Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 84. szám

2005. augusztus 8.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályal­kotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a szám­aránynak megfelelő par­lamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állam­polgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrá­ciójáért.

A Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új nemzeti kon­szenzus jegyében foglalkozik a Kárpát-me­dencei magyar politikai történésekkel.

A Hírlevél legutóbbi számai olvashatók a www.hufo.info honlapon is.

Ágoston András

Levél haza, egy internetkávéházból

Cseke Gábor véleménye a Népszavában: Mielőtt a székelyekhez értünk volna, azon töp­rengtünk, vajon hogy fogadnak itt bennünket. Mármint a decemberi szavazás miatt. Otthon min­denféle híresztelések voltak, hogy nem szolgálnak ki, meg hogy most mi vagyunk a rossz fiúk... Igazából én el se mentem decemberben, s tudtommal senkinek nem ártottam. Nem is értettem, mi­ről kellett szavazni. Hogy a magyarok mindenütt ma­gyarok? Hát persze hogy azok. Hogy legyenek magyar állampolgárok? Na, ez nem az én dolgom. Miért én döntsem el? Én se úgy kaptam az enyémet, hogy előzőleg megkérdezzék: kell-e nekem? Ezt el tudják dönteni odafent, azért vannak...

 

Ágoston András:

A romlás virágai

Olyan szépen indult ezelőtt tizenöt évvel!

Rendszerváltás. Budapest Nemzeti Kerekasztal, 1989: a határon túli magyaroknak meg kell adni a kettős állampolgárságot. Hurrá, szabad magyarnak lenni! Haza a magasban, határok légiesí­tése, az egymásratalálás öröme. Érdekvédelmi szervezetek. Kisebbségi egypártrendszer: össze kell fognunk, egységben az erő. Magyarok, magyar szavazatokkal a parlamentekben. Autonómiaköve­telések. Az egyik RMDSZ-platform, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés zászlajára tűzi a kettős állampol­gárságot.

A nagy kijózanodás gyorsan, már 1993-94-ben bekövetkezett. A magyarországi támogatá­sok instrumentalizálásával kezdődött és intézményesítésével be is fejeződött. Kialakultak a kisebb­ségi egypártrendszer pártjai, megkezdődött a kisebbségi magyar politikai elitek nemzeti és a helyi hatalomhoz simuló szárnyra történő szétválása. A Vajdaságban látványosan.

A magyarországi politikai elit kezdettől fogva tudta, az Európai Közösséghez való csatlako­zás reális és az egész nemzet szempontjából döntően fontos lehetőség. Nem akart akadályokat az Európába vezető úton. A felismeréssel párhuzamosan csendben és gyorsan lemondott a kettős ál­lampolgárságról, sőt 1993-ban megszigorította magyar állampolgárság megszerzésének feltételeit. Az autonómiák konkrét modellre vonatkozó politikai  támogatása helyett máig tartó, végeláthatat­lan tanácskozás-folyam indult az autonómia mibenlétéről, s más elvi kérdésekről.

A magyar kormányok – miközben határozott léptekkel közeledtek Európa felé – a helyi többségi hatalomhoz simuló magyar kisebbségi eliteket vették a szárnyuk alá. Kezükbe adták a magyarországi támogatások leosztásának jogát. (Józsa László, a VMSZ embere csaknem tizenkét éve végzi a vajdasági magyarság pénztárosának koránt sem megalázó feladatát.

A helyi hatalomhoz simuló magyar kisebbségi elitnek az elmúlt tíz-tizenkét év alatt egyet­len feltételt kellett szem előtt tartania. A béke, a jó együttműködés érdekében fékeznie kellett az autonómia és a kettős állampolgárság iránti törekvéseket.

Hogy ez a törékeny egyensúly a magyarországi és a kisebbségi politikai elitek között a mai napig fennmaradt, több körülménynek tudható be.

A legfontosabb, hogy a magyarországi politikai elit, amely végső soron ezt az egyensúlyt létrehozta, és fenntartja, nem akart kellemetlenségeket arra az időre, amíg versenyt fut az EU-csat­lakozásért.

A szomszédos országoknak ez a modell igencsak megfelel. Mérsékelhették a kisebbségi ügyekre szánt kiadásaikat, s ugyanakkor ellenőrizhetik a helyi többségi hatalmaknak is hasznos, Magyaror­szágról érkező támogatásokat. A Magyarországról érkező támogatások feletti diszponálás alapja mind a kisebbségi egypártrendszernek, mind a helyi hatalmakhoz simuló kisebbségi elitek közös­ségen belüli teljes hatalmi dominanciájának. A kisebbségi egypártrendszernek köszönhető a vi­szonylagos vezetői stabilitás, s az egyéni meg a csoportos gazdagodás viszonylag kockázatmen­tes lehetősége. A helyi hata­lommal történő összefonódás „a kormányzati felelősségvállalás” s az ezzel járó további előnyjo­gok, már csak hab voltak a tortán.

 

A modell instabilis…

Voltak és vannak azonban olyan körülmények, amelyek folytán a tízenkét éves politikai modell, látszólagos megingathatatlansága ellenére voltaképpen instabilis.

A legfontosabb közülük, hogy a modell alapvetően nem alkalmas a trianoni trauma megha­ladására. Inkább elmélyíti azt. Nincs őszinte, a tényleges nemzeti érdekekre alapuló viszony a mo­dell főszereplői között. Továbbá, a modell maga hozzájárul a határon túli magyar közösségek belső, nem a rendszerváltás hozta lehetőségek alapján történő rétegződéséhez. A határon túli ma­gyarok széles rétegei továbbra is kiszorulnak e tizenkét éve működő rendszerből.

A kisebbségi elitek nemzeti szárnya, amolyan máskéntgondolkodóként feszültségben tartja a határon túli magyarság legszélesebb rétegeit. Fenntartja bennük a hitet, s egyben a reményt, hogy nem a meglevő a legjobb lehetséges modell. S hogy az autonómia, meg a kettős állampolgárság hozhat csak gyógyírt a nemzet egészének bajaira. Szerbiában a VMDP részarányos parlamenti képviseletre vonatkozó követelése, most már idegesíti a helyi többségi szerb hatalmat is.

Ezek a körülmények a jelenre, a pillanatnyi előnyök gyors megszerzésére ösztönzik a fenn­álló viszonyrendszer részeseit. A magyarországi politikai elitek vezetői – ki így, ki úgy, az egymás közötti pártvetélkedés tárgyává teszik a kisebbségi politikai elitekhez való viszonyt. A szemfüle­sebb kisebbségi vezetők igyekeznek a pártok közötti huzakodást kihasználni: versenyeztetik a ma­gyarországi nagypártokat. Eközben az a látszat alakul ki, hogy a farok mozgatja a kutyát. Aminek a helyi többségi hatalom csak örülhet.

 

… és most már alkalmatlan

A magyar-magyar feszültség birtokon belül marad. A nagyobb baj az, hogy a helyi többségi hatalom, a helyzet láttán újabb mézesmadzagot húz el a magyar kisebbségi vezetők orra előtt. A többségi hatalom által juttatot pénzek kezelésének lehetőségét. S a magyarországi pénzeken eltar­tott kisebbségi elit máris elfogadja a szerb illetve más nemzeti érdekeknek megfelelő kisebbségi intézmény­rendszer felállításának feladatát. De ez nem minden. A helyi hatalomhoz simuló kisebb­ségi elitek otthon kézből esznek, Budapesten pedig előretolt helyőrségként, az örök elégedetlen­kedő pózában lépnek fel. Ez azért veszélyes, mert a kollaboráns magyarok, a szocialista diktatú­rákban alakított szerepüktől eltérően, most nem fogják pártját nyíltan az otthoni kenyéradó gazdák­nak, hanem a kisebbségi magyarság legitim képviselőjeként támasztanak Budapesten olyan köve­teléseket, amelyek a szerb és a más hatalmi eliteknek felelnek meg. Így bírták rá például a magyar­országi politikai elitet a VMSZ vezetők saját nem legitim, legfeljebb legális, egypárti nem­zeti taná­csuk elismerésére. S mintha erre hasonlítanának a romániai kisebbségi törvénytervezettel kapcso­latos „kétoldalú tárgyalások” is. Azzal a különbséggel, hogy a magyarországi pártok most már óvatosabbak.

S akkor még nem szóltunk a legsokrétűbb személyi összefonódásokról, amelyek folytán a határmódosítás nélküli nemzeti integráció alapérdekei végképp háttérbe szorulnak.

A többségi hatalmi körökben – a pillanatnyi előnyök ügyes kihasználása mellett – létező tendencia az együttműködő magyar politikai elitek parlamentekből való kiszorításának igénye. A cél világos: a kezességre szoktatott kisebbségi, behódolt politikai elitek a legkisebb mértékben se szólhassanak bele az országos ügyek intézésébe.

 

Szakaszváltás a magyar történelemben

Magyarország EU-csatlakozása után ez a több mint tíz éves háromszereplős politikai mo­dell a végletekig ingataggá vált. Magyarországnak nincs oka többé arra, hogy saját nemzeti érde­keivel ellentétben, sőt a természetes pártérdekekkel szemben is, tovább vigye a modellt, amelyben egyre inkább a balek szerepével kellene megbékélnie. Több jel utal ugyanis arra, hogy maga a mo­dell is hozzájárul a Kárpát-medencében élő magyarok számának ri­asztó csökkenééshez. A magyar­országi politikai és anyagi támogatás mai formái az érdekelt személyek csoportok s a szomszédos országok szempontjából hasznosak, a magyar nemzet szempontjából azonban ezek a romlás virá­gai.

A fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése az EU-tagsággal járó kötelezettség, s egyben össznemzeti érdek. Mert a kérdés megoldásakor figyelembe kell venni a rossz és az egyre romló születési mutatókat.

Tizenkét év után szakaszváltás következik a magyar nemzet történetében.

A magyarországi politikai elitnek döntenie kell. A keresztúton újabb két modell között lehet választani. Az egyik a kettős állampolgárság, a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációja, s ezúton a trianoni trauma meghaladása.

A másik a kettős állampolgárság nélküli mazsolázás, csak azoknak a magyaroknak a bete­lepítése, akikre az ország gazdaságának szüksége van. Vagy ahogy Kiss János fogalmazta meg ezt a dilemmát a december 5-ei nép­szavazás után: nemzetegyesítés vagy kisebbségvédelem.

Utoljára 1956-ban ismerte fel a magyarországi nemzetrész java, mi a nemzeti érdek. Akkor volt rá alkalom, de maguk a fiatal és elszánt, politizáló, majd harcoló magyarok is hozzájárultak megteremtéséhez. Bátran, sok-sok nemzedék okulására.

Most itt egy újabb történelmi alkalom. Nem kell fegyverhez nyúlni, csak mélyen a szemébe kell nézni annak aki felhúzza a szemöldökét, és állni kell az esetleges megrovó tekinteteket. Össze kell rendezni a nemzetet. Ez a fiatal magyarországi politikai elit joga, s egyben feladata is.

 

Dokumentumok:

Egy „radikális” és egy „megalkuvó”

Molnár Balázs:

Polgárőrség, polgárőrség! Igenis lehet tenni valamit. Ahogy a tordaiak tették, akik úgy ki­verték a faluból a szerb csőcseléket, hogy helyi informátoraim szerint azóta sem merik betenni a lábukat. Hirdesse meg a VMDP, hogy ahol akad évi pár százezer a célra, szervezzék meg. Aki nem mer, nem nyer. Tusnádon is elhangzott egyesek részéről, hogy mindig a maximumon túli követelé­sekkel kell előjönni, üres nyavalygással nem megyünk semmire. A maximumon túli követelésekből lehet MAJD esetleg alkudni. Területi autonómia pl. a minimum e téren egy tökös magyar párttól.

Kéksisakos ügyben, függetlenül a Politika manipulációjától, sajnálattal vettem tudomásul a hebegésüket(a Fideszét már megszoktam), "dehogydehogy" válaszukat. Amikor már brit parla­menti képviselők egy csoportja kifejezetten katonákról beszélt(más kérdés, hogy a londoni kor­mány nem támogatja), vagy amikor már egy szerb szervezet is nemzetközi megfigyelést szorgal­maz Délvidéken (némelyeknek Vajdaság), akkor egy magyar pártnak kéne- szerintem -  a leghan­gosabban azt mondani, hogy igen, miért is ne: legyen ENSZ felügyelet, miután a szerb hatalom nem képes és nem is akarja garantálni a magyarok jogait, biztonságát.

Más téma: most tértem vissza egy hetes utamról, Délvidékről. Míg a 40%-ban magyar Sza­badkán a kis számú pozitívumok közt említhető, hogy minden akadály nélkül kiváltható személyi, útlevél magyar helyesírású magyar névvel, és az alkalmazottak vagy magyarok, vagy zömmel tud­nak és hajlandóak magyarul ügyintézni, addig a 90%-ban magyar Magyarkanizsán az útlevélosz­tályon kelletlen, magyarul beszélni nem hajlandó, a neveket szerbesítő, uraskodó szerb senkiháziak ülnek az ügyosztályon, Adán pedig, pár hete a postán magyarul nem tudó szerb alkalmazottak je­lentek meg, a magyarok rejtélyesen eltűntek. Egy barátom a telefonszámláját akarta befizetni, ami­kor megdöbbenésére egy bunkó szerb liba fogadta szerbül, ő mondjuk nem hagyta magát, beszólt nekik. Azt mondta, TALÁN csak szabadságra mentek a magyarok, de nem életszerű, hogy mind egyszerre. Kérem, ha lehet, nézzenek utána és tiltakozzanak, az is kérdés, pl. a kanizsai önkor­mányzatnak van-e sara az ügyben.

 

Stoffán György: Mi is a baj „Komárommal”?

avagy az ártó radikalizmus veszélyei…

A hazai jobboldali pártok, főként azok, amelyek radikálisnak mondják magukat, egymás hegyére-hátára halmozzák a hibákat, az ártó politikai megmozdulásokat, s úgy tesznek, mintha nem ért volna el az agyukig, hogy e pillanatban még (s ha így folytatják, még nagyon sokáig) mind a felvidéki, mind az erdélyi, mind a többi elcsatolt terület egy másik állam fennhatósága alá tartozik. Amikor odamennek Magyarországról cirkuszolni, úgy téve, mintha az ottani hatóságoknak kutya­kötelessége volna eltűrni az ő szemszögükből idegen állam polgárainak be nem jelentett tüntetését, sőt a „tankkal jövünk vissza” ostoba lármázást, akkor az ott maradó, ott élni kényszerülő magyar nemzetiségű polgároknak okoznak meglehetősen sok bajt.

Sajnos azt látjuk, hogy a szlovák, a szerb vagy éppen a román újfasisztáknak szabad utat enged saját kormányuk, s rendőreik is inkább a „hazafias ifjúság”-ot támogatják, nem tehetünk semmit, ugyanis tudomásul kell venni, hogy ezek a területek ma egy másik ország részei, amelye­ken mi csupán vendégként lehetünk jelen. A hazai „radikálisnak” nevezett pártocskák súlyosan ártanak megmozdulásaikkal mind a jövőben rejlő lehetőségeknek, mind az őslakosságnak. Ugyanis: a szélsőséges megnyilvánulások és az apolitikus radikális cselekvéssorozat ugyanúgy elítélendő, mint a másik oldalon megnyilvánuló újfasiszta felvonulás, vagy éppen a Kossuth-szobor leköpködése.

…A magyarországi radikális pártocskák és szervezetek mai megnyilvánulásai tehát végte­lenül ártók, méltatlanok, és súlyos problémákat okoznak, okozhatnak. Aki nem ért velük egyet, az persze hazaáruló, sunnyogó, megalkuvó stb. Mindezen jelzőket megkapom én is, de akkor sem hagyhatom szó nélkül azokat a megnyilvánulásokat, amelyek a határon túli magyarságnak csak és kifejezetten ártanak.

(Forrás: Élet és Irodalom)

 

 

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünekt.