|
|
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
2004. július 19.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s közöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.
Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésének jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.
Ágoston András, a VMDP elnöke
Figyelem!
A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő
honlapokon is:
www.hufo.info www.hunsor.nu
Vajdasági Magyar
Demokrata Párt - Temerin
A szerb kormány
elnökével tartandó beszélgetés tézisei
2004. július 14.*
1. A VMDP véleménye az, hogy a vajdasági magyarokkal szembeni erőszak miatt ők nem hibáztathatók, s a felelősség egyedül a rendőrséget terheli.
A Vajdaság egyes részeiben a magyar állam aktivitásának hiányában és a rendőrség részéről megnyilvánuló maximális tolerancia miatt a szerb fiatalok körében verekedő hírében állni, különösen, ha magyar a szenvedő fél, olyan fegyverténynek számít, amely nemcsak egy szűkebb, hanem egy szélesebb körben is megfelelő státust biztosít. Jellemző, hogy a verekedésekben mindig az erősek támadnak a gyengébbre
2. Annak, hogy a magyarverők vannak mindig a többségben, legalább két szempontból van jelentősége. Először is az idősebb nemzedékek, a szülők és a nevelők a szocialista Jugoszlávia szétesésének körülményeiből kifolyólag maguk is súlyosan frusztrált személyiségek. Másfelől, a hágai vádlottak és Kosovo kérdését a szerb nemzet és a társadalom, mint fenyegető rosszat, bajt érzékeli.
3. A VMDP és vajdasági magyarok óriási többsége nem szenved ilyen frusztrációktól. Kezdettől fogva elutasítja, hogy bármilyen módon részt vegyen a problémák megoldásában. A 21. század elején a szerb nemzeti tragédiát sajátjaként nem vállalja. Nem érzi úgy, hogy a magyarok és a szerbek sorsa összeforr. Ez az állásfoglalás világossá vált már a 90-es évek elején, amikor a történelmi VMDK kinyilvánította, hogy a magyarok nem akarnak háborúba menni, s az erőszakos sorozásoknak nincs nemzetközi jogi alapja. A 90-es évek elején megnyilvánult nézetkülönbség a szerbség körében oda vezetett, hogy a magyarokat árulóknak tartják, akiket a nemzetközi helyzet alakulása miatt nem lehet úgy megbüntetni, ahogyan kellene. Ez fontos, ha csak nem ős-oka a szóban forgó jelenségnek.
4. A VMDP szerint a véleménykülönbség abból adódik, hogy az elmúlt tizenöt évben a Kárpát-medencében élő magyarok – elsősorban művelődési és gazdasági okokból kifolyólag – elfogadják a határmódosítás nélküli demokratikus integrációt, s így indultak el a 21. századba. Másfelől a Szerbia és a szerb nemzet viszont valójában visszatér a 19. század végére jellemző, a határokért folytatott küzdelmekhez.
5. A vajdasági magyarok nem akarnak összeütközéseket a szerbekkel. Jóllehet, sokan már elhagyták az országot, a többség nem akar elköltözni a Vajdaságból. A testvériség-egység eszméje nem létezik, mint ahogy őszinte akarással korábban sem létezett. A demokratikus társadalomban nem vagyunk kötelesek túlságosan szeretni egymást, de toleránsak lehetünk, s a viszonyainkat a közös érdekekből kiindulva fejleszthetjük. S vannak közös érdekeink.
6. Szerbiában, a kisebbség és a többség közötti jó viszony csak reális jogi keretek között hozható létre. A VMDP úgy véli, hogy Szerbiában a mindenkori hatalom politikai befolyása alatt álló nemzeti tanácsok helyett, két új intézményt kell létrehozni: a kisebbségi, esetünkben a magyar (perszonális) autonómiát, és a számarányos parlamenti képviseletet, illetve a garantált parlamenti helyek nemzetközileg is elfogadott intézményét. A rendszerben fő szerepe az autonómiának van. A garantált parlamenti helyek intézményére csak addig lenne szükség, amíg a perszonális autonómia minden dimenziójában létre nem jön. Amíg demokratikus intézményként, nem lesz képes arra, hogy feltárja, kifejezze és képviselje is a vajdasági magyarság érdekeit. A stratégiai partnerség és a hasonló paktumok nem számítanak őszinte és jó megoldásnak.
7. A VMDP a jövőben is figyeli és minősíti nemzeti előjelű összecsapásokat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ez a gond nem oldható meg a magyar vezetők rivalizálásával.
Csak a két állam, Magyarország és Szerbia juthat egyességre.
_____
*Ágoston András, a VMDP elnöke július 14-én
Belgrádban a kormányfő kezdeményezésére beszélgetést folytatott Vojislav Kostunicával a vajdasági
magyarverések ügyében. Ágoston a beszélgetés során kiemelte, hogy a kilengések
nulla tolerancia elve alapján történő kezelése hozhat csak eredményt.
Ágoston ígéretet kapott a kormányfőtől, hogy a VMDP részt vehet majd mind a szerb kisebbségi törvény, mind pedig a választási törvény módosításának előkészítésében.
Ágoston András:
A
lobbyzás jövője
Maga a történet viszonylag rövid és tanulságos. Milosevic idejében a vajdasági ma-gyarságra nem annyira a magyarverések, mint inkább a harcterek veszélye leselkedett. Jóllehet Milosevic lélektani hadviselést folytatott a történelmi VMDK és a vajdasági magyarság ellen, de rendőrségét kézben tartotta, és az nem engedte, hogy a lincs-hangulat a tartalékosoknak szóló behívók sokszor erőszakkal járó érvényesítését kivéve, konkrét formát öltsön.
A Djindic-féle politikai félfordulat után egyre gyakoribbá váltak a kilengések és elsza-porodtak a magyarverések. Ez a folyamat Kostunica színrelépésével nem szűnt meg, sőt.
Előbb a történelmi VMDK, majd a VMDP megszakítás nélkül küldte jelzéseit a lehet-séges címekre, protestált a rendőri szerveknél, lényegében eredménytelenül. A nemzeti alapon történő kilengések számbavételét és a megfelelő címekre történő eljuttatását az Árgus nevű civilszervezet megalakulása óta, vállalt feladatként lelkiismeretesen elvégezte.
Miután a VMSZ nagy örömmel vállalt „kormányzati felelősségvállalása” a 2003. decemberében, versenypártként elszenvedett választási vereségét követően megszűnt, a bank-igazgatóként is tevékenykedő VMSZ-elnöknek, Kasza Józsefnek, megjött a hangja. Kígyót, békát kiált Kostunicára, pedig másfél évtizede ő az első szerb kormányelnök, aki egyáltalán leült a kisebbségek képviselőivel a magyarverésekről és más atrocitásokról tárgyalni.
Ezt megelőzően azonban – megsokallva a történteket – a magyar belügyminiszter lépett. Szabadkán simán megfenyegette a szerb hatalmat: ha nem tesz végre valamit a magyarverések ügyében, Magyarország az Európa Tanács elé viszi a kérdést. Sőt, a vezető magyar pártok az EU-ban meg is tették az első lépéseket. Ez hatott. Annyira mindenképpen, hogy az eddig kétballábas rendőrség a két utolsó eset tetteseit rögtön megtalálta. Két-három hete nincs hír magyarverésekről.
Miközben a szerb sajtó az orrbavágásos módszerhez eddig hozzá nem szokott kom-mentátorai sopánkodtak, vagy ósdi klisék szerint burkolt fenyegetésekkel próbálkoztak, Kostunica akcióba lépett: békítő beszélgetéssorozatot kezdeményezett a magyar közösség képviselőivel.
Most szélcsend van. Ami a legfontosabb, mégiscsak megtörtént. Az EU-tag Magyar-ország új helyzetének megfelelően cselekedett, s ezt Szerbia úgy látszik, megértette. Egyelőre.
A rendszerváltást követő csaknem másfél évtizedben virágzott a nyugatra szakadt magyarok és szervezeteik lobbytevékenysége. Abból indultak ki, hogy jobb helyzet- és nyelvismeretüknek köszönhetően sokat tudnak segíteni. S ez így is volt: a nyugati országok-ban a kisebbségi követelésekkel házaló magyar politikusok fellépéseit a magyar lobbycsopor-tok nagyban segítették. A nyugati magyarok segítőkészségének értékéből mit sem von le a tény, hogy a körülményektől és kisebbségi követelések minőségétől függően is, sem autonó-miaügyben, sem az emberjogi területen, a népszerűsítésen kívül más, konkrét eredmény nemigen született. Ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerváltás hajnalán az autonómiát amolyan szitokszóként értékelték még a magyar lobbyzók is, nemrégen viszont bekerülhetett volna az EU alkotmányába, mégis elégedettek lehetünk. Ki kell mondani: a magyar lobbyzók az autonómiáért folytatott küzdelem élharcosai, de mindenképpen erős támaszai voltak.
A vajdasági magyarság vonatkozásában a liberális gyökerű lobbycsoportok a Vajdaság autonómiáját támogatták, s a VMSZ „kislépéses” „nemzeti-tanácsos” autonómia-szurrogátu-ma volt a legtöbb, amit elfogadhattak. A VMDP magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó modellje szerintük „bújtatottan nacionalista” elképzelés.
A másik oldalon a nemzeti érzelmű lobbyzók a VMDP perszonális autonómiára vonat-kozó modelljét tartják a minimumnak, amivel még foglalkozni sem nagyon érdemes. Náluk az igazi küzdelem a területi autonómiánál kezdődik, s valahol az „egyetértéses határmódosítás-nál” köt ki.
Magyarország EU-taggá válása után megváltozott a helyzet. Rövidesen, ha a magyarországi politikai elit vállalja a nemzet egészének ügyeit, s az azokkal járó újabb, de most már az egyenlők között zajló küzdelmeket (jó példa erre a Fidesz-MPSZ minapi Benes-dekrétumokkal kapcsolatos sikeres föld visszaszármaztatási kezdeményezése), az autonómia – akár konkrét modellek formájában is – csakúgy, mint az emberi jogok kérdése a magyar diplomácia tevékenyégében fontos témává válhat.
A lobbysták tevékenységének a csúcsteljesítménye eddig az volt, hogy a különböző ki-sebbségi vezetőknek lehetőséget biztosítottak, a helyi, kongresszusi, parlamenti bemutatko-zásra, s beszélgetéseket szerveztek a számukra, melyeken az európai, vagy tengeren túli politikusoknak érvelhettek pártjuk elképzelései mellett. Lobby-eredménynek számít az is, ha a nemzetközi élet valamelyik részvevője a magyar ügy mellett nyilatkozik meg.
Minderre, szinte már holnaptól, az e kérdésben eljáró magyar diplomáciának nem lesz szüksége.
Maga a módszer ma már nem is annyira új: a kosovoi szerbek például nem önállóan álltak elő autonómiamodellel, hanem a Kostunica-vezette szerb kormány dolgozott ki ilyet, s kilincsel vele, úgy látszik nem is eredménytelenül.
Előremutató, szinte szemléltető oktatásnak beillő példa, hogy Schöpflin György, londoni egyetemi tanár a Fidesz-MPSZ EU-parlamenti csoportjában folytathatja, bővítheti eddigi figyelemreméltó, s a legnemesebb értelemben vett lobby-tevékenységét.
Annak tehát, aki ezt vállalja a nyugati magyarok közül továbbra is lesz lehetősége a tevékenységre. A nemzetközi tudomány és a média egyelőre terra incognita az új magyar nemzetfogalom, az autonómia és a határmódosítás nélküli nemzeti integráció számára. A nyugati magyarok és szervezeteik az eszmék népszerűsítésnek ezt a küzdelmes formáját, remélhetőleg a magyar állam támogatásával, a jövőben is vállalhatják.
A történet a lényege a következő.
Az elszaporodó magyarverések és más magyarellenes atrocitások ügyében a decem-beri választások vesztese, s a szerb politikai mentor nélkül maradt Kasza József a neofita buz-galmával kapcsolódott be a harangok félreverésébe. (Korábban, a Djindjic kormány egyik alelnökeként ilyesmi eszébe sem jutott.)
Nem kis sajtótámogatással sikerült rávennie a Nagy Sándor András vezette alapjában véve nemzeti érzelmű, szakemberekből álló lobby-csoportot, hogy kezdeményezzen meghall-gatást az amerikai törvényhozásban. Az agilis csoport eredményes munkát végzett. Július 14-én létrejött a meghallgatás. Csakhogy azon a bankigazgató és pártelnök Kasza már nem vett részt. Megjelent viszont a Szerbia és Montenegró amerikai nagykövete és az elmaradhatatlan Canak. Ők természetesen a szerb érdekeket képviselték. Canak ugyan szólt a Vajdaságról is, de őt ellensúlyozta Tom Lantos felesége, aki csodálatos szerb fordulatról beszélt. Canak ugyan nem sok vizet zavart, hiszen sem ő sem a Vajdaság autonómiájának a kérdése nem időszerű téma a szerb illetve a nemzetközi politikai színtéren. (Tadic, szerb elnök például beiktatásán elmondott beszédében úgy tett mintha a Vajdaság nem is létezne.) Mégis hiba hogy nem voltak ott a magyarok.
Hogy Józsát, Kaszát és Bunyikot a profitorientált VMSZ vezetőit mi késztette egymás után visszatáncolásra, azt pontosan nem lehet tudni. A csoportos pálforduláshoz alkalmasint hozzájárult Tom Lantos Kostunicának címzett levele, amelyben a nemzeti alapú kilengések ellen kér intézkedéseket. S az is, hogy a levélben Lantos külön síkraszáll a VMSZ legális, ám-de nem legitim nemzeti tanácsa mellett. De van, aki úgy gondolja, hogy Kaszát saját bankjá-nak vezetői, a másik két politikust pedig – hiúságból – maga Kasza tiltotta el az utazástól, attól, hogy az itthon nagyhangú tisztségviselők a nemzetközi porondon is megnyilatkozzanak. A szerb politikai színtéren nem veszélyesek, hiszen különösen Kasza még hasznot is hajthat a szerb banknak, amelyben szabadkai fiókját igazgatja. De, a nemzetközi fellépés az már más.
A vajdasági magyarok számára az eredmény nulla. Szerbiában a kevéssé népszerű Tom Lantos fellépését csak az amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány és a vajdasági magyar méltányolta. A szerb sajtó észre sem vette. Nemzetközi visszhangról nincs tudomásunk. A Nagy Sándor András által szervezett meghallgatásnak pedig végül szerbbarát kicsengése lett.
A vajdasági magyar média mindenek előtt a Magyar Szó és a Hét Nap, az egész botrányt igyekeznek eltussolni. Ez azonban csak a vétkes vajdasági magyar politikusoknak jelent remélhetőleg rövid ideig tartó megoldást.
Megoldás mégis van. A Kárpát-medencében élő magyarság érdeke az, hogy a 21. szá-zadban az EU-tag Magyarország politikai elitje kezébe vegye a nemzet sorsának irányítását, s benne a kisebbségi autonómiák ügyét is. Ez lenne az igazi megoldás.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.