Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 24. szám

2005. március 16.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

Ágoston András:

Kifáradtunk?

A Vajdaságban nem fütyültek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 15-i üzenetének. A vajdasági magyaroknak nincs kedvük fütyülni (se). Pontosabban ott sem voltak, ahol fütyülni lehetett, vagy kellett volna.

A VMDP már régen figyelmeztet rá, hogy a vajdasági magyarság újra a szociális és ér­zelmi leépülés állapotában van. Téved, aki részben a vajdasági magyar politikai elit helyi hata­lomhoz simuló szárnya elégedett (jóllakott), hazaffyságtól csöpögő tirádái, s a politikai alárendelt­ségben működő vajdasági magyar média által sulykolt klisék hatására, azt gondolja hogy alapve­tően minden rendben van, csak még egy kicsit jobban meg kell kenni azokat, akik elöl állnak a sorban.

A vajdasági magyarság évek óta süllyed. Nem azért tüntetett március 15-én passzivitással, hogy szemléltető oktatást tartson, hanem az évek óta halmozódó meghiúsult várakozásainak nyomása alatt, nem volt kedve. Az ünnepléshez sem. A március 15-ei ünnepségektől való távol­maradása nem forradalmi gesztus. Inkább a rezignált lelkiállapot jele.

A mise, vagy istentisztelet akkor igazán felemelő, egy-egy helyzetben lelkesítő, ha még a templom ajtajában is állnak. A félig üres magyarittabéi református templom, amelyben azelőtt talpalatnyi hely sem maradt annak, aki késve érkezett a Kossuth-szobor megkoszorúzása előtti istentiszteletre, most bizony lehangolóan hatott.

Szabadkán az egyik megemlékezésen a VMSZ-es vendégekkel együtt, huszonhatan jelen­tek meg. Az érdeklődők kis csoportjai látszanak a Magyar Szóban megjelent más színhelyeken készült képeken is. (Az egészében lehangoló vajdasági ünnepi tabló akkor sem változott volna lényegesen, ha a Magyar Szó netán tudósít a VMDP temerini, szokásosan jól sikerült, megemlé­kezéséről.)

Magyarittabén az egyik helyi jelenlevő, nem túl készségesen, az újságírói kérdésre, hogy hol vannak a helybeliek, miért nem vesznek részt a megemlékezésen, egyetlen-egy szóval felelt. Kifáradtunk, mondta.

Nem magyarázkodott. Például, hogy belefáradtak az évről-évre ismétlődő, sablonos poli­tikusi köszöntőkbe. Vagy, hogy az emberek fel vannak háborodva a december 5-i magyarországi döntés miatt. Nem hánytorgatta fel, hogy a távoli bánsági magyar sziget lakosságát a helyi magyar iskola ügyében a VMSZ nemzeti tanácsa és a fizetett magyar politikai tisztségviselők részéről tanúsított közöny háborítja fel.

Kifáradtunk, mondta a falun áthaladó országút szélén a helybéli, miközben kerékpárjára támaszkodva figyelte a koszorúzást.

A vajdasági magyar sajtó állapotát és a benne uralkodó viszonyokat jól tükrözi az újságíró reakciója. Akinek úgy látszik eszébe sem jutott, hogy feltegye a szakmája által is diktált kérdést: mi a baj?

 

Csak a remény

Mielőtt még levonhatná bárki is a vajdasági magyarságra nézve bizonyára nem hízelgő (sommás) tanulságokat, tegyünk még egy kört a probléma körül.

Miért mondhatta a járókelő, félig-meddig részvevőként, hogy kifáradtak?

Tagadhatatlan, magyar közösségünk nagy része állandó politikai nyomás alatt él. A veze­tők azt követelik tőle, legyen bátor, ne hagyja magát. Miközben ők leginkább a meggazdagodás módozatain törik a fejüket, meg azon, hogy az egyre csökkenő magyar szavazatok birtokában melyik szerb párttal kössenek „stratégiai megállapodást”. Hogy ha másnak nem, legalább az alá­írónak és még néhányuknak legyen valami haszna az egyezkedésből.

Nem egészen véletlen, hogy nincsenek kemény fából faragott, politikusok a Vajdaságban. Történelmi tapasztalata ennek közösségnek, hogy a két világháború között is azok a magyar poli­tikusok jártak itt jól, akik Belgrádhoz igazították lépteiket. Miért gondolkodna az unoka másként, mint ahogy azt a családi hagyományok diktálják?

De, miért alakult a helyzet pont így?

Részben bizonyára azért, mert a kisebbségi politikusnak nemigen volt kire támaszkodnia. Sem a két világháború között, sem utána. Nem beszél róla szinte senki, de a zsigerekben beégve ott a tapasztalat, ami a hallgatás évtizedei után ma már történelmi tény. Hogy a második világhá­ború végén, azokban a zavaros időkben, amikor a szerb partizánok és helyi segítőik népirtottak ezen a tájon, az akkori magyar kormány illetékesei részben azért maradtak némák – jóllehet az egyház részéről már voltak biztos információik – mert úgy gondolták, ezzel csökkenthetik a felvi­déki kitelepítések méreteit.

Ilyen súlyú hibák az utóbbi másfél évtizedben nem történtek. De az Országgyűlés máig nem mondta ki, hogyan tekint a 44/45-ös bácskai vérengzésre. A vajdasági magyarok nem értik, miért nem látja Budapest azt, amit mindenki lát. Hogy autonómia nélkül nincs megmaradás. Nemkülönben, hogy autonómiát a magyarok a Vajdaságban csak Magyarország hathatós segítsé­gével kaphatnak. Vagy, hogyan válhatott semmivé a sokak által nagyon várt Doris Pack-féle láto­gatás.

Jelenleg ugyan nincsenek nyilvánosságra került magyarverések, de a nyomasztó légkör, a kiszolgáltatottság érzése nem enyhült. S ez a lélek- és jellemnyomorító érzés ott lappang bennünk. Csak meg kell nézni, hogyan lesi a szavát és keresi kegyeit a magyar képviselők óriási többsége a szerb politikusoknak.   

Mit lehet itt tenni?

Semmi esetre sem szabad fáradtan, kiábrándultan félreállni. A politikusok tehetik ezt meg a legkevésbé. Mert azt is láttuk, hogyan özönlött a vajdasági magyarság egy hatoda aláírni a ket­tős állampolgárságra vonatkozó népi petíciót. S egyáltalán, tudni kell, hogy a remény azért ott lapul bennünk. Mert hisszük, hogy egyszer majd Budapestről is kedvezőbb szelek fújnak. Mind az autonómia, mind a kettős állampolgárság ügyében.

Most az a hasznos ember a Vajdaságban, aki kitart, aki saját példájával jár elől. Akiről tudják, hogy nem adja fel.

 

Minden együtt

A Kárpát-medencében minden együtt van a döntéshez.

Első sorban az RMDSZ titokzatos kisebbségi törvénytervezete. Amelyről maga Toró T. Tibor, RMDSZ-es parlamenti képviselő is kimondja: a nemzeti oldal autonómiára vonatkozó há­rom törvénytervezete és a készülő kisebbségi törvény között csak egy érintkezési pont van. a kul­turális autonómia. Ugyanakkor, becsülettel felhívja a figyelmet két olyan veszélyre, amely a VMSZ által patronált szerbiai kisebbségi törvényben már testet is öltött. Az RMDSZ kisebbségi törvényében is megjelenhet a diszkriminatív választási tétel, és az is belekerülhet, hogy a kulturá­lis autonómia alanya nem a nemzeti közösség, hanem legitimnek minősített szervezete. Hogy ez milyen veszélyekkel fenyeget, jól példázza a VMSZ nemzeti tanácsának politikai impotenciája. A Szerbiában már kialakult az intézményrendszer, melynek alsó és felső szintje közé beszorulva a VMSZ nemzeti tanácsának nincs jogszabállyal rögzített lehetősége arra, hogy a magyar közösség nemzeti identitásának védelmében, közvetlen tárgyalást kezdeményezzen a szerb hatalommal.

Eljött az ideje, hogy a magyar kormány és az egész politikai elit politikailag releváns vé­leményt nyilvánítson autonómiaügyben. Hogy nyíltan kimondja, akar-e, s ha igen, hogyan akar segíteni.

Továbbra is feloldatlan a Trianoni trauma. A december 5-én megtartott sikertelen népsza­vazás – ez most már tagadhatatlan – időszerűsítette a nemzet egészének kérdését. Mi a szándéka a magyarországi politikai elitnek a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségekkel? A kérdésre adandó választ lehet halogatni, de az már nem lesz hasznára egyetlen magyar politikai erőnek sem.

Végül, de nem utolsó sorban, Magyarország gazdasági nehézségei, a növekedés buktatói gazdasági szempontból is időszerűvé tesznek egy másik fontos döntést. A magyarországi politikai elitnek meg kell mondania, a nemzet egészének belső erőforrásaira, értékeire építi az ország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtésére irányuló stratégiáját, vagy sem?

Annak ellenére, hogy a kisebbségi közösségek részéről tisztában vagyunk a politikai erő­viszonyokkal, az a szelíd nyomás, amelyet napról napra tapasztalhatnak Budapesten a döntés irá­nyában hat. Ez így jó, mert ez a nemzet érdeke.

 

Dokumentumok:

Március 15-e

Polgári körök megemlékezése a Várban

A polgári körök szervezésében a Várban a Dísz téri színpadon Schmitt Pál, a Fidesz alel­nöke mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta: jövőre nemcsak választást, de hitet és nemzetet akarnak nyerni. A polgári körök megemlékezésén megjelent Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. A Szent István-szobornál került sor Kerényi Imre politikai perforamce-ére is. Kerényi Imre a többi között Ágoston Andrást is megkérte, küldjön üzenetet a részvevőknek.

Ágoston András üzenete:

"Mi magyarok akkor lehetünk magabiztos európaiak, ha sikerre visszük a Kárpát-me­dencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának az Orbán-kormány által a gyakorlatban is megkezdett folyamatát.

Ehhez el kell érnünk, hogy a magyarországi szavazók 60-65 százaléka a nemzeti oldal mellett tegye le a voksát. Bízom abban, hogy önök személyesen is hozzájárulnak a szükséges szavazattöbbség megszerzéséhez.

Köszöntöm a jelenlevőket, s külön Orbán Viktor miniszterelnök urat."

 

Az amerikai magyarság intézményeinek adatai

Az alábbi idézet a Rutgers egyetemen tanító Nagy Károlynak a Valóság c. lapban megje­lent írásából való:

"Iskolai magyarnyelv-oktatás, magyar írás, olvasás, beszéd, irodalom, történelem, népdal, népművészet tanítás Amerikában jelenleg 17 város 20 hétvégi magyar iskolájában folyik. Magyar istentiszteleteket 56 város 58 református templomában, misét 20 város 23 római és görög katoli­kus templomában hallgatnak vasárnaponként. 13 városban 22 magyar cserkészcsapat működik. Mintegy százra becsülhető azoknak a magyar szervezeteknek a száma országszerte, amelyek a magyar kultúra megtartásán is munkálkodnak. A 2000-ben készült népszámláláskor mintegy 118 000 amerikai lakos jelentette azt, hogy otthonában magyarul is beszél."

 

Tőkést újraválasztották az EMNT élére, még nincs szakadás

Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élére a szervezet szombati, marosvásárhelyi ülésén. A tisztújítást szorgalmazó SZNT-küldöttet leszavazták, de Tő­kés az ülés során lemondott, majd hat órával később egyedüli elnökjelöltként ellenszavazat nélkül, négy tartózkodás mellett újraválasztották.

Az EMNT ugyanakkor elhalasztotta a Székely Nemzeti Tanácshoz fűződő viszonyának rendezését. A Krónikának nyilatkozó Tőkés László kifejtette: szkeptikus, úgy érzi, "mintha a megoszlás baktériumai terjedtek volna el mindenütt". Az EMNT elnöke azonban bízik a széke­lyek józanságában, és meg van győződve, hogy "Csapó József és társai véleménye nem esik egybe az autonómia iránt elkötelezett, egészséges érzékű székely emberek felfogásával." Kijelen­tését arra alapozta, hogy az SZNT állandó bizottsága 8-1 arányban szavazott a kilépés mellett, a közgyűlés viszont 57-33 arányban leszavazta ezt.

 

Amiről a VMSZ nemzeti tanácsa csak álmodhat

Dr. Kötő József egyetemi tanárt Calin Popescu-Tariceanu kormányfő egy hónappal ez­előtt, az RMDSZ javaslatára nevezte ki az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkári tisztsé­gébe. Ugyanabba az irodába tért vissza, ahol 1996 és 2000 között, a Demokrata Konvenció kor­mányzása idején ugyanezt a munkakört töltötte be. Most egy interjúban a következőket nyilat­kozta:

„ Mielőtt elkezdődött volna a munka, kértem Mircea Miclea minisztert, hogy pontosan jelöljük ki feladatkörömet, így született meg a kisebbségi államtitkárság munkakörét leíró mi­niszteri jóváhagyás. Tartalmaz néhány olyan fontos kérdést, amely véleményem szerint orvosol­hatja a kisebbségi oktatás alapvető gondjait, vagy legalábbis segítségével kísérletet tehetünk ezek megoldására. Mindenki tudja, melyek voltak az évenként menetrendszerűen visszatérő botrányok, amelyek felkavarták a közgondolkozást, és amelyek sok szülőt elriasztottak a magyar iskolától. Kezdődött a beiskolázási számokkal: hol induljanak magyar osztályok, milyen profillal, mit enge­dett és mit nem engedett a megyei tanfelügyelőség stb. Ilyen vonatkozásban feladatkörömben szerepel az is, hogy jóváhagyhatom a kisebbségi oktatás hálózatát, ebből már lehet következtetni. Örökké vitatott kérdés volt, hogy a felekezeti líceumoknak csak a teológiai profilt hagyták jóvá. Jogkörömmel élve, már megszületett a rendelet: a felekezeti iskolák a teológiai mellé más profilú osztályokat is indíthatnak. A kedélyeket mindig felkavaró probléma volt a kisebbségi iskolák vizsgatételeinek összeállítása, most szabályoztuk ezt is: március 20-ig minden megyéből, ahol van magyar nyelvű oktatás, a pedagógiai körök beküldenek a minisztériumba tíz-tíz javaslatot, a sza­kos tantervbizottság ezekből kiválaszt tíz tételt, amelyet titkosítunk, és a vizsga napján kisorsoljuk az öt tételt. Hogy milyen nehézségi foka legyen, ezután ezt is a tanárok döntik el, mert ők tudják legjobban, mi nehéz, mi könnyű a vizsgázónak. Végre nyomon tudjuk követni azt is, hogy a vizs­gázók eleve anyanyelvükön kapják a tételt, ne kelljen tehát órákig tétlenül ülniük a padban, amíg megjön a hivatalos fordítás.”

Romániai Magyar Szó

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.