Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL II. évf. 33. szám

2004. május 20.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

 

Orbán Viktor:

A magyar nemzet egy és oszthatatlan

"Senkinek sincs joga arra, hogy az egységre hivatkozva másokat arra kényszerítsen, hogy lemondjon az autonómiához való jogáról - szögezte le Orbán Viktor, a "Magyar közösségek Európája" című Esztergomban és Párkányban megtartott kétnapos konferencián. A tanácskozás végén a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői aláírták az Esztergomi Nyilatkozatot.

Köszöntőjében Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere kiemelte a Mária Valéria-híd szerepét a város és térségének fejlődésében. Emlékeztetett arra, hogy Esztergom önkor­mányzata a közelmúltban egy olyan szövetség megalapítását kezdeményezte, amelybe meg­hívják a Kárpát-medence összes települését. Utalt a már létező Euró-régióra, amely több mint száz települést foglal magában. Bugár Béla, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke hangsúlyozta, hogy "az uniós csatlakozás az egyetlen lehetőség arra, hogy az összetartozó nemzetrészek között ismét szerves kapcsolat jöjjön létre." Mint mondta, a második világhá­ború után a felvidéki magyarság jogfosztottként élt, és később ugyan enyhült a rendszer, de a határon a magyar könyveket továbbra is elvették a határon. Kiemelte annak fontosságát, hogy "ne dönthessenek rólunk, nélkülünk". Hozzátette: "gazdasági egységesülés felé tart a Kárpát-medence." Rámutatott, hogy az elmúlt évtizedekben megmaradt a magyar nemzet kulturális és nyelvi egysége, ugyanis a magyar nemzet egy és oszthatatlan. Leszögezte, hogy a Széche­nyi Terv nagy lökést adott a magyar vállalkozóknak. Újraindítása esetén azt a határokon túlra is ki kell terjeszteni. Hangsúlyozta, hogy békés együttműködésre kell törekedni a környező népekkel. A Fidesz és a Magyar Koalíció Pártja képviselői ennek érdekében és a kisebbségi jogok kollektív biztosításáért együtt dolgoznak majd az Európai Parlamentben.

Szükségszerű a nemzet újraegyesülése

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke leszögezte: a nemzet újra­egyesülése szükségszerű. "Ez a folyamat megtorpant, de visszafordíthatatlan." Utalt arra, hogy Orbán Viktor kormánya nemzetpolitikai rangra emelte ezt a törekvést. Tőkés László szerint "nincs négy-öt magyarság, csak egy. Nincs külön jövője az erdélyi vagy a felvidéki magyarságnak. Az a kérdés, hogy él-e vagy hal-e a magyarság." Felhívta a figyelmet annak a veszélyére, hogy demográfiai katasztrófa fenyegeti a magyarságot. A Medgyessy-kormány külpolitikájáról szólva úgy vélekedett, hogy Bukarest gyakran közelebb van Budapesthez, mint Kolozsvár. Az európai integrációról szólva azt mondta, hogy az egyben lehetőség és felelősség is. "Csak akkor lehetünk nyertesek, ha a közösségek Európájába magyar közösség­ként és nem kisebbségként illeszkedünk be." Aláhúzta, hogy az integráció alanya nem a ma­gyar állam, hanem inkább a magyar nemzet. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az "euro-messianizmus" és az "euro-fóbia" veszélyeire hívta fel a hallgató­ság figyelmét. Úgy fogalmazott, hogy a nemzet akkor talál magára, ha a magyar politikának sikerül a lakosságot beemelni a nemzet sáncai mögé és csodavárás helyett helytállásra és küz­delemre van szükségünk.

Orbán Viktor, a Szövetség elnöke beszédében leszögezte: az Európai Unió nem kerül­heti el, hogy demokrácia-kérdéssé tegye a kisebbségekkel kapcsolatos összes problémát. Mint mondta, a mai viták kereszttüzében nem személyes ügy, hanem egy nemzetstratégiai kérdés áll. Magyarország EU-tag lett, ezért reális célkitűzése az unión kívül rekedt területeken létre­hozandó autonómia ügye, és ez a nemzetstratégiai kérdés egybevág az európai korszellemmel. Kijelentette: az eredeti autonómia céljáról lemondani menthetetlen joglemondás: "senkinek sincs joga arra, hogy az egységre hivatkozva másokat arra kényszerítsen, hogy lemondjon az autonómiához való jogáról"- jelentette ki. Az Európai Unió és a magyarság jövőjéről szólva elmondta, hogy a nemzeti forma - mint az európai népek szerveződési formája - nagyobb di­namizmust ad, mint ha egyénekként keresnénk boldogulásunkat: "a nemzet ereje egyre nő, ahelyett, hogy megtörne a globalizáció hullámain, ugyanis a kultúra, a tudás és tehetség kerete a nemzet." A nemzetek a családokhoz hasonló szerepet játszanak a globalizációban is. Mint mondta, a piac hasznos, de ha semmilyen kontroll sincs felette, akkor rombolhat, és minden kapcsolatot adásvétel tárgyává tehet. Orbán Viktor az új, európai szociális piacgazdaság építé­sének fontosságáról beszélt, kiemelve a családok, közösségek, a kultúra és a nyelv ápolásának jelentőségét.

A Nemzeti Petíció kapcsán kijelentette: az elmúlt héten összegyűlt egymillió aláírás példátlan összefogás eredménye. "Két választás között is létezik népakarat" - utalt az iraki szerepvállalásról kialakult vitára. A Szövetség elnökének beszédét követően Duray Miklós méltatta az Esztergomi Nyilatkozatot, majd a magyar szervezetek vezetői délben aláírták do­kumentumot.

(Forrás: Fidesz.hu)

 

Dokumentum:

Magyar Közösségek Európája

Konferencia

Esztergom-Párkány 2004. május 18-19

 

Ágoston András:

Új konszenzusra van szükség

 

Tisztelt jelenlevők!

 

A kérdés most az, hogyan foglal helyet EU-tag Magyarország az európai államok nagy szövetségében. A csatlakozás óta ez az első a nemzet szempontjából fontos témákat érintő tanácskozás. Az itt készülő Nyilatkozatot sokan veszik majd górcső alá. Európa is kí­váncsi arra mit, illetve kit kapott. Simulékony fegyverhordozót, aki az első füttyre vigyázzba áll, vagy egy olyan Magyarországot, amelyik Petőfi szellemében azt üzeni már az elején: nem ismerek magamnál kisebbet, de nagyobbat sem?

Az EU-csatlakozási görcs jó tíz évig fogta Magyarországot. Sebeket, hegeket hagyva maga után. A legszomorúbb talán az, a határon túli magyar közösségek sehol sem érvényesít­hették autonómiatörekvéseiket. Az egyoldalú küzdelem súlyos, strukturális torzulásokat ha­gyott maga után. A legérzékenyebb mezőben a helyi hatalomhoz fűződő kapcsolatok és a nemzeti érdek szövevényes viszonyrendszerében a kisebbségi közösségek kétpólusúvá váltak.

Szerintünk a dolgoknak ez a menete nem volt sorsszerű fejlemény. De mindennek ma már nincs politikai jelentősége! Feltéve, ha pontosan meg tudjuk határozni mi most a tenni­való?

 

I.

Mivel kell szembenéznünk, nekünk a Kárpát-medencében élő magyaroknak?

Elsősorban azzal, hogy Magyarország EU-tag lett, de a felkészülése sikerülhetett volna jobban is. Érdekérvényesítési képessége így nem lesz akkora, amekkora lehetne.

Másodszor, az európai polgári társadalmak tradicionális értékrendjét figyelembe véve, Magyarország az EU-ba bevitt néhány olyan erkölcsi-politikai gubancot, amelyek megoldásá­hoz Európának nincs kulcsa. Ha Magyarország a Kárpát-medencében élő magyar közösségek nyílt és megoldatlan helyzetének kérdésében nem tud felkínálni alkalmazható, demokratikus rendezési modellt, az EU-ban maga is problémássá, netán problémává válik.

Megoldatlan és a kisebbségi közösségek helyzetének rendezésével szorosan összefügg a Magyarország fenntartható fejlődésének feltételeit állandóan újrateremteni képes foglal­koztatási modell kérdése. A kettős állampolgárság eszközének alkalmazásával ez a kérdés rendezhető. Úgy, hogy a rossz demográfiai mutatókból sarjadó gondokat Magyarországnak ne kelljen tovább maga előtt görgetnie.

A Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációjának immár általánosan befogadott igénye az EU-tag Magyarországot hozzásegítheti, hogy a törté­nelmi hátrányból előnyt kovácsolva eredeti és az EU-ban uralkodó körülményekhez képest is új szerkezetű, gazdasági szempontból sikeres nemzet-modellt hozzon létre.

Harmadjára, az iraki háború nyomán Magyarország vonatkozásában is jelentkezik az USA és az EU történelmi, a múlt századbeli kétpólusú világrendhez nem hasonlítható, a ke­mény ellentétektől mégsem mentes versenyfutásának alaptanulsága. Nevezetesen, hogy a na­gyok versenyében leghamarabb most is az igazság és gyengék buknak el.

Spanyolország Irakból való visszavonulása etalon-értékű. Magyarán, ekkorának kell lenni az országnak ahhoz, hogy az USA-EU verseny során viszonylag önálló döntéseket hoz­hasson. A kisebbek, csak egyensúlyozhatnak. Ügyesen, a bölcsesség és a ravaszság fegyverét egyaránt felhasználva, mind addig, amíg maga a nagyok versenye tart.

 

II.

Magyarországnak, nekünk magyaroknak van esélyünk arra, hogy fajsúlyos tagjai le­gyünk az európai nemzetek közösségének. A feltétel az, hogy sikerrel vegyük az előbb felso­rolt három akadályt. S mindazokat, amelyek út közben adódnak. Magyarország és a magyar nemzet a népek versenyében nem ismételheti meg a múlt hibáit, nem marginalizálódhat!

Új nemzeti konszenzusra van szükség. Az elmúlt másfél évtizedben összekuszálódott magyar-magyar viszonyrendszerben az előttünk álló időszakban rendet kell tenni. Tovább lépni csak a helyzet tényleges ismeretében, s a legalább hatvanöt százalékos nemzetben gon­dolkodó magyarországi szavazótábor akár naponta bizonyítható megléte alapján lehet.

Mindenek előtt néhány már-már dogmává merevedett politikai axiómával kell leszá­molni.

Ezek között jelenleg talán a legbénítóbb az, mely szerint a nemzeti integráció és a tria­noni trauma csak a szomszédos országok EU-csatlakozását követően valósulhat meg. Mintegy automatikusan. A mi problémáinkat helyettünk nem oldhatja meg senki. Legfeljebb kihasz­nálhatjuk a kedvező körülményeket.

Nem tartható a magatartás, s az ezzel járó gyakorlat, hogy a romló demográfiai muta­tókat széttárt karokkal tudomásul vesszük, mint a jégverést.

Nincs, és eddig sem volt erkölcsi-filozófiai alapja az otthonmaradás és főleg az ott­hontartás dogmájának. Ki az, akinek jogában áll olyan intézkedések foganatosítása, amelyek­kel az otthon maradást célozza meg az érintettek szabad akaratának és személyes ambícióinak figyelembe vétele nélkül? 

A múlt század 60-70-es éveiben lezajlott vajdasági vendégmunkás-világjárás törté­nelmileg bizonyítottan kétirányú volt. Hogy a kilencvenes évek elején sokan mégis lemondtak a hazatérésről, arra a balkáni háborúk adnak magyarázatot.

Hasonlóan káros és a valóságtól (szándékosan?) elrugaszkodott követelés a magyar ki­sebbségi közösségek egységének minden áron való szorgalmazása. A politikai pluralizmus minden közösséget megillet. Ma a kétpólusú kisebbségi elitekben csak az antagonisztikus szembenállás jelenségeinek és okainak visszaszorításáról lehet és kell is beszélni.

Például arról, hogy a helyi hatalomhoz simuló szárny magyarországi támogatások birtoklását is magában foglaló monopóliumát halaszthatatlanul fel kell számolni. Általában, a magyarországi támogatások csak akkor érhetik el céljukat, s a kisebbségi közösség egészének a helyzetén csak akkor javíthatnak, ha kettős funkciójuk van. Segíteniük kell a szóban forgó tevékenységet, ugyanakkor alá kell támasztaniuk a kisebbségi autonómiaköveteléseket is.

Közben, értelemszerűen nem kerülhető meg a politikai döntőbíráskodás. Amit csak a donátor, konkrétabban a magyar kormány, a magyar politikai elit vállalhat, alkalmasint a nemzetpolitika ügyében még kialakításra váró belső konszenzussal meghatározott célok alap­ján. Mert vagy van Magyarországon felelős nemzetpolitika, vagy nincs. Tertium non datur.

S végül de nem utolsó sorban, le kell számolni a kormányzati felelősségvállalás ab­szolutizálásának gyakorlatával. A képviselők és a miniszterek száma nem lehet mércéje egy egész kisebbségi közösség helyzetének. S kibúvó sem a nemzeti integrációs modell megalko­tását célzó tevékenységet mellőző politika számára. Történetileg bizonyított: ez a dogma leg­feljebb a problémák jegelésére alkalmazható.

 

III.

A Vajdaságban a kétpólusú politikai eliten belül a VMDP (Vajdasági Magyar Demok­rata Párt) és a VMSZ (Vajdasági Magyar Szövetség) között egyetértés újabban csak abban van, hogy nemzeti közösségünk a romlás állapotába került. Megmaradása az asszimilációs folyamatok újraindulása meg az elvándorlás miatt, már középtávon is kétségessé válhat.

A VMDP a történelmi VMDK eszmei és politikai örököse már évek óta arra törek­szik, hogy érzékeny szeizmográf módjára felismerje és racionalizálja a társadalmi tudat leg­mélyén tapasztalható, távlatilag releváns rezdüléseket, amelyek esetleg elvezetnek ben­nünket az egyensúlyi helyzethez. Ebben egyrészt lehetővé válna, hogy nemzeti s politikai közös­ségként ma­radjunk meg szülőföldünkön és legyünk alkotó részesei a határmódosítás nélküli nem­zeti integrá­ció folyamatainak. Másrészt, Szerbia polgáraként az, aki erre érez indíttatást, a nemzeti érdek károsítása nélkül, a politikai szabad piac törvényeit figyelembe véve, bekapcsolód­has­son a szerbiai politikai színtéren zajló folyamatokba.

A VMDP kidolgozott egy e kettős kapcsolatrendszeren alapuló elképzelést, amely ha azt a magyar politikai elit is vállalja, elvezethet egy józan, demokratikus magyar-szerb nem­zeti kompro­misszumhoz.

A vajdasági Magyar Demokrata Párt által szorgalmazott kisebbségi integrációs modell a kettős, elemeiben egymást kiegészítő kapcsolatrendszer alapvetően demokratikus megala­pozottságú: egyaránt szolgálja a vajdasági magyarság közösségként való megmaradá­sát, de a jószomszédi viszonyok erősödését, Szerbia demokratizálódását, euroatlanti csat­lakozását is.

A magyar (perszonális) autonómia modelljén keresztül a vajdasági magyarság szer­ve­sen illeszkedhetne be a helyi szerb társadalom szerkezetébe, s lehet alkotó részese a magyar nemzet ha­tármódosítás nélküli nemzeti integrációjában.

Meg kell mondani: a magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó legitim követelést nem helyettesítheti az érvényes jugoszláv kisebbségi törvényben rögzített, államilag ellenőr­zött, s csupán véleménynyilvánítási jogosít­vánnyal felruházott nemzeti tanács intézménye. Különösen nem, ha a VMSZ által a demokrati­kus többpárti választások lehetőségét mellőzve hatalmi szóval létrehozott nemzeti tanácsról van szó.

 Most semmiképpen sem szabad alákínálni. Mert a tényleges magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó kisebbségi követelést a szerb poli­tikai elit nem kerülheti meg. A per­szonális autonómia modellje szolgálhatja a többi szerbiai kisebbséget, a szandzsáki bos­nyá­kokat, valamint az újabban emancipálódó vlahokat, bolgárokat, romákat és a többieket, de előbb utóbb a koszovói szerb kisebbségnek is ez az autonómiaforma hozhat reális és demok­ratikus megoldást.

A szerb vezetés nem akar túl sokat adni. Jelenleg – a kétpólusú kisebbségi elitek hoz­zásimuló szárnyának segítségével – inkább hajlik a kettős mércén alapuló megoldás felé. Ne­vezetesen, a szerb kisebbség számára területi autonómiát, speciális státust követel, miközben a szerbiai kisebbségeket az általa szo­rosan ellenőrzött nemzeti tanácsokkal igyekszik boldo­gítani. Ez az oka annak, hogy a perszo­nális autonómián alapuló kettős kapcsolatrendszer lét­rehozatalának támogatására jól jönne a ma­gyar kormány konkrét kezdeményezése, segítsége.

 

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.