|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2005. február 28.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt
programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és
végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a
számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik
ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében
élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a
VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat,
amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a
Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak
nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton
is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus
megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai
történésekkel.
Ágoston
András, a VMDP elnöke
Ágoston András:
Esély a nemzeti egységre
Az első lépcső: közös álláspont a kisebbségekről
Tabajdi Csaba a kisebbségek ügyeinek egyik kétségtelenül jó szakértője politikusként fontos szereplője volt a magyar-magyar viszonyok alakulásának. Pont abban az időszakban volt nagy befolyása, amikor az alapozás zajlott. Minden megszólalására érdemes odafigyelni.
(Igaz, mondta azt is, hogy tele van a hócipője az autonómiával, de ez már régen volt.)
Most, az MSZP nemzetpolitikai tagozatának élén tett 15 pontos javaslata messze túlmutat a Szülőföld-programon. Vitára ösztönöz.
Tabajdinak igaza van, amikor szinte egyedül a saját oldalán kimondja: „Trianon feldolgozatlanul itt van a magyar politikai elitben”. Elismerésre méltó, hogy a dolgokat folyamatukban a hibákat is elismerve vizsgálja. Jó volt hallani, amikor a Kossuth Rádióban kijelentette: „mindannyiunk érdeke, hogy abból a traumából, amelyet ez a nemzet átélt, ki kellene jönnünk. Nem hiszem azt, hogy önmagában véve a Szülőföld-program ehhez elegendő lesz, mert ahhoz valamennyi politikai erőnek, számos határon túli magyar vezetőnek önvizsgálatot kellene folytatnia”.
A folytatással már kevésbé lehetünk elégedettek, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy Tabajdi megnyilatkozása hozzájárulás a magyarországi politikai eliten belüli egység megteremtéséhez.
Visszajön a státustörvény?
Ha a magyarországi politikai eliten belül egységtörekvéseket látunk, ennek örülni kell. Ugyanakkor – hisz a mi bőrünkre megy a játék – rá kell mutatni: Tabajdinak vannak olyan javaslatai, amelyekkel megkerüli a lényeget, a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációját.
Ilyen mindenek előtt az a javaslata, hogy a kedvezménytörvényben vissza kell állítani néhány fontos, szimbolikus és egy-két tartalmi elemet. Isten ments, hogy most miután a Fidesz MPSZ is túltette magát ezen a törvényen, újra kezdődjön a politikailag bizonyítottan terméketlen vita. Figyelemmel a Velencei Bizottság állásfoglalására, miszerint a kettős állampolgárság irányában kellene tapogatózni, a kettős állampolgárság ügyét kellene elvileg és politikailag tisztázni. A keretek adottak. Az EU-tag Magyarország a háron túli magyarok ügyéhez nem nyúlhat hozzá hatékonyan úgy, hogy a szomszédból ne lehessen ráfogni a diszkrimináció szándékát. Van rá példa? Van.
Ha a nemzet érdekeit nézzük a rendszerváltás óta a leghasznosabb európai javaslat ránk nézve a Velencei Bizottság állásfoglalása. Akkor is mondtuk, most megismételjük: a kisebbségek ügyében a magyarországi politikai és intellektuális elitnek választania a kettős állampolgárság eszközével lebonyolított nemzeti integráció, illetve a bezárkózó a kisebbségeitől elzárkózó politika között. Mindkét döntés történelmi jelentőségű. Az egyik felemeli a nemzetet, a másik elindítja a feloldódás útján.
Szükség lehet még a nemzetre a 21. században is
A „mazsolázás” a gazdasági szempontból hasznos munkaerő állampolgársághoz való gyors hozzáférése olyan technika, amely szelektál. Segítheti ugyan a magyarországi gazdaság bajainak enyhítését, s részben hozzájárulhat a határon túli magyarok átmentéséhez, de már középtávon (azáltal, hogy gyökereit elszaggatva a minőségileg legértékésebb munkaerőt vonja ki ezekből a közösségekből) rombolóan hat a határon túli magyar kisebbségekre.
Csak látszólag kedvező tehát a külhoni állampolgárságra, illetve a nemzetpolgárságra vonatkozó Tabajdi-javaslat.
Szerintünk az EU nem oldja meg a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyarság, netán a magyar nemzet egészének gondjait. Tabajdi jól látja: a vajdasági és a kárpátaljai magyarság helyzete a legnehezebb. De, nekik sem a külhoni állampolgárságra illetve a nemzetpolgárságra van szükségük. Nincs történelmi kényszer arra, hogy haszontalan pótmegoldásokkal lezárjuk az utat a nemzet határmódosítás nélküli egyesítése előtt. Szükség lehet még a nemzetre a 21. században is. A Velencei Bizottság által felkínált kettős államolgárság az egyedüli kiút. A kérdés csak az rá lép-e a magyarországi politikai elit.
S ehhez nem kell nagyon leülni sem a szerb, s talán az ukrán vezetéssel sem. Meg kell csinálni, s utána lehet tárgyalni, tisztázni az álláspontokat.
Autonómia, ó!
Tabajdinak igaza van amikor kimondja: „Az autonómia a legfontosabb keret, bár ez is egy olyan tisztázatlan fogalom, ami Kárpátalján, Vajdaságban, Erdélyben, vagy Szlovéniában egészen mást jelent, hiszen a helyi kisebbségi, közösségi igényeknek kell, hogy megfeleljen”.
A Vajdaság vonatkozásában tiszta a kép. A VMDP III.
kongresszusán megállapítottuk, hogy a magyar (perszonális) autonómia ügye
jelenleg holtponton van. Bebizonyosodott, hogy a VMSZ nemzeti tanácsa, amely a
magyar „szakértők” bábáskodása nyomán elfogadott kisebbségi törvény alapján
jött létre, a magyar (perszonális) autonómia megvalósításának fő akadálya. Nem
véletlen, hogy a szűkebb Szerbiában élő albán kisebbség máig nem alakította meg
ezt a testületet. Meg az sem, hogy a montenegrói albánok újabban szintén
perszonális autonómiát és fenntartott parlamenti helyeket követelnek.
A szerb kormány rátelepedett a nemzeti tanácsokra, és
Kostunica a szövetségi kisebbségi tanács elnökeként személyesen ellenőrzi
működésüket. Ez az oka annak, hogy bármibe kezd, nemcsak a VMSZ nemzeti
tanácsa, az vagy botrányhoz vezet, vagy akadályává
válik a kisebbség szempontjából fontos problémák megoldásának. Magyar
vonatkozásban elég, ha utalunk a diplomahonosítási botrányra, vagy újabban a
törvényben engedélyezett zászlóhasználati jog érvényesítésének elodázására.
Szabadkán a „legtoleránsabb” városban ma sincs magyar zászló. Még a patinás
városháza díszes nagytermében sem. És ezt csak a VMDP teszi szóvá.
Most nem tanácskozásokra van szükség! Sokkal inkább
arra, hogy közös erővel olyan autonómiamodellt hozzunk létre, amely megfelel a
közösségi igényeknek és úgy képviselhető a nemzetközi színtéren, hogy az
lehetőleg előrelépés lehessen az EU-nak is.
Ezt szem előtt tartva szorgalmazza a VMDP, hogy
mielőbb folytatni kell azt az egyeztetést, amely 1999-ben megszakadt. Közös
előnyünk, hogy most már látható, mi az ami nem jó, ami
nem vezet tényleges autonómiához.
Írom alá…
S végül, azt ami a
Tabajdi-javaslatokból igazán szárnyaló, s a 21. század szükségleteit hivatott
kielégíteni, érdemes szó szerint idézni.
- Az anyaországi magyarok, szögezi le Tabajdi, legyen
szó fiatalokról, felnőttről, mehet szerte a világban és érvényesülhet, és ezt
az anyaország támogatja is különféle ösztöndíjakkal, akkor az a határon túli
magyar miért nem érvényesülhet a saját anyaországában? Miért nem mehet el,
amikor a számításait még 10-20 évig nem biztos, hogy megtalálja otthon, például
Kárpátalján?
Minden ember elemi joga, hogy a maga életét eldöntse,
akkor viszont mondjuk ki, hogy vannak területek, amelyek nem tarthatók meg
magyar történelmi, kulturális szállásterületként, mert annyira el vannak
maradva, hogy nem várhatjuk az ott élő testvéreinktől, hogy ezt az áldozatot
vállalják. Mondjuk ki, hogy mostantól új doktrina érvényes, hogy nem a szülőföldön
való boldogulást támogatjuk, hanem támogatjuk ott, ahol lehetséges, és mérjük
fel, hogy ahol ez nem lehetséges, segítsük a szervezett magyarországi
áttelepülést. Nem az lenne a megoldás egy kárpátaljai számára, hogy azt az
ingázást, amit most feketemunkásként meg kell, hogy tegyen, legalizáljuk. Hogy
Kárpátalján, Vajdaságból vagy Erdélyből dolgozzanak itt, ehhez az kellene, amit
javasoltunk, hogy egyrészt kapjon adókedvezményt az a munkáltató, aki határon
túlit vagy romát alkalmaz, mert addig nem fog a feketemunka kiszürkülni. A
kedvezménytörvény három hónapja ezen bukott meg.
Hozzunk létre egy olyan szervezetet, amelyik a kárpátaljai szervezetekkel,
RMDSZ-szel egyezteti, hogy mire van legális munkaerőigény Magyarországon.
Fontos nemzetpolitikai feladat lenne a szülőföldön való megtartás, hogy a
fizetést hazavigye, mert önként, önmagától senki nem akarja a szülőföldjét
elhagyni, hacsak olyan szorító körülmények nincsenek.”
A vendégmunkások befogadásának intézményét a múlt
század 60-as 70-es éveiben az akkori Nyugat-Németország sikeresen alkalmazta.
Miért ne sikerülne ez nekünk, magyaroknak is. Itt lesz szükség eszközként a
kettős állampolgárságra.
Hisztéria, vagy sem?
Hogy Tabajdi Csabának lesz dolga a saját táborában is, ha objektíven, a nemzet érdekeit szem előtt tartva kíván tevékenykedni az látszik az MSZP-hez közeli Népszabadság Kis Tibor által jegyzett ez év február 5-én megjelent elemzéséből is.
Miután megállapítja, hogy a kettős állampolgárság körüli „heveny hisztéria” lecsengett, K. T. elnáspágolja a „radikális” kisebbségi vezetőket, és idézi Rogán Antalt, aki szerint az ügyre esetleg majd csak tíz év múlva lehet komolyan visszatérni. Majd kimondja azt amit mindenki lát. Nevezetesen, hogy „december 5. rávilágított egy korszerű kisebbségi stratégia hiányára, a magyar-magyar viszony végiggondolatlanságaira”.
K.T. helyesen mutat rá, hogy a magyar-magyar viszonyok már odáig fajultak, hogy "a farok próbálja csóválni a kutyát". Ennek okát azonban nem abban látja, hogy a Budapest által tizenöt éve szorgalmazott egypártrendszerben, a többségi helyi hatalomhoz simuló magyar pártok, a politika alapvető szabályai szerint csak kihasználják azt, hogy a határmódosítás nélküli nemzeti integrációt illetően Budapesten sincs egyetértés.
Az ember ezek után azt várná, hogy elemzés következik. Amelyből netán az világlik ki, milyen bajok vannak a nemzetstratégiával?
Ehelyett K.T. nekimegy a fő ellenfélnek Orbán Viktornak.
Szerinte a főbaj az, hogy „Orbán az anyaországi politikai megosztást hidegvérrel kiterjesztette az egész Kárpát-medencére, belpolitikai érdekeinek megfelelően menedzselte a kisebbségi ügyet főleg Erdélyben, de a Kárpátalján és a Vajdaságban is”.
Valóban, Orbán Viktor nagy követ dobott be a nemzetstratégia körüli viták állóvizébe. Az is igaz, hogy a kisebbségi pártok és politikusok megoszlottak. Voltak akik támogatták a határmódosítás nélküli nemzeti integráció Orbán Viktor által a gyakorlatban is elindított folyamatát, s vannak még ma is olyanok akik, saját hasznukra figyelemmel ezt ma sem teszik. Hibázott volna Orbán Viktor és a Fidesz amikor egy kis kavarodást keltett a magyar-magyar viszonyokban? Aligha. Ezeket ugyanis előbb-utóbb le kell tisztázni.
S még néhány szót a személyes megtámadtatás okán. K.T. azt állítja, hogy néhányad-magammal „túlteljesítők” voltunk Orbán oldalán a 2002-es kampányban. Ezt a minősítést, nem minden duzzogás nélkül, még el tudom viselni. Ma is úgy gondolom, hogy Orbán Viktorban megvannak az adottságai arra, hogy ne csak ismert politikus, de államférfi legyen. A többi között azért is, mert elindította a határmódosítás nélküli nemzeti integráció gyakorlati folyamatait. K.T. állítását azonban, miszerint az elmúlt tizenöt évben akár egyszer is „önfeledten leárulóztam” volna az „MSZP és az SZDSZ vezetőit”, a leghatározottabban vissza kell utasítanom. Egyszerűen azért, mert nem igaz. Meggyőződésem, hogy a magyarországi fiatal politikusok között vannak még olyanok, akik arany betűkkel akarják beírni nevüket a magyar történelembe. S hogy azt csak hazafias cselekedetekkel tehetik meg.
Legvégül: nem szeretem a hisztériát a politikában. Szeretném hinni, hogy K.T. sem. Hát akkor ne is keltsünk hisztériát. Egyikünk sem.
Dokumentum:
Tőkés László az
erdélyi magyar önszerveződésről
A romániai parlamenti választások, különösképpen pedig a Traian Băsescu államelnökké való megválasztatása nyomán kialakult új helyzet új kezdet ígéretét hordozza magában. Az 1989-ben elkezdődött, majd hosszú időre elakadt és többszörösen kisiklott rendszerváltoztatás folytatására nyílik újból lehetőség. Ennek viszont szerves részét kell hogy képezze a kisebbségi kollektív jogok, illetve az Európában honos autonómiajogok biztosítása…
Ennek tudatában megrökönyödéssel tapasztaljuk és határozottan vissza kell utasítanunk mindazokat az akaratlan vagy éppenséggel szándékos megnyilvánulásokat, melyek akár az RMDSZ részéről, akár a nemzeti tanácsokon belülről jogos önkormányzati törekvéseinket károsítják, illetve az autonómia hitelét rombolják. Ezek láttán nemegyszer az lehet a benyomásunk, mint hogyha némely erők és személyek szántszándékkal akarnák tévútra vinni nemes törekvéseinket vagy éppen kisiklatni az autonómia vonatát.
Az említett fonák megnyilvánulások között fájdalmasan időszerű elítélnünk azt az antiszemita jellegű felszólalást, melyre az SZNT legutóbbi ülésén került sor Gyergyószent-miklóson, és amely azzal fenyeget, hogy a székely autonómia nemes ügyéért vívott küzdelmet beszennyezi. Ilyen módon nem Románia Parlamentje vagy az európai fórumok, hanem csak az Országos Diszkrimináció-Ellenes Tanács elé juthatunk jogos követeléseinkkel. És ezen még az sem igen változtathat, ha netalán székely rovásírással terjesztjük a törvényhozás elé a „Székelyföld autonóm közigazgatási régióról” szóló indítványunkat…
Az autonómia ügyében nekünk nem Izraellel, hanem sokkal inkább az RMDSZ Neptun-irányvonalú, önfeladó politikájával, valamint annak elvtelen támogatóival van gondunk…
Ma már egészen nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájának megvalósítása érdekében a magyar kistársadalom, a politikai, egyházi és civil szféra teljes összefogására, illetve össznemzeti konszenzusra van szükségünk. Ellenségek helyett szövetségeseket kell keresnünk, mind egymás között, mind Romániában, mind Magyarországon, mind Európában. Elutasítás helyett a hátrányos megkülönböztetést szenvedők szolidaritására van szükség, hiszen az antiszemitizmus és a nacionalista magyarellenesség végtére is egy tőről fakad…
Köszönjük,
hogy elolvasta Hírlevelünket.