Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

www.hufo.info

HÍRLEVÉL III. évf. 49. szám

2005. május 9.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

Ágoston András:

A politikai akarat a döntő

Eddig két próbálkozás történt arra, hogy jogi szempontból legitim úton jussunk el a magyarországi idevágó jogszabályok megváltoztatásához, s lehetővé váljon a magyar állam­polgárság megszerzése azon határon túli magyarok számára is, akik nem kívánnak áttelepedni Magyarországra.

Az egyik a VMDP politikai kezdeményezése nyomán indult, s csatlakozott hozzá a VMSZ is. Egy közös, Szalma József professzor által vezetett munkacsoportunk  javaslata – meghagyva az állami szuverenitást gyakorló szervek tárggyal kapcsolatos diszkréciós jogát – egyszerű és logikus megoldást kínál. Érdemes a szöveg egészét itt megismételni:

1. A Szakértői Bizottság 2003.november 20.-án megtartott ülésén megfogalmazott, a MK 1993. évi LV. évi állampolgárságról szóló törvény 4.paragrafusának 3) bekezdésének (honosítás) módosítási javaslatát ezúttal is megerősíti.

2. A Szakértői Bizottság a MK állampolgársági törvénye 5. paragrafusának (visszaho­nosítás) következő módosítását javasolja:

a) Az első bekezdés marad tartalmában változatlan. a mondat elején egy (1) bekezdés jelzés pótlásával,

b) Az első bekezdés után következne a második bekezdés:

2) Kérelmére visszahonosítható a 4. paragrafus (1) bekezdés b) és d) pontjában meg­határozott feltételek fennállása esetén a Magyarországon nem lakó, magát magyar nemzetisé­gűnek valló, korábban magyar állampolgársággal rendelkező személy is.

A másik kezdeményezés az MVSZ kettős állampolgárságra vonatkozó legális és legi­tim népszavazási kezdeményezése.

A magyarországi szavazópolgárok 2004. december 5-én a következő kérdésre mond­hattak igent, vagy nemet:

"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes hono­sítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti "Magyar Igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben megha­tározott egyéb módon igazolja?"

Nem jött ugyan össze elég „igen” szavazat, de a kettős állampolgárság objektív okok­ból kifolyólag a politikai színtér egyik fontos témája maradt.

Mindkét kezdeményezés abból indult ki, hogy a reménybeli kedvezményezetteknek nincs magyar állampolgársága. Meg abból, hogy a kettős állampolgárságot Magyarországon a szuverenitást gyakorló szervek, illetve maguk a magyar szavazók hajlandók megadni.

Az illetékes szervek nem utasították el a vajdasági kérését, de nem is fogadták el. A végtelenségig „szakértettek” volna. Ebbe meg a VMDP nem ment bele, részben mert jónak tartotta a kidolgozott módosítási javaslatot, másrészt, mert politikailag elfogadhatatlannak tartotta a politikai színtér alatti hezitálást.

Az EU-tag Magyarországtól továbbra is kéri a kettős állampolgárságot, mert azt az or­szág fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtésében elengedhetetlen eszköznek tartja. S egyben a magyarországi politikai elit olyan jogi-politikai és érzelmileg is megalapozott gesz­tusának, amely hozzájárulhatna a trianoni trauma meghaladásához. A Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjához.

Az MVSZ kezdeményezéssel sem jutottunk egyről a kettőre. 2004. december 5-én nem ment el szavazni elég magyarországi magyar ahhoz, hogy a kötelező érvényű népszava­zás nyomán az Országgyűlést rábírja a megfelelő törvény megalkotására.

 

A bácskai magyarok alvó állampolgársága

Gaudi-Nagy Tamás ragyogó jogászi teljesítménnyel, a másik végén nyúlt hozzá a kettős állampolgárság kérdéséhez. Szerinte Magyarországnak legalább is a délvidéki magyar­ság legnagyobb részének nem most kell megadni az állampolgárságot. Nem, mert fel kell is­mernie, hogy a magyarok egy kategóriája már rendelkezik – időközben elfeledett, de jogilag érvényes – magyar állampolgársággal.

Tanulmányának végkövetkezése az, „hogy a délvidéki magyarság 1941-ben visszatért területeken (a mai Szerbia-Montenegro, Horvátország és Szlovénia 1941-es terület-vissza­szerzéssel érintett területei) 1941-ben élő tagjai, illetve ezen személyek leszármazott tagjai mai napig is magyar állampolgárok, magyar állampolgárságukat nem vesztették el, tehát - állampolgársági bizonyítvány kiadási iránti kérelemmel - joggal igényelhetik mindazon jogo­sítványokat (pl. útlevél, konzuli védelem), amelyek a magyar állampolgárokat megilletik”.

Kiút lehet ez a jogi vélekedés a jogi politikai és – nyugodtan mondhatjuk – erkölcsi csapdából? Talán. Ez sajnos már nem Gaudi-Nagy Tamástól függ.

 

Támpont lehet Hans Kelsen elmélete is

Hans Kelsen néhány fejtegetése erősíteni látszik az „alvó jogok” Gaudi-Nagy által ki­bontott elméletét. A nagy osztrák normativista valamikor 1943-44-ben értekezett az állampol­gárságról illetve a kettős állampolgárságról. Akkor ez igazán időszerű volt, hiszen a második világháborúban összekuszált állampolgársággal összefüggő viszonyokat kellett valahogy rendbe tenni. A huszadik században már másodszor.

Hans Kelsen tanulmánya GENERAL THEORIE OF LAW AND STATE címmel a Harvard University Press kiadásában, egy gyűjteményes kötetben jelent meg 1945-ben. S láss csodát, a fordítás Belgrádban már 1951-ben megjelent. A 20. század egyik örökzöld témája Belgrádban akkor különösen időszerű volt. Sajnos a 21. század elején is az.

De nézzük Kelsent.

Szerinte, ha egy terület az egyik állam kötelékéből átkerül egy másik államhoz, az ott maradt lakosok ipso facto a másik állam polgáraivá válnak.

Ez viszont argumentatio a contrario azt jelenti, hogy az előző állam, ha azt egy pilla­natban hasznosnak találja, elismerheti a másik állam területén élő volt polgárai állampolgár­ságát. Az állam szuverenitás ilyen megnyilvánulását lehet ugyan korlátozni, de Kelsen értel­mezésében csak úgy, hogy ha a kettős állampolgárságot a két érdekelt állam kétoldalú szerző­désben zárja ki. Ilyen kétoldalú szerződés Magyarország és a Jugoszláv Föderatív Népköztár­saság között nem köttetett.

 

Alvó, vagy nem alvó?

Mi van a magyarokkal, akik a második világháború alatt Bácskában és többi visszatért területen automatikusan magyar állampolgárrá lettek? Vagy, mi van azokkal, akik akkor szü­lettek? Egy normativista szempontjából azok a jogok, amelyek jogszabályban rögzítve, sze­mélyhez kötve egy időszakban léteztek – ha azokat belső jogszabállyal, vagy nemzetközi szerződéssel nem nyilvánították semmisnek – továbbra is léteznek. Annak ellenére léteznek, hogy a megváltozott jogszabályi környezetben újabb jogviszonyok létrejöttében már nem jut­hatnak szerephez. Nyugalmi, alvó jogok állapotában vannak.

S bácskai magyarok várják a 21. századi királyfit, a magyar kormányt, hogy az egy szebb világra ébres­sze fel őket.

Gaudi-Nagy Tamás tanulmányában bebizonyította: Magyarországon nem hoztak olyan jogszabályt, amellyel megsemmisítették volna a bácskai magyarok „alvó” jogait. Ez nem tör­tént meg nemzetközi szerződés útján sem.

A jugoszláv belső jogszabályok között kutatva, Bozóki Antal szakjogásznak köszön­hetően, eljutottunk az 1946 július 5-én hatályba lépett föderális állampolgársági törvény té­mánk szempontjából perdöntő rendelkezéséhez. A Jugoszláv Föderatív Köztársaság állampol­gárságáról szóló törvény 8. cikke kimondja: „az idegen állampolgár rendes úton honosítható, s megkapja a JFNK állampolgárságát, amennyiben:

- kérvényezi a honosítást;

- a kérvényezés idején betöltötte a 18 évet és munkaképes(?);

- a kérvény benyújtása előtt legalább 5 éve állandó lakhelye volt a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság területén, s szabály szerint 2 éve annak a közársaságnak a területén amelynek az állampolgárságát meg akarja szerezni;

- ha elbocsátást kapott az eddigi állampolgárságából, vagy ígérvénye van erre, ha megkapja a JFNK állampolgárságát;

- ha viselkedéséből megállapítható, hogy a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság lojális polgára lesz.

A 4. pontban foglalt feltételek meglevőknek tekinthetők abban az esetben, ha a kérel­mezőnek nincs semmilyen állampolgársága, vagy a kibocsátó ország törvényei szerint a hono­sítással azt elveszti.

Ha a másik állam egyáltalán nem engedélyezi az állampolgárságból való elbocsátást, vagy olyan feltételeket támaszt, amelyeknek a valóságban nem lehet eleget tenni, elég ha a kérelmező kifejezetten azt nyilatkozza, hogy amennyiben megkapja a JFNK állampolgárságát, lemond idegen állampolgárságáról”.

 

Lemondtak volna a bácskai magyarok a magyar állampolgárságról?

Ennél a rendelkezésnél meg kell állnunk. Vannak magyarországi „szakértők” akik azt mondják: az aki Szerbiában, vagy Jugoszláviában a második világháború után állampolgársá­got szerzett, ezt csak úgy tehette meg, ha előbb lemondott a korábbi magyar állampolgárságá­ról.

Iszonyatos cinizmus!

Gondoljunk csak bele. Másfél évvel a délvidéki vérbosszú sötét napjai után tehetett volna mást a szerencsétlen vajdasági magyar? Megtehette volna, hogy nem írja alá jugoszláv állampolgárság megszerzésére szolgáló kérvényt? Bármilyen feltétellel? Hát hova mehetett volna, ha így cselekszik? Magyarországra?

Álságos érvelés az, ha valaki azt mondja, hogy miután a bácskai magyar lemondott a magyar állampolgárságáról, méghozzá önként, nincs mit kapkodnia az „alvó” jogai után. Ál­ságos, mert ha felidézzük a történelmi tényeket, meg kell állapítanunk: a budapesti kormány ezekben az években olyan messze volt a bácskai magyartól mint Makó Jeruzsálemtől.

Gondoljunk bele: a Magyar Országgyűlés a népirtás 60 évfordulójának közeledtével, 2004. december 14-én emlékezett csak meg – akkor is felemásan – a 44/45 elején legyilkolt magyarokról.

Felemásan, mert az OGY határozat 2. pontja kimondja, hogy „az Országgyűlés meg­rendülten emlékezve szolidáris az 1944 októbere és 1945 nyara között megkínzott, kivégzett magyarokról”, s ez rendben van. Érthetetlen azonban miért keveri ide az OGY határozat a „szülőföldjéről elűzött és koncentrációs, valamint kényszermunka-táborokban fogva tartott ártatlan áldozatok”-at. Azokat ugyanis a nyilasok és a németek vitték el még az 1944 októbe­rében bekövetkezett  „felszabadulás” előtt. A vérbosszúra a „felszabadulás” után került sor. Úgy ahogy az a VMDP egyik a megemlékezés céljára felajánlott dokumentumában áll.

 

Fátyolt a múltra

Ki tartozik itt, és kinek? De hagyjuk a múltat! Fátyolt reá.

Mi most a magyar nemzet érdeke? Az biztos nem, hogy a magyar kormány, de a ma­gyar po­litikai elit egésze is félretegye a rohamosan leépülő vajdasági magyarság megmaradá­sához és helyben maradásához szükséges kettős állampolgárság kérdését.

A VMDP csak megismételheti az úgy véljük történelmileg és nemzetpolitikailag is megalapo­zott kérését: adja meg nekünk Magyarország a kettős állampolgárságot. Méghozzá a Szalma-féle szakértői bizottság fenn idézett javaslata alapján. Ne szakítsuk szét a vajdasági magyarsá­got! Ne hagyjuk cserben a bánáti magyarokat. Hisz ők vannak a legnehezebb hely­zetben. Van még valaki a Kárpát-medencében aki nem látja, hogy minden magyarért kár. A bánátiakért is.

Gaudi-Nagy Tamást arra kérem ne haragudjon a VMDP-re. Nem vitatjuk el szakértői bravúr­ját, s azt sem, hogy tanulmányával nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kettős állampol­gárság kérdése ne kerüljön le a napirendről. Mi azonban pártunk programjában a vajdasági magyar­ság egészének a védelmét tűztük ki célul. A bánáti magyarokkal együtt szeretnénk kettős ál­lampolgársághoz jutni. Szeretnénk hinni, hogy ezt mások, az illetékesek legalább kétharma­dos többsége is így látja. Ha nem ma akkor talán holnap. Mi kitartunk, mindaddig, amíg lesz kiért.

Ami Polgár Viktornak, a Külügyminisztérium  szóvivőjének véleményét illeti, mi el-hisszük neki, hogy Gaudi-Nagy alvó jogokra vonatkozó konstrukcióját hamis reményeket ébresztő politikai lépésnek tartja.

Érvelése azonban ezt a vélekedést nem támasztja alá. Az általa említett jogszabályok ugyanis, sem a párizsi békeszerződés, sem az 1948-as magyar, de még az 1946-os jugoszláv törvény sem, a bácskai magyarok háború alatt megszerzett magyar állampolgárságát nem érintik. Igaz, azt viszont lehetetlenné teszik, hogy azok éljenek vele.

Ekképpen újra eljutottunk a falig: a vajdasági magyarok kettős állampolgársága egyes egyedül a szuverenitását gyakorló magyar kormánytól, illetve a magyarországi politikai elit több mint kétharmadának történelmi helyzetfelismerésétől, politikai akaratától függ.

VMDP-ben azt fontolgatjuk – s erre a Gaudi-Nagy tanulmány jó alapot nyújt – hogy mi, bácskai magyarok meg­fogadjuk Szájer Józsefnek még az év elején elhangzott javaslatát, miszerint tömege­sen kell kérnünk az állampolgársági bizonyítványt.

Temerinben, 2003 júliusában elindítottuk az aláírásgyűjtést, melynek eredményeként több mint 50000 magyar aláírásával hitele­sítve ké­rhetjük a kettős állampolgárságot. A temerini Illésnapi sokadalom, az idén is alkalom lehet egy újabb kezdeményezésre.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket!