Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

www.hufo.info

HÍRLEVÉL III. évf. 73. szám

2005. július 7.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályal­kotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő par­lamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a do­kumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP

 

Bugár Béla a szlovákiai magyarok estében jelképes értékűnek nevezi a kettős állampolgárság intézményét, hiszen "mi a saját útleveleinkkel egész Európa területén szabadon utazhatunk, de a kárpátaljai magyarok esetében ez már problematikus."

 

Ágoston András:

A kisebbségi magyarok és az EU

Aligha lehet kétséges, hogy Magyarország EU tagságára szükség volt. A teljes jogú európai ország (egyelőre nem nemzet) státusa történelmi elégtétel számunkra. Európával együtt haladni jó dolog, serkentőleg hat az országra, a lakosaira, s a magyarokra általában. De tudni kell, hogy megfizettünk Magyarország EU-tagságáért. Jobban, mint bárki a tagországok közül. Európa nem engedte meg, hogy a hozzávezető úton túl­lépjünk a trianoni traumán. Nem a nemzet, csak Magyarország válhatott taggá ebben az exkluzív klubban.

Ezért kell a reális helyzetfelmérés. Elsősorban a politikai elitek a felelőssége, hogy ne rózsaszín köd­ben lássák és láttassák Magyarország és a szomszédos országok helyzetét, lehetőségeit, nemkevésbé a még leküzdésre váró akadályokat.  

Le kell számolni illúzióinkkal. Elsősorban azzal, hogy a nemzet egységesülését az EU-csatlakozás oldja meg. A nemzet politikai integrációját senki nem fogja nyélbe ütni helyettünk. S a trianoni trauma felol­dását sem várhatjuk mástól.

Történelmi szerencsénk, hogy az EU válsága, ami sokak szerint már évek óta a levegőben lóg, most következett be, s nem Magyarország csatlakozása előtt. Az sem mellékes, hogy pont Franciaország és Anglia közötti kézzel tapintható érdekellentét következtében került sor a válságra.

Így legalább jó szívvel nem lehet odaállni az egyik oldalra sem. Be kell menni az arénába. S élve kell onnan kijönni.

Mert az EU fennmaradása közös érdeke kicsiknek nagyoknak egyaránt. S ebből kifolyólag előbb utóbb ki is alakul az a mindenkor labilis egyensúly, amire szükség van ahhoz, hogy Európa a modern civili­záció bölcsője ne vesszen el a nagyok világméretű tülekedésében.

A célunk nekünk magyaroknak nem lehet más csak az, hogy nemzetként, egyenes derékkal foglaljuk el helyünket a nemzetek újjáalakuló Európájában.

 

Pofon

Az első látványos minden magyaroknak szóló EU-s pofont a székelyföldi Tusnádfürdőn kapták meg a II. kárpát-medencei diákszeminárium részvevői.

A diákszeminárium vajdasági és kárpátaljai részvevői nem érkeztek meg a Kárpát-medencében élő magyarok seregszemléjére. Mert problémáik vannak a román vízummal.

Sajnos, nagyon is pontosan fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ elnöke amikor a fiatalok előtt kije­lentette: „Tetszik, nem tetszik, két kategóriába sorolhatók a tusnádfürdői Diákszeminárium résztvevői. Van­nak itt olyan magyarok, akik már az Európai Unió polgárai és vannak olyanok, akik még nem”

Vastagh Pál, a Magyar Országgyűlés Alkotmány és Igazságügyi Bizottságának elnöke, amikor a tábor társszervezőjének nevében ezt nem így látta. Kijelentette, hogy akik nem érkeztek meg, nem az EU miatt maradtak távol. S hogy majd a nemzeti vízum megoldást hoz. Ezt a kijelentést semmiképpen sem sorolhatjuk a sikeresek közé. Románia ugyanis Szerbiával szemben azért vezette be a vízumkényszert, amiért annak ide­jén Magyarország is: mert az EU-csatlakozási tárgyalásainak időszerű szakaszában ezt is meg kellett tennie. Másrészt, jó lenne, ha a nemzeti vízummal egyszer a vajdasági magyarok is beléphetnének Romániába. Jó lenne mert akkor a nemzeti vízum magyar útlevélbe lenne beütve. Hogy ez fából vaskarika? Persze, hogy az.

Markó Béla igyekezett lehűteni a kincstári optimizmust. Ő arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy nem elegendő megkérdezni: akarunk-e csatlakozni Európához, hanem azt is meg kell kérdezni, hogy Európa akar-e minket. Románia és Bulgária az elkövetkező évben jó tanulónak kell bizonyuljon ahhoz, hogy 2007 januárjában elnyerje teljes jogú tagságát, hiszen két ország is – a Franciaország és Hollandia – precedenst teremtett azzal, hogy nemet mondott egy a teljes közösséget érintő kérdésre. Meg tudjuk érteni a két nemze­tet, hiszen nemzeti identitásukat féltve szavaztak így, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az Európai Unió garanciákat biztosít identitásunk megőrzésére – jelentette ki a politikus. Csak az utolsó mondata a garanciákat illetően ne bizonyuljon kincstári optimizmusnak.

 

Újra együtt csapat?

Mármint az amelyik az EU-ba való bebocsátásra vár. Egyelőre még kérdéses egységes-e az a tábor, de az utóbbi néhány nap már közelebb hozott bennünket a valósághoz.

Kedden az MTI arról tudósított, hogy az Európai Parlament plenáris ülésen vitatja meg, mikor kezdjék meg megfigyelői munkájukat Románia és Bulgária képviselői a testületben.

De nem csak erről van szó.

Ismeretes, hogy a francia „nem” után több EU-tagállam is sürgette Románia és Bulgária csatlakozásá­nak egy évvel való elhalasztását. Románia esetében azt kifogásolták, hogy lassú az üteme a csatlakozás miatt végrehajtandó reformoknak, Bulgária kapcsán a "politikai instabilitás" volt az indoklás.

Hogy Románia is érzékeli a késés lehetőségét, jól látszik nemcsak abból, hogy június helyett nincs már új dátuma az RMDSZ által javasolt, s a törvényhozatali eljárásban egyre-másra megcsonkított kisebbségi törvény meghozatalának sem, hanem az is, hogy őszre maradt az EU-csatlakozás szempontjából kivételesen fontos igazságügyi és más fontos előírásokat tartalmazó törvénycsomag életbeléptetése. Az alkotmánybíróság ugyanis az egész csomagot visszautalta a parlamentnek.

S van még egy dolog.

A Szabad Európa Rádió szerb-horvát műsorának tudósítója a minap egy titokzatos európai „C-tervről” beszélt. Olli Rehn bővítési biztos szóvivője, Nagy Krisztina szerint csupán egy metafóráról van szó, hiszen az „A-terv” (a francia „igen”) füstbe ment, „B-terv” pedig nem is létezett. A „C-terv” a nevét onnan kapta, hogy három, az angolban és a franciában „c”-vel keződő eleme van: konszolidáció, feltételezettség és kommuniká­ció.

Az első elem értelmében az EU tartja magát ígéreteihez, ami a tagjelölteket és azokat az országokat illeti, amelyek az EU tagjai szeretnének lenni. Megint csak Nagy Krisztina szerint Romániáról Bulgáriáról és a nyugat-balkáni országokról van szó. Így együtt. A második elem a tudósító magyarázata szerint szintén a jövőbeni tagokra vonatkozik. Ők akkor csatlakozhatnak, ha előzetesen teljesítik a feltételeket, elsősorban jogharmonizációt és a reformokat. A harmadik elem az EU-tagországok közvéleményének „megdolgozására vonatkozik.

De, ne foglalkozzunk tovább az esélylatolgatással. Az elmondottakból is kitűnik, hogy ha Magyaror­szág a schengeni rendszer alkalmazása előtt, nem talál önállóan megoldást arra, hogy lehetővé váljon a je­lenleg nem akadálymentes kapcsolattartás a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek között is, akkor bizony fennmarad a két kategória: azok akik szabadon járhatnak-kelhetnek, s azok akik nem. Szerin­tünk most már nemcsak a vajdasági és kárpátaljai magyarokról van szó, hanem esetleg az erdélyiekről is.

 

Dokumentumok:

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

Temerin

Közlemény, 2005. július 6.

Meghaladni december 5-ét

A jelenlegi és volt miniszterelnökök péntekre tervezett budapesti találkozója alkal­mából, Ágoston András levélben kereste meg a politikusokat. A Vajdasági Magyar Demok­rata Párt elnöke levelében a többi között kiemelte:

Olyan időpontban kerül sor a jelenlegi és volt miniszterelnökök találkozójára, amikor legalább három dologban világosan látunk.

Az EU válsága, megkönnyíti a helyzetünket. Az újraértékelések forgatagában „birto­kon belül” fogadtathatjuk el a Trianoni okán kialakult másságunkat, a traumát gyógyító meg­oldást. A VMDP szerint ez a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politi­kai integrációja. A másik kérdés amiben tisztán látunk a kettős állampolgárság, a harmadik a tényleges politikai autonómia.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban világossá vált, hogy ez jó eszköze lehet a Magyarország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtéséért folyó küzdelemnek. A Velencei Bizottság és Mádl Ferenc köztársasági elnök szakértői csoportja is megállapította: a kettős állampolgárságnak nincs jogi akadálya. Tartalmáról folynak ugyan irreleváns viták, de tudjuk mindannyian, a mindenkori magyar kormány, diszkrációs jogánál fogva ura a helyzet­nek. Ez utóbbira a legfrissebb példa Végel László magyar állampolgársága.

Tisztában vagyunk a szülőföldön való megmaradás igényével, de figyelemmel a rossz demográfiai mutatókra, méltányoljuk a nem­zet egészének szükségleteit. A szülőföldön való megmaradás dilemmáit nem szűkítjük le a többségi hatalomhoz simuló kisebbségi elitek sza­vazóbázisa megőrzésének kérdésére.

A VMDP szerint a 21. század elején alapvető nemzeti cél, hogy minél több magyar minél tovább megmaradjon magyarnak. Ezt szem előtt tartva látnunk kell, gyökeres változá­sokra van szükség a magyar-magyar viszonyrendszerben. Az egypártrendszerben tevékeny­kedő, kormányzati felelősségvállaló és a helyi hatalmakhoz simuló kisebbségi politikai elit a nemzet számára nem megoldás. A „tíz gazdag magyar” elvére alapuló polgárosodási modell károsan sebezhetővé tette a ki­sebbségi közösségeket. A vajdasági magyarságot mindenkép­pen.

Szerintünk csak a tényleges politikai autonómia teremthet reális keretet a határon túli magyarok közösségi életéhez, csak ez ösztönzi a helyben maradást. A nemzet szempontjából, csak a tényleges politikai autonómia érdemel magyarországi anyagi támogatást. Így alakulhat ki egészséges egyensúly a Magyarország fenntartható fejlődése fel­tételeinek megteremtésére irányuló össznemzeti törekvés és a szülőföldön való maradás ter­mészetes igénye között.

Olyan közös üzeneteket várunk Önöktől, áll Ágoston levelében, amelyek segítik a de­cember 5-e után kialakult der­medtség feloldását.

 

Szalma József Budapesten előadást tartott "Kettős állampolgárság - hova tovább 2004 dec. 5.- e után" címmel. Az előadás anyagát folytatásokban közöljük.

 

Dr. Szalma József, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Polgári Jogi Tanszék,  a Vajdasági  Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alelnöke:

 

GONDOLATOK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG „HOVA TOVÁBB“ KÉRDÉSÉRŐL (2.)

- A 2004 dec. 5-ei Népszavazás folyományairól -

 

Amikor a belső törvényi útra való tárgyalás módozatára tértünk, a magyar oldal javasolta a tárgyalások kibővitését (szakmai szinten) a többi határon túli régiók szakértői bevonásával. Ezt elfogadtuk. Igaz, sejtettük, hogy különböző nézetek leszek, hiszen a határn túli országok (peremországok) különböző rövidebb- hosszabb távolságra voltak az EU-s csatlakozási folyamatban. Kitűnt, hogy a kibővített tárgyalásokon. Valóban voltak „félelmek“ az elköltözéstől (egyik romániai politikus-szakértő), de éppen romániából voltak ellenvélemények, Szlovéniát nem említve, melynek szakértői oldaláról, habár egyértelműen közel álltak az EU-s csatlakozáshoz, pozitív voksok és érvek voltak. Végül is egyértelművé vált a harmadik kibővített szkértői tárgyaláson, hogy mindenki támogatta a vajdasági szkértői küldöttség javaslatát. A vajdasági szakértői küldöttség pontos jogszabálymódosítási szöveget is átadott. Ennek lényege, hogy a kedvezményes honosítási szabályokat módosítani kellene, hogy a magyar államopolgársági kérelem ne fűződjék hosszabb-rövidebb magyarországi tartózkodáshoz és megélhetés bizonyításához. Terésztesen az általános feltételek biztosítása mellett, ami közé tartozik, hogy a kérelmezőnek felmenője magyar állampolgár volt, hogy magát magyar nemzetiségűnek vallja, hogy magyar nyelvismeretéről bizonysága van (magyar iskolát fejezett be, Magyarigazolványa van,), hogy a magyar jogrend szerint nem folyik ellene bűnvádi eljárás,  stb. 

 

II.

 

A státusztörvény  (2001. évi LXII. Törvény a szomszédos államokban élő magyarokról) és a kettős állampolgárság „diskurzusa”. A határon túli magyarok sorskérdései, gazdasági, kulturális, oktatási, tájékoztatási gondjai természetesen nemcsak a magyar állampolgárság körül forog. Hiszen kulturális, oktatási, perszonális autonómia problémái is fennforognak. Szükség mutatkozott a határon túli magyarok támogatására, hiszen mindenütt, többé vagy kevésbé, gazdaságilag hátrányos helyzetben vannak. Jószerencse, hogy sikerült két régióban (Románia, Szlovákia), a Magyar Állam rendkívüli hozzájárulásával és áldozatkézségével létre hozni a Magyar Egyetemet. Sajnos, erre nem került sor a Vajdaságban.

 

Igen fontos kérdés, hogy a határon túli nemzetrészek alapvető mozgásszabadsága (vajdasági, kárpátaljai magyarok), a schengeni vízum-rendelkezések idő előtti alkalmazásával, azaz pozitív diszkrimináció mellőzésével), megkérdőjeleződött. Amit nem kell úgy értelmezni, hogy az elköltözéshez vezet, az elköltözés és a mozgásszabadság két elkülöníthető kérdés. Az EU-s kisebbségvédelmi egyezmény értelmében (Strassbourg, 1995), amelynek tagja Magyarország is, a kisebbségnek jogában áll az akadálytalan határon átívelő gazdasági, kulturális, családi és egyéb kapcsolatokra. Valóban nem volt gond, a vízumokat, korrekt módon megadták (először egyéves tartamban). Kezdetben szokatlan tömeges (kisebbségi-többségi) sorbanállási  körülmények közepette. Később szigorodott a vízum megadása.

 

Megkockáztatnám a kérdést: Vajon tilalmakkal rendezhető-e az otthonmaradás oly kívánatos és támogatandó feltétele. Miközben Szerbia esetén továbbra is (2004/2005-ben) dúl a diszkriminációk sora, mely gazdasági, kulturális és sajnos tettleges is. A jogbizonytalanság miatt késnek a magyarországi vállalkozói beruházások. A vajdasági magyarság „feje fölött” öt háború volt, melyet sem egyénei sem közössége nem okozott. Kollektív vétkessége nincs. Szabad legyen ezt állítom. Ugyanis mind politikai és civiltársadalma, mind népessége tömegesen tiltakozott a Szerbia tűzzel-vassal történő nagyállami törekvései idején a háborúk ellenében. A délvidéki/vajdasági magyarok a pszichikai terrornak voltak kitéve, jellemezték a munkahelyi felmondások, háborúba való „differneciált”, aránytalan behívások, falvaik városaik betelepítése. Nem utolsó sorban említendő, hogy a behívóparancsok  megtagadása húszéves börtönbüntéssel volt sújtva, az akkor hatályos törvények idején. Nem volt civilszolgálat. Ennek ellenére, zömünkben nem költöztünk el. Csupán a legközvetlenebbül veszélyeztettek. De sokan, nagyon sokan a veszélyeztetés ellenében is, itthon maradtak. Nem kell tehát „félni”, ha magyar állampolgárságunk netán megvalósul, hogy elköltözünk. Az állampolgárság erősítene bennünket itthonmaradásunk szándékában. Végülis, ideiglenesen, miért nem utazhatunk, Magyarországra, vagy külföldre, vízumkorlátozás nélkül? Amikor munkánk jellege, családunk, barátaink látogatására szükség mutatkozik. Ebben a vajdasági (kárpátaljai, erdélyi, felvidéki) magyar nem különbözhet a magyarországi magyartól. Lehet, hogy van aki egyikből (anyaországi illetőségű) is másikból (határon túli régiókban élő) is külföldön marad. Ez azonban nem kerülhető el, csupán azzal, hogy a határon túli magyarnak nincs magyar állampolgársága, ha a helyzet úgy hozza.     (Folytatása következik.)

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.