|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2004. július 10.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a
következő honlapokon is:
www.hufo.info www.hunsor.nu
Ágoston András:
Szeptember első felében ülést tart a Magyar Állandó Értekezlet. Aligha van olyan intézménye a magyarországi politikai rendszernek, amely annyi vitát váltott volna ki, mint az anyaország és a határon túli magyarok e formálisan legfontosabb egyeztető fóruma.
Nem véletlenül.
Politikai fából vaskarika volt kezdettől fogva. Ha lehántjuk rárakott és rárakódott ideológiai kérget, feltárul a lényeg. A Máért intézménye Magyarország EU csatlakozása előtt nem volt más, mint a magyarországi politikai elit által, a rendszerváltást követő első egymásra találás kiváltotta – főleg a kisebbségek körében tapasztalható – egzaltált tudati állapot hibernálására alkalmazott eszköz. Forma, melyben kialakulhatott a magyar politikai elit távolságtartó, elodázó taktikáját politikailag elfogadható keretbe foglaló konszenzus.
A távolságtartás a kisebbségi – kezdetben egységesen autonómiakövetelő – elitek „megfékezésére” vonatkozik. Az elodázás viszont a nemzeti egységesülést célzó történelmi döntés elhalasztását jelenti. Arra az időszakra, amelyben Magyarország euroatlanti csatlakozásának folyamata zajlott.
Az Orbán-kormány gyakorlati intézkedéseivel elindult a nemzet egyesítésének útján. Orbán Viktor fellépése a kisebbségi közösségekben mindenképpen, de egyre inkább a magyarországi társadalmon belül is, újraéleszteti a nemzeti egység jövőbe mutató vízióját. Mindez azonban – lévén, hogy célegyenesbe ért az EU-csatlakozás folyamata – a Máért jellegét nem változtathatta meg.
Magyarország EU-csatlakozása után a Máért intézménye nyílt funkcionális válságba került. Az EU-csatlakozás után a Máértnak csak akkor van értelme, ha szembe tud nézni a Kárpát-medencében élő magyarok nemzeti közösségét érintő új kihívásokkal.
Alapvető kérdés, hogy a magyar politikai elit integrálni akarja kisebbségeit, s nemzetként kíván megjelenni Európában, vagy sem?
Konkrétabban: figyelembe véve a népességfogyás nemcsak a magyarságra jellemző tendenciáit, úgy akarja-e Magyarország biztosítani fenntartható fejlődésének feltételeit, hogy az egész nemzet belső erőforrásaira építve dolgozza ki a nemzet fennmaradásának és fejlődésének stratégiáját, a munkaerő képzésének és foglalkoztatásának modelljét, vagy sem? Ha igen, a kettős állampolgárság nélkülözhetetlen eszköze a nemzeti modell életrekeltésének.
Az elmúlt tizenöt év fontos tapasztalata, hogy az autonómia megkerülhetetlen eleme lett a kisebbségi kérdés rendezésének. Ezt ellenzői is elismerik. Ők azzal, hogy autonómiapótló intézményeket igyekeznek elfogadtatni az érdekeltekkel.
Azzal, hogy a Fidesz – MPSZ és maga Orbán Viktor is odaállt az autonómiakövetelő erdélyi magyar ellenzék mellé, a téma Magyarországon is a helyére került: fontos politikai kérdéssé vált.
Az autonómia politikailag nemcsak azért fontos, mert alkalmas kompromisszum a nemzetállami kizárólagosság és a határmódosítás ellentmondásának meghaladására. Ezen túlmenően, hozzájárulhat a kétpólusúvá vált határon túli magyar politikai elitek helyi hatalomhoz simuló szárnya és a nemzeti oldal között feszülő reális és nagyon nehezen kezelhető ellentét feloldásához. Ha ugyanis a kétpólusú határon túli magyar politikai elitek helyi hatalomhoz simuló szárnya elkerüli az autonómiát, s tovább diszponál a magyar államtól származó támogatásokkal, olyan helyzeti előnyre tesz szert, amelynek folytán – a huszadik századból származó félelmek továbbélésének bizonyítékaként – hozzásegítheti a szomszédos országokat, hogy a továbbiakban is sápot húzzanak a trianoni diktátum következményeként a területekkel együtt birtokba vett őshonos magyar közösségektől.
Csak a tényleges, a magyar választók névjegyzékére alapuló többpárti választások útján létrejött végrehajtási és jogszabályalkotási jogosítványokkal is felruházott autonómia képviselheti a nemzeti közösség egészének érdekeit, s tagolódhat be a nemzet politikai rendszerébe. Az EU-tag Magyarország nem rejtheti véka alá, hogy a szomszédos országokban élő kisebbségeinek kérdése nyílt és megoldatlan. Ezzel a batyuval most ott van az EU-ban, s a batyu európai problémává lett.
A kérdés az, hogy a szeptemberi Máérten folytatódik az eddigi gyakorlat, vagy a magyar politikai elit elindul a nagy nemzeti sorskérdések rendezése felé? Tekintettel a magyar szavazótestületen belüli, a nemzeti irányban történt változásokra, erre van remény.
Hiller István szociáldemokrata programja, igaz, csak az uniós tagság révén és inkább mechanikai értelemben, mégis a magyarság újraegyesítéséről beszél. Ez is biztató. Azt jelzi, hogy a nemzedékváltás, a magyarországi politikai elit vezető köreiben, nagyban hozzájárulhat egy új nemzeti konszenzus kialakulásához
A megújulás fontos feltétele az, hogy a Máért-on ott legyen a kétpólusú kisebbségi elitek mindkét szárnya. De ez nem elég. Arra lenne szükség, hogy – a magyar politikai elit egyetértésének eredményeként – megszülessenek a legfontosabb nemzetstratégiai döntések.
Konkrétan: a Máért az EU-tag Magyarországgal az élen akkor járna el helyesen, ha nemzeti célként jelölné meg az autonómiát, s már szeptemberben, vagy az azt követő ülésén felvenné a nemzetközi színtéren is megjelenítendő követelései közé mindazokat a területi és perszonális autonómiamodelleket, amelyekről az elmúlt években bebizonyosodott, hogy van támogatottságuk.
Továbbá, a kisebbségi közösségek belső kohéziójának a fokozása miatt is, fontos lenne, hogy a magyarországi politikai elit kilépve az elodázó taktikák eddig bevehetetlennek bizonyult sáncai mögül világossá tenné a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját. A kérdés az, szükséges eszköznek tartja-e Magyarország a kettős állampolgárságot fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtéséhez, végső soron a nemzeti integráció megvalósításához, vagy megmarad a jelenlegi helyzet, amelyben a fekete munka különböző formáinak beiktatásával, szabad prédának tekinti a kisebbségi közösségeket?
S lenne még egy kérdés mellyel kapcsolatban jó lenne a Máérton legalább az előzetes eszmecserét kezdeni. A kisebbségi közösségek számarányos képviseletéről van szó. Addig, amíg a nemzetállami szindróma meghatározza a szomszédos államok reakcióit, s létre nem jönnek bennük a jól működő autonómiák, a kisebbségi közösségek demokratikus úton csak akkor kapcsolódhatnak be az adott állam képviseleti rendszerébe, ha a kisebbségi választók névjegyzéke alapján többpárti választásokon jelölhetik ki azokat, akik alkalmasak az előre meghatározott számú képviselői hely betöltésére az utódállamok parlamentjeiben. Csak a számarányos képviselet, s a garantált parlamenti helyek intézménye alkalmas a kisebbségi közösségen belüli többpárti demokrácia kifejlesztésére.
Ez a megoldás – most már több választási ciklusban – igen jól vizsgázott Horvátországban és Szlovéniában. Mellette szól az a tény, hogy e kisebbségi közösségek érdekeinek érvényesítését célzó megoldás az EU e témával foglalkozó szervei és az EBESZ ajánlatára került be a szóban forgó országok jogrendszerébe.
Ha a Máért elfogadná számarányos parlamenti képviseletre vonatkozó elgondolást, s a magyar diplomácia kezdeményezné bevezetését, ezzel a legdemokratikusabb módon kerülne sor a kétpólusú kisebbségi elitek közötti esélyegyenlőség létrehozatalára, s a meglevő feszültségek enyhítésére.
A temerini súlyos sebesüléssel járó temerini szerbverés – eddig inkább a magyarokat verték – közérdeklődést váltott ki. (Hírlevelünk 49. számában közöltük az ezzel kapcsolatos VMDP közleményt.) A helybeliek gyorsan tisztázták: szerelemféltés és más efféle személyes ügyek vezettek konfliktushoz. Közmegelégedésre (netán felsőbb sugallatra) a szerbtöbbségű temerini községi képviselőtestület is kimondta: jóllehet ez esetben a támadók magyarok voltak, nem nemzeti jellegű konfliktusról van szó.
A VMDP már korábban hangoztatta: Milosevic idejében a rendőrség visszafogta a magyarok iránti atrocitásokat, viszont vitték a magyarokat a harcterekre. A Djindjic-kormány már nem tudott, illetve nem is nagyon akart foglalkozni a kisebbségek elleni atrocitásokkal. Kostunica egészen a legutóbbi időkig hagyta a magyarveréseket elszaporodni. Aligha így akarta sakkban tartani a magyar diplomáciát, netán rávenni arra, hogy Szerbia kedvére cselekedjen. A VMDP a magyarverések megszűntetése céljából arra kérte a HTMH elnökét, hogy országok közötti viszonyról lévén szó, Magyarország tegyen lépéseket a nemzetközi politika síkján is. Lampert Mónika magyar belügyminiszter szabadkai bejelentése miszerint Magyarország az Európa Tanácshoz fordul, ha folytatódnak az atrocitások sokkolta a szerb hatalmi köröket. A Fidesz – MPSZ és az MSZP kezdeményezései az EU szerveknél világossá tette mindenki számára, akit érint: az EU-tag Magyarország már nem az a régi Magyarország. Ennek tudható be, hogy hirtelen feljavult a szerb rendőrség hatékonysága. A szabadkai magyarverés elkövetőit már másnap előállították.
Ahogy ez már lenni szokott, a magyarverések kapcsán a VMSZ politikai jópontok begyűjtésére igyekezett felhasználni a magyarverések nyomán a magyarság körében növekvő felháborodást. A dörgedelmes megnyilatkozásai után a VMSZ egy nemzeti érzelmű amerikai magyar lobby-csoporthoz fordult segítségért. Az amerikaiak nem vesztegették az időt. Az utolsó hírek már arról szóltak, hogy Kasza József kongresszusi meghallgatáson mondhatja el, milyen atrocitások érik a magyarokat a Vajdaságban. Sőt, a csoport jelezte azt is, hogy tíz amerikai képviselő hajlandó aláírni a magyarverések ügyében Kostunicának küldendő levelet.
Rövid csönd következett, majd előbb a bankigazgató VMSZ elnök alig hallhatóan lemondott az amerikai vendégszereplésről. Bunyik alelnök, tartományi oktatásügyi titkár az egyik szerb napilapnak bevallotta, a halasztás oka az, hogy előbb konzultálni akar szerb feletteseivel. Bunyik visszavonulását követte Tom Lantos levele Kostunicához. A VMSZ vezetősége döntött: a magyarverések ügyében bejelentett amerikai kirándulást elhalasztják, hátha jobb belátásra bírják a szerb hatalmat.
Arról nem szólnak a hírek, hogyan történhetett meg, hogy a VMSZ egyszerre két irányba lépett. Miközben biztatta az amerikai magyarok lobby-csoportját, kapcsolatba lépett Tom Lantossal is. Tény az, hogy Tom Lantos gyorsabb volt. Sőt, a magyar- és romaverések megszüntetését követelve, kiállt a VMSZ nemzeti tanácsa mellett is.
A VMSZ elnök és bankigazgató Kasza fellélegezhetett: visszatérve a bankigazgatói munkához, amiből állítólag él. Arra azonban még szakított időt, hogy dörgedelmes levélben követelje a belügyminiszter lemondását és firtassa Kostunica felelősségét. Bizonyítva ezzel, nemcsak a magyarverések miatti felháborodását, hanem a bankja mögött húzódó politikai körök iránti lojalitását is.
Így működik és ennyit ér a kétpólusú vajdasági magyar politikai elit helyi hatalomhoz simuló szárnyának a tevékenysége, nemcsak a magyarverések ügyében.
A lelkendező, vagy siránkozó, esetenként Isten ostorának stílusában fogalmazó, s a történelmi VMDK meg a prifitorientált VMSZ megalapításában egyaránt részes Dudás Károly, a Hét Nap szerkesztője ezúttal az éppen külföldön tartózkodó liberális gondolkodó Végel Lászlóra csapott le. Névtelenül, ahogy az egy bátor szerkesztőhöz illik.
Íme a vonatkozó részlet: „Az egyik közülük (Mármint a locsi-fecsi VMSZ-bírálók közül. A szerk. megj.) most éppen kényelmes, külhoni méla leséből szemlélődik, s nemcsak szemlélődik, hanem fanyalog, a magyarverések miatt aggódik – no nem értünk, hanem saját biztonságba helyezett gyenge testének épségéért –, és régi jó szokásához híven tele szájjal mocskolja az itthon maradt cselekvőket. Az embernek fölfordul tőle a gyomra! Mikor szorul már végre ökölbe a kezünk, s csapunk oda neki, hogy hagyja már abba? (Nem az erősebb: a gürcölő tisztességes jogán.)”
S csak egy részlet Végel válaszából: „Ha jól olvasom, kizárólag a véleményem, vélekedéseim miatt érdemeltem ki az ökölcsapásokat. Ha egy zuglapban írnák, komikus lenne az egész. De közszolgálati újságról van szó, melynek a vélemények sokféleségét kellene tükröznie. Nem tudom, mit szól hozzá Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki toleranciát és pluralizmust ígérget… Vagy mit szól hozzá Várady Tibor (szintén a nemzeti tanács tagja), aki pár évvel ezelőtt a sajtóban még arról győzögetett, hogy hatalmi pártunk maximálisan a pluralizmus híve. Így? Pártfunkcionárius ökölcsapásokkal? Fizikai leszámolás kilátásba helyezésével?
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.