Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL II. évfolyam 46. szám

2004. június 21.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

 

A kétpólusú magyar politikai elit a Vajdaságban (6.)

 

Tíz éve, hogy – elsőként a határon túli magyar közösségek közül – a vajdasági magyar-ság soraiban az autonómiakövetelők élesen elváltak azoktól, akik saját egyéni és csopor-térdekeiket előtérbe helyezve a helyi többségi hatalommal szemben megalkuvó magatartást tanúsítottak, majd szoros együttműködésre léptek. Évekre visszavetve ezzel a magyar kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezését.

A történelmi VMDK 2004. március 27-én zentai tisztújító közgyűlése vízválasztónak számit. A részvevők több mint kétharmada az Ágoston András által képviselt autonómiakövetelő szárnyat részesítette előnyben. A vesztesek, a máig nem tisztázott körülmények között autó-szerencsétlenségben elhunyt Csubela Ferenccel az élen megalakították a Vajdasági Magyar Szövetséget. Ennek a mintegy fél éves eseménysorozatnak a magyarországi politikai elit illetékesei is cselekvő részesei voltak.

A történelmi VMDK szerepéről átfogó értékelést, csak beható, minden részvevőre kiterjedő elemzések nyomán, s megfelelő időbeli távolságból lehet majd kimondani.

A VMDP Hírlevél néhány soron következő számában korabeli dokumentumokat közlünk, amelyek az autonómiakövetelő szárny szempontjából, folyamatában mutatják be a történéseket. Reméljük, hogy ezzel hozzájárulhatunk a határon túli magyar közösségekben a rendszerváltás után létrejött egyik legerősebb szervezet eszmei és politikai tevékenységének s máig tartó hatásának elfogulatlan megközelítéséhez.

 

A VMDK és az Európai Stabilitási Egyezmény előkészületei, 1994. IV. 9.

 

EMLÉKIRAT

 

1. A VMDK az Európai Stabilitási Egyezmény kiindulópontját, a Balladur-tervet, főleg annak első változatát, nagy reményekkel fogadta. Történelmileg haladó kezdeményezésnek tartja, melynek a lényege, hogy az érintett, etnikailag kevert, nemzeti ellentétekkel küszködő országok a demokrácia és a méltányosság elve alapján rendezzék újra kapcsolataikat. A rendezés elvezet a nemzetek Európájához, melynek részeit néhol határok választják el egymástól, de az érintett országokat többé nem osztanák meg az esetleg áthidalhatatlannak bizonyuló ellentétek.

A VMDK véleménye szerint a Balladur-tervre alapuló egyezmény hozzájárulhatna Trianon következményeinek a méltányosság és az igazságosság alapján történő enyhítéséhez.

Figyelembe véve a vajdasági magyarság helyzetét, de a többi magyar kisebbségi szervezet törekvéseit is, a leendő Európai Stabilitási Egyezmény akkor válhat számunkra elfogadható, történelmi értékű dokumentummá, ha magában foglalja a kisebbségi autonómiákat, így a mi hármas autonómiánkat is. Európában a gyakorlat már bebizonyította, hogy a kisebbségek nemzeti identitásukat az autonómia keretei között tudják a leginkább megőrizni.

A VMDK ezért arra kéri a francia kormányt, járuljon hozzá, hogy a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzetének rendezése, kerüljön napirendre a Balladur-terv alapján összehívott nemzetközi értekezleten.

Fontos lenne továbbá, hogy megfelelő formában a kisebbségek legitim szervezetei is bekapcsolódhassanak az érdemi tárgyalásokba. Ez hasznos lenne, hiszen saját helyzetüket maguk a kisebbségek ismerik legjobban. Reális érdekeiket követve sokban hozzájárulhatnak a méltányos megoldás felkutatásához.

De ez az engedmény Európa méltányosságon alapuló politikai berendezkedését is előrevetítené. A kisebbségi szervezetek felelősségének a részvétellel történő megnövelése együttműködésre serkentené az érdekelteket, s ezzel bizalomerősítő tényezővé válna.

A közvetítők részvételét a kisebbségi vonatkozású tárgyalásokon a VMDK különösen hasznosnak tartja. Mi a szerb hatalommal aligha juthatunk megegyezésre. Ezért szükségesnek és hasznosnak véljük, hogy francia, svájci, holland, vagy finn közvetítők segítsenek autonómiakoncepciónk méltányos megvitatásában és elfogadtatásában.

2. Miért törekszik a VMDK arra, hogy a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzetének rendezése részévé váljon az Európai Stabilitási Egyezménynek?

Tudjuk, Szerbia meghívását maga a terv is csak első változatában irányozza elő, s abban is feltételekhez köti. Mégis, úgy érezzük, eléggé súlyosak a részvétel mellett szóló érvek.

Nem vagyunk bizalmatlanok. Jelezte már több felelős diplomata is, hogy a Londoni Békekonferencia irányítói a volt Jugoszlávia területén élő egyik népcsoporttal szemben sem kívánnak kettős mércét alkalmazni. Látjuk ezt az amerikai diplomácia legújabb lépéseiből is. Indokoltnak látszik tehát a várakozásunk, hogy őshonos népcsoportunk a Békekonferencia keretein belül is méltányos elbírálásban részesül.

3. Mégis, most azt kérjük, vonjanak be minket is az Európai Stabilitási Egyezményt előkészítő tárgyalásokba.

Az egyik oka ennek az, hogy szeretnénk minél előbb megoldást találni problémáinkra, a másik pedig az Európai Stabilitási Egyezmény előkészítésével van összefüggésben.

Ha a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzete részvételünkkel kerülne megvitatásra, olyan tárgyalásokon, amelyeket az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció is segítene, gyorsabban születne meg a jó, a számunkra talán kedvezőbb megoldás. Nem a VMDK dolga ennek az értékelése, mégis megkockáztathatjuk a véleményt, hogy ez a változat végeredményben megfelelne mindazoknak, akik őszintén kutatnak a méltányos és időtálló megoldások után.

Miért siet a vajdasági magyarság? Azért, mert ha a jelenlegi, újra gyorsuló ütemű elvándorlási folyamat tovább tart, néhány éven belül megszűnik népcsoportunk önfenntartó képessége és felmorzsolódunk. A másik oldalon a magyar államnak növekvő feszültségek közepette kell majd megbirkóznia a menekültek és az áttelepülők újabb áradatával.

Miért számítunk minőségileg is jobb megoldásra? A vajdasági magyarság politikai törekvéseinek érvényesítésére nem használ erőszakos eszközöket. Másokkal ellentétben nincs felfegyverkezve. Jóllehet csaknem nyolcvan éve Szerbiában, illetve Jugoszláviában él, nemzeti tudatát tekintve az egyetemes magyarság részének tartja magát. Mivel a mindenkori szerb hatalom állandó erős nyomásának van kitéve, autonómiatörekvéseinek megvalósulását nemzeti identitásának megőrzése szempontjából elengedhetetlen feltételnek látja. Hogy ez a meggyőződés mennyire megalapozott, bizonyítja az a tény is, hogy 1990 óta a szerb parlament 18 olyan törvényt hozott, amellyel megszünteti vagy a legjobb esetben csökkenti már meglevő kisebbségi jogaink valamelyikét.

Ezek azok a konkrét okok, amelyek a vajdasági magyarokat arra késztetik, hogy a nemzetközi politikai tényezők segítségével kíséreljenek meg jogi keretet teremteni nemzeti identitásuk megőrzéséhez.

Ada, 1994. április 9-én.                                                                                          A VMDK Tanácsa

 

Csúsztatások a hármas autonómia körül

Reagálás Major Nándornak

a Felfüggesztett rendszerváltás című írására

 

Major Nándor nevezett cikkében, elsőnek a vajdasági magyarok közéletében, komoly kísérletet tesz arra, hogy, négy évvel a VMDK létrejötte után, felvázolja és bemutassa a VMDK körül örvénylő politikai állásfoglalásokat. Kísérlete méltó az elismerésre, de nézeteivel lehet és kell is vitatkozni.

Major a cikkében megállapítja: "a liberális magyarok az emberi jogok országos méretű érvényrejuttatásának keretében kialakuló kollektív jogokban látják a "magyarkérdés" megoldását, s nem bíznak abban, hogy ettől függetlenítve is lehetséges volna azt rendezni; a magyar szociáldemokraták a "jóléti állam" kiépítésének a keretében vélik megoldani a szerbiai magyarság kollektív érdekeit is; a magyar konzervatívok viszont úgy vélik, hogy a magyar ügyet a hármas autonómia képében akármilyen hazai folyamat ellenében realizálni kell". Ebben az idézetben három, vagy ha úgy tetszik, hármas csúsztatás érhető tetten.

Igaz ugyan, hogy valamivel több mint fél éve, az európai liberális meg a szocialista pártok is elismerik a kollektív jogok megvalósításának szükségességét. Magam is tanúsíthatom, hogy ezt, egy budapesti tanácskozáson, amelyen a VMDK autonómiakoncepciójáról volt szó, megtette két vajdasági magyar liberális is. Mindez azonban még korántsem jelentheti azt, hogy a VMDK ellenében, csak a magyar liberálisoknak és szociáldemokratáknak tulajdoníthatjuk a kollektív jogok mellett való kiállást.

Csúsztatás az is, amikor Major úgy állítja szembe a liberális és a szociáldemokrata magyarokat a konzervatívokkal (ezek úgymond a VMDK-sok), mintha mindannyian azonos minőségű politikai áramlatokat képviselnének. Holott az előbbiek nem jelenítenek meg szervezett politikai erőt, és nincs tárgyalási legitimitásuk sem.

Harmadszor, Major már-már indulatosan szembeállítja a békésen politizáló magyar liberálisokat és szociáldemokratákat a rebellis VMDK-s magyarokkal, akik "akármilyen hazai folyamatok ellenében" realizálni akarják a hármas autonómiára vonatkozó elképzeléseiket. Igaz ugyan, hogy a VMDK autonómiakoncepciójának megalkotásával, a rá nehezedő politikai nyomás ellenére nyilvánossá tette politikai céljait, és nem ijed meg saját árnyékától, de azért nem megy fejjel a falnak. Pont ennek köszönhető, hogy mindenütt, a nemzetközi politikai porondon is, a dialógust szorgalmazó, mérsékelten politizáló szervezetként tartják számon. Olyan stabilizáló tényezőként, amelyet nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról.

Magától adódik a kérdés: mire jók ezek a csúsztatások?

A feleletet az említett idézetből bonthatjuk ki. Major azért akarja a politikai legitimitást nélkülöző magyar liberálisokat és szociáldemokratákat egy síkra hozni a politikai legitimitással rendelkező, úgymond konzervatív VMDK-val, mert ezzel az előbbieket létező, közjogilag is számba veendő politikai erőnek kívánja feltüntetni. Igyekezete nem öncélú: azt szeretné elérni, hogy az általa képviselt politikai stratégiát legitim lehetőségként mutathassa be.

Major a kivárás, a helyi körülményekhez alkalmazkodó békés politizálás stratégiáját állítja szembe a VMDK által képviselt önállósággal, rugalmas szemben állással és a partneri viszony szorgalmazásával. Eszerint a kollektív jogok érvényesítésével csak akkor lehet megpróbálkozni, ha már megtörtént a rendszerváltás, s befejezzük a "jóléti állam kiépítését".

Mit jelent mindez konkrétan?

Ha a VMDK Majorra hallgatna, akkor most belenyugodna abba, hogy a készülő kisebbségi törvénynek még csak a közelébe sem engedi a szerb hatalom. Hiszen Szerbiában eddig sem a rendszerváltás nem ment végbe, sem a jóléti állam nem"épült ki". Ha a VMDK most kivárna, a végén már nem lenne kinek autonómiát követelni.

Csakhogy a VMDK-nak nem kivárásra, hanem az autonómiáért való politikai küzdelemre van megbízatása a vajdasági magyaroktól. Ezért dialógust követel, s ha kell, a nemzetközi tényezők segítségét is kéri, de nem legitimálhat egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek nem ad politikai szubjektivitást és nem teszi lehetővé az autonómia megvalósítását.

Apropó megbízatás. Major szerint "a VMDK csak a parlamentben intézendő ügyekre nyert a szerbiai magyarság nagy többségétől legitimitást". Persze, hogy nem így van! A VMDK négyszer ment ki a választásokra azzal az ígérettel, hogy nemcsak a parlamentben, ahol erre valóban nincs lehetőség, hanem azon kívül, a nemzetközi politikai porondon is képviseli az autonómia ügyét.

Bízva a nemzetközi körülmények számunkra kedvező alakulásában, a vajdasági magyarság valóban nagy többsége nem azért szavazott a VMDK jelöltjeire, hogy azok a parlamentben harcolják ki az autonómiát. Ellenkezőleg: legitimitást akart adni a VMDK-nak a parlamenten kívüli és a nemzetközi politikai fellépéshez. Ez a bizalom és legitimitás az, aminek alapján a VMDK-t nem pártként, hanem politikai érdekszervezetként kell meghatároznunk.

Tény, hogy a VMDK a parlamentben is a rendszerváltást szorgalmazza, és fellépéseivel a demokrácia térhódítását szolgálja. Tudni kell azonban, hogy a szerbiai rendszerváltást a VMDK ugyan segítheti, de azt csak a nagy szerb pártok válthatják valóra. A VMDK-t nem azért hoztuk létre, hogy megvalósítsa a szerbiai társadalom pluralizálódását, vagy hogy gazdasági tevékenységet folytasson, hanem azért, hogy a vajdasági magyarságnak kiharcolja az autonómiát. Meg azért hogy a legkülönbözőbb önszerveződési formákat serkentve, segítve, otthonossá tegyük számára az autonómiát.

Nincs tehát szükség a Major által javasolt népszavazásra. Nincs, mert a VMDK jelöltjeire csak azok a magyarok szavaztak, akik az autonómiát is akarják. Azok a magyar liberálisok és szociáldemokraták, akik nem akarnak autonómiát, szavazhattak és szavaztak is a magukat demokratikusnak nevező szerb pártokba behúzódott magyar jelöltekre. Az a tény, hogy nem jutottak be a parlamentbe, magáért beszél.

                                                                                                                             ÁGOSTON András

U i.:

 

Egy dologban Majornak valóban igaza van. Beszélgetnünk kell közös dolgainkról. Én személy szerint erre minden formában hajlandó vagyok. A sajtóban is, de nyilvános tribünökön is, az érdekeltek körének teljes bevonásával. Az autonómiát nem valaki ellenében, hanem mindannyiunk történelmi érdekeinek figyelembevételével kell megvalósítanunk.

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.