 21. század első egy-két évtizedében. A Vajdaságban és Er­délyben is. A kiút az, hogy az EU-tag Magyarország felmutassa Európában a magyar kisebbségek problémáját, s a kisebbségi elitek nemzeti szárnyával összefogva biztosítsa nekik az autonómiát. Meg a részarányos képviseletet a többségi parlamentekben, miközben azoknak akik ezt igénylik meg­adja a magyar állampolgárságot.

Ilyen értelemben van esélye az egészséges erdélyi és a vajdasági többpártrendszereknek. Csak meg kell várnunk, míg Magyarország saját szűkebb értelemben vett állami érdekeire is fi­gyelemmel rendbe teszi kisebbségeinek kérdését a már meglevő nemzetközileg is bevett megoldá­sok alkalmazásával, vagy… Hogy másról ne is beszéljünk, mert más nem reális.

 

Dokumentumok:

Szilágyi Zsolt több fegyelmet szeretne a MPSZ-ben

Azon szándék, mely a szervezetépítés, illetve az alternatíva létrehozásának akadályozását, késleltetését helyezik kilátásba, ellentétesek nemcsak szervezetünk alapvető céljaival, de az orszá­gos testületeink döntésével és a választás szabadsága megteremtésének céljával is. Ezen testületek döntését sem egy területi szervezet elnöke, sem pedig az országos elnök nem változtathatja meg – írja egy szerkesztőségünkbe juttatott közleményben Szilágyi Zsolt, az MPSZ Országos Választmá­nyának elnöke, az MPSZ pártbejegyzési szándékaira utalva.

Azzal kapcsolatban, hogy mi hiányzik, illetve hol kell erősíteni ahhoz, hogy az MPSZ ver­senypárt legyen, Szilágyi így foglalja össze: az autonómia erőinek összefogása, a szervezetépítés, a regionális sajátosságok egybefűzése.

Szilágyi nyilatkozatának előzménye, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) úgy dön­tött, elhalasztja a támogató aláírások gyűjtését a politikai pártként való bejegyzéshez, míg a konf­liktusokat nem rendezik a szervezet vezetése (Szász Jenő elnök) és a Bihar megyei frakció (Szil­ágyi Zsolt választmányi elnök) között.

Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ elnöke csütörtökön közölte, az aláírás-halasztást a sepsiszentgyörgyi szervezet javasolta, Szász pedig elfogadta. Az MPSZ helyi szervezeteinek ve­zetői a hét végén találkoznak, hogy megvitassák a Csuzi István, a Bihar megyei MPSZ elnöke és Sárközi Zoltán nagyváradi MPSZ-elnök augusztusi kizárása nyomán kialakult helyzetet.

A Bihar megyeiek azt követelték, hogy Szász hívjon össze tisztújító kongresszust, amelyen új elnököt választanának. Szilágyi a háromszéki szervezet vezetőivel együtt azért tartották szüksé­gesnek a választás megtartását, mert úgy vélték, hogy Szász Jenő nem elég aktív, ezért a szervezet eltűnt a politikai életből. (Transindex)

 

Brüsszelhez fordultak a magyar Bolyai egyetemért

Az erdélyi magyar felsőoktatás jogfosztottságára keres orvoslást, támogatást az Európai Unió illetékeseinél a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem két oktatója.

Hantz Péter és Kovács Lehel méltatlannak tartják, hogy a 6,6%-os magyar népesség mind­össze 1,5%-a végezheti anyanyelvén felsőfokú tanulmányait. Keveslik a romániai magyar nyelvű felsőoktatási intézmények, valamint a magyarul oktatók számát, és hiányolják a kétnyelvű felirato­kat. Az oktatók a Duna Tv munkatársának elmondták: a brüsszeli szakemberek igéretet tettek a helyzet kiértékelésére. (Duna TV)

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.