Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

www.hufo.info

HÍRLEVÉL III. évf. 62. szám

2005. június 06.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

Ágoston András:

A válság

Az EU válsága minden dimenziójában a francia és holland „nem”, valamint az angol halasztás bejelentése után bontakozott ki. A gyökerek lenyúlnak az alapproblémáig. A fejlett és kevésbé fejlett tagországok közötti ellentétig.

Balázs Péter, Magyarország első EU-megbízottja még a francia nem előtt pontosan fo­galmazott:  a nettó kedvezményezett országok számszerű többségben vannak. További szaporodásuk felbőszítheti a befizetőket, és egy napon megelégelik, hogy "a nyúl viszi a puskát".

Igen, első sorban erről van szó. Annak idején Tito Jugoszláviája nyugat és kelet között billegve – az 1972. évi alkotmánnyal, s abban a föderáció tagköztársaságai vé­tójogának beiktatásával – megkísérelte ugyan feloldani ezt a jellegzetesen demokrati­kus és alapvetően 20. századi dilemmát – sikertelenül.

Úgy látszik, a fejlettek és a kevésbé fejlettek közötti feszültségek egyensúlya csak egy végsőkig labilis modellben, behatárolt időintervallumokban lehetséges. A magyar nemzet egésze számára csak egy jó megoldás létezik: lehetőleg nem a kevésbé fejlettek közé tartozni.

Reméljük, s talán nem ok nélkül, hogy a titoi Jugoszlávia végső, véres össze­omlása már nem szükséges tartozéka a fejlettek és a fejletlenek közötti feszültségek feloldására alkalmazható európai modellnek. Valószínűbbnek látszik, hogy az EU-ban is előbb utóbb új lepleosztásra kerül sor, aminek eredményeként a fejlettek és a fejlet­lenek közötti feszültségek alakulásának egy újabb ciklusa kezdődhet el.
Lesznek valószínűleg ismétlődő elemek, de Magyarországnak minden oka meg van arra, hogy most már mint az unió tagja, első sorban önmagával és saját fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtésével foglalkozva igyekezzen az európai felső ház­ban helyet foglalni.

Ne legyenek kétségeink: erre csak akkor kerülhet sor, ha a magyar kormány, a magyar politikai elit nemzetben gondolkodva gombolja újra a mellényt.

 

A nemzeti integráció a siker záloga

Az EU válsága nekünk magyaroknak is intő jel. Át kell tekintenünk saját ügye­inket. Ez nem lesz könnyű, de semmiképpen sem lehet esélytelen vállalkozás. A kiin­duló pontok már adottak. A Kárpát-medencében élő magyarok politikai elitjei az el­múlt tíz-tizenegy évben egyetértésre jutottak abban, hogy határmódosítás nélkül ugyan, de mégis szükség van az itt élő magyarok nemzeti integrációjára. S ebben az integrációs folyamatban eljutottunk a tényleges dilemmáig.

Mi a cél, a magyarok begyűjtése a csonka ország keretei közé, vagy ellenkező­leg, a helyben maradást kell szorgalmazni?

Ezt a kérdést minden releváns politikai erő megválaszolandónak tartja. Ha csak nagy vonalakkal akarjuk megrajzolni a jelenlegi helyzetet, azt kell mondanunk, hogy dilemmára eddig két – egymásnak ellentmondó – válasz körvonalazódott.

Az egyik, a mazsolázás. Fogadjuk be a gazdasági egyensúly fenntartásához szükséges határon túli magyar munkaerőt, a többit pedig a helyben való boldogulás jelszavával, tartsuk távol. A másik: készítsünk – a kettős állampolgárság eszközének igénybevételével – a nemzet egészének belső tartalékaira és értékeire alapuló nemzeti foglalkoztatáspolitikai és gazdaságfejlesztési stratégiát, s így, a Trianoni tragédia kö­vetkezményeit az új idők által támasztott szükségletekkel összhangban, küszöböljük ki azzal, hogy nemzetként fordulunk a jövő Európája felé.

Az első pillantásra látszik, hogy az egyik koncepció Magyarországot, a magyar államot, a másik a magyar nemzetet és a rossz születési mutatókat figyelembe véve alakult ki.

Egészen az utóbbi időkig, mindkét koncepció képviselői – szóban – támogatták az autonómiát.

Van két újabb mozzanat, ami a fenn vázolt véleményeket közelítheti. Az egyik, az EU válsága, átalakítása, amelynek leküzdésében – ez nem lehet kétséges – teljes fegyverzetben érdemes csak részt venni, a másik a román kormány és az RMDSZ ki­sebbségi törvénytervezete.

 

Az EU átalakítása

Vannak, akik ezt még nem vallják be, de mindenki látja, hogy  az EU-ban elhú­zódó válság alakult ki. Ennek során a mostani tagok igyekeznek majd érdekeiknek megfelelően meghúzni a fejlettek és a fejletlenek közötti – valószínűleg  a század első felére szóló réteghatárt. S az is érzékelhető, hogy egy jó ideig mindenki csak magával fog törődni. S nem azokkal akik még nincsenek benn az EU-ban, vagy ott állnak a ka­puban.

Magyarországnak is azt kellene tenni, ami ebben a saját helyzetét stabilizálja. Levetkezve a megfelelési kényszert, ami eddig több fontos lépését meghatározta (a speciális vízum bevezetésével összefüggő eszköz-szerep vállalása a szerbiai válság esetében, vagy Románia hiányos előkészületeinek tolerálása), az EU-tag Magyaror­szágnak demokratikus eszközöket alkalmazva, a maga útját kell járnia.

A megfelelési gesztusok alkalmazásának az EU-ban nincs jövője. Magyarország hely­zeti előnye az EU-s belső viták során most valóban a kisebbségi közösségeiben van. Ezt le­hetőséget mellőzni, most amikor minden tartalék mozgósítására szükség van, történelmi hiba lenne. Ha Magyarország a minimum néhány éves EU-s belső vívódás során nem tudja magát a fejlettek közé beverekedni, akkor a következményekért csakis magunkat okolhatjuk.

Emlékezetes, hogy a titoi Jugoszláviában kifizetődő volt fejletlennek lenni, hiszen a „fejlődést” az egypártrendszerben csak az „elnemkötelezett” politikáért bezsebelt nyugati pénzek kedvező elosztása biztosíthatta. Az EU-ban viszont a tagok csak a maguk, a nemzetük erejére, belső értékeik valorizálására számíthatnak.

 

A vezető szerep Budapestet illeti

Amint az ezzel járó történelmi felelősség is. Eljött az ideje annak, hogy a magyaror­szági politikai elit felhagyjon az eddig sem reális álláspont a hangoztatásával, miszerint a ki­sebbségi közösségek helyzete, majd az utródországok EU-csatlakozása után rendeződhet. (Egy év alatt világossá vált, hogy a szlovákiai magyarok helyzete nem könnyebb inkább ne­hezebb lett.)

Tizenöt év alatt tapasztalhattuk: a magyar kisebbségi közösségek helyzete a Kárpát-medencében csak akkor rendezhető, ha a az ügyet a mindenkori magyar kormány, pontosab­ban a magyarországi politikai elit legalább kétharmados többséggel a kezébe veszi, s ha a nemzeti integráció alapkérdésének letisztázása után tevőlegesen is fellép, és a nemzetközi politikai színtéren a megoldás igényével folytat hatékony politikai tevékenységet.

Egyértelmű budapesti álláspontra és egységes nemzetközi fellépésre van szükség az autonómia ügyében (nem lehet az Európa Parlament egyik frakcióvezetője után szaladni s arra kérni őt, elégedjen meg az RMDSZ által javasolt kisebbségi törvénytervezettel), s fel kell hagyni a történelmileg meghaladott kishatárfogalmi rendszer és az ehhez kapcsolódó diszkri­minatív speciális vízum szorgalmazásával is.

A Vajdaságban a speciális vízumot elveti a VMDP, de a VMSZ feltörekvő vezetői is. Az autonómia ügyében más a helyzet. A VMSZ ifjú törökjei – csakúgy mint Kaszáék – elve­tik a magyar (perszonális) autonómiát, mert azt hiszik, hogy úgy léphetnek a dicstelenül tá­vozó vezetők helyébe, hogy beülnek azoknak összes privilégiumába. Még nem fogták fel, hogy a Kasza-féle hatalomgyakorlási modell végleg a múlté, s több okból kifolyólag nem is­mételhető meg.

Tovább, a magyarországi politikai elitnek többségi véleményt kell kialakítania a kettős állam­polgárság kérdésében. Meg kellene előzni, hogy a schengeni vasfüggöny leereszkedjen mind a délvidéki és a kárpátaljai, mind az erdélyi magyarság előtt.

 

A magyar-magyar viszonyok

Ha már a maga számára letisztázta a nemzeti stratégia közös alapjait a magyarországi politikai elitnek újra kell értékelnie a kisebbségi elitekhez fűződő viszonyát. Az elmúlt tizenöt év történései a magyar-magyar viszonyoknak egy olyan modellje alakult ki s vált merev for­mává, amire támaszkodva Magyarország az EU-ban nem tudja a nemzet szempontjából fontos érdekeket érvényesíteni.

Néhány héttel ezelőtt A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a ha­gyományos Festum Varadinum keretében Magyarország és a határon túli magyarság címmel fórumot szervezett, amelyre meghívták a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) mos­tani és korábbi elnökeit és a kisebbségi ügyek illetékes államtitkárait. A volt és jelenlegi tiszt­ségviselők az első nap mellőzték a lényegi kérdéseket. Szó volt formákról, az intézményekről, s a tudósítók tanúsága szerint az autonómiát csak Németh Zsolt említette. Hallgattak viszont a részvevők a magyarországi politikai elit, s az egypártrendszert preferáló határon túli szerve­zetek a kormányzati felelősségvállalók közötti viszonyról, s annak alakulásáról. Nem tudtuk meg, mit gondolnak a magyarországi volt és mostani tisztségviselők a legfontosabb kérdésről. Arról, hogy az RMDSZ és az MKP vajon Budapesthez, vagy Bukaresthez illetve Pozsonyhoz áll-e közelebb?

Másnap Csáky Pál, szlovák és Markó Béla, román miniszterelnök-helyettes határozot­tan védelmükbe vették a kisebbségi egypártrendszert. Markó Béla (aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ elnöke is) a legutóbbi romániai választásokra utalva rámutatott: szerinte nincs realitása annak, hogy ideológiailag különböző módon gondolkodó emberek külön pártokat hozzanak létre. Markó kiegyenlíti az erdélyi és szlovákiai magyar egypártrendszert a magyarországi többpártrendszerrel: mivel a kárpát-medencei magyarság három országban is kormányoz, nagy esélye van arra, hogy helyrehozza azt, amit az elmúlt száz évben "sikerült elrontani". Markó azt hiszi, hogy az RMDSZ Romániában kormányoz?

Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke többéves tapasztalattal a háta mögött még erre is ráduplázott. Miközben elismerte – mi mást tehetne – hogy komoly kockázata is van a kisebbségi pártok kormányzati szerepvállalásának, mert fennáll a veszély, hogy elvesztik erkölcsi hitelüket, a sikertelenségekért azokra hárította a felelősséget, akik akadékoskodnak. Csáky figyelmeztetett: a magyarok által többségben la­kott vidékeken a párt, az autonómia kapcsán zajló belső viták miatt nem érte el a remélt sike­reket. Szerinte nem szabad az energiákat belső vitákra pazarolni.

 

Budapesten a lépés sora

Ezzel eljutottunk a lényegig. Tizenöt év „fejlődése” oda vezetett, hogy a kormányzati felelősségvállaló erdély, felvidéki és vajdasági pártok a nemzeti érdekeket saját részérdekeik prizmá­ján keresztül értékelik. A Vajdaságban a kormányzati felelősségvállalás nimbusza már meg­tört s jó úton jár, hogy a hordozóival együtt a történelmi múlt részévé váljon.

A tizenöt éves tapasztalat azt mutatja, hogy a két oldalról is támogatott kisebbségi egypártrendszerben – miközben a mindenkori magyar kormány és a magyarországi politikai elit kerülte a konfrontációt a kisantant erőivel – kitermelődött az a szolgai magatartású, csak a saját részérdekeinek érvényesítésére törekvő kisebbségi magyar politikai elit, amelyből nem­zetünk egészének haszna sincs. Éppen ellenkezőleg: miután Magyarország bejutott az EU-ba ezek a lojális és csak szavakban pattogó pártok kerékkötőjévé váltak a nemzet felemelkedésé­nek.

Mi a teendő?

A konkrét döntést Budapesten kell meghozni. Budapestnek vállalni kell az irányítást, s az ezzel járó felelősséget is. Az új, a 21. század első felére érvényes magyar-magyar kapcso­lati modell elvileg adott.

Politikai pluralizmus a kisebbségi közösségekben, a magyar választók névjegyzékére alapozott tényleges autonómia. Perszonális autonómia a kisebbségi közösségek egészének, területi autonómia a székelyeknek. Kettős állampolgárság, és részarányos képviselet a helyi többségi parlamentekben. S ami nélkül mindez nem megy, legalább kétharmados magyar fel­lépés az EU-ban. Lesz-e mindehhez erő és elszántság. Kellene, hogy legyen.

A jelenlegi modell mindenképpen az utolsókat rúgja.

Belgrádban már döntöttek. Egy tollvonással, a választási törvény megfelelő alkalma­zásával leterelték a magyarokat a szerb politikai színtérről. (A most dagadó VMSZ-körüli botránynak, a köztörvényes ügyeknek a vajdasági magyarság politikai súlycsökkenéséhez nincs köze. Legfeljebb annyiban, hogy miután a szerb hatalomnak nincs többé szüksége a magyar politikai elitre, megszűnik az érintettek politikai védettsége is.)

S hogy ez a kisantant másik két országában sincs másként, látszik a Romániában és Szlovákiában is meglevő törekvésekből, hogy a választási törvénykezés útján tegyék egynem­zetűvé a helyi politikai színteret.

A mór megtette kötelességét…

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.