Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 19. szám

2005. március 7.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontos­ságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (per­szonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencé­ben élő magya­rok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági ma­gyar mé­dia, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demok­rati­kusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szor­galma­zott új kon­szenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”.

(Bethlen Gábor)

 

Ágoston András:

Küzdelem az erdélyi magyarokért

 

Ha hinni lehet a híreknek, megtörtént az, ami az elmúlt tizenöt évben még egyszer sem: az RMDSZ nem vállalta az SZDSZ Erdélybe látogató képviselőjét.

A Magyarok Világszövetségének tudósítása szerint Mátyás Hitek és illúziók: a kettős ál­lampol­gárság címmel igyekezett megmagyarázni Kolozsváron az SzDSz a kettős állampolgár­ságra vo­natkozó decemberi népszavazás előtt „nem”-re buzdító politikai kampányát.

Eörsi az állampolgárság kérdését megpróbálta idejétmúltnak beállítani, s büszkén beszélt saját európai állampolgárságáról.

A kolozsváriak viszont emlékeztették az előadót, hogy 1989 tavaszán a budapesti Corvin moziban az SzDSz is elfogadta a rendszerváltás programját, amelyben a többi között az áll, hogy

„minden magát magyarnak valló személy – és az ő jogán családja – legyen jogosult a ma­gyar állampolgárságra”.

Ezt elfelejtettem, mondta állítólag Eőrsi Mátyás, miután András Imre a fenti programtézist szembeállította a képviselő kolozsvári előadásával és az SzDSz NEM szavazatával decemberi népszavazáson.

Ilyen és hasonló megtévesztő manőverekről és valótlanságokról értesülhettek a Márton Áron egyenes beszédéhez szokott kolozsváriak – így az MVSZ közleménye – akik tiltakoztak Eörsi Mátyás előadása ellen. A mintegy 35 fős, tojásokkal és szirénákkal felszerelt til­takozó a Magyarok Világszövetsége elnökének jelenléte miatt, az iránta érzett tiszteletből elállt attól a szándékától, hogy tojásdobálással és hangzavarral akadályozza meg Eörsi beszédét. A találkozón végül a tiltakozókon kívül csupán négy egyetemi hallgató és két szolgálatos tanár je­lent meg.

 

Tőkés László újabb próbálkozása

De nemcsak a kettős állampolgárság kérdése az, ami ma is időszerű Erdélyben. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke autonómia ügyben igyekszik egységet terem­teni a polgári oldalon. Március 12-ére, a marosvásárhelyi Kultúrpalotába hívta össze EMNT egy­szer már „objektív okok” miatt elhalasztott tanácskozását.

Az MNT elnöke leszögezi: az erdélyi összmagyar és erdélyi kisebbség-politikában gyöke­res áttörésre, paradigma-változásra és stratégiai irányváltoztatásra van szükség. Ennek a lényege, hogy „a lehetetlennek mutatkozó határrevízió egyetlen életképes alternatívája a nemzeti közös­ségi autonómia”.

Tőkés úgy véli, hogy a román  ellenzéki  pártok  hatalomra kerülése  nyomán  kialakult  új helyzet új kezdet ígéretét hordozza magában. Reményei szerint a kommunista típusú visszarende­ződés és a hosszúra nyúló átmenet időszaka után az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás most tovább folytatódhat.

Csak sikert kívánhatunk az EMNT tanácskozásának.

 

Nincs egységes erdélyi magyar autonómiakoncepció

Nincs erdélyi magyar politikai opció, ide értve az RMDSZ-t is amely nem az autonómiát tűzte volna ki célul. Sajnos – csakúgy mint a Vajdaságban is – hiányzik az egységes autonómia­modell. Olyan, amelyet támogatni tudnak az erdélyi politikai elit kü­lönböző csoportosulásai, az RMDSZ , s nem mellékesen, Budapest is.

Az erdélyi autonómiavita a legékesebb bizonyíték arra, hogy a magyarországi politikai elit támogatása nélkül, a nemzetközi színtéren közösen megjeleníthető egységes autonómiamodellt nem lehet létrehozni. Sajnos a lehetséges autonómiamodellt illetően Budapesten sincs egyetértés. Nem véletlen, hogy a minap a kormányoldal képviselője bejelentette: a másnapi négypárti egyez­tetésre nem kívája beterjeszteni az autonómia kérdését. Az autonómiát a négypárti egyeztetésen úgy látszik az ellenzéki pártok sem szorgalmazták.

Az élet azonban nem áll meg.

A nemzetközi politikai színtéren létezik az EBESZ számára is elfogadható autonómia-de­finíció. Ami még a horvátországi szerbek helyzetének rendezése kapcsán alakult ki. E szerint az autonómia elengedhetetlen feltétele, hogy többpárti választások útján, a kisebbségi szavazók lis­tájának felállításával olyan legitim képviseleti testület jöhessen létre, amelynek tagjai nem a helyi hatalomnak, hanem választóiknak tartoznak politikai felelősséggel. Az így létrehozott legitim testületnek saját pénzforrásokkal, jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is kell ren­delkeznie. S ami a legfontosabb: a helyi többségi hatalommal közvetlen közjogi kapcsolatban kell állnia.

Hogy ez az utóbbi mit jelent jól példázza a VMSZ nemzeti tanácsa. Ennek elnöke Józsa László – csakúgy mint a többi nemzeti tanács elnöke is – egy olyan gyűjtőtestületbe került, mely­nek elnöke maga Kostunica kormányfő. Hogy a lovak zabba ne menjenek!

 

Kisebbségi törvény és autonómia

Az RMDSZ kisebbségi törvényének előkészületeiről nincs bővebb információ. Ez nem jó jel. Félő, hogy a kormányzati felelősséget vállaló erdélyi magyar politikusok Románia EU-csatla­kozásának lázában égve, megfogadják Basescu köztársasági elnök figyelmeztetését, miszerint ő nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek Románia nemzeti területén egy térségnek nagyobb au­tonómiát igényelnek, mint a többieknek.

Ha akkora autonómiája lenne Bukarestnek, Aradnak vagy akár egy falunak is, amekkora a Székelyföldön, az nem autonómia, hanem decentralizáció.

Emlékezetes, hogy „a kormányzati felelősségvállalás” nyomán a VMSZ tárgyalói a jugo­szláv kisebbségi törvény meghozatalakor még annak ódiumát is vállalták, hogy a nemzeti taná­csok közvetlen megválasztása helyett afféle „elektori rendszerben” a kisebbségi miniszter által szentesített választók „válasszák meg” a nemzeti tanácsok saját kisebbségi közösségüktől függet­len tagjait. Ezért lenne óriási jelentősége annak, ha az EMNT most egyesíteni tudná a nemzeti oldal elképzeléseit, s olyan minimális legalább elvileg pontosított autonómia követeléssel lépne fel a politikai színtéren, amelyet nem lehetne egyszerűen félre tenni, sem Budapesten, sem másutt.

 

László Gyula: átvenni a jó nyugati megoldásokat

Vajdasági tanácskozás a regionalizmusról

 

László Gyula, a vajdasági képviselőház kisebbségi bizottságának elnöke, VMDP-s képvi­selő egy a regionalizmusról szóló újvidéki tanácskozáson rámutatott: az alkotmányvita során jó vajdasági megoldások akkor születhetnek, ha a szerb politikai elit figyelembe veszi a már létező nyugati autonómiák tapasztalatait.

Nem elég, hogy a magyar nyelv a Vajdaságban egyenrangú használatban legyen, hanem arra van szükség, hogy a magyar, esetleg más kisebbség nyelve is hivatalos nyelvvé emelkedjen.

Különben, a nemzeti identitás megőrzése szorosan összefügg az autonómia Európában is alkalmazott intézményének alkalmazásával. A VMDP szerint a magyar (perszonális) autonómia lehetővé tenné a magyar kisebbségi közösség alapvető nemzeti érdekeinek feltárását, kifejezését és legitim képviseletét. Jelenleg a legitim képviseletre nincs lehetőség.

László Gyula rámutatott arra is, hogy jelenleg nincs magyar képviselő a szerb parlament­ben. A jelenlegi törvényes megoldás, a természetes küszöb alkalmazása nem biztosítja a a kisebb­ségi közösségen belüli demokratikus választásokat. Arra van szükség, hogy a szerb választási törvény fenntartott helyeket állapítson meg a magyar és más kisebbségeknek is. Csak így lehet a többpártrendszer elveit alkalmazva, demokratikus választásokon biztosítani a legitim magyar képviselők jelenlétét a szerb és a tartományi parlamentben, de a községi képviselőtestületekben is.

Cesare Pinelli a Velencei Bizottság tanácskozáson jelen levő tagja, László Gyula kérdé­sére vázolta, hogyan oldották meg Dél-Tirolban a hivatalos nyelvek és a kisebbségi képviselet kérdé­sét.

Pinelli elmondta, hogy a Dél-Tirol autonom intézményeiben az olaszok és a németek fele-fele arányban vannak jelen. A bíróságokon tolmácsok segítenek, a feliratok mind kétnyelvűek. Az állami intézményekben a foglalkoztatottság tekintetében is ez az arány érvényesül.

Az oktatásban az egyenjogúság érvényesülése nemcsak a tanítás nyelvében, hanem a ta­nítási programok tekintetében is biztosított.  

Ez van Dél-Tirolban.

 

Hová lettek Zsablyáról a magyarok?

Matuska Márton előadásai Luganoban és Zürichben a délvidéki magyarirtásról és a ma­gyar kisebbségek időszerű kérdéseiről

 

Tavaly az év végén jelent meg Matuska Márton legújabb kötete, Hová lettek Zsablyáról a magyarok címen. A második világháború végén, a Délvidéken lezajlott magyarellenes atrocitá­sokról, illetve annak

Zsablya községre vonatkozó eseményeiről szól. A kötet megjelenése szolgáltatott alkal­mat arra, hogy a Luganoban élő Saáry Éva kezdeményezésére, svájci előadások tartására meghí­vót kapjon a szerző. Két helyen: Luganoban és Zürichben került rá sor, s mindkét helyen népes hallgatóság előtt.

Az előadások témáját természetesen a Zsablyáról szóló kötet alapjában meghatározta, de az is természetes, hogy nem csupán a zsablyai magyarok tragédiájáról esett szó, hanem általában a délvidéki vérengzésről. S ugyancsak természetes, hogy ha már egy határon túli magyar, nyugati nemzettársai közé kerül előadást tartani, akkor általános, nemzeti ügyeink sem maradhatnak em­lítés nélkül, és a Délvidéken élő magyarok mai ügyei sem. Ezen ügyeink közül elsősorban a ta­valy decemberben, a kettős állampolgárságról tartott anyaországi népszavazás és a délvidéki ma­gyarverések kerültek szóba, valamint az a kérdés, hogy a Kárpát-medencében élő magyar kisebb­ségek számára milyen politikai megoldás nélkülözhetetlen a megmaradásukhoz. A népszavazásról mind az előadó, mind pedig a szervezők és a hallgatóság fenntartás nélküli, azonnal kialakult egyetértésben megfogalmazták a magyar kormánnyal és a kormányfővel szembeni véleményüket.

Magáról a vérengzésről a svájci magyarok korábban is hallottak már, több forrásból köz­vetlenül is értesülhettek róla. A luganoiak egyesületében a Németországban élő Csernohorszki Vilmos tartott előadást még a kilencvenes évek közepén, elsősorban Cseres Tibor könyve alapján. Bernben Gosztonyi Péter, az azóta igen fiatalon elhunyt svájci magyar történész írt és beszélt róla, de már Matuska Márton is járt ott a kilencvenes évek elején, amikor szintén Bernben  és Zürich­ben számolt be addigi kutatásairól.

 

Nemcsak Bácskában…

Amit a vendég nyomatékosított: Tapasztalata szerint a délvidéki magyarságnak ezt a ka­tasztrofális vérveszteségét igen gyakran csak a bácskai részekre értik sokan, holott kiterjedt az egész délvidéki, magyarlakta területre. Ez a téves nézet nyilván Cseres Tibor könyve (Vérbosszú Bácskában) nyomán terjedt el. Neki egyébként elévülhetetlen érdeme, hogy megírta, még a hat­vanas években, a Délvidéken lezajlott első razzia történetét (Hideg napok), amely esemény csak­ugyan kizárólag a Bácskára, annak is a déli-délkeleti csücskére és Újvidék városára korlátozódott, de a Vérbosszú Bácskában c. kötete csak a bácskai magyarirtással foglalkozik. Egy másik fontos körülmény, amire az előadó felhívta hallgatói figyelmét – Zürichben közöttük üdvözölhette Pröhle Gergelyt, a Magyar Köztársaság berni nagykövetét -, az az volt, hogy mind Magyarország, mind Szerbia adósa még a délvidéki és az egyetemes magyarságnak azzal, hogy nyilatkozzon a a magyarirtásról és annak máig ható tragikus következményeiről. E következmények között említ­hetjük azt is, hogy a három Tisza menti helység: Zsablya, Csurog és Mozsor magyarjaira még ma is érvényes a kollektív büntetés, amelyet a Tito által alapított állam mondott ki rájuk. E három falu magyar lakosságát ugyanis háborús bűnössé nyilvánították és mindenüktől megfosztva haláltá­borba hajtották, majd miután onnan kiengedték őket, megtiltották nekik, hogy valaha is visszatér­jenek falujukba. A többi kivégzettet is, még ennyi idő eltelte után is háborús bűnösként tartja szá­mon az állam, pedig soha senki sem bizonyította be róluk, hogy vétkesek, hanem egyszerűen le­mészárolták őket. Számuk, mai tudásunk szerint több tízezerre tehető.

 

… és nemcsak a magyarok

E témát igencsak időszerűvé tette Svájcban egy, az olasz világlapokban egy-két éve taglalt kérdés, nevezetesen a második Jugoszlávia területén, a Tito idejében kivégzett olasz polgárok ügye. Guido Rimuci 2002-ben jelentetett meg erről egy kötetet a Mursia kiadónál Infoibati (Víz­nyelők) címen. Állítása szerint az ártatlanul kivégzett olasz polgárok száma több ezerre tehető, tetemüket a dalmát és az isztriai karsztvidék feneketlen kutjaiba, víznyelőibe dobálták.

Az előadásokon, az említett népszavazással összefüggésben, hallgatói kérdés révén felve­tődött, hogy mi várható a határon túli magyarok számára a mai magyar kormánytól, amely a ket­tős állampolgárság elleni szavazási kampányban hamis érveket használt. Az előadó azon kijelen­tését, hogy ettől a kormánytól semmit nem vár, a zürichi hallgatóság spontánul kitörő heves taps­sal hagyta jóvá. Úgyszintén találkoztak - előadó és hallgatói - azon a ponton is, hogy mi ma fennmaradásunk szervezeti kerete. Elhangzott, hogy az utódállamok magyarjai számára a törté­nelmi Vajdasági Magyar Demokrata Közösség által megfogalmazott, ma pedig a Vajdasági Ma­gyar Demokrata Párt révén képviselt magyar (perszonális) autonómiában ismerhető fel a megma­radás szerkezeti formája, s ehhez járul a kettős állampolgárság.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.