Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

www.hufo.info

HÍRLEVÉL III. évf. 74. szám

2005. július 8.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályal­kotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő par­lamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a do­kumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak ne­vező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP

 

Felelősség a határontúli magyarokért

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke és Borisz Tadics szerb elnök csütörtökön a Szabadka melletti Palicson tárgyalt. Megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy egy olyan ország, amely­nek nagyszámban vannak a határon túl kisebbségei, joggal érez felelősséget a határon túli honfitársakért, és a nemzetközi színpadon cselekedhet is az érdekükben.

Forrás: Polgári-kör Hírlevél

 

Ágoston András:

A számarányos képviselet dícsérete

A VMDP programjában a kettős állampolgárság és a magyar (perszonális) autonómia mellett harma­dik alapelem a magyarok számarányos képviselete a szerb parlamentben.

Horvátországban a kisebbségek számarányos parlamenti képviselete – jelentős nemzetközi segítség­gel, pontosabban ösztönzéssel – már évek óta bevett gyakorlatnak számít. S újabban Romániában is emlege­tik.  a Cristian Todea, a kolozsvári Média Observer fiatal politikai elemzője érzékeli román-magyar kapcso­latok visszásságait. Az egyik legfontosabbra, a kisebbségi egypártrendszer okozta demokráciadeficitre a Transindex internetes portálon a Sípos Zoltánnak adott interjúban mutat rá:

- A platform-szerkezet ellenére nagyon merev szervezet az RMDSZ. Marginalizálódnak azok, akik nem értenek egyet a vezetőség véleményével: szomorú, hogy nem kapják meg a helyüket az RMDSZ-ben az olyan vagány emberek, mint például Bakk Miklós, aki így a jobboldalhoz volt kénytelen csapódni.

Az egyik javaslata a számarányos képviselet fontosságára mutat rá.

- Szerintem – mondja Todea – hogyha a romániai magyarság alanyi jogon, számarányosan képvisel­tethetné magát a parlamentben, és így az RMDSZ-nek nem kellene folyton attól félnie, hogy nem lépi át a választási küszöböt, akkor jobban tudná képviselni a magyarokat. Csak ki kellene találni annak a módszerta­nát, hogy a magyarok helyi vagy regionális szinten megválasszák a képviselőiket, úgy az RMDSZ, mint más – akár a román – pártok színeiben indulók közül.

Kissé zavaros ez az elképzelés, de van racionális magva. A lényeg az, hogy számarányos képviselet nélkül a kisebbségi közösségen belül nincs plurális demokrácia. Valóban, a román politikai elitnek saját jól felfogott érdekében meg kell találni a módját, hogy a magyarok helyi vagy regionális szinten megválasszák a képviselőiket. Fel kell találnia a melegvizet, ha fel akarja számolni a parlamenti struktúrának a jelenlegi, a román nemzeti szempontból is elfogadhatatlan modelljét. Azt, amelyben a kisebbségi egypártrendszerben ki­termelődött, s annak minden negatív jellemzőjét felmutató, megcsontosodott politikai elit – természetellenes helyzetben – a mérleg nyelvévé válhat.

 

Kettős identitás

A Todea-interjú jó példa arra, hogy az élet gondolkodásra tudja késztetni azokat, akiket szorít a cipő.

- Úgy gondolom – mondja a politikai elemző – most már másfajta politikai képviseletre van szüksége a magyarságnak: az RMDSZ már nem mondhatja el magáról, hogy csak ő tudja a magyarság érdekeit képvi­selni. Ugyanakkor, hogyha nem csak szigorúan a magyar érdekeket védenék, azt hiszem, nagyon sok román szavazna RMDSZ-es politikusokra.

Zavarosak ezek a gondolatok, de van igazságmagjuk. Igaza van Todeának, amikor azt mondja, hogy másfajta képviseletre van szüksége a magyarságnak. Pluralizmus nélkül nincs tényleges politikai program. Ha megnézzük az RMDSZ politikai programját a gyakorlatban, az voltaképpen csak arra szorítkozik, hogy rávegye a magyarokat a szavazásra. Hogy a pártot bejuttassák a parlamentbe. Az RMDSZ programjának minden más eleme esetleges, amelytől a konkrét politikai részérdek érvényesítése céljából akár el is lehet tekinteni.

A megoldás az lenne – nemcsak az erdélyi magyarok számára – hogy nemzeti identitásuk megélése a pluralista demokrácia alapján működő autonómia keretében, meg a számarányos parlamenti képviselet útján váljon lehetségessé. Románia polgáraként viszont, amennyiben van ilyen személyes ambíciójuk, szerencsét próbálhatnak valamelyik román párt soraiban is. Ha a kétféle identitás megélése ilyen intézményes keretek­ben válna lehetővé, egy-egy általánosan elismert magyar politikus, vagy szakember szerepet vállalhatna, va­lamelyik demokratikus román, szerb, stb. pártban. Mindkét fél hasznára.

Hogy ezekre a változásokra sor kerül-e egyáltalán, akár már az őszre esedékes romániai rendkívüli választások során? A válasz egyértelmű nem.

Az azonban valószínű, hogy a jelenlegi képlet sem ismétlődik meg. Az RMDSZ legalább részben ki­szorul a román politikai színtérről. Valószínű ugyanis, hogy a rendkívüli választásokat követően a román politikai elit a nemzetközi politikai színtéren immár a magyarok nélkül is biztosítani tudja a minimális mér­tékű formális demokráciát.

A tendencia mégis világos. A szomszédos országok politikai elitjei – a szerb ezt megtette három évvel ezelőtt – arra törekednek, hogy a kisebbségiek nélkül intézzék az ország ügyeit. A kisebbségeket legfeljebb mint másodlagos politikai tényezőt iktatják be a politikai intézményrendszerbe. Ezért lenne szükség a szám­arányos parlamenti képviseletre. S a kisebbségi többpártrendszerre. De nézzünk egy példát.

 

Egy konkrét példa

Horvátországban már évek óta érvényben van a részarányos parlamenti képviselet intézménye. Elvi szempontból kiegyensúlyozott megoldást hoz mind az államalkotó horvát, mind az elmúlt évtized háborúi következtében megfeleződött szerb kisebbség számára.

De nézzük a gyakorlatot.

A szerb kisebbség az idevágó törvény értelmében három képviselőt küldhet a horvát parlamentbe. Mindhármat a szerb választók névjegyzékében szereplő szerbek választják meg. Magától értetődően a szerb kisebbségi pártok jelöltjeinek soraiból. Jelenleg a három szerb képviselő közül kettő az egyik, egy pedig egy másik szerb párt színeiben ül a képviselői padsorokban. Az induló öt szerb párt közül hármat, maguk a szerb választóik tartottak alkalmatlanak arra, hogy a parlamentben is képviseljék őket. Ez a három szerb párt képezi most a parlamentbe bejutott két szerb párt kemény ellenzékét. Az autonómia szintén meglevő formái mellett, ez a vetélkedés alapozza meg a demokratikus szerb kisebbségi közéletet Horvátországban.

A parlamentbe bejutott szerb pártok együttműködnek – kivel mással – a horvát kormánypártokkal. Kényelmes többséget biztosítva azoknak a horvát parlamentben. De nem ingyen. Állandóan szorongattatva saját választóiktól és a parlamenten kívüli szerb pártoktól, a „hatalomban levő” két szerb párt képviselői oroszlánként kénytelenek küzdeni. Nem a horvát koalíciós partnereik érdekeinek érvényesítéséért, mint ahogy ezt a kisebbségi pártok tették korábban Szerbiában, most pedig Romániában, hanem a szerb kisebbség reális követeléseinek teljesítéséért. Ha kell úgy, hogy a horvát kormányt politikailag megzsarolva, rászorítják a vállalt kötelezettségek teljesítésére. Néhány nappal ezelőtt például a Szerbiában élő horvátországi menekültek vagyonjogi gondjaira vonatkozólag csikartak ki engedményeket a horvát kormánytól.

Persze a zsaroláson alapuló politikai alkuk nem sikerülhetnek mindig. A horvát-szerb háborúk idején elhíresült Kninben például a szerbek azért maradtak ki az önkormányzati hatalomból, mert a kormánypárt a szupszidiaritás elvét hangoztatva nem a köztársasági szinten vele együttműködő szerb pártokkal, hanem a helyi horvát párttal fogott össze. Ebből kifolyólag a szerb képviselők szorult helyzetbe kerültek. Ha megszakítják az kormánnyal való együttműködést, a Szerbiában élő menekültjeik számára kicsikart engedmények is veszélybe kerülnek. Így pedig annak veszélynek teszik ki magukat, hogy a következő választásokon szavazókat vesztenek és kibuknak a parlamentből. Hacsak a mandátum végéig nem mutatnak fel olyan eredményeket, amelyek ellensúlyozzák a Knini sikertelenséget.

Mindent összevetve: a szerb kisebbség Horvátországban a számarányos parlamenti képviseletének köszönhetően nem vesz ugyan részt a horvátországi nagypolitika irányításában, de a néhány évvel ezelőtti háborús viszonyok ellenére viszonylag sikeresen és a demokratikus politikai eszközöket alkalmazva tényleges eredményeket tud megvalósítani a szerb nemzeti célok érvényesítésében.

 

Dokumentumok:

Szalma József Budapesten előadást tartott "Kettős állampolgárság - hova tovább 2004 dec. 5.- e után" címmel. Az előadás anyagát folytatásokban közöljük.

 

Dr. Szalma József, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem Polgári Jogi Tanszék,  a Vajdasági  Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alelnöke

 

GONDOLATOK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG „HOVA TOVÁBB“ KÉRDÉSÉRŐL (3.)

- A 2004 dec. 5.ei Népszavazás folyományairól -

 

A vajdasági magyarok, akikkel csak beszélhettem, nagy reményt fűztek az állampolgársági tárgyalásokhoz. Úgy gondolták, hogy a tárgyalások eredményesek lesznek. (Nemcsak a vajdasági magyarok, hanem más ré­giók magyarsága számára is. Mert nem kértünk olyant, ami másnak nem járna. És úgy gondoljuk, gondolják, ésszerű javaslatot nyújtottunk be. Mert cáfoltuk, hogy a magyar állam költségvetésének sokba került volna általunk benyújtott javaslat).      

Jó lett volna, ha a tárgyalások eredménnyel zárulnak. Nem lett volna népszavazás, melynek negatív eredmé­nye oly mély sebeket okozott. (Azt gondolom, nemcsak a határon túliak számára. Nagyon sok magyarországi professzor és nem professzor barátom írt nekem „exculpációs levelet.” Megvallom, jól estek).  Végül a Ma­gyarok Világszövetségének kezdeményezése indokolt, hiszen meg kellett kérdezni anyaországunk népétől, „befogadnak-e”, méltányolnak-e bennünket. Ezt a kezdeményezést hagyta jóvá a Magyar Alkotmánybíróság kétszer is. Mi nem „szegény rokonok” vagyunk. Ha szegények is vagyunk, talán itthon minden megpróbálta­tás ellenére őriztük azt a szellemi kincset, amit magyar anyanyelvnek és anyanyelvi kultúrának nevezünk. Tiltakoztunk az ellen, mely a népszavazás idején aktuálpolitikai és párthatalmi acsarkodás szintjére sül­lyesztette tárgyalási kérelmünket. Az a tény, hogy nagyon sokan nem mentek ki a szavazásra, arról tanúsko­dik, hogy anyaországi népünk többsége sem egyezett ezzel a módszerrel.  

Téves az a nézet, hogy Magyarország EU-s csatlakozását egy liberálisabb állampolgársági törvény akadá­lyozta volna. Bizonyíték – az EU-s állampolgársági törvény, mely az állampolgárságot a belső törvényho­zásra utalta. Emlékeztetünk arra, hogy  a Kedvezménytörvény Románia és Szlovákia indítványozására EU-s tárgyalást ért meg és Verheugen elfogadta a kifogásokat. (Érdekes módon e két országnak már volt hasonló kedvezménytörvénye határon túliak számára). Miért volt európai reagálás? Csupán azért, mert Európa nem ismerné (?) az esélyegyenlőség növelését szolgáló ún. pozitív diszkriminációt? Nem hiszem. Európa talán azt várta, hogy az Európai állampolgársági Egyezménye esély volt volna nemcsak a részleges, hanem a teljes Státusz megvalósítása irányában. Szó sincs arról, hogy a két út, a kedvezmény, és az állampolgárság egymást kizáró lehessen.

 

III.

Hova tovább 2004. december 5.-e után? Reménykedem, hogy a Magyar Országgyűlés talán vissza fog térni a vajdasági Magyar Szakértői Küldöttség által javasolt normatív szöveghez. A szöveg nem „szentírás”, lehet­nek más megoldások is. Egy a sok javaslat közül. A MVSZ által 2001-ben javasolt külhoni állampolgárság nem mutatkozott elfogadhatónak. Ugyanis ez a megoldás mintha az ún. „sokrétű, differenciált” állampolgár­sági elvet követte volna. (Amit a magyar helyzethez képest teljesen különböző okoknál fogva, az angol és francia állampolgársági törvények iktattak be, - határon túli, volt, mondjuk így „tagországai” népének megse­gítése céljából.  Többlépcsős, többfajta állampolgárság ez, kinek mi jár alapon.). Nos, ez a megoldás is tisz­teletre méltó, de nemigen alkalmas a határon túli magyarok esetében, hiszen utóbbiak, esetén, a területek, ahol hagyományosan élnek, nem voltak Magyarország „kolonizált területei”, hanem a történelmi Magyaror­szág szerves részei. Magyar állampolgárságukról e régiók magyar lakosságnak egyénei és közössége, jóvoltukból nem mondtak le. Őket e joguktól a határmódosító kényszerítő egyezmények fosztották meg. A határon túli magyaroknak, akiknek országai akár késnek akár nem (és késnek nem a magyar kisebbség jó­voltából) az európai felzárkózási folyamatban, jogában áll a határon átívelő anyaországi és külföldi kapcso­latok akadálytalan ápolása a tudomány, a kultúra, a gazdaság, stb. területén, az Európai kisebbségvédelmi Egyezmény alapján. Nemkülönben az emberi és kisebbségi jogok kérdésében. Ez csak részben reprezentál­ható hatalmi koalícióban levő magyar pártok által. Nagyon fontos, hogy a koalíció, ha van, koalíciós szerző­dés által jöjjön létre, nem pedig ilyen nélkül. Ha ilyen van, az adott ország kormányzásában levő magyar pártok több legitimitással rendelkeznének.

Helyes lenne, ha a határon túli magyarokat érintő magyar törvényhozásban felszólalhatnának a határon túli magyar küldöttek nemcsak pártpolitikai alapon. Mégha nem is volna szavazati joguk. Talán rendhagyónak tűnik e javaslat. Hiszen ott van a MÁÉRT (amely ugyan nemigen működik). Az Országgyűlés törvényhozó testület, a MÁÉRT  politikai. A törvényt ugyan a politikum hozza meg, de a törvény mindenkit érint. A hatá­ron túl egyes régiókban előfordul, hogy egypárti megfogalmazások vannak. Ez is európai megoldás, hiszen a kisebbségnek, vélelmezetten hátrányos helyzetéből adódóan egységes érdekvédelmi szövetségbe tömörülhet. Ebben az esetben azonban  fennáll a „veszély”, hogy nincs belső politikai kontroll. Megszűnik az oly fontos diskurzus, mely nem egyenlő az egy párton belüli diskurzussal.  

Közösségi ügyekben meg kell szüntetni, ahol csak van ésszerű megoldás, a határon túliak látens megkülön­böztetését, függően attól, „meddig vitték országukat az európai csatlakozás” folyamatában. Az Anyaország­nak, mely a Magyar Alkotmány 6. paragrafusa 3. bekezdésének értelmében, „felelősséget érez a határon túli magyarok irányában” egyformán kell kedves legyen minden határon túli magyar nemzetrész. Ott azonban fokozottabban kell segíteni, ahol nagyobbak a bajok, továbbá ahol többen vannak, ott természetes, hogy ará­nyosan többet kell (ha lehet) nyújtani.  Nemcsak anyagiakról van szó.

Tudjuk, hogy az Anyaországnak nincs mindig lehetősége, hogy eredményes legyen a határon túliak erkölcsi és egyéb megsegítése tekintetében és hogy mindenkori kormányzata megkísérelte legjobb belátása szerint a támogatás megoldását. Sajnos,  néha előfordult, hogy néha párt-politikai színezetűvé vált. Állampolgársági ügyekben is.

Meg kell állapítani, hogy a magyar állampolgárság megszerzése az ún. diszkrecionális megítélés kérdésévé vált. Az állampolgárságnál ugyan mindig  van ilyen, de abban az esetben, ha valaki eleget tesz a feltételek­nek, meg kellene adni, alanyi jogon. Nem politikai, hanem jogi mérce alapján. A határon túli állampolgársági kérelmek néha nyolc-kilenc évig is rendezetlenek. Ugyanakkor előfordul, hogy Duray Miklós szavával élve (Állampolgárság és nemzetpolgárság, Hitel, Budapest, 2004/12. sz. 4. old.) „indokínaiak” (tisztelet- becsület nekik, csupán sejtések vannak), némi befizetés alapján „rekord idő alatt” elnyerik állampolgárságukat. (Raj­tuk kívül mások is, nem is olyan kevesen). Eddig jutott a magyar állampolgárság kérdése.   Határon túli ma­gyaroknak nehéz, áthidalhatatlan akadályokba ütköző, rengeteg formalitást igényel, másoknak talán kétes „business”- alapon, könnyített. (Vége.)

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.