Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

www.hufo.info

HÍRLEVÉL III. évf. 72. szám

2005. július 4.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályal­kotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő par­lamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a do­kumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP

 

Katasztrofálisak a vajdasági magyar diákoknak az újvidéki egyetemi fel­vételi vizsgákon elért eredmé­nyei. Az első fordulóban csak elvétve került be egy-egy magyar az államilag finanszírozott egyetemi hallga­tók körébe. A hátrányos megkülönböztetést hangoztató érdekeltek elkeseredettségét növeli, hogy Bunyik Zoltán, a tartományi oktatásügyi titkár napokkal a le­zajlott felvételi vizsgák után sem közölt adatokat a fel­vételt nyert csoportok nemzetiségi összetételé­ről.

 

Ágoston András:

Kialakulóban

A magyar-magyar és a szomszédsági viszonyok új fejleményei

 

A Kárpát-medencében élő magyaroknak új körülmények között tizenöt éves kérdésekre kell új felele­teket adniuk. Világossá vált, hogy a kisebbségi egypártrendszer, s a kormányzati felelősségvállalás a kisebb­ségi politikai elit egy részét egyre inkább a helyi politikai többségi hatalom oldalára állítja, ami végül is elle­hetetleníti az autonómiatörekvéseket. Ez itt is ott is megkerülhetetlen kihívás.

Szemmel látható, hogy a kisebbségi eliteknek a kisebbségi közösség nevében történő kormányzati fe­lelősségvállalása, amelyet egy időben a po­litikai siker csúcsának tekintettek, leszálló ágon van. Bebizonyoso­dott, hogy ez a talmi siker a nemzeti közösség politikai szubjektivitásának kimunkálása és meg­szilárdítása terén nem hozott eredményt. Sőt, csupán csatlósszerepet tartogat azok számára, akik a kisebb­ségi közösség nevében kívánják vállalni az együttműködést.  

A kisebbségi elit szerepének változása nem véletlenszerű eseménysor. Sokkal in­kább tekinthető a he­lyi többségi elitek belső logikára épülő racionális megnyilvánulásának. Eszerint az európai kisebbségekkel kapcsolatos „zaklatások” legmegfelelőbb ellenszere a kéz alatt tartott kisebbségi elit.

A szomszédos országok nemzeti elitjének olyan kisebbségi elitre van szüksége, amelynek, azon túl­menően, hogy kiszolgálja a többségi nemzet alapérdekeinek megfelelő politikát, más, tényleges politikai sze­repe nincs. E „nemzeti” stratégia kiegészül a Budapestre irányuló állandó politikai nyomással: a magyar na­cionalizmus felhánytorgatásával, Magyarország „EU-taghoz nem méltó” viselkedésének elmarasztalásával. 

 

Eljött a világos beszéd ideje

Budapesten mindazok számára, akik szorgalmazzák az ország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtését és a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációját, a helyi többségi hatalomhoz közeli kisebbségi politikai elitek, szövetségesként, egyre inkább alkalmatlannak számíta­nak. Gazdaságilag és politikailag is. A kisebbségi egy­pártrendszer másfél évtized alatt kialakult mo­delljével együtt. Értelmetlennek látszik, hogy a különben is szűkös budapesti, meg nem térülő és kétséges hasznosulású segélyek a feneketlen hordóként működő pártpénztárakat birtokló elitek kezébe kerüljenek.

Magyarország EU-tagságának megvalósulása után világossá vált, hogy a nemzet egységesülése vagy Budapest irányításával, vezetésével, példamutatásával jöhet létre, vagy sehogy. Nemzetstratégiai szempont­ból csak annak a nemzeti közösség politikai szubjektivitását képvi­selni szándékozó kisebbségi elitnek van jövője, amely Budapest­hez mindig közelebb áll, mint Belgrádhoz, Bukaresthez, vagy Pozsonyhoz.

Mert látni kell azt is, hogy az EU válsága csakis a nemzeti érdekeken alapuló a közös célok és eszkö­zök megfogalmazásával küzdhető le. Ebben a folyamatban a másság tisztelete – ilyen Magyarország ér­deke, hogy kisebbségeivel együtt foglaljon helyet Európában – mindenkit megillet. Budapest feladata viszont az, hogy Európa számára megfogalmazza, miben áll a Trianon következményeként előállt mássága.

Ebből a szempontból az Unió válsága most történelmi lehetőséget biztosít Magyarországnak, hogy „birtokon belül” fogalmazza meg, miként járulhat hozzá a magyar nemzet Európa szükségszerű gyöke­res megújulásához, a sikeres Európához.

 

Egy délvidéki példa

A helyi hatalomhoz simuló vajdasági magyar politikai elit legfrissebb esete iskolapéldának tekinthető. Példának arra, hogy a szerb elit hogyan szorítja ki a kisebbségi közösség nevében fellépő, valaha a szerb po­litikai színtéren kormányzati felelősséget vállaló kisebbségi politikai elitet előbb a szerb, most meg a vajda­sági po­litikai színtérről is. S arra, hogyan igyekszik kiszolgálójává tenni mind­azokat a politikusokat, akik – pénzért, vagy politikai oltalo­mért – hajlan­dók ezt a szerepet is vállalni. Az eset dióhéjban a következő.

A szerb közvéleményt sokkolták a boszniai Srebrnicában tizenöt évvel ezelőtt elkövetett mészárláso­kat bemutató képsorok. A tervezett megemlékezéssel kapcsolatban felmerült az ötlet, hogy a szerb parlament megkésve bár, de ítélje el a szerb vérengzéseket. Következett a minden szempontból méltatlan huzavona, majd a parlament elutasító döntése.

Senki sem várta, nem is kérte, mégis megszületett az új – nagy kérdés lesz-e még – Kasza-Canak egyesség. A két párt, külön részérdekeitől vezérelve, közös Srebrnica-határozatot jelentett be a tartományi képviselőháznak. Igaz, mind a VMSZ, mind Canak Ligája része a hatalmi koalíciónak a Vajdaságban, de ott van a nagy testvér, a belgrádi Demokrata Párt is. Melynek vezetői, Tadic köztársasági elnökkel az élen, úgy mérték fel, a belgrádi parlamenti botrányt követően nincs szükség egy újabbra a Vajdaságban. Hogy nézett volna ki, ha Belgrád hallgat, a vajdasági tartományi parlament pedig meghozza azt a határozatot, amelyet a szerb képviselőháznak illet volna elfogadni? Netán, ott is botrányos véget érhetett volna a vita.

Mivel a tartományi kormány elnöke Pajtic is a belgrádi Demokrata Párt kádere, reá hárult a feladat, hogy észhez térítse a két realitásoktól elrugaszkodott vajdasági politikust, Kaszát és Canakot. Korhecz alel­nök asszisztenciájával, el is látta a bajukat úgy, hogy attól koldulnak.

Pajtic és Korhecz a VMSZ-t könnyen helyre tették. Kasza és társai pillanatokon belül visszavo­nu­lót fújtak. Nem így a kétszeresen cserben hagyott Canak, aki bőszen azt kezdte követelni, hogy legalább egy jelentés formájában foglalkozzon a tartományi képviselőház Srebrnicával. Ez sem sikerült, mert a képvi­selő­ház a VMSZ tartózkodása mellett, napirendre sem vette az indítványt.

Ennyit ér ma a magyar hetvenkedés és a tartományi székhelyű pártok összefogása Szerbiában.

Nem tartozik ugyan szorosan a témához, de el kell mondani: annak idején még a történelmi VMDK-ban, a balkáni háborúk kezdetén, a mai VMSZ-vezetők egy részének jelenlétében kimondtuk: a vajdasági magyaroknak nem kell beleavatkozni a délszláv népek történelmi vitájába.

Aki ezt az intelmet figyelmen kívül hagyja, vessen magára.

 

Dokumentumok:

Szalma József ez év július 5.-én d.u. 14. órai kezdettel (ELTE ÁJK Egyetem Tér 1-3, I. előadóterem) előadást tart "Kettős állampolgárság - hova tovább 2004 dec. 5.- e után" címmel. Bevezetőjét folytatá­sokban közöljük.

 

Dr. Szalma József,

egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Polgári Jogi Tanszék,  a Vajdasági  Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja,

a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alelnöke

 

GONDOLATOK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG „HOVA TOVÁBB“ KÉRDÉSÉRŐL (1.)

- A 2004 dec. 5.ei Népszavazás folyományairól -

I.

A 2004. december 5.-ei népszavazás után, mely az anyország lakosságát, a magyar állampolgárokat kérdezte meg, akarják-e, hogy az Orszáhgtyűlés olyan törvényt alkosson, mely a határon túli magyarok számára, lehetővé tenné, hogy egyéni kérelmükre kedvezményesen honosíthatók legyenek (anélkül hogy átköltöznének), habár az IGEN-ek kerültek többségbe, eredménytelen volt, hiszen a választópolgárok IGEN-hez szükséges lélekszáma nem mutatkozott elegendőnek, ahoz, hogy igazán az igen kerüljön túlsúlyba és ennek folytán az Országgyűlést kötelezze a kérdésben felmerült pozitív válaszadás.

 

A népszavazás demokratikus intézmény, ha jól volt előkészítve, ha nem. Tiszteletben kell tartani, határon belül és határon túl is. A határon túliak, különösen a Délvidékiek, de gondolom lélekben a Felvidékiek és az Erdélyiek is, mély lelki sérüléssel vették a népszavazás eredményét.   

 

A sérelem súlya talán nem is igazán abban mutatkozott meg, hogy a népszavazás a határon túliak kárára erdménytelen volt, habár ez is lesújtó. Inkább az volt a sértően fájdalmas, ahogyan a nemek érvelése a jogi kérdésben politikai megosztottságot szító hagulatkeltésben történt. A választók NEM meleltti szavazását voksoló politikai erővonalak azt ecsetelték, hogy a határon túli magyarok a magyar állampolgárság birtokában tömegesen átköltöznek, elveszik a magyar állampolgárok munkáját, mint olcsó munkaerő. Szörnyű és sértő vád. Ha valakinek a nevében beszélhetek, az a Vajdasáégi Délvidéki Magyarság. Ugyanis nevükben (politikai és civilszerzvezeti megbízás alapján) tárgyaltam szakértő társaimmal 2003 második felében több ízben, egyenként több órán keresztül a Magyar Külügyminisztérium által megbízott Szakértői Bizottsággal az 1993. évi LV. törvény módosításáról, ennek jogi és társadalmi kérdéseiről. A tárgyalási alap javaslatomra az 1997. évi Európai Állampolgársági Egyezmény volt (ld. a 2002. évi III. tv.-t az EU Tanács keretében 1997. nov. 6.-án kelt állaqmpolgárságról szóló EU Egyezmény kihirdetéséről, Alkotmányjog. Jogszabálygyűjtemény, Osiris, Bp. 2002), mely közvettetten megszüntette a Trianoni állampolgársági rendelkezéseket (ld. Magyar Törvénytár, 1921 évi XXXIII.tc.) és a II. V.H. párizsi békeszerződést követő több mint 80 évig érvényesített Zebaloszi doktrinát (egy állam, egy állampolgárság).  A kérdéses egyezmény II. fejezete 3. cikkének l . bekezdése szerint  „Minden állam saját joga szerint határozza meg kik az ő állampolgárai“.  A 2. bekezdés szerint „Az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal, az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel.“ Anmi azt jelenti, hogy az EU egyezmény szerint az állampolgársági jog megadása a belső törvényhozás dolga. Az említett egyezménynek ún. kettős állampolgársági folyománya (mindegy, hogy a belső törvényhozásból, vagy builaterális egyezményből következik) figyelemmel kell legyen a kettős kötelezettségek elkerülésére (pl. kettős katonai szolgálat).Tárgyalásunk során mindkét európai utat számba vettük: a bilaterális egyezményi utat, mely a konzumált állampolgársági jogokat és köteéezettségeket szorgalmazhatná. Példaként utaltam az 1993. évi Olasz. Szlovén egyezményre, mely lehetővé teszi, hogy a szlovéniai olasz kisebbség és az olaszországi szlovén kisebbség kérelemre megvalósíthatja, alanyi jogon a másik ország (anyaország) állampolgárságát. Az egyezmény szerint azonban, ha a kettős állampolgár szülőhelye szerinti országban már országos szinten élt választói jogával, pl. a szlovéniai olasz nemzetiségű, Szlovéniában, akkor az olaszországi bejelentett lakhelye szerint, csupán a helyi önkormányzati választásokon vehet részt, olasz országos választásokon nem.  Tárgyalásiank során körüljártuk a magyar belső törvény szerinti kettős állampolgárság „kedvezményes“ megoldásainak lehetőségét is, azaz a hatályos törényi rendelekzések átértékelését, „könnyítését“  az említett EU-s egyezmény (melynek Magyarország is tagja) alapján. Az akadályokat ismertük. Egyes országok, pl. Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét. Azaz, ha egy ukrán állampolgár megszerzi egy másik ország állampolgárságát, akkor felmondja a születés szerinti (ukrán) állampolgárságot. Ez akadályozta az „univerzális megoldást“. Így a „differenciált megoldás“ felé terelte a tárgyalást. A véleményem az volt, hogy mérvadó az EU-s egyemény megoldása és azona az alapon, hogy Magayrország tagja az EU-s Állampolgársági egyezménynek elegendő jogalap arra, hogy minden határon túli régióban élő magyar kisebbséginek, megfelelő feltételekkel, egyéni kérelemre és otthon maradva, magadja a magyar állampolgárságot. Az esetleges kettős kötelezettségek elkerülése végett pedig a kettős kötelezettségek kérdése belső törbvénnyel is megoldható. Tárgyalásaink során felmerült a kérdés, hogy szólnak a szomszédos országok állampolgársági törvényei. Sajnos, ennek nekünmk kellett utána néznünk, habár nagyon nehezen jutunk a külföldi jogforrásokhoz. Kitűnt, hogy a Magyarországgal szomszédos országok lényegesen kedvezőbb feltételekkel ad állampolgárságot határon túli nemzettársaiknak. Ebben egy időben Románia volt az élenjáró. De ezek közé tartozik Horvátország, 2001-től pedig Szerbia és más országok is.Olaszország pedig 2001. évi törvénymódosításával lehetővé teszi a Nyilatkozati és ún. származási alapon történő állampolgárásg megadását. (Korábbi törvénye kizárta a kettős állampolgárságot). Mgayrország hatályos törvénye elismeri a kettős állampolgárságot (2. paragrafus), de végrehajtási rendelkezései rendkívül sok diszkréciós elemmel vegyítve, még az igen szigorú feltételeket teljesítő határon túli magyarok számára (pl. egy, három, vagy nyolcéves tartózkodás, munkahely, megléhetés, stb.) megléte mellett sem teszi lehetővé az állampolgárság elérését.

 

Szó volt az „elköltözés“ „veszélyéről.“  Arról, mi segíti előbb az otthonmaradást, a jelenlegi hatályos törvény, mely 1.-től nyolc évig tartó magyarországi tartózkodást követel meg az állampolgárság eléréséhez (akkor sem bizonyosan), vagy az az általunk javasolt megoldás, mely szerint az otthon maradóknak kell megadni, elköltözés nélkül. Kifogás merült fel, hogyan lehet az ilymódon állampolgárokká vlókanak az oltalmat biztosítani. A válasz az volt, hogy ugyanúgy és olyan mértékben, amilyen nmértékben a külföldön tartózkodó magyar állampolgároknak – vagyis konzuláris oltalmat lehet biztosítani. Kifogás volt a Társadalombiztosítás és a nyugdíjbiztosítás tekintetében fenálló költségvetési teherviselés tekintetében. A válasz az volt, hogy MO-nak vannak e tekintetben az összes szomszédos országgal bilaterális egyezményei, melyek lényege a kölcsönösség és arányosság. (Más kérdés, hogy ezek jók és egyenlőek-e).Másrészt felmerült az akérdés is, hogyan alakulnak a választói jogok. A válasz az volt, hogy a letelepedéssel nem rendelkező személyek a hatályos magyar választói törvénnyel összhangban nem élhetnek választói joggal, az állampolgárság nélküli magyarországon letelepedettek pedig csak helyi önkormányzati választásokon vehetnek részt.  Szó volt még egyéb jogi kérdésről is. Arról pl., hogy a Magyar Alkotmány 69. paragrafusának (4) bekezdése értelmében az állampolgárságról szóló törvény 2/3-os, azaz módosításához az Országgyűlés tagjainak 2/3-os minősített többségű igenlő szavazatára volna szükség. A tárgyalás idején a többségi koalíció szavazataránya messze ez alatt volt. Ezért kértük, annak alapján, hogy közösségi (nemzeti) érdekről volna szó, legyen ebben a kérdésben konszenzus a hatalmi és az ellenzéki pártok között. Keves reménnyel kértük ezt. Annál inkább, mert az MDF által benyújtott kedvezményes állampolgársági javaslat nem nyert a magyar Országgyűlésben támogatást. (A kormányzati szocialista oldal tartózkodott, a szociálliberális oldal pedig nemmel szavazott, az akkor elenzéki polgári oldal pedig igennel, de ez nem volt elegendő az egyszerű többséghez sem).

(Folytatása következik.)

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.