|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2004. január 29.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
A történelmi jelenlét érdekében
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnökségének nyilatkozatából:
„Erdélyi–partiumi magyarságunk közösségében elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az 1921-es impériumváltást követően megsemmisült magyar kulturális értékeink helyreállítása még az 1989-es rendszerváltozás után is súlyos akadályoztatást szenved, sőt történelmi jelenlétünket igazoló műemlékeinket, szobrainkat, temetőinket, kulturális örökségünket a többségi türelmetlenség és hatalom folyamatosan tovább rombolja.”
Illúziók nélkül
Romániában törvénymódosítás készül, melynek lényege magyar vonatkozásban az, hogy már a kezdet kezdetén ellehetetlenül az ideológiai alapokkal és számottevő támogatottsággal is rendelkező önállósulóban levő RMDSZ-ellenzék.
Szomorú tény, hogy ezt a módosító javaslatot, a monopolhelyzetét megőrzendő, szavazataival megerősítette az RMDSZ is. Ez bizony nem lovagias gesztus, de hát a politika a 21. század elején sem lehet középkori lovagi torna.
Szerbiában még rosszabb (esetleg jobb) a helyzet. A szerbiai politikai elit a politikai félfordulat után a szerb koalícióban induló a helyi hatalomhoz símuló magyar párt tudtával öt százalékosra emelte a választási küszöböt. Ez akkor a Vajdasági Szövetségnek megfelelt: így rázhatta le a többi a szerb koalícióból kiszorult, vagy be se kéredzkedő magyar pártot, s tarthatta meg a milosevici érában az ún. tehnikai koalícióban kialakult monopóliumát.
De, mit ad Isten, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet alapon a múlt év decemberében a parlamenti választások előtti egyezkedések során egy szerb párt sem vállalta, hogy a hátán vigye be Kaszáékat a parlamentbe. Nem mintha ez túl nehéz lett volna, inkább arról van szó, hogy az elmúlt másfél évtizedben a magyar közösség politikai súlya csökkent le annyira, hogy pártjaira a szerb politikai színtéren nincs tovább szükség.
Illúziók nélkül szemlélve a történteket, nem nehéz fellelni a lényegi párhuzamot a helyi többségi hatalmak magatartásában.
Erdélyben több a magyar, jobban szem előtt vannak, kockázatos lenne őket egyszerűen eltávolítani a politikai színtérről. Egyszerűbb a megoldás, hogy csak egy, a mindenkori hatalommal szimpatizáló magyar pártnak (vagy szervezetnek) adja meg a többségi hatalom a képviselet jogát.
Ilyen közbeeső megoldásra Szerbiában már nincs szükség. Ott megteszi az a néhány magyar képviselő is, akik szerb párt listáján jutottak be a parlamentbe.
A lényeg: a helyi többségi hatalom közvetlen irányítás alatt akarja tartani a kisebbségi közösséget. Kasza és elvbarátja Canak szédelegve keresik a nemlétező kiutat. Számukra nincs politikai jövő.
Lelkesítő viszont, ahogyan Tőkés László a Királyhágó Melléki Református Egyházkerület püspöke, Sárközi Zoltán, Szász Jenő és a többi nemzetben gondolkodő erdélyi egyházi és közéleti személyiség milyen kitartóan küzd a demokratikus kisebbségi képviselet elvének érvényesítéséért. Különösen értékes az igyekezetük, hogy a hatalom és az RMDSZ részéről érkező, s politikai semlegesítésüket célzó törvénymódosítás ellen közösen, szövetségben kívánnak fellépni. A politikai elit autonómiakövetelő szárnyának erdélyi intézményesülése az egész Kárpát-medencében élő magyarság számára érték.
Miután most már kendőzetlen formájában mutatkozik meg a helyi többségi hatalom dominanciája és a törekvése, hogy ellenőrizhető, közvetlenül kezelhető magyar politikai opcióra van szüksége, csak egyet tehetünk, azt viszont mindenképpen meg kell tennünk. Számarányos képviseletre kell szert tennünk, hogy a garantált parlamenti helyekre többpárti választások útján kerülhessenek be a magyar képviselők. Ez Európa, ez a jövő!
Ebben segíthet a magyar kormány, s a magyar politikai elit egésze
Ágoston András:
Levonulóban a szerb politikai színtérről
A 2003. decemberében megtartott szerbiai parlamenti választásokon végleg bebizonyosodott: a szerb politikai elitnek nem a pehelysulyúvá vált magyar pártokra, hanem szerb pártokban működő szolgálattevő pártkatonákra van szüksége. Aki ezt nem látja, nem alkalmas a kisebbségi politizálásra, vagy rossz az irányzéka.
A VMSZ úgy látszik, nem tudja, vagy nem akarja felfogni az alapigazságot, hogy az új körümények között, amikor a jelentősen megfogyatkozott magyarságot a post-milosevici időszakban bevzetett öt százalékos parlamenti küszöb politikailag pehelysúlyúvá tette, a szerb politikai elitnek a szerb pártokban működő szolgálattevő magyarokra van szüksége, nem pedig magyar koalciós partnerre. Ebből a szemszögből nézve mind a VMSZ, mind pedig a többi magyar párt lassan kikerül a szerb politikai elit vezető rétegének látóköréből.
A VMSZ vezetői, ahelyett, hogy szembenéznének a tényekkel, s az az új politikai helyzetnek megfelelő eszközök kimunkálásán törnék a fejüket, kétségbeesett igyekezettel a régi, kicsorbult kaszának igyekeznek új nyelet fabrikálni. Nem azt vizsgálják, melyik út vezet a jóminőségű magyar perszonális autonómiához, s azt, hogyan kellene rávenni a szerb politikai elitet az immár európai normává vált számarányos parlamenti képviselet, illetve a garantált kisebbségi helyek intézményének bevezetésére, hanem idejüket egy ötszázalékos bakugrásra képes szerb-kisebbségi koalíció létrehozatalára vesztegetik. Úgy, hogy ennek a koalíciónak az eszmei alapja a vajdasági autonómiáért folytatott toleráns küzdelem legyen. Másszóval, fából vaskarika.
Rémület a vajdasági politikai színtéren
Kapkodás, partizánakciók, ellentmondó megnyilatkozások s általában a vezetés bizonytalansága jellemzi mind a VMSZ, mind pedig a vajdasági szerb kispártok elvesztett köztársasági választásokat követő politikai magatartását.
Az egyik VMSZ vezető partizánakciónak is felfogható módon a sajtóban üzenget a VMDP-nek, együttműködést kínálva. Szerinte erre azért van lehetőség, mert miután a VMSZ kibukott a szerb parlamentből, a magyar politikai elit többé nem kétpólusú. A másik VMSZ-es tisztségviselő, a minden vajdasági magyar lapban köteles hellyel rendelkező kommentátor hazugságtól sem visszariadva azt állítja, hogy a Páll-féle VMDK nem indokolta meg, miért hívta fel választási bojkottra a vajdasági magyarokat. Beismeri viszont, hogy a VMDP behódolása sem hozta volna meg az ötszázalékos választási küszöb meghaladásához szükséges szavazatokat.
A VMSZ vezetője pedig egyre nagyobb lélegzeteket vesz, s úgy magyarázza bizonyítványát. Most már ott tart, hogy húszorosra teszi a VMDP fölött aratott választási győzelmet. Holott – koalícióról lévén szó – még még azt sem lehet szétválasztani, hány szavazatot kapott a VMSZ és mennyit a vajdasági magyarok körében másfél évtizede népszerűsített nagyotmondó Canak. (Akinek a maffiózókhoz fűződő kapcsolatairól, a vajdasági magyarok az egyoldalú vajdasági magyar média jóvoltából csak igen hiányosan értesültek.)
„Belül van a zürzavar.” Kasza pédául úgy szorgalmazza egy újabb „toleráns” koalíció létrejöttét, hogy rá akarja venni a tisztakezű, de borbarát Isakovot, aki folyamatosan korrupciós vádakkal „zaklatja” őt, hogy kérjen bocsánatot.
Vagy: miközben a VMSZ érdekelt vezetői egybehangzóan állítják, hogy nem kezdődött semmiféle örökösödési háború a pártban, Kasza azt nyilatkozza, hogy miután munka nélkül maradt, most megy a gazdaságba, ahonnan már több ajánlatot is kapott.
Össze-vissza és így tovább.
A VMSZ nemzetközi akciói is zavarosak. Arra akarják rávenni az európai közvetítőket, vetetnék már le az ötszázalékos cenzust, lehetővé téve ezáltal, hogy az apró koalíciók, kisebbségi és szerb kispárti vegyesfelvágott formájában foglalhassanak helyet a szerb parlamentben. Megkerülve egyúttal a nemzeti közösségen belüli megmérettetést.
Az ember néha már azt hiszi, hogy ez a sértődött vagdalózás és hazafiúi lobogás keverékéből egyre sűrűbben gomolygó politikai füstfelhőnek előre átgondolt funkciója van.
De hagyjuk az összeesküvés-elméleteket!
Vegyük úgy, hogy a politikai kakofónia nem módszeres cselekvés következménye, hanem valóban annak a bizonyítéka, hogy új szakasz kezdődik a vajdasági magyarság életében. S hogy ebben az új helyzetben a VMSZ sem látja a parlamenti mandátumokhoz vezető utat, s ezért kapkod, mint Bernát a mennykőhöz.
Intézzük már végre a saját ügyeinket
Ahhoz, hogy a vajdasági magyar politikai elit megtalálja a közös, közösségünkre nézve előnyös megoldásokat, s hogy a vajdasági magyarság betagolódhasson a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának folyamatába, a meglevőnél sokkal nagyobb higgadságra, s mindenek előtt céltudatosságra van szükség. Reméljük, hogy az idő, talán nem is olyan sokára megnyugvást hoz.
Ha nagy az eszmei zűrzavar, újra számba kell venni a sarokpontokat.
Melyek a VMDP és a VMSZ közötti legfontosabb különbségek?
Autonómiaügyben a VMDP síkraszáll a jogszabályalkotási és a végrehajtási funkciókkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia modellje mellett. A VMSZ, kedveskedve egyben a szerb hatalomnak, a saját legális, ámde nem legitim kisebbségi tanácsát szeretné kinevezni perszonális autonómiának.
A VMDP a számarányos kisebbségi képviselet és a garantált parlamenti helyek intézményének a szerb politikai elit részéről történő bevezetésével, a magyar pártok szabad politikai vetélkedése eredményeként kíván legitim képviselőket bejuttatni a szerb parlamentbe. A VMSZ a választási küszöb csökkentését szeretné, akár nemzetközi segítséggel is, mit sem törődve azzal, hogy ennek a törekvésnek semmi köze sincs a kisebbségek demokratikus képviseletéhez. Azzal, hogy kisebbségi érvekkel veszi célba a szerb politikai elit meghatárotó tömörülései által létrehozott legitim megállapodást, eredményt nem érhet el, növelheti viszont az ellenszenvet, jobb esetben a hideg közönyt, ami a szerb politikai elit részéről az egyre súlytalanabb kisebbségi közösségeket övezi. Mert nemcsak Szerbiában, de sok más országban – közöttük Magyarországon is – érvényes az öt százalékos választási küszöb. Ezzel kívánják megakadályozni, hogy a parlament a kisebb-nagyobb pártok szükségszerűen marakodásba torkolló közdelmeinek színterévé váljon.
Végül a nemzeti célok, elsősorban a magyar (perszonális) autonómia elérése érdekében a VMDP a magyarok szavazatait fontosabbnak tartja a mentelmi joggal járó képviselői helyek megszerzésénél. A nemzeti érdeket a csoport-, illetve a személyes érdekek fölé helyezi. Ez volt az oka annak, hogy a VMDP a 2004. decemberében megtartott szerb parlamenti választások előtt is a magyar pártok összefogását sürgette, s most is a konkrét, a fent említett nemzeti célokért történő összefogást tartja célravezetőnek. Nekünk most nem az a dolgunk, hogy megmentsük az enyészettől Canakot és pártját, vagy, hogy az után érdeklődjünk, mi lesz Isakovval.
Míg a VMDP szelíden, de súlyos érvekkel alátámasztva kitartóan kéri a kettős állampolgárságot, a VMSZ vezetőinek durvaságba hajló, dölyfös követelőzése szinte kitapintható ellenkezést vált ki Magyarországon.
Ezek a különbségek talán lehetővé teszik a VMSZ-nek, hogy a parlamenten kívül is megtartsa a hatalomhoz fűződő jó kapcsolatait (erre akarja most felhasználni az általa korábban létrehozott nemzeti tanácsot), de tartós eredményt nem hoznak. A VMDP viszont arra törekszik, hogy politikai érvelésének súlya akkor is helyet biztosítson neki a magyar politikai színtéren, ha nincs képviselője a szerb parlamentben.
Még egyszer a lényegről
A szerb politikai elitnek – s itt most nem Canaról és Isakovról van szó – többé nincs szüksége magyar politikai partnerekre. Félreértés ne essék: szolgálattevő magyarokra igen.
Azt azonban a nemzetközi közösség képviselői miatt – bármilyen lomhák legyenek is azok – nem teheti meg, hogy fittyet hány a politikai formát öltött, elvszerű kisebbségi követeléseknek. Akkor sem, ha egy-egy szerb nagypárt, mint most a divatos G17 Plus azzal csökkenti a vajdasági magyar politikai elit súlyát, hogy szolgálatkész magyarokat futtat.
Konkrétabban: a szerb politikai elitnek a jövőben nem magyar koalíciós partnerekre lesz szüksége, hanem szolgálattevő magyarokra a szerb pártokban. Ezért lenne nagyon fontos, hogy mielőbb garantált kisebbségi helyekre választhassunk képviselőket a szerb parlamentben. Meg, hogy tényleges autonómiára tegyünk szert és a kettős állampolgárságra.
A kérdés most az, lehet-e az új helyzetben az ellenkező alapállásból elindulva közös politikai tevékenységet kifejteni? Igen lehet, ha a VMSZ-ben is eljutnak a felismerésig, hogy a választási küszöb csökkentéséért folytatott szélmalomharc nem hozhat eredményt. Magyarországi támogatással pedig akkor is lehet cél a konkrét ügyekben folytatott közös politikai akció, ha a vajdasági magyar politikai elit az említett különbségeket figyelembe véve, marad továbbra is kétpólusú.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket!