Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL II. évfolyam 28. szám

2004. április 29.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

 

Magyarok és Európai Unió

 

Május 1-én Magyarország formálisan is tagja lesz az Európai Uniónak.

A magyar kisebbségi közösségek szempontjából ez azt jelenti, hogy a magyar politikai elit megszabadulva az EU-csatlakozási görcstől, kialakíthatja azt a nemzetstratégiát, amely biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok közösségként foglaljanak helyet Eu­rópa nemzetei között.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt szerint az új helyzetben új nemzeti konszenzusra van szükség, amely lehetővé teszi a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációját. Az integrációs folyamat eszköze a kettős állampolgárság és a magyar (perszonális) autonómia.

 

 

A VMDP Memoranduma a magyar politikai elithez

az EU-csatlakozás előestjén

2002 decembere

 

 

1. A Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösségek Magyarország EU-csatlako­zásának előestéjén elismerés­sel, köszönettel tartoznak a magyarországi politikai elit egészé­nek a támogatá­sért, melynek nyomán, a határon túli magyarok újra találkoz­hattak az együvé tartozás felemelő érzésével.

Magyarország EU-csatlakozása után azonban a magyar-magyar kap­csolatok új sza­kaszba kerülnek. Most át kell tekintenünk a megtett utat, hogy meghatározhassuk a soron kö­vetkező tennivalókat. 

Az elmúlt években elindult, s visszafordíthatatlanná vált a Kárpát medencében élő magyar közös­ségek határmódosítás nélküli nemzeti integrációjának folyamata. Nem gondolja mindenki így, de lényegében senki sem tagadja, hogy Magyarországnak kisebbségi közössé­geivel együtt lenne legérdemesebb Európához csatlakozni.

Az elmúlt időszaknak ez a legfontosabb hozadéka. Magyarország csatlako­zásának pillanatában azonban sem a magyar közösségek közötti viszony, sem a magyar kisebbségek és a helyi többség viszonya nem mondható megnyugtatóan rendezettnek.

A kisebbségi közösségek a rendszerváltás után megfogalmazták autonómiaigényüket, de ehhez a magyarországi politikai elit, illetve a mindenkori magyar kormány ambivalensen viszonyult. Nem léptek fel nyíltan az autonómiakövetelések ellen, ugyanakkor hallgatólagos egyetértésben törték le vagy lehetetlenítették el a kisebbségi elitek autonómiapárti szárnyá­nak azon kísérleteit, amelyek a tény­leges politikai autonómia megvalósulására irányultak. Egészé­ben véve elmondható, hogy a trianoni trauma, az anyaország és az elszakított kisebb­ségi kö­zösségei között kialakult, számunkra érzelmileg máig hatóan frusztráló viszonyrend­szer tényleges meghaladása – vélhetően a hosszantartó EU-csatlakozási görcs és a nemzetközi kényszerítő körülmények miatt – az elmúlt időszakban nem történt meg. 

A magyarországi politi­kai elit az autonómiaköveteléseket eddig – sajnos, nem minden alap nélkül – az EU felé tartó nagy menete­lés útjában álló akadálynak tartotta. Az EU-csatla­kozás folyamatában, Magyarország politikai stabilizáló tényezőként kívánt fellépni s ez a tö­rekvés az autonómiakövetelések mellőzését vonta maga után. Pedig tudjuk, Európában a megvalósult politikai autonómiák stabilizáló tényezőnek bizonyultak.

A mellőzés legsúlyosabb következménye az, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt a kisebbségi közösségek nem tudtak demokratikus, plurális belső politikai életet kialakí­tani. Kétpólusúvá váltak, de nem lett belőlük demokratikus értelemben vett politikai kollekti­vitás. Autonóm közélet híján a bennük zajló dezintegrációs fo­lyamatok – nem kis részben a ma­gyarországi gazdasági és kulturális szívóhatás következtésben – egyre erősödnek.

Az EU-csatlakozás feltételeinek megteremtésére irányuló görcsös igyekezet a magyar politikai elitet megakadályozta abban, hogy egy általa legalább saroktételeit tekintve tudato­san meghatározott nemzetstratégiát dolgozzon ki, s ennek megfelelően, kézbe vegye a határon túli magyar közös­ségek ügyét. Egy-egy felvillanó, szívet melengető megnyilvánuláson kívül, amelyek Antall József és Orbán Viktor nevéhez fűződnek, a határmódosítás nélküli nemzeti integrá­ció botla­dozó folyamatán túlmenően, a magyarországi politikai elit eddig főleg abban volt eredmé­nyes, hogy megakadályozta, amit nem akart, vagy amiről úgy gondolta, hogy árt­hat a csatlakozás folyamatának.

A kisebbségi közösségek a nemzet politikai integrációja iránti vágy és az egyéni il­letve a csoportos érdekek között őrlődve, az őket politikai közösségé alakító autonómia hiá­nyában, belharcokban koptatva közös értékeiket játékszerré váltak helyi többségi hatalom kezében.

A magyarországi politikai elit tartózkodó magatartása még keményebb ellenállásra biztatta a helyi többségi hatalmi eliteket, s a környező országokban nem jöhetett létre olyan politikai keret, amelyben a hatá­ron túli magyar kisebbségek állandó, egymást kiegészítő fo­lyamatokban közösségekként vál­hatnának politikailag integráns részévé a magyar nemzetnek. De tagjaik – polgárként, személyi affi­nitásaiknak megfelelően – a helyi pártokban, politikai szervezetekben tevékenykedve nem váltak alkotó részévé a helyi politikai életnek sem.

A kétpólusú kisebbségi elitek helyi politikai hatalomba beágyazódott, hatalomhoz si­muló szárnya gazdáit, koalíciós partnereit kiszolgálva, magyarok szavazatait lobogtatva legiti­mációként, fontos szerepet kért a magyar-magyar kapcsolatok ala­kításában. A magyarországi politikai elit maga is a kisantant-komplexusoktól terhelten ahelyett, hogy vállalta volna a nemzet egésze sorsá­nak alakítását és az ezzel járó felelősséget, az EU-csatlakozás bűvöleté­ben, a kisebb ellenállás mentén haladva több-kevesebb lelkesedéssel elfogadta a szocialista egypártrendszerből már ismert, hídszerepben tetszelgő, „a kormányzati szerepvállalás súlyá­val a vállán” megjelenő kisebbségi magyar érdekcsoportok politikai szol­gálta­tásait. Az általuk hangoztatott kis lépések politikáját, s az autonómiakövetelések mellőzését.

A magyarországi politikai elit eme magatartása – különösen, ha az EU csatla­ko­zást több szempontból is értékként, nemzeti ügyként fogjuk fel – a csatlakozás szakaszában talán érthető, talán elfogadható. Akkor is, ha most, Magyarország történelmileg fontos EU-csatla­kozása végén már jól látható: a helyi hatalomhoz húzó kisebbségi csoportosulások az egész magyar közösség tagadhatatlanul létező súlyának megfelelő politikai potenciált in­kább a helyi ha­talom előnyére igyekeznek felhasználni. (A státustörvény körüli kezdettől fogva fellépő fe­szültségek története azt mutatja, nem is eredménytelenül.)

2. Magyarország Szlovákia és Szlovénia egyszerre lesz tagja az EU-nak. Románia nincs a vízumkötelesek lis­táján, Szerbia illetve Jugoszlávia valamint Ukrajna tartósan vízum­kötelezett lesz.

Magyarország EU-csatlakozását követően elodázhatatlanul merül fel néhány válaszra váró kér­dés, dilemma. Mindenek előtt az, akar-e a magyar politikai elit ténylegesen segíteni elsősorban a vajdasági meg a Kárpátaljai magyarokon? Akár a kettős állampolgárság megadá­sával is. Időszerű a kérdés, EU-tagként is vállalja a magyar politikai elit az autonómiatörekvé­sek fékezését, vagy inkább támogatja azokat? Válaszra vár a dilemma, lehet-e optimális eredménnyel eligazodni a rossz születési mutatók, a Magyarország gyors gazdasági felemel­kedéséből adódó szükségletek és a szintén fogyatkozó határon túli magyar közösségek hely­ben való boldogulása irányában megnyilvánuló óhaj között?

A 21. század elején dönteni kell: folytatódik-e a nemzet határmódosítás nélküli politi­kai integrációjának az Orbán-kormány által megkezdett folya­mata, vagy a „Magyarország stabilitási tényező” szlogen nevében a magyarországi politikai elit folytatja a kisebbségi auto­nómiatörekvések megkerülésével járó szomszédságpoli­tikát? Marad a magyar politikai elit kisebbségi törekvések iránti ambivalens viszonyulása, vagy valóban új történelmi szakasz kezdődik, amelyben megkísérli, hogy a határon túli magyar közösségekben képződött politi­kai, szellemi potenciált demokratikus esz­közökkel, de határozottan a lehető legnagyobb mér­tékben a nemzet oldalára állítsa?

Ezekre a kérdésekre a magyar politikai elitnek önmaga miatt is felelnie kell.

Miközben el kell ismerni: a rossz, igazságtalan trianoni döntésekből kifolyólag nincs olyan megoldás, amelyet a környező országok nemzeti elitjeinek sze­mével nézve nem az ő területükön kell megtalálni. Van azonban lehetőség demokrati­kus kompromisszumra. A vaj­dasági magyarság tekintetében mindenképpen.

3. Ismeretes, hogy szerte a Kárpát-medencében megszület­tek, majd elhaltak, vagy zá­tonyra fu­tottak az autonómiára vonatkozó elképzelések. De vannak különbségek is.

A felvidéki magyarság az országon belüli súlyánál fogva alapvetően különbözik a többi kisebbségi közös­ségtől. Ha a közösség egésze magyar pártkoalícióban lép fel, gyakorla­tilag a társnemzet pozíciójából politizálhat. Persze, legalább egy fontos kérdés itt is válaszra vár: mi van a belső demokráciával?

Az erdélyi magyarság semmiképpen sem kerülhet a társnemzet pozíciójába. Az RMDSZ belső válsága voltaképpen a magyar közösség válsága is, ami akkor, ha nem sikerül a belső demokrácia folyamatait – az egész nemzeti közösség bevonásával, választások útján – intézményesíteni, állandósulhat. Első sorban az erdélyi de az egyetemes magyarság kárára is.

Szerbia belső feszültségekkel teli politikai élete egyelőre elbírja, sőt serkenti a ki­sebb­ségi közösség valamelyik pártjának a hatalommal való, a lehető legkevésbé egyenjogú együttműködését.

Az igazságnak tartozunk azzal, hogy kimondjuk: a hatalom közelébe került magyar pártok vezetősége alapvetően közelebb áll Belgrádhoz, Bukaresthez, vagy Pozsonyhoz, mint Budapest­hez.

Kárpátalja talán az egyetlen kivétel. Ott a hatalom megtehet képviselőnek, akit akar, de a magyar nemzeti közösség egésze – talán a közösségként megszenvedett hátrányok miatt – mindenképpen a politikai elit nemzeti szárnyát támogatja.

A nemzeti integráció eszméjének s folyamatainak fenntar­tása a kétpólusú kisebbségi elitek nemzetben gondolkodó, álta­lában gazdaságilag gyengébb szárnyára há­rul. Ez Magyar­ország EU-csatlakozása után – a Vajdaságban a vízumkötelezettség bevezeté­séből kifolyólag – nem könnyebb, hanem csak nehezebb lesz.

Jóllehet a magyarországi anyagi juttatások valóban fellendítették a kulturális tevé­kenységet, s a magyarok legszélesebb rétegeiben újjáéledt a nemzeti öntudat, a szívóhatás, amely Magyarország gyors gazdasági fejlődésével, s a rossz demográfiai mutatókkal hozható összefüggésbe, talán az egy felvidéki kivételével, mára instabillá tette a magyar közösségeket.

A bizonytalanság, amiben immár másfél évtizede élnünk adatott, a magyarok nagy ré­szét arra ösztönzi, hogy ha teheti, legalább a gyermekeinek a jövőjét biztosítsa. Sokak szá­mára ez bizony a távozást, első sorban a Magyarországra való távozást jelenti.

4. A VMDP a történelmi VMDK eszmei és politikai örököse már évek óta arra törek­szik, hogy érzékeny szeizmográf módjára felismerje és racionalizálja a társadalmi tudat leg­mélyén tapasztalható, távlatilag releváns rezdüléseket, amelyek esetleg elvezethetnek ben­nünket az egyensúlyi helyzethez, amelyben lehetővé válna, hogy nemzeti s politikai közös­ségként ma­radjunk meg ezen a tájon és alkotó részesei legyünk a határmódosítás nélküli nem­zeti integrá­ció folyamatainak. S mindezt úgy, hogy Szerbia polgáraként, az, akit ez érdekel, bekapcsolód­hasson a szerbiai politikai színtéren zajló folyamatokba is.

A VMDP kidolgozott egy e kettős kapcsolatrendszeren alapuló elképzelést, amely ha azt a magyar politikai elit is vállalja, elvezethet egy józan, demokratikus magyar-szerb nem­zeti kompromisszumhoz.

A vajdasági magyarság a Státustörvényhez és a magyar igazolványhoz csatlakozó kedvezmények, majd a kettős állampolgárság révén integrált részévé válhat az Európába visszatérő magyar nemzetnek. Polgárként viszont, az egyéni érvényesülés útját járva helyet találhat magának a majdani demokratikus Szerbia politikai színterén is.

A magyar (perszonális) autonómia keretet adhatna a kisebbségi integrációs modell mű­ködésének, amelyben érvényesülhetne a vajdasági magyarság kettős identitása. A kettős kap­csolatrendszert működtető új kisebbségi integrációs modell felállítása egyben regionális ér­dek, sőt bizonyíthatja az EU-tag Magyarország stabilizációs szerepét is, hiszen a rendezett helyzetű kisebbségi közösségek hozzájárulhatnak nemcsak a kisebbsé­gek és a többség, hanem a nemzetek közötti jobb együttműködéséhez is.

A vajdasági Magyar Demokrata Párt által szorgalmazott kisebbségi integrációs modell a kettős, elemeiben egymást kiegészítő kapcsolatrendszer alapvetően demokratikus megala­pozottságú: egyaránt szolgálja a vajdasági magyarság közösségként való megmaradá­sát, de a jószomszédi viszonyok erősödését, Szerbia demokratizálódását, euroatlanti csat­lakozását is.

A magyar (perszonális) autonómia modelljén keresztül a vajdasági magyarság szer­ve­sen illeszkedhet be a helyi szerb társadalom szerkezetébe, s vehet részt a magyar nemzet ha­tármódosítás nélküli integrációjának folyamataiban.

Kapcsolódna a helyi társadalomhoz, mert:

- a vajdasági magyarok választási névjegyzékét az önkéntesség alapján a vajdasági magyarok maguk hozzák létre és tartják fenn, a megfelelő szerb közigazgatási szervekkel együttműködve;

- a magyar (perszonális) autonómia modelljének működtetése állandó munkakapcso­latot tételez fel az állam szerveivel, elsősorban az illetékes kormánnyal, nemcsak az autonó­mia költségvetését illetően, hanem az államban működő általános ellenőrzési szervek illeté­kességének tekintetében is;

- a magyar (perszonális) autonómia intézményének illeszkednie kell a szerb, illetve a jugoszláv állam jogrendjéhez. A szerb illetve a jugoszláv állam teremti meg az autonómia jogi kereteit. Az autonómia Alapszabályának meghozatala az autonómia képviseleti testületének a feladata, de hatálybalépése állami ellenjegyzés után történhetne meg;

- a magyar (perszonális) autonómia – ha jól működik – átveheti a kisebb­ségi nemzeti pártok szerb politikai színtéren betöltött szerepét. A magyarok, akik polgárként is be akarnak kapcsolódni a szerb állam politikai életébe, megtehetik ezt mind az érdekképviseleti funkció­tól mentesült magyar pártok, mind pedig az országos szerb pártok kereteiben. Így egyrészt egyneművé válik a szerb állam választási rendszere, másrészt a ma­gyar pártok elsősorban ott működhetnek, ahol erre természetes tér nyílik: a perszonális autonómia által megteremtett vajdasági magyar közéletben;

A magyar (perszonális) autonómia kereteiben folytatott politikai tevékenység útján a vajdasági magyarság kapcsolódna Magyarországi politikai rendszer intézményeihez, de a Kárpát-medencében élő magyar közösségek megfelelő intézményeihez is:

- a magyar (perszonális) autonómia végrehajtó szerve illetve tanácsa Magyarország és a többi Kárpát-medencében élő nemzetrész felé intézményes formában jelenítheti meg a nem­zeti közösség legáltalánosabb törekvéseit;

- a magyar (perszonális) autonómia szervei irányítanák a határmódosítás nélküli nem­zeti integráció egyre bővülő elemekkel gazdagodó folyamatát. Végeznék a státustörvény megvalósításával, a vízumügyekkel, majd a kettős állampolgárság megszerzésével kapcsola­tos tevékenység rá­juk eső részét;

- a magyar (perszonális) autonómia szervei végeznék a magyar kormánnyal, valamint a magyarországi oktatási, művelődési kormányzattal történő kapcsolattartással összefüggő tennivalókat.

A magyar (perszonális) autonómián alapuló vázolt kettős kapcsolatrendszer keretet adhatna a vajdasági magyarság polgári és nemzeti identitásának egyidejű kiteljesítésé­hez. A szerbiai magyar állampolgár nemzeti identitását megélheti az autonómián belüli tevékenység­ben, polgári mivoltában egyéni karrierjét építve pedig – ha ilyen igénye is van – a többi pol­gárral egyenjogúan megküzdhet a szerbiai politikai színtéren való megjelenésért is.

Amennyiben a kisebbségi közösség alapérdekeinek feltárását, kifejezését és képvise­letét – a nemzeti identitás megőrzésével összefüggő politikai tevékenységet – fokozatosan átvenné a de­mokratikus többpárti választások alapján létrehozott, jogszabályalkotási és vég­rehajtási jo­gokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a nemzeti jellegű ma­gyar pártok az érdekvédő funkciótól, a nemzeti identitás megőrzésére irányuló közvetlen felelőssé­güktől mentesülve klasszikus érdekérvényesítő politikai pártként jelenhetnének meg a szerb politikai színtéren.

Meg kell mondani: a magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó legitim követelést nem helyettesítheti a kisebbségi törvényben rögzített, csupán véleménynyilvánítási jogosít­vánnyal felruházott ideiglenes magyar nemzeti tanács demokrati­kus többpárti választások nélküli létrehozatala.

 A tényleges magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó kisebbségi követelést a szerb poli­tikai elit nem kerülheti meg. A modell szolgálhatja a többi szerbiai kisebbséget, a szandzsáki bos­nyákokat, valamint az újabban emancipálódó vlahokat, bolgárokat, romákat és a többieket, de előbb utóbb a koszovói szerb kisebbségnek is ez az autonómiaforma hozhat reális és demokratikus megoldást.

A szerb vezetés még nem jutott el e felismerésig, illetve nem akar elhamarkodottan túl sokat adni. Jelenleg – a kétpólusú kisebbségi elitek hozzásimuló szárnyának segítségével – inkább hajlik a kettős mércén alapuló megoldás felé. Nevezetesen, a szerb kisebbség számára területi autonómiát, speciális státust követel, miközben a szerbiai kisebbségeket az általa szo­rosan ellenőrzött nemzeti tanácsokkal igyekszik boldogítani. Ez az oka annak, hogy a perszo­nális autonómián alapuló kettős kapcsolatrendszer létrehozatalának támogatására jól jönne a ma­gyar kormány konkrét kezdeményezése, segítsége.

5. A vajdasági magyarság a rendszerváltás megpróbáltatásain túlmenően elszenvedte a második Jugoszlávia vérzivataros szétesését, s szenvedő alanya Szerbia máig tartó belső vál­ságának. A történelmi megpróbáltatások között átmenetileg, a 90-es évek elején a politika szubjektumává vált, de miután politikai elitje megoszlott és kétpólusúvá vált, az elit helyi hatalomhoz simuló része – az öt százalékos választási küszöbből kifolyólag is – egyszerűen eszközzé vált a szerb hatalomtartók kezében. A nemzeti oldal viszont képviselők híján nincs olyan helyzetben, hogy a szerb parlamentben megjelenítse a vajdasági magyarság autonó­miatörekvéseit. A magyar közösség az elmúlt tizenkét évben minden eddiginél gyorsabb fo­gyatkozásnak kitéve szociálisan és anya­gilag leépült. Mi több, radikálisan csökken a szerb nyelv ismeretének szintje, s ami a legfájdalmasabb, az itt maradó fiatal magyarok szakmai képzettsége sem vethető össze az előttük járó nemzedékek jártasságával. Egészében véve a magyar kisebbségi közösség egyre alacsonyabb szinten kapcsolódhat csak be a különben is lemaradt szerbiai társadalom mindennapjaiba. A magyar közösség egyike lett az átlagosnál jóval nagyobb munkanélküliségtől sújtott nemzeti kisebbségeknek.

A vajdasági magyarság a 90-es évek elején öntudatra ébredt s érzelmileg kiszakadt a szocializmusra jellemző arcnélküli jugoszláv és szerb társadalomból. Szembefordult az el­uralkodó nagyszerb nacionalizmussal, és tudatilag, érzelmileg – az elvándoroltakkal tartott rokoni kapcsolatok révén is – egyre inkább Budapest felé fordult és szerves részévé vált a magyar nemzetnek. Az Orbán-kormány által kezdeményezett nemzeti integrációs folyamatok ennek az érzelmi váltásnak újabb lendületet adtak. A rajta kívül álló folyama­tok sodrásában a vajdasági ma­gyarság ösztönösen törekszik egy új típusú kettős kötő­désű kapcsolatrendszer kiépítésére. Abban re­ménykedik, hogy az elkövetkező évek során Európa és a Balkán mezs­gyéjén megkapaszkodva közösségként lehet integrált része a magyar nemzetnek, s – ha a kettős kötődést a szerbiai demokratikus folya­matok is lehetővé teszik – részévé válhat a több­nemzetiségű szerb társa­dalomnak is.

Ebben a törekvésében vár a továbbiakban segítséget a magyar politikai elit egészétől.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.