|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2004. április 14.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:
Ágoston András:
Mi van most?
Kapkodhatja a fejét a vajdasági magyar. Szinte nem múlik el nap a szerb nacionalisták kilengéseinek híre nélkül.
Érthető, hogy a soviniszta atrocitásokkal kapcsolatos Kasza-Kostunica találkozóról, a Magyar Szó parádés tálalásban Ígéretek címmel tudósít. Kasza szerint „a kormányfő beszámolónk után sajnálatát fejezte ki a történtek kapcsán. Ismerve a balkáni mentalitást, előlegezni tudom a bizalmat, hogy valóban ezeknek a tárgyalásoknak lesz eredménye, hiszen ígéretet kaptunk arra, hogy javaslatunkra a kormány alakít majd egy szakértői tanácsot, amely kidolgozza a másság elismerésének, a tolerancia gyakorlásának mikéntjét”.
Az ember hinné, hogy hála a VMSZ elnökének, most már minden rendben lesz. Nem lesznek nacionalista kilengések. Hiszen Kasza jól ismeri a balkáni mentalitást és ebből kifolyólag Kostunicát is, megelőlegezhette tehát neki a bizalmat. Lesz bizottság is, az majd az intézkedik a másság ügyében.
Fél nappal a politikus fellengzős nyilatkozatát követően, maga az élet szolgált csattanós cáfolattal. Nagypénteken hajnalban halálosan fenyegetés érkezett Csorba Béla írónak, a VMDP alelnökének. Az éjjeli kézbesítő egy jókora konyhakéssel átszúrva egy kétrét hajtott papírlapot csúsztatott be Csorba családi házának bejárati kapuja alatt. S a papírlapon szerb nyelvű üzenet állt: „legyilkolunk benneteket”.
Ilyen súlyos fenyegetést vajdasági magyar politikus még nem kapott.
(Annak idején – választási vereség utáni téblábolásaik közepette – Kasza és Canak is kapott fenyegetést, valahonnan Amerikából, de csupán levél formájában, valami ismeretlentől. A média felfigyelt az esetre, de hála Istennek, az ügynek további következményei nincsenek.)
A Kasza-Kostunica paktumnak – mondhatnánk – ez volt az első „eredménye”. Kihagyták volna a tárgyalófelek a VMDP-t az egyességből? Nem erről van szó! Húsvét vasárnapján szintén hajnalban a temerini József Attila utcán szerb fiatalok vonultak végig ordítozva.
- Ölj, gyilkolj, hogy magyar ne legyen – üvöltözték a rendbontók utca hosszat. Csak az nem hallotta a fenyegetéseket, aki álmából felriadva a fülét befogta. A tettesek itt sem kerültek elő.
Ezek után már valóban nem mondhatjuk, hogy a Kasza-Kostunica paktum alól csak a VMDP a kivétel. Kivétel, úgy látszik, az egész vajdasági magyarság.
A vajdasági magyarsággal szemben megnyilvánuló nacionalista atrocitásokat nem lehet kampánytémává tenni. Népszerűségnövelő célzattal propagandává silányítani. Nem szabad, de nem is érdemes. Ki hiszi el ezek után, hogy Kasza megváltozott, s amit kormányalelnökként sem tett meg, azt most pótolni akarja?
Nacionalizmus a színen…
A sikertelen Kasza-Kostunica párbeszéd nyomán fel kell tennünk a kérdést: meg akarja-e egyáltalán fékezni a szerb kormány feje a kosovoi események kapcsán újra felerősödött nacionalista megnyilvánulásokat, vagy nyomásgyakorlásra használja őket a kosovoi kérdés rendezése közben. A kormány lagymatag magatartása, s a belügyi szervek „tehetetlensége” ez utóbbit valószínűsítik.
A kívülálló számára kevéssé érthető, miért került ennyire felajzott állapotba a szerb közvélemény. Hiszen a véres összecsapások hosszú sorában a március közepén lezajlott véres kosovoi zavargásokkal kapcsolatban az ENSZ – most először – az albánokat mondta ki bűnösnek.
Szerb nézőpontból más a helyzet: az ENSZ BT vélemény álságos, mert nem engedélyezi az egyedül helyes lépést, a szerb beavatkozást Kosovoban. Ebből is látszik, hogy a nyugatiak az albánokat pártolják. A szerbek nagy többsége mindig ellenségnek tartotta a nemzetközi tényezőket különösen a NATO-t. Nemcsak a bombázások miatt, hanem azért is, mert nem engedi, hogy szabadon rendezkedjenek Kosovoban, az ősi szerb földön.
Miután az ENSZ BT elismerte, hogy a márciusi eseményekért az albánok a hibásak, a szerb elégedetlenség nem csökkent, inkább növekedett.
Az atrocitásokba torkolló értelmetlen dühkitörések sora egyértelműen szemben áll nemcsak a szerb nemzet távlati, hanem a napi, gazdasági érdekeivel is? Igen. És mégis.
Újvidéken a minap beverték egy horvát rendszámú autóbusz ablakait. Az autóbusz japán turistákat szállított, akik a régi Jugoszlávia területén levő kulturális emlékeket, látnivalókat szerették volna megtekinteni. Az újvidéki belügyi szervek hivatalosan semmit sem tudnak az esetről. Állítólag senki sem jelentette mi történt. Sem a posztos rendőr, sem a japán csoport útvezetője. Aki „civilben” a helyi múzeum igazgatója.
…nemcsak Szerbiában
A baj az, hogy a nacionalizmus bántó megnyilvánulásaitól nem mentesek a térség egyes EU-ba készülődő országai sem. Szlovéniában, népszavazás erősítette meg hontalan státusát a nem szlovén nemzetiségű, de Szlovéniában élő szerbek montenegrói, bosnyák, macedón stb. polgárok státusát. Meghagyta őket hontalannak. Mert nem őshonosak, hanem a régi Jugoszlávia idején telepedtek le Szlovéniában. Az a „bűnük”, hogy Szlovénia önállósulása után tétováztak, s a megadott egy éves határidőn belül nem folyamodtak szlovén állampolgárságért.
Vagy más. A Népszava arról tudósít, hogy a cseh parlament alsóháza kedden ismét megszavazta az Edvard Benes (1884-1948) volt csehszlovák köztársasági elnöknek az állam érdekében kifejtett tevékenységét méltató törvényjavaslatot, amelyet a szociáldemokrata és kommunista képviselők egy csoportja terjesztett elő. A képviselőház megismételt "igenje" a lex Benesre a parlamenti felsőház, a szenátus elutasító döntésének felülvizsgálatát jelenti. A sokat vitatott törvény érvénybe lépése most már csak az államfő döntésétől függ: aláírja-e vagy sem. Václav Klaus korábban nyilvánosan bírálta és feleslegesnek minősítette a Benes-törvényt. A képviselőház azonban az államfő döntését is felülbírálhatja, s megfigyelők szerint ez várható is, ha Klaus esetleg nem írja alá a törvényt.
Kell-e ezek után csodálkozni a szerbeken, akiktől a nyugat azt várja, hogy önként és dalolva mondjanak le Kosovoról? Nekünk erről Trianon juthat az eszünkbe.
Kétirányú tevékenységre van szükség
Mit tehetünk mi magyarok saját ügyünkért egy ilyen Szerbiában? Miben segíthet Budapest?
A nacionalizmus magyarellenes megnyilvánulásait határozottan, keményen, saját kisebbségi érdekeinket és diplomácia szabályait figyelembe véve meg kell neveznünk, és el kell ítélnünk. Ugyanakkor nyitott szemmel kell járnunk a világban, mert csak így tudjuk megválasztani a leghatékonyabb módszereket.
Konkrétabban: ha Kasza diplomáciai közbenjárásra eljut a szerb miniszterelnökhöz, akkor nem a régi a VMSZ nemzeti tanácsát pártoló szövetségi kisebbségügyi miniszter megtartásáért kell könyörögni. Sem a VMSZ-nek kedves kormányzati, netán igazságügyi tisztségviselők megmaradásáért lobbizni. A bennünket, vajdasági magyarokat ért atrocitásokkal kell foglalkozni.
Még ez sem elég. Ebben a helyzetben tovább kell vinni a vajdasági magyarság ügyét. Nevezetesen, nem elsősorban a Vajdaság alkotmányos helyzetével kell foglalkozni, ahogy ezt a VMSZ teszi, hanem arra kell törekedni, hogy a magyar (perszonális) autonómiának helyet biztosítsunk a készülőfélben levő új szerb alkotmányban. Nem elég, ha csak a VMDP követeli a magyar (perszonális) autonómiát! Ötpárti összefogásra lenne szükség. Most amikor lehetne valamit tenni, nem az alkotmány meghozatala után.
Ehhez jönne jól a magyar diplomácia támogató tevékenysége. Nemcsak Belgrádban, hanem a nemzetközi színtéren is.
Menetelés a végkifejlet felé
A Magyar Szó VMSZ-es kommentátora a nacionalista és az általános politikai zűrzavarról elmélkedve meg akarja győzni a vajdasági magyar közvéleményt, hogy a szerb politikai színtéren visszarendeződésnek lehetünk tanúi.
Nem erről van szó. A szerb társadalom most már harmadik parlamenti alakzatban menetel a végsőkig bizonytalan végkifejlet felé. Még nem dőlt el, megússza-e a szerb nemzet – és a régió – Kosovo lekapcsolását belső összeomlás, netán belháború nélkül, vagy sem.
Saját irháját mentve, a VMSZ-es csúcsvezetés botladozik és továbbra sem látja át az új helyzetet. Fogalma sincs, mit kellene most tenni. A jobb sorsra érdemes kommentátor pedig, mint tette ezt másfél évtizeddel ezelőtt az egypártrendszer összeomlásakor, újra csak rimánkodhat: mondja már meg valaki, hogy kell most írni! Feleletet a mostani pártjától sem kaphat.
A VMDP szerint 2000-ben, Milosevic bukása után politikai szempontból csak félfordulat történt. Milosevic hatalma megtört, legközelebbi munkatársai is lebuktak, illetve háttérbe vonultak. Djindjic viszonylag jó politikai nyitást vitt véghez a nemzetközi politikai színtéren, s megkapta a szükséges politikai, meg a talpra álláshoz szükséges anyagi támogatást. Ennek ellenére sem Djindjic, sem az örökébe lépő párttársa, három dologban nem tudott döntő fordulatot elérni.
- Szinte érintetlen maradt a milosevici hadigazdagok kasztja;
- Djindjic nem tudta megakadályozni a letűnt rezsim damaszkuszi úton tolongó kádereinek visszaszivárgását a hatalomba. (Így válhatott a Milosevic pártjával „technikai koalícióban” országló Kaszából a magyarokat képviselő kormányalelnök. Mivel Djindjic semmit sem adott ingyen, Kaszának kellett aláírnia a Milosevic kiadatásáról hozott kormányhatározatot. Ami kuriózumnak tűnik, de nem az.) Djindjicnek sajnos, az életével kellett fizetnie, amiért belenyúlt az államszervezet szövetébe mélyen beépült szervezett bűnözés darázsfészkébe;
- Örököse folytatni akarta elődje politikáját. A bevezetett rendkívüli állapot nyomán megrendült a maffia hatalma. De a kormány háza táján kirobbant korrupciós botrányok és a fogyatkozó nemzetközi támogatás miatt a Zivkovic-kormány mandátumának letelte előtt, feladta a küzdelmet.
A múlt év decemberében megtartott előrehozott parlamenti választások után Kostunica – elsősorban Szerbia nemzetközi helyzete miatt – nem fogadta el a legerősebb parlamenti frakció, Seselj radikálisainak kormányalakítási ajánlatát. Hosszú alkudozások után – miután a Djindjic meggyöngült demokratái pártérdekeikre figyelemmel nem vállalták kormányának parlamenti támogatását – Kostunica elfogadta Milosevic szocialistáinak támogatását. A szocialisták nélküli kormányában a legjelentősebb erő kétségkívül a korábban nyugati támogatással működő gazdasági szakembereket tömörítő civilszervezetből párttá avanzsált G17 Plus. A szerb parlamentben ez az egyetlen párt, amelyiknek európai kapcsolatai látszólag töretlenek.
A végsőkig törékeny, de a nyugat által mégis legitimált Kostunica-kormány vállalta, hogy a jogharmonizáció érdekében meghozzák a Djindjic idejében elmaradt gazdasági törvényeket, mintegy negyvenet. S ami szintén fontos, az új szerb alkotmányt. Kostunica, csakúgy, mint Djindjic, Milosevic kiadatását követően, mellőzi a többi hágai vádlott begyűjtését.
Kostunica a szerb nemzeti érdekeket követve, egy végsőkig behatárolt politikai pályán eszközökben nemigen válogatva küzd Kosovoért, illetve az ott még megmaradt szerbek minél kedvezőbb státusáért. A szerbiai kisebbségek lényegében nem érdeklik, sőt igyekszik sakkban tartani őket. Ez is lehet egyfajta nyomás a nemzetköziekre. Ezzel akarja jelezni, hogy utána rosszabb is jöhet. A népet ugyanis nem lehet leváltani.
Milosevic Nagy-Szerbiát akart, Djindjic a nyitással volt elfoglalva, Kostunica Kosovoért küzd. Az, hogy a nyugati rezidensnek számító G17 Plus mellette van, megnyugtató nekünk magyaroknak is. Ez ugyanis a bizonyítéka annak, hogy Kostunica nem akar teljesen elszakadni a Nyugattól sem. Így halad a nagyrészt determinált végkifejlet felé.
Iskolapélda
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az aradi szabadságszobor visszaállításával kapcsolatban bírálta a román kormányt. Szerinte a magyar félnek „nem mindegy, milyen műemlék együttest állítanak a Szabadság-szobor mellé”. Tudomása szerint a román emlékműről Bukarest egyedül kíván dönteni.
Takács Csaba ezt nem cáfolta, de kifejtette: Trianon óta több kísérlet történt a Szabadság-szobor helyreállítására, s valamennyi sikertelen volt. Az RMDSZ szívesen fogadott minden magyar támogatást, s azt is szívesen vette volna, ha a magyar kormány – például, amikor Németh Zsolt annak államtitkára volt – megállapodott volna a román kormánnyal a szobor felállításáról, s ezt államközi egyezményben rögzítette volna. Mivel ez nem történt meg, az RMDSZ-nek kellett a szobor ügyében a román kormánnyal egyezségre jutnia – mondta. A Népszabadság szerint az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: a romániai magyarság a realitások figyelembevételével alakítja jövőjét. Budapesten is tudomásul kellene vennie végre mindenkinek, hogy a közösség számára fontos kérdések sora Bukarestben dől el.
Ez a pengeváltás iskolapéldája annak, hova vezet, ha a magyar politikai elit (és nem csak Németh Zsolt, vagy a Fidesz – MPSZ) nem vállalja a magyar nemzet egészének stratégiai összefogását. Bizonyíték arra, hogy a kétpólusúvá vált kisebbségi elitek hatalomhoz simuló szárnya, miközben apanázsként kezeli a Budapestről érkező, a magyarság megsegítését célzó milliókat, mindig is közelebb állt Belgrádhoz, vagy Budapesthez, mint saját nemzetéhez.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.