Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 31. szám

2005. március 31.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Dokumentumok:

A történelmi VMDK megalakulása

1990. III. 31

Ma van tizenöt éve, hogy Doroszlón megtartotta alakuló közgyűlését a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A közgyűlésen 149 küldött vett részt. A VMDK közgyűlése elnök­nek Ágoston Andrást, alelnököknek pedig Vékás Jánost és dr. Hódi Sándort választotta meg.

Herceg János akadémikus részben mint vendég részben házigazdaként vett részt a közgyűlé­sen. Az emelkedett hangulatú közgyűlésen Hornyik Miklós ötlete nyomán Herceg János né­hány évig a VMDK tiszteletbeli elnökeként szerepelt.

Az alakuló közgyűlést Herceg János akadémikus köszöntötte

"Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a VMDK alakuló közgyűlésének vendégeit. Nem is annyira a doroszlaiak nevében, hanem inkább a magam nevemben, mert itt vendég vagyok Doroszlón és már koromnál fogva innen is kiáll a kocsim rúdja. Nagyon örülök viszont, hogy éppen Doroszlót választotta az alakuló közgyűlés színhelyéül a szervezőség, ennél jobb helyet a magyarság érdekeinek kifejezőbb helyét nem találhatott volna sehol az országban. Jugoszlá­via, ahol a mi, legalábbis az én generációm nemzeti egyénisége az idők folyamán kialakult, sok nép által lakott ország, így a mi hazánk is egy nemzeti konglomerátumnak a vidéke.

Doroszló viszont ősi történelmi emlékként őrzi a szerbekkel való együttélés százötvenéves gyakorlatát, s természetes, hogy ennek a demokrata közösségnek is elsőrendű célja a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolásán túl a népekkel való együttélés és testvériség ápolása. Doroszló 1848-ban a magyar szabadságharc idején, amikor szinte naponta változott a front ezen a vidéken, olyan helyzetbe került a Stein tábornok csapatainak megjelenésével, amikor utolsó segítségként érkezett ide a közeli Sztapár szerb lakosságának küldöttsége, hogy meg­védje a szomszédos Doroszló népét a szerb hadseregtől. Néhány nap múlva a front a ma­gyar csapatokkal támadta meg Sztapárt és akkor átmenetek az itteni magyarok, egyszerű em­berek minden politikai érzék nélkül romlatlan népi érdekből megvédeni a szerbeket és jót­állni értük. 1918-ban megismétlődött az eset és megismétlődött 1941-ben és 1945-ben is.

Azóta is tart ez a testvériség, úgy hogy mi néhányan szellemi emberek a magunk ré­széről is ápoljuk ezt a népi szellemi szimbiózist. Így például irodalmi esteket rendezünk fel­váltva hol Doroszlón, amikor a legtekintélyesebb szerb írók jelennek meg a körünkben, más­kor Sztapáron, amikor mi me­gyünk át szegény Fehér Ferenc barátunkkal, akiről azt hiszem illik itt is megemlékeznünk nemrégen bekövetkezett halála után. Legutóbb a Letopis, a Matica Srpska folyóiratának szer­kesztője Boško Ivkov, a költő Stevan Raičković, a szlovák költő Paljo Bohuš jelent meg a sztapári irodalmi esten, ahol sóval és kenyérrel vártak bennünket. Ez a régi szerb szimbólum, a só és a kenyér, kísérje talán itt is bizalommal ennek a közösségnek a megalakulását. Egy dolog, amit nem szeretnék, ha politikával is foglalkozna ez a közösség. Ma, amikor egymás után alakulnak a pártok, és így a leglehetetlenebb érdekek is szóhoz pró­bálnak jutni, a jugo­szláviai magyarok ne politizáljanak. A jugoszláviai magyarok védjék a nyelvüket, a kultúrá­jukat, de hagyják a napi politikát. Mi a fennmaradásunkat őrizzük, tovább akarunk élni ebben a hazában és ennél nagyobb és szebb program talán nincs is. Hiányzik belőlünk minden naci­onalizmus, de úgy vagyunk, mint Petőfi mondta: Ha nem születtem is magyarnak, ehhez a néphez állnék én, mert ennél a népnél nincs árvább a föld kerekén. Így van testvéreim és ezt kell őriznünk, ezt kell megtartanunk. Ezek a jelszavak itt nagyon szépek: Közös Európa, még tovább menve az aktuális Alpok-Adria, álom, de olyan messze van. Mi itt vagyunk megfo­gyatkozva, hiszen a legújabb számítások szerint 25%-kal csökkent a jugoszlá­viai magyarok létszáma.

Semmiféle természetes asszimilációt nem akadályozhatunk meg, semmiféle bezárkó­zásnak nem lehetünk a hívei, kivéve a nyelvünk, a kultúránk védelme a dolgunk. De azt aztán védjük foggal és tíz körömmel és azzal a kossuth-i felismeréssel, hogy a politika a lehetősé­gek tudománya. Tartsuk távol magunkat tőle. Legyen bárki bármelyik pártban, ha több párt lesz ebben az országban, és úgy látszik lesz, lépjen be bárhova akar, bármelyik pártba, de itt maradjon meg a magyar kultúra védelmében. Ez a délkeleti Svájca Európának, ahol a magya­ron kívül még egy sereg nemzetiség él. Azt szeretném, ha minél több érintkezési pontot talál­nánk a testvériség kialakításában. Én tudom, hogy a szavak elkopnak az idővel, és sok minden frázisként hangzik, de itt ebben az ünnepélyes pillanatban talán őszintén hangzik az együtt­éléshez való ragaszkodásunk. Ezt szeretném ebbe a megbolydult világba, ahol nem tudjuk mi lesz holnap, de küzdünk a házunkért, a hazánkért, a nyelvünkért, és lesz kit elsodor e zagyva éjjel, de ki megmarad fészekrakón, játsszék csínján a tárogatón."

Ágoston András a Kezdeményező Bizottság nevében szólt az egybegyűltekhez:

"Hölgyeim és uraim, tisztelt Közgyűlés. Régen várt nagyhorderejű esemény az, hogy ma megalakítjuk a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét itt Doroszlón. Persze tud­juk, hogy mi sem lehetnénk jelen, ha nem lenne ott mögöttünk a mintegy hatezer támogató, aki e közösség megalakítását szívügyének tekinti. Mit sem érne azonban mindez, ha nem tud­nánk, hogy a vajdasági magyarok ezrei figyelnek ránk reménykedve, hogy tudunk valamit tenni érdekükben, s nem kerül sor olyan visszarendeződésre, aminek következtében demokrá­cia helyett számolniuk kell a kisebbségi sors különféle megpróbáltatásaival. Politikai szerve­zetünk megalakításával nem csak azt akarjuk bizonyítani, hogy az Európa e részében végbe­ment változásokat immáron nem lehet visszafordítani, hanem azt is hogy demokratikusan, alulról szerveződve képesek vagyunk feltárni, kifejezni és képviselni közösségi érdekeinket. Igaz a marosvásárhelyi atrocitások figyelmeztetnek, megtorpanhat a demokratikus változások folyamata, mégis tudnunk kell, hogy az összeurópai érdekek végre egyszer olyan irányba hat­nak, ami megfelel a kisebbségeknek. Ahogy a II. világháború után a demokrácia pluralisztikus felfogása egységesé tette Nyugat-Európát, most a kisebbségek helyzetének demokratikus, az emberi jogokra épülő, nemzetközileg is hitelesített rendezése egyik fontos feltételévé válik az egyesült Európa létrejöttének. Nincs olyan változásban levő szocialista ország, amelyben nem a piacgazdálkodás, a jogállamiság és a többpártrendszer került az elérendő társadalmi célok első csoportjába. A felszínre törő reformista erők politikai hovatartozásuktól függetlenül ki­mondják azt is, hogy a liberális jogállam a maga klasszikus formájával részükre sem esz­mény többé. A csőd szélén álló gazdaságok sehol sem jelentenek akadályt a jóléti állam meg­teremtésére irányuló törekvéseknek. Alapjában véve minden volt szocialista országban arra törekednek, hogy meghonosítsák a hatékony nyugateurópai gazdasági és politikai modellt. S ez az, ami reményt adhat a kisebbségeknek. Mert például az áhított nyugat-európai politikai modellhez szorosan hozzátartozik a legkülönfélébb politikai csoportok, így a nemzeti kisebb­ségeknek az általános emberi jogokból eredeztetett kollektív joga az önazonossághoz, az önálló cselekvéshez, és természetesen a megfelelő szervezetek létrehozatalára is. De ez még nem minden. Ha ugyanis következetesen kívánja alkalmazni a példaként vett modellt a volt szocialista állam új vezetősége, akkor ezeket a törekvéseket az új típusú államhatalomnak nemhogy akadályoznia nem szabad, de támogatnia kell. Európában, Európa újabb kori törté­nelmében most történik meg először, hogy a kisebbségek küzdelme az önazonosságért, kol­lektív emberi jogaikért, nem csak az általános emberi civilizációs értékekkel van összhang­ban, hanem összevág az európai nagyhatalmak legáltalánosabb érdekeivel is. A képlet egy­szerű: belátható időn belül minden itt élő nép egyesült Európát szeretne. Nem valószínű, hogy egy ilyen Európában minőségi különbségek lehetnek a politikai és a gazdasági modellben, ha az valóban hatékony akar maradni. Az sem vitás, hogy a volt szocialista államoknak kell iga­zodniuk a hatékonyabb nyugati modellhez. Ami konkrétan azt jelenti, hogy a kisebbségek helyzete csakis e hatékony modellnek megfelelő módszerekkel oldható meg demokratikusan, s ha kell nemzetközi odafigyeléssel, segítséggel, nemzetközi garanciák érvényesítésével. Kár lenne megtorpanni most, amikor egy boldogabb konfliktusmentes Európa körvonalai kezde­nek kibontakozni a látóhatáron.

Tisztelt Közgyűlés! Magától adódik a kérdés, mit tett a VMDK Kezdeményező Bizott­sága azért, hogy eddigi tevékenységében előrevetítse ezt a működési koncepciót. Hogy erre a kérdésre válaszolhassunk néhány tényt kell ismertetnünk. Mint azt már a hallgatóság bizo­nyára tudja, a VMDK megalakítására vonatkozó kezdeményezést 1989. december 18-án ad­tuk át, és már akkor jeleztük, hogy politikai szervezetet kívánunk létrehozni, amely nem lesz párt, de aktívan fog politizálni. Az a célja, hogy feltárja, kifejezze és képviselje is a vajdasági magyarok kollektív érdekeit. A Kezdeményező Bizottság tagjainak támadt az ötlete, hogy a köztársasági oktatási törvények tervezetére tett módosítási javaslatok támogatására aláírásokat kell gyűjteni a vajdasági magyarok között. A javaslat lényegét, azt hogy törvényben kell meg­határozni, melyik városokban nyílnak majd magyar gimnáziumok, több mint tizenhétezer aláírással támasztották alá az érdekeltek. E kezdeményezés politikai jelentőségét kiemeli, hogy az aláírásokat egy hét alatt gyűjtöttük össze, s azokat a módszer demokratikus voltát jól érzékelve aláírta számos szerb nemzetiségű polgár is. Ebben a petícióban volt szó az asszimi­lációról, amely a vajdasági magyarságot sújtja. Igaz, a tizenhétezer aláírásnak a szerb képvi­selőházban nem lett semmi foganatja, de negyvenöt év óta ez volt az első mindenki számára kézzelfogható jele annak, hogy a vajdasági magyarság öntudatra ébredt, s közösségi célokért hajlandó bizonyos politikai kockázatokat is vállalni.

Maga a VMDK létrehozatalára irányuló kezdeményezés élénk visszhangot váltott ki, mindenekelőtt a szerbhorvát sajtóban. Három témában alakultak ki elmarasztaló vélemények, amelyeket természetesen nem fogadhatunk el. Hiába bizonygatjuk, a sajtó egy része nem tudja felfogni, hogyan politizálhat egy szervezet, ha közben nem akar pártként is megméret­tetni. Sokaknak nehéz megérteni azt is, hogy az egynemzetiségű szerveződés még nem jelent szükségszerűen veszélyt a politikai rendszer egészére. Az ideológiai terheltség, ami még igencsak jelen van társadalmunkban, pont ebben a kérdésben mutatkozik meg a legegyértelműbben. Kinek jut eszébe egy szabad demokratikus társadalomban kétségbe vonni, hogy egy közösség - legyen az akár nemzeti kisebbség vagy bármely más csoportosulás - ön­maga tudja legjobban feltárni, kifejezni és képviselni kollektív érdekeit. Méghozzá a demok­ráciában úgy, hogy abból senkinek nem származhat kára. Mégis a legsúlyosabb vádak, az egyre gyorsuló asszimiláció miatt érték a kezdeményezőket. Pedig érvelésünk itt is egyér­telmű volt. Hangsúlyoztuk, hogy tudjuk, a népességcsökkenésnek sok oka lehet és ezek közül az asszimiláció csak az egyik. Hiányoltuk, hogy az elmúlt időszakban tilosak voltak az ide­vágó kutatások és azt felróttuk a volt vezetőségnek csakúgy mint a magyar kutatóknak. Véle­ményünk szerint az asszimiláció gyorsuló üteme elsősorban a kétnyelvű oktatás gyakorlata miatt jelentkezik aminek következtében főleg a középiskolában, de már az elemi felső osztá­lyaiban is a magyar tagozatokon a diákok nagy része egy, de akár négy-öt vagy még több tantárgyat is szerbhorvát nyelven tanul. Sajnos a kutatók közül továbbra sem foglalkozik senki ezzel a jelenséggel, s ezért még a veszély tudatosításáig sem jutottunk el. Volt még egy kezdeményezésünk az elmúlt időszakban amely eredményt hozott. Miután mégis megszületett a számunkra kedvezőtlen megoldásokat tartalmazó középiskolai oktatásra vonatkozó törvény a Kezdeményező Bizottság személyesen a köztársasági, illetve a tartományi kormány elnöké­hez fordult azzal a kéréssel, hogy hét községben ahol már korábban is működött magyar gim­názium, újra hozzák létre ezeket a középiskolákat. Így többet is kaptunk mint amire számí­tottunk. Nyolc községben kilenc gimnáziumot. Most az a feladat, hogy teljes egészében ki­használjuk az adott lehetőséget. Lesz tehát hol feladatot vállalni a közösség tagjainak. Fel­kértük továbbá a Tartományi Végrehajtó Tanácsot, hogy szüntesse meg azokat a korlátozáso­kat, amelyek eddig meggátolták a végzős középiskolások Magyarországon történő beiratkozá­sát az egyetemre. Ebben az ügyben még nem kaptunk választ. Arra lenne szükség, hogy a kül­földön tanuló diákokat teljes egészében kiegyenlítsék azokkal akik az országban folytatják tanulmányaikat. A Kezdeményező Bizottság ebben a várakozási időszakban megszervezte a tagtoborzásnak egy sajátos módját, s erről a jelenlevőknek nem kell bővebben beszélnem, hiszen mindannyian megismerkedtek vele. Ez az aláírásgyűjtés mély meggyőződésem szerint tovább vitte az öntudatraébredés nehézkes folyamatát. Nagyon sokan pont ebben az akcióban szembesültek önmagukkal. Felmérhettük azt is mekkora különbségek jelentkeznek az ered­mények között attól függően, milyen alapossággal és politikai érzékkel tervezzük meg a fel­adat elvégzését. Tegyük fel újra a már elhangzott kérdést: mennyiben felel meg a Kezdemé­nyező Bizottság eddigi tevékenysége a pluralista jogállamban uralkodó viszonyoknak? Erre a kérdésre mi már a kezdet kezdetén megfeleltünk. A Közösség működésére és munkamódszreire vonatkozólag kimondtuk: tudjuk, hogy még nem vagyunk pluralista jogál­lamban, de úgy viselkedünk, mintha már ott lennénk. Ez kemény, őszinte, de egyben felelős fellépést követel mindenkitől aki a közösség nevében jár el. Azt tartjuk szem előtt amikor hangsúlyozzuk lojalitásunkat az állam irányában, hogy ugyanakkor önállóan, de felelősség­teljesen kell tevékenykednünk az országban meg külföldön is. Hisszük azt, hogy a gyakorlati vonatkozásaiban leírt működési modell alkalmazható lesz a továbbiakban is amikor már mint nagy taglétszámú politikai szervezet lépünk fel a közélet porondján.

Tisztelt Közgyűlés! Előttünk vannak a többpárti választások, amelyekre várhatóan Szerbiában is még az év végéig sor kerül. Várható, hogy a pártok, elsősorban az ellenzékiek, keresik majd velünk az együttműködést. A mi vezetőségünknek az lesz a feladata, hogy felké­szülten fogadja ezeket a kezdeményezőket, s ha megérett rá a helyzet, a Közgyűlésen mérjük fel van e egyáltalán, s ha igen melyik az a pártprogram amit a saját jól felfogott érdekünkben támogatni tudunk. Mi itt ma létrehozzuk a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, annak szerveit, de még hátra van a helyi szervezetek megalakítása, ami szintén nagy szerve­zőmunkát igényel. Arra kell törekednünk, hogy csak ott jöjjön létre helyi szervezet ahol erre megvan minden lényeges feltétel. Nem kellene megengedni magunknak, hogy a szervezeti kérdések foglalják le időnket. Nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre, hogy bebizonyítsuk, olyan szervezet vagyunk amelyért érdemes áldozni, s amelyért érdemes dolgozni."

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.