Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 15. szám

2005. február 22.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontos­ságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar mé­dia, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokrati­kusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalma­zott új kon­szenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Nemzeti integrációt!

A VMDP III. kongresszusa

Magyarkanizsa, 2005. február 19.

 

A Vajdasági Demokrata Párt 2005. február 19-én Magyarkanizsán, megtartotta III. tisztújító kongresszusát. Az elsőt, amióta Magyarország EU-tag lett. A VMDP kong­resszusán bírálták az ezt megelőző időszak néhány visszásságát. A részvevők a kettős állampolgárság, a magyar (perszonális) autonómia és részarányos parlamenti képviselet ügyében a magyarországi parlamenti pártokhoz fordultak segítségért.

A VMDP elnöke ismét Ágoston András lett. Az alelnökök Csorba Béla és dr. Sepsey Csaba is újra bizalmat kaptak.

A kongresszus megerősítette a párt eddigi törekvéseit és konkrét feladatokat ha­tározott meg az elkövetkező időszakra.

VMDP megújult, 23 tagú választmánya az alakuló ülésén megválasztja az intéző­bizottság hat tagját. Az elnök és a két alelnök tisztségüknél fogva tagjai az intézőbizott­ságnak.

 

Felszólalások a VMDP III. kongresszusán:

 

Ribár Béla, akadémikus:

 

Tavaly örültem, örültünk, amikor a anyaországi támogatásnak köszönhetõen a Felvi­déken, Révkomáromban megnyitották a Selye János nevét viselõ magyar egyetemet. Három évvel korábban pedig örültünk, amikor Erdélyben, úgyszintén az anyaországi támogatásnak köszönhetõen megnyithatták a SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. És örül­tünk, amikor nyolc-kilenc évvel korábban az anyaország anyagi támogatásának köszönhetõen Kárpátalján megnyithatták a Beregszászi Tanárképzõ Fõiskolát. De szomorúak vagyunk, hogy mi, délvidéki magyarok ilyen támogatásban nem részesültünk, annak ellenére, hogy kidol­goztuk az önálló Délvidéki Magyar Egyetem tervét és kértük hozzá az anyagi támogatást. Arra kérem az anyaországi vendégeket, akik tagjai a magyar parlamentnek, hogy hassanak oda, hogy mi is kaphassunk anyagi támogatást egy önálló Délvidéki Magyar Egyetem meg­nyitásához, mert megmaradásunk záloga az anyanyelvû oktatás az óvodától az egyetemig.

 

Dr. Sepsey Csaba

 

Beszélhetünk-e egy kisebbségi sorsban élő népcsoport gazdasági felvirágoztatásáról addig, amíg az egész ország gazdasági mélyrepülése tart? Nyilvánvalóan nem. Sőt, ha ez a mélyrepülés, valami csoda folytán, felfelé ívelő irányt vesz, akkor is legjobb esetben, hátrányos helyzetből való felzárkózásról beszélhetünk. Az sem egy könnyű feladat, de mindent meg kell tennünk, hogy az minél sikeresebb legyen. Itt semmi esetre sem a 10 gazdag magyar család modelljére gondolok, akik majd nekünk munkahelyeket teremtenek és közben még jótékonykodnak is. Ezek már megvannak. Vannak néhányan, akik feltalálták magukat, idejében odadörgölődtek a miloševići hatalomhoz és elfoglalták a helyüket a maffia típusú gazdálkodási rendszerben. Ebből az itteni magyarságnak édeskevés haszna származott.

 

Az állami privatizációból a 14 %-nyi vajdasági magyarság 2 %-ban vett részt. A Tartományi Fejlesztési Alap által támogatott vállalkozók között csak elvétve akad egy-két magyar. Erre vonatkozó pontos adatokhoz nem tudtunk hozzájutni, az illetékesek többszöri szóbeli és írásbeli megkeresése útján sem. Igaz, a VIP-listás kölcsönökből részesült néhány arra érdemes magyar politikai vezető is.

 

Mégis, mit tegyünk? Tehetünk-e bármit? Semmi esetre sem ülhetünk tétlenül, mert az élet valóban megy tovább. Fel kell készülnünk arra az időszakra, amikor majd talán Szerbia is  - az ország, ahol élnünk adatott – bekerül az európai gazdaság vérkeringésébe. Már vagy tíz éve úgy érezzük, egy-két év múlva erre biztos sor kerül. Most is úgy látjuk. A piacgazdaságban aki tud és akar dolgozni, az tisztességesen megél és eltarthatja a családját. Nekünk jó szakembereink vannak és az elmúlt sanyarú évek után valóban munka után vágynak. Azonban, meg kell tanulnunk alkalmazkodni a piacgazdasághoz. A sült galamb ott sem repül az emberek szájába, bizony utána kell menni, meg kell érte dolgozni. Meg kell tanulnunk, hogyan kell vállalkozni, hogyan lehet a forrásokhoz hozzájutni. A piac nem fog hozzánk alkalmazkodni, nekünk kell hozzá alkalmazkodnunk.

 

Az elkövetkező két évben el kell érnünk, hogy legalább azokban a községekben, ahol önkormányzati képviselőink vannak, kialakuljon az a VMDP-hez közelálló vállalkozói réteg, amelynek segíthetünk a felzárkózásban. A VALCOOP Vállalkozásfejlesztési Központ ehhez minden szakmai és logisztikai segítséget meg tud adni. Itt talán egyedül Óbecsét emelhetném ki, ahol figyelemreméltó kezdeti eredményeket értünk el.

 

Ami a magyarországi támogatásokat illeti. Jó tudni, hogy van anyaországunk, a szüleink generációja ezt nemigen érzékelhette. Köszönet és elismerés a magyar adófizetőknek, minden segítség és támogatás jól jön, de azért mégis mindenkinek  saját lábára kell állnia. Ami pedig a támogatások leosztását illeti, tisztelettel azt üzenjük, legyen átlátható, mindenki számára egyenlő feltételek mellett elérhető. A nagyhatalmú vajdasági magyar pénztárosokat pedig nem lecserélni, hanem jó lenne elbocsátani. Ezzel máris nagymértékben tisztulna a délvidéki magyar közélet légköre.

 

Most még csak néhány szót a VMDP szabadkai tevékenységéről. A kezdettől fogva kiálltunk a pártunk programja mellett és meggyőződésem szerint, tesszük azt a jövőben is. Perszonális autonómiát, biztosított részarányos helyeket a parlamentben, kettős állampolgárságot! Azon túlmenően következetesen rámutattunk a maffiás elemektől sem mentes a velejéig korrupt, polgár- és főleg magyarellenes szabadkai önkormányzat  káros tevékenységére. Ilyen jelszavakkal indultuk az őszi helyhatósági választásokon és gyűjtöttünk össze 5000 támogatói aláírást. Úgy éreztük, azt tapasztaltuk, a magyar kisemberek mellettünk vannak. A kampány zárszakaszában megjelentek a FIDESZ – MPSZ vezetői és kiálltak a Miloševićtyel szorosan együttműködő, a  NATO beavatkozás idején  a szabadkai főtéren öklét rázó, „Zorbánviktorozó”, a vajdasági magyarság szégyene, Kasza József mellett. Mi lett az eredmény? A magyarok még a szabadkai átlagnál is jó 20 %-al kisebb mértékben mentek el szavazni, igen sokan átszavaztak a szerb pártokra. A magyarságot 45 %-os térveszteség érte. Gyenge vigasz, hogy azon belül a VMDP megháromszorozta a képviselői számát. Gyenge lábakon álló, a kommunisták és időnként a radikálisok  támogatását sem nélkülöző, VMSZ vezetésű többpárti koalíció irányítja a várost. Megkezdődött a város polgárainak a lehalászásra jellemző kifosztása. A VMDP ellenzékbe szorult. A VMSZ mereven elzárkózik minden együttműködési kísérletünk elől (zászlóhasználat, oktatás, a 44-es ártatlan áldozatokról való közös megemlékezés stb.), de mélységesen felháborodik , ha  bármilyen javaslattal állunk elő, vagy ha netán bírálni merészelünk. Kérem a Kongresszust, döntse el, folytassuk-e a harcot a Kasza József nevével fémjelzett, 16 év alatt megcsontosodott kliensrendszer felszámolásáért, vagy pedig bűneinket elismerve, bocsánatért esedezve (amire már volt felszólítás), zárkózzunk fel mi is lojális alattvalónak.

 

Matuska Márton:

 

Csodálom, hogy még létezünk

Nézetünk folyton beigazolódó helyessége tart fenn bennünket

 

Annyi gáncsvetés, rágalmazás, hatalmi és államhatalmi akadályoztatás után gyakran felteszem a kérdést: Hogyan lehet, hogy még mindig létezünk, számontartanak bennünket, ki­kérik a VMDP véleményét, s ennyi küldött jelenlétében itt megtarthatjuk immár harmadik kongresszusunkat. Olyan megaláztatásokat kell elviselnünk, mint amilyen például barátaink részéről ért bennünket, amikor a státustörvény végrehajtására létrehozandó irodák megnyitá­sakor történt Temerinben. Javaslatunkra elfogadta az akkori kormány, hogy Temerinben is le­gyen egy iroda, amelyet majd mi működtetünk. Megkaptuk rá az ígéretet, az iroda megnyí­lott s azután ezt is a VMSZ kezébe adták. Nyugodt lelkiismerettel megállapíthatom, hogy pár­tunknak szinte minden tagja, szinte minden időben kénytelen ellenzékből, hátrányos pozí­ció­ból képviselni érdekeinket.

S hogy mégis élünk, erre egyetlen egy magyarázatom van: folyton kiderül, hogy állás­pontunk helyes. Csupán emlékeztetőül had idézzek sarkalatos tételeinkből néhányat:

 

1. Elsőként mondtuk ki – még a történelmi VMDK-ban, s azóta is ezt a véleményt képviseltük, általában magányosan -, hogy megmaradásunk fontos feltétele a magyar autonó­mia és a kettős állampolgárság. Sokszor figyelmeztettek bennünket, hogy ha emellett kitar­tunk, akkor nem fogunk támogatást kapni. Mi azt válaszoltuk, hogy támogatás nélkül megle­szünk, de e követelések nélkül nem. Ma megértük, hogy a kettős állampolgárságtól és a ma­gyar autonómiától visszhangzik az egész Kárpát-medence, és ezt visszhangozza a világ ma­gyarsága.

2. Annakidején azt mondtuk, hogy a délszláv népek háborújához semmi közünk, ne­künk abból ki kell maradni, fiataljainknak nem szabad katonaként részt venni benne. Ma már mindenki előtt világos, hogy ez volt az egyetlen helyes álláspont.

3. Amikor megindult felénk Horvátországból, majd Boszniából, s végül a Koszovóról a szerb menekültek áradata, azt mondtuk, hogy humanitárius segélyt igen, a magyarok közé betelepítést nem! Most, miután már mások is látják, hogy a menekültek betelepítése révén megbomlott a vidék nemzetiségi struktúrája, ezek a mások is hirdetik, hogy ezt nem lett volna szabad megengedni, vagy legalábbis minden magyar politikai pártunknak tiltakoznia kellett volna ellene. Sajnos, magunkra maradtunk.

4. A nemzeti tanács ügyét elvittük az alkotmánybíróságig, mert nem tartottuk helyes­nek, hogy egyetlen párt irányítása alá kerüljön. Mostanában, amikor például azt látjuk, hogy a hatáskörébe utalt magyar tömegtájékoztatás egyre közeledik az összeomlás felé, már sokan egyetértenek velünk, s mondják, hogy ők sem ilyen lovat akartak. Ez a nemzeti tanács nem rendelkezik sem anyagi, sem jogi eszközökkel, de világos célkitűzésekkel sem ahhoz, hogy kezébe vegye a magyar iskolarendszer ügyét sem.

5. A VMDP-nek, s a velünk együtt dolgozó kutatóknak oroszlánrészük van abban, hogy egy az egész délvidéki magyarság sorsát meghatározó esemény kutatásában hatalmas előrelépést állapíthatunk meg. A negyvennégy végén, negyvenöt elején lezajlott magyarirtásra gondolok. Bár sok még a feladat, de többek között elégedetten állapíthatjuk meg, hogy itt je­lenlevő anyaországi barátaink közül sokan és sokat segítettek abban, hogy tavaly november­ben, Budapesten, a Szent István Bazilikában mondott engesztelő szentmisén jelen volt a Ma­gyar Katolikus Egyház főpásztora, Erdő Péter bíboros prímás. Azt hirdetjük, s mi hirdetjük, hogy ezt a kérdést csak Budapest és Belgrád együttes munkájával lehet majd lezárni.

 

A decemberben lezajlott népszavazásról le kell szögezni egy nagyon fontos megálla­pítást: Nem szabad fölülni annak, a jelenlegi kormány által képviselt, a nem szavazásra való buzdításában kifejezett szándéknak, hogy összevesszünk. Ennek a biztatásnak a hátterében nem az áll, hogy le kell rázni az anyaország hátáról a tehernek mondott határon túli magyaro­kat, hanem az, hogy le kell rázni a magyarokat. Határon belülieket és határon túliakat. Az a szándéka, hogy összevesszenek egymással a határon belüli és a határon túli magyarok, s ös­szevesszenek egymás között a határon belüliek és egymás között a határon túliak. Emiatt nem szabad csalódottaknak lennünk, hiszen hát a többség mégis igent mondott. A kormány és a kormányzó pártok pedig – remélem – megkapják majd a jutalmukat emiatt is a legközelebbi parlamenti választásokon. Hogy a kormány álláspontjára hogyan tekintenek a határontúli ma­gyarok, azt kifejezte Duray Miklós, amikor megállapította, hogy itt most elvált valami. De kifejezte Bugár Béla és Farkas Árpád is, akik – az újabbkori magyar történelemben példa nél­kül álló gesztussal – visszautasítottak egy-egy rangos anyaországi kitüntetést.

 

Az egyik legfontosabb tapasztalata az anyaország és a határon kívüli magyarságnak az, hogy mindenkit úgy kell támogatni, ahogyan kéri. A koldusnak is azt kell adni, ami neki a legjobban hiányzik. A sok tekintetben egymás közt viszálykodó minden délvidéki magyar politikai párt együtt kérte a kettős állampolgárságot, s Szerbia ez elől nem zárkózott el mind­addig, amíg Budapesten más belátásra nem bírták. Az a magyar kormány és az a politikai párt, amely nem érti a szavunkat akkor sem, ha együtt kérjük, az kapja meg a jutalmát a ma­gyar szavazóktól.

Említettem, hogy néha ámulok azon, hogy még vagyunk. Had tegyem hozzá: ha eddig, s ha mindezt kibírtuk, hiszem, hogy még leszünk is.

 

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.