Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 26. szám

2005. március 21.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

Ágoston András:

Sikeres akciók

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt szabadkai községi képviselője több alkalommal kifogásolta már, hogy jóllehet a községi statútum ezt lehetővé teszi, a tanácsteremben még sincs kitűzve a magyar zászló. Ismeretes, hogy a zászlóhasználatot a kisebbségi törvény enge­délyezi. Egy kis csavarral. Kicsivel, mert az egész (szövetségi) kisebbségi törvény egy nagy csavar.

Ez a dokumentum, melynek meghozatalát annak idején az autonómiát mellőző nem­zeti tanácsok intézményének beiktatása miatt, a VMDP a szövetségi alkotmánybíróság előtt is megtámadta, engedélyezi ugyan a kisebbségi zászlóhasználatot, de azzal a kikötéssel, hogy a kisebbségi jelkép nem lehet azonos az anyaország zászlójával. Ha hiszik, ha nem ezt a képte­lenséget annak idején a Milosevici Szerbiai Szocialista Párt akkor már ellenzékben levő kép­viselőinek módosító javaslatára a néhai Djindjic miniszterelnök által vezetett demokratikus parlamenti többség engedte be a törvénybe.

A nemzeti tanácsoknak kell eldönteni, milyen legyen a hivatalos használatba vehető kisebbségi zászló. De, miért kell egyáltalán különböznie a nemzeti lobogónak attól, amelyet az anyaországban használnak? Mit jelent a törvényben jelzett szükséges különbség?

Nem kell csodálkozni azon, hogy ezt a lényegében értelmetlen feladatot, a vajdasági kisebbségek külön lobogójának megalkotását, eddig egy nemzeti tanács, így a VMSZ nemzeti tanácsa sem végezte el. Sajnos egyikük sem emelte fel a szavát az értelmetlen feladat miatt.

László Gyula kitartó követelése azonban – a minap a képviselőtestület ülésén úgy til­takozott, hogy az ülésteremben maga elé tűzte ki a magyar zászlót – úgy látszik mégis előbbre viszi a zászlóhasználat ügyét.

De, nem az illetékes, a Józsa László által vezetett VMSZ-es nemzeti tanács lépett. Eh­hez túlságosan is óvatos ez a testület. Nyíltan vállalva ezzel a nemzeti tanács tényleges irá­nyítói szerepét, a VMSZ Elnöksége közölte, hogy a „kiemelkedő jogtudósok véleményét, és Dr. Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés elnök asszonyának, 2004. december 21-én kelt tájékoztatását figyelembe véve úgy határozott, hogy a közvitára bocsátott két javaslat közül az első változatot támogatja. E szerint a vajdasági magyarság nemzeti jelképe három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. A jelkép közepén egy hegyes talpú, hasított pajzs található, amelynek első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott, második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst ke­reszt, a pajzson a magyar Szentkorona nyugszik. A jelkép hosszának és szélességének aránya 3:2”.

 

Magyar választók névjegyzéke bíróságilag hitelesített aláírások alapján

Emlékezetes, hogy a VMDP kezdettől fogva súlyos politikai hibának tartotta, hogy a hatalomba beépült VMSZ tisztségviselők vezényelték le az utolsó jugoszláv, szövetségi jog­szabályok egyikének, a kisebbségi törvénynek a meghozatalát.

Ez, a VMSZ gyakorlati politikájának szellemében mellőzi a magyar perszonális auto­nómiát, és a nemzeti tanácsok béna intézményével összefüggésben a demokratikus, a kisebb­ségi választók névjegyzéke alapján lebonyolított demokratikus választások helyett, bevezeti az elektorokat, a közvetett választásokat.

A minap a VMSZ vezetői hírül adták: az elektoros választások helyett a jövőben a nemzeti tanácsok tagjait a kisebbségi választók névjegyzéke alapján történő közvetlen több­párti megválasztások útján jelölik ki.

Azok, akik vétettek a magyar és általában a kisebbségi érdekek ellen, most pótvizs­gáznának.

A VMDP úgy találta, hogy ez már magában is gyanús.

És sikerült felderíteni az ügyet. Kitartó kutatómunkája eredményeként, valamint az elektoros választások iránti ellenszenv sikeres felkeltésének no, meg egy kis szerencsének köszönhetően fellebbentette a fátylat a VMSZ embereinek egy újabb autonómiaellenes mes­terkedéséről.

Kell nektek magyar választók névsora? Kaptok olyat, hogy attól koldultok, mondták magukban a szerzők. De, a tervük egyelőre nem sikerült.

Mi történt?

Egy újvidéki tanácskozáson, miközben a készülő kisebbségi illetve a nemzeti taná­csokról szóló új törvényről a szerb parlament kisebbségi bizottságának az elnöke sem tudott semmi közelebbit mondani, a Helsinki Bizottság egyik magas rangú vezetője bejelentette: sikerült „megszereznie” a nemzeti tanácsokról szóló új törvénytervezet immár IV. változatát.

Pavel Domonji, a Helsinki Bizottság újvidéki vezetője szerint a törvénytervezet, ame­lyet Várady Tibor és Korhecz Tamás készített el, számos diszkriminatív elemet tartalmaz. S hogy elfogadásáért – szinte érthetetlen, nemde – a VMSZ Józsa által vezetett nemzeti tanácsa lobbizik. A szöveg most a Ljaljic-féle kisebbségi minisztériumban kering.

Együtt a csapat. Pontosabban, kecskére bízták a káposztát.

Íme egyetlenegy, a törvénytervezetben található sok rossz megoldás közül. Váradyék a kisebbségi választók névjegyzékének felállítására olyan módszert javasolnak, amely garan­tálja a bukást. Szerintük a kisebbségi választók névjegyzékét csak az érdeklődő kisebbségi polgárok személyes kérése és bíróságon hitelesített aláírása alapján lehet felállítani.

Ismeretes, hogy a szerzők és támogatóik a vajdasági magyar autonómiát – mert az po­litikai szubjektivitást biztosítana a magyaroknak, s rájuk többé már nem lenne szükség – leg­inkább a háttérből, már tizenöt éve eltökélten gáncsolják. A „furfangos” megoldásra tett ja­vaslatuk így érthető. Hiszen így a magyar választók névjegyzéke soha nem jönne létre. Anél­kül pedig nincs magyar autonómia.

Becsületére legyen mondva, Pavel Domonji a Helsinki Bizottság újvidéki vezetője ezt tervezett rendelkezést is a nevén nevezte. A szombati tanácskozáson kimondta: a hitelesítéses javaslat a bürokratikus arrogancia tipikus esete.

 

Kostunica segíthet, ha akar

Biztató, hogy Petar Ladjevic, Kostunica kisebbségi tanácsadója a tanácskozáson kiala­kult kínos helyzetben kijelentette, mindegy, melyik változatról ad hírt a szóban forgó papír, a tény az, hogy a releváns szerbiai testületek törvénytervezetről még nem tárgyaltak. 

Reméljük, hogy Ladjevic, aki maga is a horvátországi szerb kisebbségiként érkezett Belgrádba, pontosan tudja, hogyan kell létrehozni a kisebbségi választók névjegyzékét – ha valóban fontos a jó megoldás.

A nemzetköziek sugalmzására Horvátországban, de Szlovéniában is, az államhatalom állította fel a kisebbségi választói névjegyzékeket. Úgy, hogy a rendes választói névjegyzékről kiválasztották a magyar, olasz, szerb nevűeket, s az így kapott névsort a helyben szokásos módon falragasz, stb. formájában közzétették. Adtak egy határidőt, s ezalatt mindenki meg­nézhette a listát. Ha ott volt a neve, s úgy gondolta, nem kíván rajta lenni a kisebbségi vá­lasztók listáján, ezt jelezte az illetékes közigazgatási szervnek. S természetesen rögtön levet­ték a névsorról. Ha viszont valaki nem találta a nevét a listán, de rá akart kerülni, azt az illeté­kes szervnél történt bejelentkezés alapján rátették. Az egész eljárás mintegy három hónapig tartott.

Kostunica tehát segíthet, ha akar. Megalapozottnak tűnik a vélelem, hogy egy bot­rányba fulladt választói névjegyzék neki sem lehet politikai célja.

 

Dokumentumok:

Tőkés László: Autonómiapótlékot nem kérünk

Erdélyben is fenyegetnek a VMSZ-típusú nemzeti tanácsok?

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke szombaton keményen bírálta az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvény tervezetét. Az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi ese­mények emlékére szombaton este a Kultúrpalotában tartott rendezvényen Tőkés kifejtette, a törvénytervezet semmi újat nem hoz például az 1945-ös nemzeti kisebbségi törvényhez ké­pest. Részleteiben talán vannak új elemei, de "tulajdonképpen kikerüli fő követelésünket, a közösségi autonómiát" - mondta Tőkés, aki szerint a kulturális autonómia fogalma nincs vilá­gosan meghatározva, ezért "bármit el lehet adni a kulturális autonómia ürügyén". Az RMDSZ hamis alternatívát kínál az igazi kulturális autonómiával szemben, egy autonómiapótlékot, ezt pedig nem fogadhatjuk el – jelentette ki Tőkés László, aki úgy véli, egy ilyen törvény elfoga­dása következtében hosszú időre elvész az esélye annak, hogy legalább ismertetni lehessen egy igazi autonómiatörvényt.

(Erdély Ma)

 

Magyar állampolgárságot minden magyarnak

Az Összefogás Pécsért Egyesület és a Polgári Értékkör Egyesület országos konferen­ciasorozatot indítottak, melynek első rendezvényén 2005. március 21-én részt vesz Matuska Márton publicista, a VMDP szűkebb vezetőségének tagja is. Az ő beszámolójából vettünk át egy részletet.

„A Délvidék magyarsága csökkent létszámában a legnagyobb mértékben: 1961-től kezdődően - lényegében tehát a titói Jugoszlávia határainak átjárhatóbbá válásától fogva - évente egy-egy százalékkal, 1991-ig összesen több, mint harminccal.

Fel kellett támadnunk ebből a helyzetből. A kilencvenes évek legelején ez sikerült is. 1990. március 31-én megalakult a sokak által példás egységűnek minősített délvidéki magyar politikai szervezet, a ma már történelminek nevezett Vajdasági Magyarok Demokratikus Kö­zössége. Semmi különös. A többi utódállamban is ekkoriban alakultak a magyar politikai pártok. Ami mégis különös volt a délvidékiben, az az, hogy sikerült megfogalmaznia saját, s valamennyi kisebbségi régió magyarsága számára is legfontosabbnak minősülő kérdéseket és megoldásokat.

A legelső kérdés mégis egészen speciálisan délvidéki volt. A VMDK alig néhány hét­tel a megalakulás után a döbbenet erejével ható kezdeményezéssel rukkolt elő. Az egész világ magyarsága odafigyelt. Azt a kérdést tette fel ugyanis, hogy mi történt negyvennégy végén, negyvenöt elején a Délvidéken, az ottani magyarokkal? S ezt úgy vetette fel, hogy nem lehe­tett benne kifogást találni. Három héttel a megalakulása után 1990. április 19-én Ágoston András, a VMDK Tanácsának nevében levélben, nyilvánosan felkérte a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia elnökét, „hogy tudo­mányos módszerekkel vizsgálják ki a megszállás alatt és közvetlenül a felszabadulás után történt vajdasági eseményeket” Ez volt az a téma, amelynek köszönhetően a szervezet egy csapásra megnyerte a délvidéki magyar tömegek bizalmát.

Ezt követte egy másik ügy. Nem kevésbé fontos kérdést fogalmazott meg, de ezúttal már nem a múltra, hanem a jövőre vonatkozót. Erről többek között a VMDK közlönye, a Hírmondó számolt be 1992. május 9-én. Idézet Ágoston András nyilatkozatából:

„… a VMDK-nak … világos elképzelései vannak a személyi elvű kisebbségi önkor­mányzatról, s ezzel kapcsolatban a vajdasági magyarság legszélesebb rétegeinek politikai tu­datában megjelent a felismerés: ahhoz, hogy megőrizzük önazonosságunkat, önálló politikai szubjektumként kell fellépnünk a politikai színtéren, s alkotmányos meg törvényes keretek között ugyan, de önálló döntéshozatali jogot kell kiharcolnunk az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás területén.”

A személyi elvű autonómia azóta is vesszőparipánk, s annyit sikerült is elérnünk, hogy már nem csupán a délvidékieké.

Az autonómia-elképzeléshez, nem sok idő eltelte után társult egy másik, fontos, a ma­gyar kisebbség megmaradásához nélkülözhetetlen követelmény. A kettős állampolgárság.

Időközben a korábban egységes délvidéki magyarság több pártra szakadt, amelyek lé­nyegében két táborba csoportosultak. Egyetlen egy okból itt tekintsünk el e táborok minősíté­sétől. Ez az ok: e sorok szerzője nem kerülheti el a részrehajlás látszatát, ha ezt megteszi, hi­szen részese az egyik tábornak, s szemben áll a másikkal. Annyit mégis meg kell jegyezni, hogy, táborával együtt az autonómiát s a kettős állampolgárságot akkor is nélkülözhetetlen keretnek tekintette, amikor ez nem jól hangzott sem a belgrádi, sem a budapesti politikusok fülében.

A fentiek ismeretében összegezésként az alábbi mondható:

A Délvidéki magyarság iszonyatos elnyomásban részesült mind a trianoni, mind a pá­rizsi békeszerződések után. A két háború között mintegy negyvenezer magyart üldöztek el az új délszláv államból. A második világháborút követően, még a békeszerződést megelőzően előbb kiirtottak több tízezret közülük, majd a maradékból mintegy nyolcvannégy ezret elül­döztek. A titói Jugoszláviában elszenvedettek annál fájóbbak voltak, mert minden atrocitás tetejében a világgal elhitették – már-már velünk, délvidékiekkel is, hogy a jugoszláviai ma­gyaroknak még az anyaországiaknál is nagyobbak a jogaik, holott csak annyiban különbözött a helyzetük, hogy nekik nem csupán szabad volt rosszat mondani a Szovjetunióról, hanem kötelező is. Ennek ellenére az utódállamokban maradt magyarok közül a délvidékieknek sike­rült talán a leginkább pontosan meghatározniuk helyzetüket, de megfogalmazni is azokat a kezdeményezéseket, amelyek a megmaradás nélkülözhetetlen keretét képezik. Nevezetesen a magyar autonómia és a kettős állampolgárság követelését.”

 

Egyre több a magyar Hódmezővásárhelyen

Dr. Farkas Emil, a VMDP Választmányának tagja képviselte a Délvidéket

A december ötödikei sikertelen népszavazás nyomán Hódmezővásárhely közgyűlése döntött: a város tiszteletbeli polgárának címét minden határon túli magyar megkaphatja. Az eredeti elképzelés szerint a Kárpát-medencében élőkre vonatkozott volna a rendelet, de a világ minden pontjáról jelentkeztek magyarok, ezért a rendeletet módosítani kellett, így már ők is hódmezővásárhelyiek lehetnek.

Hódmezővásárhely elöljárói, érzelmekben gazdag ünnepség keretében, március 15-én adták át az első díszokleveleket.

Délvidéket dr. Farkas Emil a VMDP Választmányának tagja, a szélesebb régióban is ismert és elismert sebész képviselte.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.