Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 39. szám

2005. április 15.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Ágoston András:

Pénz, politika, egypártrendszer

A nagy tekintélynek örvendő történelmi VMDK bomlasztása 1993-ban egy pénzügyi botránnyal indult,  s 1994-ben a politikai vesztesek kiválásával, a VMSZ megalakulásával fejeződött be.

A bomlasztás alapvető oka vélhetően az volt, hogy az EU-csatlakozással lekötött ma­gyarországi politikai elitet zavarta a történelmi VMDK autonómiakövetelő, önálló politikája. A  véresen kavargó balkáni háborúk közepette nem egy befolyásos budapesti politikus ha­zárdjátéknak tartotta a történelmi VMDK politikai feszültséget szándékosan szinten tartó au­tonómiaközpontú politikai irányvonalát.

A budapesti ódzkodás termékeny talajra lelt a Vajdaságban az ún. restaurációs ellen­zék körében. A Belgráddal modus vivendi-t, kereső már a két világháború között is erős poli­tikai áramlat újabbkori képviselői elborzadva figyelték a történelmi VMDK autonómiaügyben képviselt radikálisan demokratikus, nemzeti alapokon és a vajdasági magyarok tömeges tá­mogatásán nyugvó politikáját. Ami persze szöges ellentétben állt a minimális kisebbségi jo­gok Várady Tibor által képviselt doktrínájával. A történelmi VMDK koncepciójában a köz­ponti intézmény a vajdasági magyarok által megválasztandó legitim autonómiatanács. A Várady-féle koncepció viszont a kisebbségi jogok minimumát megegyezéses alapon képvi­selő, Belgrád által hitelesített magyar vezetői grémium létrehozatalát célozta meg.

Hogy mindez nem alaptalan vélekedés, arra a legjobb bizonyíték a mai helyzet. Amelyben a konkrét kisebbségi magyar autonómiamodell nemzetközi politikai színtéren való támogatása még mindig vállalhatatlan feladat. Másrészt, amelyben a VMSZ nemzeti tanácsán keresztül, a Belgráddal együttműködő főmagyarokból álló grémium már-már megvalósulni látszik.

 

A magyarországi támogatások és az egypártrendszer

A vajdasági magyar egypártrendszer, benne a kétpólusú kisebbségi politikai elittel há­rom lépcsőben jött létre.

Az elsőben a Hódi-féle pénzügyi botrány nyomán megingott a történelmi VMDK po­litikai tekintélye (e projektumról talán az SZDSZ egyik-másik vezetője és Entz Géza tudna részletekkel szolgálni).

Miután a történelmi VMDK a „zentai csatában” 1994-ben több mint kétharmados győzelmével talpon maradt, jött a második forduló. Ebben Törzsök Erika a HTMH akkori  elnöke, bizonyára megfelelő kormányzati támogatással a VMSZ-es SZDSZ-barát Józsa Lászlót bízta meg az Illyés Közalapítvány vajdasági alkuratóriumának vezetésével. Ez a bu­dapesti lépés azért bizonyult sorsdöntőnek, mert így a növekvő magyarországi támogatások leosztása – Milosevic ellenőrzése alatt – Kasza József és Józsa László privilégiumává vált. Miután a népnemzeti retorikával házaló szintén VMSZ-es Dudás Károly megkapta a művelő­dési egyesületek támogatásának irányítását, kiteljesedett a kép. A VMSZ politikai és főleg erkölcsi legitimáció nélkül átvette a magyarországi támogatások irányítását.

Ezzel létrejött a jellegzetes vajdasági magyar egypártrendszer.

 

Milosevic is színre lép

Milosevic, jó politikai érzékkel, csak 1994-ben lépett be a képbe. Akkor, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Budapest az anyagi támogatások kezelését s ezzel egy kisebbségi párt befolyásának legfontosabb forrását egészében a VMSZ-re bízza. Akkor viszont gyorsan cselekedett. Megváltoztatva a történelmi VMDK iránti ellenséges magatartását, gyorsan oda­állt a VMSZ vezetők mellé, akikkel községi szinten már korábban is jó, termékeny kapcsolat­ban állt. „Pártoló jóindulatának” az 1996-os, a VMSZ szempontjából eredményes választások során adott hangot.

A rázúduló csapások ellenére a történelmi VMDK nem tört meg. A magyar szavazatok egyharmadának birtokában továbbra is kiált a magyar autonómia mellett. Egy harmadik, most már közös lépésre volt szükség ahhoz, hogy a történelmi VMDK politikai tevékenysége elle­hetetlenüljön.

Így kerülhetett sor arra, hogy 1996 őszén dr. Páll Sándor és Mirnics Károly Budapest tudtával, netán beleegyezésével, a becsei puccsal (az utcáról becitált „szimpatizánsok” aktív részvételével) magukhoz ragadták a történelmi VMDK vezetését. Méltányolva dr. Páll kész­ségét, hogy a „becsületes albánokkal „ folytatott „párbeszéddel” legitimálja a milosevici re­zsimet, a puccsot a szerb igazságügy miniszter gyorsan-frissen elismerte.

Ezzel a fordulattal a VMDK bevonult a vajdasági magyarság történelmébe, dr. Páll vi­szont követőinek csapzott táborával elindult a politikai kollaboráció útján. Ezen az úton ju­tottak el a Seselj-féle radikálisokkal alkotott óbecsei koalícióig.

 

Az összkép már nemigen változhat

Az átfogó, részletekre kiterjedő magyarországi és szerbiai levéltárakban elvégzett ku­tatások majdan árnyalhatják ezt a képet, de a VMDP-ben összegyűjtött és megőrzött doku­mentumok  alapján valószínűsíthető, hogy a történések kruciális pontjait illetően az összkép nemigen változhat. 1993 és 1996 között tehát, alapvetően külső tényezők hatására az autonó­miát mellőző és a helyi hatalomba illeszkedő VMSZ felváltotta a az autonómiakövetelő és ennek érdekében a politikai feszültség szintentartásának doktrínájához ragaszkodó történelmi VMDK-t. Szoros együttműködésben a mindenkori szerb hatalommal, teljes egészében átvette a magyarországi anyagi támogatások ellenőrzését, és csaknem tíz éve eredményesen harcol a magyar autonómia ellen.

De az autonómiakövetelők elpusztíthatatlannak bizonyultak. Három nappal azt köve­tően, hogy a szerb igazságügy miniszter elvette a fejük fölül a tetőt, a történelmi VMDK-t, 1997. februárjában Szenttamáson, a vajdasági szerbség egyik fellegvárában, létrehozták a vajdasági magyarok első programpártját a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot. Ezzel kétpó­lusúvá vált a vajdasági magyar politikai elit. Annak ellenére, hogy a VMSZ birtokolja az egy­pártrendszerre jellemző hatalmi eszközök teljes arzenálját, a VMDP továbbra is ott van a po­litikai színtéren és követeli a magyar (perszonális) autonómiát, a számarányos képviseletet a parlamentben, a magyar kormánytól pedig kéri a kettős állampolgárságot.

Programcéljaival összhangban a VMDP követi a történelmi VMDK által még 1994-ben meghirdetett nemzetstratégiai alapelvet a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációját. A VMDP abban bízik, hogy miután a nemzeti szétfejlődésnek a Vajdaságban létrejött modellje más határon túli közösségekben így Erdély­ben is megjelent, az EU-tag Magyarország politikai elitje van soron. Neki kell összefognia a nem­zetet.

 

Dokumentumok:

A Communitas kistükre

Ha néhány számmal kívánnánk bemutatni, hogy az RMDSZ hatalma miként ágyazó­dik be az erdélyi magyarság bizalma és a román állam folyamatosan korrupciót generáló poli­tikai-igazgatási rendszere közé, akkor máris kéznél van egy adatsor: a Communitas Alapít­vány pályázati rendszerének sarokszámai. Ami bizonyos: az erdélyi magyarság kultúrájának fejlesztésére szánt több mint ötvenmilliár­dos keretnek – amely az erdélyi magyarok adópénzét is tartalmazza – csupán egyharmad része jut nyilvános pályázatokon keresztül el azokhoz, akiknek a költségvetés szánta. Az összeg egynegyedét a Communitas önmagára, vagyis az elosztás patrónusára, az RMDSZ-re költötte, további negyven százalékot pedig oly módon osztottak szét az alapítvány kuratóriumában ülő RMDSZ-vezetők, hogy arra csak egyetlen kifejezés illik: klientúraépítés.

A Communitas e keretszámainak kistükrében sok minden érthető válik. Érthetővé válik, miért olyan az RMDSZ most beterjesztett kisebbségi törvénye, amilyen. Azazhogy miért kívánja a szövetség az autonómiatestületeket – amelyeknek át kellene venniük a Communitas támoga­tási rendszerét – saját hegemón felügyelete alatt tartani. Látható benne az is, milyen eszkö­zökkel kívánja fenntartani azt a sajtónyilvánosságot, amelyben nem illik rákérdezni, hogy rendjén van-e mindez.

A Communitas kis „államháztartása” a támogatás-tűrés-tiltás továbbéltetése az erdélyi ma­gyarság átmenetében. Annak a rendszernek a támasza, amelyben az RMDSZ egységmázas hegemóniájának nem lehet kihívója sem politikai téren, sem a nyilvánosság kritikai működé­sében.

Mindaddig, amíg az erdélyi magyar kultúra teremtői, az értelmiség és a nyilvánosság szerve­zői elfogadják a közpénzek felhasználásának e módját, és nem az átmenet posztszocialista feudalizmusát látják benne, hanem „áldozatos harcunk” gyümölcsét, nem sok változik. Marad az egységnek nevezett demokráciadeficit, és a diszkrét egypártiság átkeresztelése autonómi­ára.

(Krónika)                                                                                                        Bakk Miklós

 

Matuska Márton

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Intéző Bizottságának tagja:

 

Zsarnokságban

 „…

mert ahol zsarnokság van,

minden hiában,

a dal is, az ilyen hű

akármilyen mű,

 

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.”

(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)

 

Ki vagyunk szolgáltatva.

Tavaly Temerinben súlyos leszámolás történt néhány kábítószerterjesztő között. Öt magyar nemzetiségű terjesztő súlyos testi sértéseket okozott egy szerb nemzetiségű társának. Az újvidéki bíróság az öt tettesre összesen hatvanegy év börtönbüntetést rótt ki.

Összehasonlíthatnánk, milyen büntetést szabott ki bíróságunk arra az albán nemzeti­ségű gyilkosra, aki nem sokkal korábban megerőszakolta majd kegyetlenül megölte magyar áldozatát.

Összehasonlíthatnánk, hogyan kezeli társadalmunk azoknak a háborús bűncselekmé­nyekkel vádolt szerb főtiszteknek az ügyét, akiket több ezer ember életének elvesztésével vá­dol a hágai bíróság.

Összehasonlíthatnánk, milyen népszerűsége lett, van annak a szerb pártvezérnek, aki rozsdás kanállal metszette volna át másnemzetiségű honfitársaink torkát.

Nem hasonlítgatunk. A mi sérelmünk önmagában az. A magyar drogdílerek büntetése azért drákói, mert az áldozat szerb, a bíró(ság) szerb, a tettesek nem. Történetesen magyarok. Az igazságszolgáltatás - ebben a még nem jogerős ítéletben - kimutatja a társadalomszemlé­letet: A kisebbségeknek meg kell tanulniuk, hogy velük másként kell elbánni. Ők, ha vétkez­nek, az ő bűnük nagyobb bűn, mint a többségié. Hát még ha többségi a sértett fél. Ez az oka annak, hogy alig alkalmaz az állam magyar rendőrt, magyar bírót. Nekünk le kell nyelnünk, ha az országgyűlésen egy képviselő azt terjeszti, hogy mi 1956-ban menekültünk ide, s ma­radhattunk itt, a többségi nép emberszeretetének köszönve. Nekünk tudni kell elviselni, hogy székházainkról évtizeden át nem tudjuk annyiszor levakarni a minket sértő mázolmányt, mint ahányszor azok újra meg újra odakerülnek, a tetteseknek pedig soha semmi nyomuk. Nekünk erőnk kell legyen eltűrni a temetőgyalázásokat, a tetteseket pedig - a rendőrség, egy-két eset­ben ha meg is találja -, nem lehet felelősségre vonni, mert oly gyermekek még.

El fogjuk viselni. De nem fogjuk némán tűrni. E szenvedésben meg fogunk edződni s találunk támaszt magunknak. Példának okáért azon többségi társaink között, akik a zsarnok­ságot maguk is látják, átélik, szenvedik. De mindenekelőtt a magunk erejével kell küzdenünk a felettünk zsarnokoskodók ellen. Követeljük magunknak az anyaország támogatását a kettős állampolgársággal. S követeljük magunknak az ország támogatását az autonómiákkal.

A költővel mondom, akit velünk akartak kioktatni húsz évvel ezelőtt, amikor ő azt is kimondta, hogy mi is, délvidéki agyarok elnyomatásban élünk. Meg akarták velünk vonatni tőle a jogot, hogy kimondja: Zsarnokságban él kicsi magyar kisebbségünk!

Ártatlanul lelőtt sorkatonák, mártírhalát halt miniszterelnök, hűtőkocsikban szállított – kisebbségi! – emberi tetemek, nemzetközi bíróság előtt felelő volt államfőnk vétkei nyomják itt a tisztességes többségi és kisebbségi társadalom lelkiismeretét. A figyelmet el kell terelni. Példát kell statuálnia az igazságszolgáltatásnak. Nosza: alkalmazni kell azt a szigort, amelyet még a rezsimhű kisebbségi politikus is követelt tavaly a temerini eset megtörténte után: példá­san megbüntetni öt magyart.

A költővel mondom:

 „hol zsarnokság van…

nemcsak a bíró hűvös

ítéletében: bűnös!

…

hol zsarnokság van, ott van

jelenvalóan

mindenekben,

ahogy rég istened sem;”

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.