|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2004. február 26.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
Szerdán, 2004. február 25-én iktatták a román képviselőházban Székelyföld autonó-miastatútumának tervezetét.
A Székely Nemzeti Tanács január 17-én, Sepsiszentgyörgyön fogadta el a dokumentumot, amelyet azóta kiegészítettek a székely székek népességi adataival és a tervezett autonóm terület térképével. A 100/2004. iktatószámot viselő tervezetet a törvénykezdeményezési jogát gyakorló Birtalan Ákos háromszéki képviselő mellett Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt bihari, Pécsi Ferenc szatmári, Toró T. Tibor temesi, és Vekov Károly kolozs megyei képviselők látták el kézjegyükkel.
(Vajdaság Ma)
Ágoston András:
A Szabadkai Kezdeményezés
Kasza József a Szabadkai Kezdeményezés nevű 2004. február 28-án megtartandó „első vajdasági konvencióra” szóló meghívója mellé egy nevenincs, műfajilag besorolhatatlan, szerbnyelvű dokumentumot mellékelt. A szöveg (ha netán a Magyar Szóban lefordítják és közlik, kordokumentumként bekerül a VMDP Hírlevelébe is) első kövér betűkkel írott sorában előlegezi a részvevők véleményét, miszerint a decemberi választások a „Vajdaság számára elfogadhatatlanok”. Tehát nemcsak Canak és Kasza, hanem az egész Vajdaság – a radikálisokra szavazó tömegekkel együtt – elégedetlen!?
A demokrácia „átköltözött” Belgrádba
A Szabadkai Kezdeményezés lényege az, hogy a Vajdaságra vonatkozó konkrét elképzelés megfogalmazása nélkül, végsőkig ködös ábrándokkal bódítva egymást, akcióra bírják a nemzetközieket, eltereljék a vajdasági magyarok figyelmét a magyar (perszonális) autonómiáért folytatott küzdelemről, s egy valamire való koalíciót hozzanak végre a vajdasági választásokra. Ez Canak érdeke. Miután Kasza és a VMSZ Szabadkán vállalta a canaki téveszme realizálását, azt kell mondani, hogy lemondtak nemcsak a vajdasági magyar egységről, hanem az eddig néha-néha még hangoztatott, s annak idején, Budapesten véglegesített autonómiakoncepciójukról is.
A kétbalkezes szerb szövegből végérvényesen kiderül: Canak és Kasza a Vajdaságra vonatkozóan nem tud mit mondani. Az 1972-es alkotmányban rögzített vajdasági autonómia modelljével nem mernek előhozakodni, más meg nincs a tarsolyukban.
Haragszanak a választási kudarc miatt, ugyanakkor nem látják, hogy eszméik felett eljárt az idő. Miután ténylegesen megszűnt a háborús diktatúrát megszemélyesítő Milosevic-Seselj páros fizikai jelenléte Belgrádban, itt már csak a különféle színezetű demokraták találhatók. (Az egyik amerikai elemző az Amerika Hangja Rádióban még a radikálisokat és középre tartó konzervatívoknak becézte.) Ilyen körülmények között vajdasági magyar párt nem kerülhet többé olyan helyzetbe, hogy kormányzati felelősségvállalásról kelljen gondolkodnia. A vajdasági székhelyű kis szerb pártok pedig vagy beolvadnak valamelyik belgrádi szerb pártba, vagy eltűnnek a politikai színtérről.
Az ok egyszerű: a NATO-bombázásoktól errefelé, mára megszűnt az a fajta ellentét a szerb politikai színtéren, amely Milosevic és ellenfelei között feszült. A demokrácia „átköltözött” Belgrádba. S ezt húzódozva, de a realitások szorításában elismerik a nyugati hatalmi tényezők is.
Canak és Kasza vagy nem látják a jövőt, vagy nem tudnak vele mit kezdeni.
A Canak-párti szerbek méltatlankodnak: nem értik, miért kell a keresztes háborút Vajdaságért pont Szabadkán, s nem Újvidéken meghirdetni. Az elégedetlenkedők aligha tudják, hogy 1848-ban azért kellett Karlócán kikiáltani a Szerb Vajdaságot, mert a nagygyűlést az óvatos elődök Újvidéken gyakorlatilag elszabotálták.
De a Kasza-párti magyarok is tanakodhatnak: kell-e nekik még Canak is a nyakukba?
A Szabadkai Kezdeményezés alapdokumentumának néhol az érthetetlenségig fésületlen szövege már a bevezetőben megállapítja: a nemzeti kisebbségek sem a politikai rendszerben, sem az alkotmányban és a törvényekben, de a gyakorlatban sincsenek „pozícionálva”. Sorjáznak a nemzetek közötti viszony megbontására alkalmas jelenségek, a soviniszta megnyilvánulások. Ez mind igaz. Vitathatatlan a jogi garanciák hiánya, s az is, hogy a gazdasági bajok áhítják a jó megoldást.
A kiút – a dokumentum szerint – nem a kisebbségek autonómiája, hanem a „kisebbségi népek és a Vajdaság egyenjogú képviselete a szerb parlamentben”. A politikatudomány nagyobb dicsőségére, a dokumentum mindezt a szerbiai alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztásával, a vajdasági alaptörvény elfogadásával, az új szerb alkotmány meghozatalával, valamint új választási törvénnyel látja megvalósíthatónak.
A VMDP szerint a vajdasági kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzete csak nemzeti autonómiákkal rendezhető. A dolgok jelenlegi állása szerint Szerbián belül. Van ugyan arra is mód, hogy a Vajdaság, mint olyan képviseletet kapjon a szerb parlamentben. Ez azonban csak a szerb állam föderációvá történő átalakítása után válna lehetségessé. A szerb választók hangulatából ítélve, erre még kisebb az esély, mint arra, hogy Kosovo megmaradjon Szerbia egyik autonóm tartományának.
Összegezve, Kasza és a VMSZ politikai felelősséggel tartozik azért, mert Canaknak behódolva, vállalták a politikailag megalapozatlan, szakmailag csapnivalóan előkészített összejövetel házigazdájának a szerepét.
Vajdaság a vajdaságiaké, akik mindig többet adtak, mint kaptak, visszhangozza a dokumentum Canak szlogenjét. Az ember ez után minimum azt várná, hogy a szerzők kövér betűkkel írva követeljék: vétójoggal, valamint törvényhozatali, végrehajtási és igazságszolgáltatási jogosítványokkal is rendelkező vajdasági autonómiát akarunk. De, a dokumentumban ilyesmiről szó sincs. Pedig az 1974-es alkotmányokban rögzített s most a Canakék részéről ünnepelt Vajdaság ilyen volt.
A bukott politikusok – nemcsak Kasza és Canak, hanem mások is, akiket Djindjic vezetett be a nagypolitikába – nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy fél szemmel ne az új hatalom intését lessék, hátha visszasomfordálhatnának a hatalomba. Ilyen körülmények között a régi programot nem lehet úgy kozmetikázni, hogy az a hatalom új birtokosainak is megfeleljen.
Egyelőre nem tudjuk, mit szólnak mindehhez a részvevők, de annyi már látható, hogy a Kasza által szétküldött dokumentum nem készteti őket kemény kiállásra. A Fira akadémikus által előkészített valóban teljes körű autonómiát tartalmazó vajdasági autonómiamodellt, jóllehet annak idején pont Canakék rendelték meg elkészítését, egyelőre titokzatos csend övezi.
A szöveg tartalmazza ugyan a Vajdasággal kapcsolatos szokásos lamentációkat, de, a szerzők mintha megrettentek volna saját merészségüktől, rögtön viszonylagossá is teszik, amit leírtak: a Vajdaság csak akkor lesz minden vajdaságié, ha ezt minden vajdasági akarja.
Követel a dokumentum népszavazást Vajdaság autonómiája ügyében? Sajnos nem. Akkor meg mire jó a Szabadkai Kezdeményezés?
Arra mindenképpen, hogy – talán a Canakkal való jobb együttműködés kedvéért – a VMSZ lemondjon a saját állítólag létező autonómiakoncepciójáról.
Talán arra is, hogy a decemberi választások dühös vesztesei még egyszer összefogjanak legalább a vajdasági választások sikere érdekében.
Arra viszont már nem, hogy Canak internacionalizálja Vajdaság kérdését. Mert azt nem lehet megtenni nemzetközileg is elfogadható jogilag megalapozott és általános támogatottságnak örvendő modell nélkül.
Guszton András:
Egy internetes körkérdés margójára
Néhány héttel ezelőtt a Magyar Szó szokásos körkérdésében a rádiók hallgatottsága volt a téma. Az 5 fölkínált lehetőség között szerepelt az Újvidéki Rádió, a Szabadkai Rádió, a 021-es Rádió, a magyarországi, illetve a helyi adók. A Magyar Szó főszerkesztőjének bevallása szerint több mint 5 és fél ezer válasz érkezett, és maga is elismerte, hogy ez lehet, hogy több, mint az eddigi összes kérdésre érkezett válaszok összege.
A furcsa, nyilvánvalóan visszaélésektől sem mentes versenyfutásból végül is az Újvidéki Rádió került ki győztesen, 43 százalékkal, és 2 százalékkal előzte meg a Szabadkai Rádiót. Mindez azonban egy pillanatnyi állapotot tükröz, ugyanis a Magyar Szó, vagy valaki a szerkesztőségben, úgy látta jónak, hogy több mint két nappal a szavazás lezárása előtt megszakítsa a körkérdést. A megszakítást megelőző egy órában azonban gyakorlatilag kiegyenlítette az Újvidéki és a Szabadkai Rádiót, holott korábban az Újvidéki támogatottsága több mint 50, a Szabadkaié viszont alig 20 volt.
Nem éppen megszokott, hogy egy ilyen jellegű felmérés eredményeit nem más, mint a Magyar Szó főszerkesztője kommentálja, de ez is arra utal, hogy ezúttal sokkal több, mint "játékról" volt szó.
A főszerkesztő úr azt irja, hogy a szavazatok számának ugrásszerű növekedésével egyenes arányban nőtt a gyanú is, hogy ez már egyre kevésbé tükrözi a valósághoz legalább közelítő állapotokat, és a Magyar Szó, a bejelentett határidő lejárta előtt, leállította a szavazást.
Ha már a Magyar Szó, szavazás nélkül is ismeri a valóságot, vagy a valósághoz legalább közelítő állapotokat, akkor miért is volt szükség erre a körkérdésre? Azután az összegezésben egy olyan megállapítás is található, amely szinte sértő bármelyik szóban forgó rádióállomásra nézve, hiszen megkérdőjelezik, hogy a dobogós helyezettek olyan hallgatói táborral rendelkeznek, amely szavatolhatta volna ezt a rendkívül magas szavazási arányt. Én állítom, hogy az Újvidéki Rádiónak még mindig vannak olyan műsorai, amelyeket esetenként több tízezren hallgatnak, ami mégiscsak jóval több, mint amennyien összesen szavaztak. Teljesen egyetértek azzal a megállapítással, hogy az Internetes körkérdés tétje valójában a közszolgálatiság fogalma volt, azt viszont nem hiszem, hogy a Magyar Szó akaratlanul tapintott volna rá erre a témára, de, hogy nyilván nem épp az egyetlen itteni magyar napilap a legilletékesebb és leghivatottabb megadni a választ az ezzel kapcsolatban felmerülő dilemmákra az, kétségtelen. Viszont mégis vette magának a bátorságot, hogy ezt megtegye. Hogy miért, arra talán egyszer megkapjuk a választ, nem úgy, mint az Újvidéki Rádió, amely azóta háromszor hívta, mindhiába, műsoraiba a Magyar Szó főszerkesztőjét.
(Vajdaság Ma)
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.