Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 34. szám

2005. április 6.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

Matuska Márton:

A decemberi népszavazás tanulságai

A decemberi népszavazás tanulságairól szervezett kerekasztal beszélgetést mintegy kétszáz, majdnem kizárólag fiatal hallgató előtt a Szögedi Védegylet, a Szent László Társaság és a Professzorok Batthyány Köre szombaton, április másodikán Szegeden, az Alsóvárosi Művelődési Házban. Irányította dr. Szabó László képviselő, részt vett rajta Czakó Gábor író, Kovács Ákos énekes és Matuska Márton újságíró. Valamennyiük okfejtéséből, ugyancsak a közönség kérdéseiből és reagálásából is, az vonható le, hogy a magyarországi kormányzó pártok, élükön a kormányfővel, súlyos, a magyar nemzet elleni vétséget követett el, amikor az anyaország szavazóit a kettős állampolgárság ellen hangolta.

A baj annál súlyosabb, hogy az érvelésük hamis okfejtésen alapult. A közönség nyílt színtéri vastapssal jutalmazta Matuska Mártont, amikor arról beszélt, hogy amikor Magyaror­szágot a Vörös Hadsereg megszabadította a német és a nyilas terrortól, ugyanakkor évtize­dekre rászabadította a vörös terrort. A magyar nemzetben – az anyaországban éppen úgy, mint az utódállamok magyarjaiban – lélekhasadást váltott ki az a hamis érvelés, mely szerint azo­kat kellett felszabadítóként magasztalni, akik az ország és a nemzet ellen súlyos bűncselek­ményeket követtek el. E cselekmények közé tartozik az a még mindig nem tisztázott magyar­irtás, amelyet Tito rezsimjének legkezdetén követtek el a Délvidéken.

Nehezen tud az állítások között eligazodni az a magyar, aki mindent tudhat a mások szenvedéseiről, de fél évszázadon keresztül hallgatnia kell a sajátjáról. A „felszabadítási” év­fordulókon a szinte minden helységben ott álló „hősi emlékműnél” a „felszabadítókat” ma­gasztalják, odahaza, a családban pedig seppegve hallja az igaz történéseket családja azon sé­relmeiről, amelyeket a „felszabadítók” okoztak.

E lélekhasadásos állapot okozta részben, hogy a népszavazáson oly sokan maradtak távol a szavazóhelyektől, mert nem tudnak eligazodni az iskolában tanultak és az életben ta­pasztaltak között. Emiatt van szükség hasonló beszélgetésekre.

 

Nemzeti emléknap a Benes-dekrétumokról

A szlovákiai magyarok Révkomáromban nyilatkozatot fogadtak el és nemzeti emlék­napot tartottak annak emlékére, hogy a Benes-dekrétumok alapján 60 évvel ezelőtt földönfu­tóvá tették saját szülőföldjükön az országban élő magyarokat.

Kedden délután öt órától nyilatkozat rögzíti, hogy a felvidéki magyarság ezentúl min­den esztendőben nemzeti emléknapot rendez az éppen hat évtizeddel ezelőtti hírhedt kassai kormányprogram kihirdetésére emlékezve, mert – idézzük a révkomáromi nyilatkozat –, „aki nem ismeri a múltját, az kiszolgáltatja önmagát és közösségét a történelmi ismétlődés veszé­lyének. Egyúttal kifejezzük igényünket arra az erkölcsi kárpótlásra, melyet 1989-et követően a demokratikus szlovák parlamenti képviselet a németek és a zsidó emberek irányában már kinyilvánított. Mivel az eltelt 60 év az igazságos egyéni kárpótlást szinte lehetetlenné teszi, ezért minimumként ragaszkodunk a szlovákiai magyar nemzeti közösség szimbolikus, egy­szeri anyagi kárpótlásához” - áll a kedden közzétett nyilatkozatban, melyet a magyar elöljá­rók, közöttük Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke valamint  a részvevők írtak alá.

A kassai kormányprogram következményeként a jogaitól teljes mértékben megfosztott csehszlovákiai magyarság földönfutóvá vált a szülőföldjén, elkezdődhetett magyar családok tízezreinek kitelepítése Magyarországra, illetve deportálása Csehországba.

 

Bársony András: Az ügy még nincs teljes mértékben lezárva

A Benes-dekrétum politikai értelmű megtagadását szükségesnek tartja Bársony András kül­ügyi államtitkár.

- Ezeket a dekrétumokat mi a magunk részéről politikailag elfogadhatatlannak tartjuk. Ez a kérdés az Európai Unióhoz való cseh és szlovák csat­lakozás időpontjában is fölmerült. Az uniós tagországok, amelyek a két ország felvételéről akkoriban döntöttek, illetve az Unió bizottsága úgy ítélte meg, hogy az érvényben lévő, illetve hatályon kívül nem helyezett törvé­nyek mára vonatkozó jogi relevanciája azonban csekély vagy egyáltalán nem is létezik, jogi lépéseket nem szükséges részükről tenni. Ugyanakkor valóban van arra nyitottság számos tagország részéről, hogy politikai értelemben ezt a kérdést napirenden tartsa és újra és újra felvesse. Mi is úgy gondoljuk, hogy a dokumentumok politi­kai értelemben vett megtagadása szükséges volna a két ország kormányai, illetve parlamentjei részéről.  MR

 

Egyszerűsödik a honosítási eljárás

Egyszerűsödik a honosítási eljárás a kormány elé kerülő előterjesztés alapján - mondta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés emberi jogi bizottságában. Petrétei József hozzá­tette, hogy az új javaslat könnyít a bürokratikus eljáráson és mérsékli a vizsgadíjakat.

A nemzeti vízumról a miniszter elmondta, hogy az öt évre szóló okmány elsősorban a családi, illetve kulturális kapcsolatok ápolását könnyíti meg, és nemcsak magyar nemzetisé­gűeknek adható.

A Fidesz jó irányba tett lépésnek tartja a honosítás könnyítését. Németh Zsolt el­mondta, támogatják a nemzeti vízum bevezetését, de az előterjesztéssel szemben fontosnak tartják, hogy a nemzeti vízumot ne csupán turisztikai célra lehessen kiadni, hanem legyen átjárás a munkavállalás és a tanulási vízum irányába is. MR

 

Az RMDSZ belső ellenzéke (2.)

Egyezkedő hátrálással föladták az elveket, célokat

Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke egy lapinter­júban:

- A választók az RMDSZ-re szavaznak.

- Igen, mert jobban félnek attól, hogy parlamenti képviselet és ezzel érdekvédelem nélkül maradnak, mint attól, hogy a párttá merevedett RMDSZ miatt a demokratikus közélet károso­dik.

- Persze, az is megtéveszthette őket, hogy az RMDSZ párbeszédről beszélt.

- Párbeszéd nincs. Mert bár többen a szememre vetették, most is állítom, hogy a

szövetségben nincs – sőt, amint látom, nem is lehet – szervezett ellenzék. Esetleg el­lenzéki hangokkal találkozunk. Ez nem kis mértékben azért lehetséges, mert a parlamenti frakcióban, de az SZKT-ban is, önkényuralmi módszereket alkalmaznak, nem szólva arról, hogy hiányzik mindenfajta tájékoztatás. Na, meg azt is meg kell mondanunk, hogy az RMDSZ vezetőségé­nek villamosszékében a belső ellenzék, úgy egészében, odakozmált. Sajnos azt kell most is észlelnem, hogy az ellenzék, bár ugyanazt akarja, csoportonként más-másként óhajt csele­kedni. És ahol nincs egyezség, a cél elérésére sincs lehetőség. Állítom, hogy amit nem érünk el Romániának az Európai Unióba lépése előtt, azt már utána aligha érjük el. Példa erre Szlo­vákia. Ne gondoljuk azt, hogy Románia kormánya és politikai elitje másképpen fog viselkedni 2007 után, mint most a szlovákok. És itt jön be a Pál apostoli mon­dás: a remény az emberi szív örök gyávasága! Ez a politikai remény is. De a mostani gyáva­ság az egyéni érdekeket messze a közösségi érdekek fölé emeli. Sajnos a jelenlegi történések visszaigazolják azt, amitől öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtt féltünk: oltalom nélkül maradt a ma­gyarság! Ott áll az RMDSZ havas fejével, mint a Kilimandzsáró, s fent a jégmezőn ki vannak terítve megfagyott állatokként a céljaink, vágyaink, elveink.

- A román lapok szerint az RMDSZ fel van készülve a kormányzásra.

- Botor mondás. Azért beszélnek így, mert nem tudják, hogy a különféle kormányzati tisztségekbe a szövetség vezérkara kiket és miként toborzott, kik azok, akik funkciókba ke­rültek, és milyen szakmai tudással rendelkeznek. Persze arról is szólhatunk, hogy kik utasí­tották vissza a bársonyszékbe kerülést. Mert ezek sincsenek kevesen, és ők tényleg szakmájuk kiválóságai. Csak annyit jegyzek meg, hogy az emberek kiválasztásánál nem a szakértelem, nem a közképviseleti érdek, nem az elkötelezettség, hanem egyfajta klienshelyzet volt a döntő. Most a klientúra helyzetbe került. Cukros vigyorral vagy ostort csattogtatva egy dara­big kordában lehet tartani, de már nagy számuk miatt sem lehet a végletekig ugráltatni őket. A kormánykerékhez nyúlkálás jelei már mutatkoznak, persze nem a demokratikusabban gondol­kodókról, hanem a hatalmat birtokolni akarókról van szó. Úgyhogy lesz itt nemsokára csata a kormánykerékhez való jutásért a berkeken belül. A párbeszéd arról fog szólani, ha már nem szól máris, hogy ki milyen széket foglal el, nem pedig az autonómiáról, önálló magyar egye­temről, demokráciáról. Mindez annak a következménye, hogy az RMDSZ semmilyen szintjén nem beszélik ki a gondokat, problémákat, de még valakiknek az előmenetelét sem. Sajnos ilyen szövetség a tagja olyan koalíciónak, amelyet tömény kompetenciahiány és kalózfelfogá­sok özönlése jellemez. Nem lehet tudni egyelőre, hogy Románia hova jut. Egy autóbusznak nemcsak motorja, hanem féke is kell legyen, hogy ne zuhanjon a szakadékba. Pillanatnyilag fék nincs. Választóink pedig nem értik, hogy mi van, mi történik. Csak annyi látnak, érzékel­nek, hogy a választók előtt vállaltakból nagyon kevés fog megvalósulni. Az ország busza egy­előre veszi a hajtűkanyarokat, de hogy meddig, nem tudni.

- Mégis, hol tart most az erdélyi magyar társadalom?

- Ott, hogy az anyaország lemondott róla, hiszen vezetői nem akarják állampolgárai­nak tudni a külhoni magyarokat. Akár bevalljuk, akár nem, a helyzet az, hogy iskoláinkat to­vábbra is minden szinten sorvasztják. De egyébként is Erdély-szerte ma már gyerekhiány van, fo­gyunk, és a kedveszegett tömeg mindinkább máshol keresi a megélhetését, külön utakon ke­resi a boldogulását. Még örvendetes, hogy az egyház a maga módján igyekszik vigasztalni őket, amíg az RMDSZ a maga tűzijátékait rendezi. És a közembert a sok hazugság elkábította, csak az a biztos, hogy ha zsebébe nyúl, semmit nem talál, üres. A szövetség vezetőinek is tudniuk kell: bizalmat kölcsönkérni sokáig nem lehet.

- Egy gyengélkedő szövetség sztár egy labilis kormányban, de nem játszik meghatá­rozó szerepet. Mi lesz ennek a vége?

Gyerekkoromban felcipeltünk a dombra egy ökörszánt és megtoltuk, majd felugrot­tunk rá, és ahogy mind nagyobb sebességgel csúszott, rájöttünk, hogy nem tudjuk megállítani, és nagy valószínűséggel nekimegyünk valaminek vagy felborulunk. Sorban le is ugráltunk róla, s ki itt, ki ott ütötte meg magát, még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt. A szánkó azon­ban, ha jól emlékszem, totálkáros lett. Hát ez az érzésem a jelenlegi kormányt látva. Ez a kormány is teljes gőzerővel elindult, s már e rövid távon is olyan határozatokat hozott, ame­lyeket vissza kellene vonni, de nem lehet. Nem telik el sok idő, és az emberek kétségbe fog­nak esni. Szerintem a kormány nem volt felkészülve a kormányzásra. Ez egyfajta politikai kultúra hiányára vall. Ez az egész Băsescu-csel nem volt kellően átgondolva, előkészítve. Magyarországon Băsescuéhoz hasonló helyzetben volt Mádl Ferenc, aki vígan megbízhatta volna az őt javasló pártot, a Fideszt a kormányzással. De nem tette, mert csak egy késélen táncoló parlamenti többség alakulhatott volna ki, ez pedig, a pillanatnyi helyzetben, az or­szágnak nem lett volna jó. Ilyen ádáz, elvakult, kapkodó, mohó, türelmetlen hatalmi vágyat, mint a jelenlegi, eddig nem láttam, tapasztaltam. Ilyen helyzetben rendes parlamenti ellenzék nem is tud érvényesülni. Csak azt látom, hogy a minél hamarabb meg kell szednünk magun­kat elv kezd mind nagyobb teret hódítani.

- Hogy a jelenlegi hatalom első cselekedete saját béreinek növelése volt, azt láthattuk. De tudom, hogy ön szerint az új adórendszer bevezetése sem volt átgondolt.

- Ennek következtében, mint a Vénuszon a kráterek, megjelentek a költségvetési űrök. Ezeket valamiképpen be kell tömni. Erre kétségbeesésében az új pénzügyminiszter az előde által asztalfiában hátrahagyott intézkedésterveket saját gondolataiként dobja be a köztudatba. Át sem gondolja őket. Így például a nagy adózók pénzügyi nyilvántartását Bukarestben végzi egy erre szakosodott igazgatóság, ez kezeli, forgatja a bejött összegeket. A megyei bevételből tehát helyben semmi sem marad. De beszélhetünk a hirtelen drágulásokról, amelyeket – újból azt halljuk, mint négy évvel ezelőtt – állítólag a Nemzetközi Valutaalap követel meg. Ennek, a tévedés kockázata nélkül mondhatom, a végső hatása az lesz, hogy Bukarest, majd a többi nagyváros utcái megtelnek tüntetőkkel. S hiába készítik föl erre a rendőrséget, az nem tudja az ország minden szegény lakosát „szanatóriumba” szállítani. És említsük meg a korrupció visszaszorításának szükségességét. Hogyan lehetséges ez, ha lépten-nyomon a legmagasabb szinteken is felszínre fakad a korrupció? A jelenlegi ellenzék pedig nagyon jól tudja, hogy kinek hol lehet a nyakát megragadni, csak a megfelelő alkalomra vár. De emellett ott van az is, hogy Tăriceanu és küldöttsége többször is lefordult a székről, amikor Brüsszelben meg­tudta, milyen teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a 2007. január 1-jei EU-csatlakozást. Ilyen helyzetben nem csatározásokra, hanem közös erőfeszítésre kellene összpontosítania a politi­kumnak. Ez azonban még a kormánykoalíción belül is távoli ábránd. Csak megjegyzem, mert a polgárok nem tudják, nem tudhatják, hogy nemcsak a politikai csoportosulások, hanem a kormány és a parlamenti képviselet között sem felhőtlen a viszony. Még az RMDSZ-ben sem. És mondom, a hatalmon lévők elszámoltatását lehetővé kell tenni, ha nem akarjuk, hogy a diktatúra visszajöjjön. Ezt – bárhova nézek is – egyelőre nem észlelem. Furcsaságokat azon­ban látok, s az egyik ilyen a magyarországi MSZP-hez való viszonya az RMDSZ-nek. Hát nem különös, hogy egy jobboldali kormány magát jobboldalinak tartó csoportosulása egy baloldali párttal van a testvérinél is szorosabb viszonyban? Mindenfajta politikai érték súlyát veszti, csak az önös érdekek a fontosak, vagy a posztkommunista politikai értékek a meghatá­rozók. Kíváncsian várom, hogy ha a politikai váltógazdaság szabályai érvényesülnek, és Ma­gyarországon a Fidesz kerül hatalomra, akkor az RMDSZ vezérei merre kanyarodnak, milyen nyúlhurkokat ugranak. Egy biztos: a kétarcúság divatban van, még nemzeti ügyekben is.

- De az RMDSZ-nek van egy külső ellenzéke is.

- Egy megosztott külső ellenzéke. Teljesen elhibázott dolognak tartom, hogy ha meg­ala­kult a Polgári Szövetség, akkor még létrehozzák az Erdélyi Nemzeti Tanácsot is, hogy az­tán kiváljon belőle a Székely Nemzeti Tanács. Olyan ez, mintha minden tiszt saját hadsereget akarna létrehozni. Az ellenzéki erőket nem szabad szétforgácsolni. Ez a múlt esztendőnek talán a legfontosabb tanulsága.                                           

Román Győző

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.