Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL II. évfolyam 86. szám

2004. október 29.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és vég­rehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő ma­gyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésé­nek jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Figyelem!

A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:

                      www.vajdasagma.info  www.hufo.info

  www.hunsor.nu

 

Próbatétel előtt

2004. december 5.

Ügydöntő népszavazás a kettős állampolgárságról

 

 

Orbán Viktor a népszavazásról

 

A kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak nagy jelentősége van. Túl a jogi kö­vetkezményeken, egy fontos jelzést küldünk a határon túli magyaroknak. Több mint 80 esz­tendővel Trianon után igényt tartunk-e még arra mi, magyarországi magyarok, hogy lélekben, és ha lehet kultúrában is, gazdaságban is, később persze majd a közéletben és a politikában is, egy közösséghez, ugyanahhoz a magyar nemzethez tartozzunk? Vagy a magyarországi ma­gyarok esetleg el akarják határolni magukat a többi nemzettesttől, nemzetrésztől. Ez a nagy tétje az ügydöntő népszavazásnak!

A polgári köröket arra fogjuk buzdítani, hogy vegyenek részt a kampányban. Számí­tunk arra, hogy az ő segítségükkel el tudjuk elérni az embereket. A polgári köröknek éppen az az értelme, hogy ne legyen Magyarországon egyetlen olyan ember se, legyen szó a legutolsó falu, legszélső házáról, akihez nem kopogtat be valaki. Mondja azt, hogy kedves barátom, hallottál-e arról, hogy most fontos döntésre készülünk? Te mit gondolsz? Ha velünk vagy, gyere te is!

 

Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Temerin

 

Szász Jenő

Elnök

Magyar Polgári Szövetség

Székelyudvarhely

 

Tisztelt Elnök Úr, Kedves Jenő!

Aggodalommal figyeljük a romániai választási előkészületek magyar vonatkozású eseményeit, amelyek ha akarjuk, ha nem, szélesebb jelentősséggel bírnak és érintik a Kárpát-medencében élő magyarság felemelkedésének egyik másik alapkérdését is.

Sajnálom, hogy nem sikerült megegyeznetek. Ugyanakkor látni kell, hogy a Tőkés-Markó-Szász hármas a demokrácia szempontjából lehetetlen helyzetben, lehetetlen célt kívánt elérni.

Levelemet azért címzem Neked, mert ha román párt színeiben jelennétek meg a vá­lasztásokon, az MPSZ helyzete erkölcsileg és politikailag is tarthatatlanná válna.

Egy ilyen lépés nektek, vezetőknek sikert nem hozna, az MPSZ pedig elvileg ki­egyenlítődne az RMDSZ-el, s annak karikatúrájaként, napjai meg lennének számlálva. Ma­gyar célokért – netán az autonómiáért – a jelenlegi körülmények között román (szerb, szlovák, ukrán stb.) párt soraiban nem lehet harcolni. Még képviselőként sem.

Hideg fejjel, de együttérzéssel nézve az erdélyi magyar politikai színteret, meg kell állapítani: az, ami Erdélyben történt az elmúlt két-három évben, nem más, mint szemléltető oktatás. Körvonalazódtak a gondok, de nehezen alakulnak ki a megoldás lehetőségei.

Kisebbségi egypártrendszerben nincs demokrácia! Ezt a tényt RMDSZ-es és más szlogenekkel nem lehet elrejteni. Nem igaz az sem, hogy a kisebbségi többpártrendszer és a parlamenti képviselet hiánya ellehetetlenítené az autonómiakövetelés képviseletét.

A Vajdaságban a VMSZ autonómiaügyben csak azután hajlott közös cselekvésre, mi­után kimaradt a szerb parlamentből. (Reméljük, hogy ezen az elhatározáson a benne zajló belső válság és a tisztulási, nem bomlási folyamat, mit sem változtat.)

Gondolkozzon el az ország (Románia, Szerbia, Ukrajna) ha parlamentjében a horvát-, a szlovén- és a kosovóihoz hasonlóan nincs ott garantált helyeken minden kisebbség többpárti alapon megválasztott, a törvényben meghatározott számú képviselője. Ha ezt az alapvető de­mokratikus fel­tételt a helyi (román, szerb, ukrán) hatalom nem teremti meg, s akár az ötszá­zalékos, akár más, például a természetes küszöb beiktatásával (mint Szerbiában), maga ma­zsolázik a kisebbségi pártok között, az, nagy hiba. A hatalomnak olyan nagy hibája, amelyet ha maga nem orvosol, viselnie kell a következményeket. Ha a helyi demokráciadeficit az egyre érzékenyebb nemzetközi közvetítők problé­májává válik, ez elsősorban neki nem jó. Mert késleltetheti az EU-csatlakozás, vagy az Európához való közeledés folyamatait.

Novemberben itt a Máért soron következő ülése. Ha nem válik politikai értelemben egyoldalúvá, mind a hazai, mind pedig a kisebbségi részvevők tekintetében, akkor elindulha­tunk a kibontakozás útján.

Arra a kérdésre kell feleletet kapnunk, vállalja-e a magyar politikai elit egy-egy konk­rét auto­nómiamodell, s a részarányos képviselet illetve a garantált parlamenti helyek elvén ala­puló, remélem közösnek mondható követeléseinknek a meg­jelenítését a nemzetközi politi­kai színtéren? Reméljük, igen.

Tegyünk közösen azért, hogy a Máért teljes és eredményes legyen. Ez az útja a ma­gyar kibontakozásnak, nem a román lista!

Tisztelettel és barátsággal:

Temerin, 2004. október 27.

Ágoston András, elnök

 

A magyar állam nem felelős a HVIM cselekedeteiért

A budapesti külügyminisztérium reagálása Toroczkai kiutasítására

2004. október 29.

 

A Beta belgrádi hírügynökség jelentése szerint Polgár Viktor, a magyar külügymi­nisztérium szóvivője csütörtökön elítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai­nak viselkedését a kishegyesi diszkóban.

A csoportosulás elnökének, Toroczkai Lászlónak a kiutasítása kapcsán feltételezte, hogy "a szerb hatóságok valószínűleg a megfelelő indokkal cselekedtek így", mert "megvolt a jogi alap".

Polgár hangsúlyozta, hogy "minden magyar állampolgár, bárhol a világon, köteles be­tartani az általa látogatott ország törvényeit, és ha megszegi azokat, viselnie kell a következ­ményeket".

 

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

Temerin

Közlemény, 2004. október 28.

 

Helyre tenni a dolgokat!

 

1. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt üdvözli Pandúr Józsefnek, a Magyar Köztár­saság nagykövetének a Magyar Szóban tett, politikai szolidaritásról tanúskodó látogatását, nemkülönben a nagykövet kijelentését, miszerint a honvédtalálkozó nem a rendőrség ügye.

A VMDP megerősíti korábbi álláspontját, hogy a magyarverések, a magyar autonómia és a történelmi témájú magyar-szerb konfliktusok ügyében intenzív kétoldalú tárgyalásokra van szükség. Fontos lenne, hogy a magyar diplomácia mindhárom kérdésben világos, a világ­ban érthető érveléssel közös megállapodásra jusson a szerb féllel arról, hogy mit kell érteni a tolerancia alatt, s hogyan kell azt alkalmazni.

Tapintatosan, de határozottan fel kell hívni a szerb fél figyelmét, hogy Magyarorszá­gon és a Vajdaságban, mint másutt is a világban, vannak fiatalok, akik kedvelik a fekete öltö­zéket vagy ruhadarabokat. Nem azért mert azok a náci ideológia kifejezői, hanem mert diva­tosak. Továbbá, ha a magyar fiatalok Magyarországon, vagy az utód országokban, bárhol a világon érzelemdús kijelentéseket tesznek Trianon igazságtalanságairól, emiatt a demokrati­kus országokban még nem szokták őket fasisztának nyilvánítani. Nincs különösebb jelentő­sége, de a jelenlegi helyzetben mégsem mellékes, hogy a 64 vármegyések nem követelnek határmódosítást.

2. A VMDP fennhéjazónak és elfogadhatatlannak tartja Rasim Ljaljic, államkö­zösségi kisebbségi és emberjogi miniszter „elvárását” hogy a magyar kormány reagáljon a hét végén a kishegyesi diszkóban megtartott összejövetel miatt a belgrádi lapokban felvert por kapcsán. Nincs szükség elhamarkodott lépésekre. Öntsön tiszta vizet a pohárba a kormány­közi vegyes bizottság. November végére tervezett ülésén állapítsa meg, kinek volt igaza. A fasisztázó belgrádi lapoknak, vagy Szügyi István kishegyesi polgármesternek, aki jelen volt, s aki szerint az összejövetelen nem történt kilengés.

3. A VMDP túlzottnak és elfogadhatatlannak tartja Nenad Canak kirohanását is. Ő egyenesen azt állította, hogy a „behozatali” nacionalista incidens a szerb kormány tétlensége miatt alkalmas arra, hogy destabilizálja a Vajdaságot.

Emlékezetes, hogy szeptember elején, vajdasági látogatásán – ezen a kisebbségügyi miniszter is részt vett – Kostunica kormányelnök, kijelentette: a nemzetek közötti incidense­ket dialógussal és megfelelő büntetőpolitikával lehet megoldani. Ezt az álláspontot a VMDP elfo­gadja. A bírósági szakaszban még nem került pont egy magyarveréssel kapcsolatos ügyre sem. A VMDP ezért túlzásnak tartja a hatalom részéről, hogy tegnap, egy vereke­dés kapcsán a szabálysértési bíró által kirótt büntetést megfejelve, pár óra alatt kitoloncolta az országból Torockai Lászlót, a HVIM elnökét, magyar állampolgárt, s visszaté­rését egy évre megtiltotta. Jó lenne, ha az említett vegyes bizottság november végén erre az ügyre is visszatérne.

4. A VMDP – vajdasági fiatalokról lévén szó – együttműködésre törekszik a HVIM vajdasági, Szerbiában is rendesen bejegyzett szervezetével. Az önkormányzati választások során a fiatalok – az ideológiák keveredése nélkül – több községben segítettek a VMDP akti­vistáinak. Kis Kornél Kishegyesen a VMDP pecsétjével, de saját erejéből bekerült az önkor­mányzatba is. Autonómiaügyben azonban nincs együttműködés. A VMDP a szabadkai köz­ponttal működő „északi multietnikus régió autonómiájára” vonatkozó elképzeléssel szemben a vajdasági magyarság egészét befogadó magyar (perszonális) autonómiát tartja a jó megol­dásnak.  Ezért toleránsan viszonyul ugyan a fiataloknak ehhez a szervezetéhez, de az autonó­mia ügyében nem vállal vele közös politikai fellépést.

 

Kasza szellemében

 

Kucsera Géza, szabadkai polgármester szemmel láthatóan folytatja elődjének és a VMSZ-ben elnökének a bankigazgató Kasza Józsefnek a kirekesztő, a politikai mássággal szemben türelmetlen politikáját. Dr. Sepsey Csaba leveléből az is kiderül, hogy Kasza kokettál Seselj radikálisaival is.

 

Kucsera Géza, polgármester

Szabadka

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Nagyra értékeljük az Ön kompromisszumra való törekvését és felajánlását, hogy az 1944-es ártatlan áldozatokról való megemlékezésen, mint egyedüli felszólaló, többek között a mi gondolatainkat és üzenetünket is kész lesz tolmácsolni. Így tudtuk csak elfogadni, hogy felszólalás nélkül, az Önkormányzat által megszervezett koszorúzáson mi is részt vegyünk. Dacára annak, hogy mint a történelmi VMDK tagjai, majd, mint annak eszmei örökösei, VMDP tagok és szimpatizánsok, 1990. óta minden évben, az alkalomhoz illő beszéddel egy­bekötve koszorúztuk meg az ártatlan áldozataink sírját. 2004. okt. 25. (hétfő) óta a helyzet, merőben megváltozott. Megtudtuk, a VMSZ-nek esze ágában sincs a demokratikus irányult­ságú szabadkai pártokkal – közöttük a VMDP-vel – együttműködni az önkormányzatban. El­nökük, Kasza József úr szerint (Blic, 2004.10.26.) ha a Demokrata Párttal nem tudnak ki­egyezni, majd kiegyeznek a Szerb Radikális Párttal. Azt hiszem, Ön is megérti, ilyen párt szí­neiben megválasztott és annak az elveit elfogadó polgármester, a kegyelet óráiban nem szó­lalhat fel az erkölcsileg tiszta VMDP nevében.

Arra kérem tehát, jelezze, lehetővé teszi-e, hogy nov. 2-án az Önkormányzat által szervezett koszorúzáson a VMDP képviselője is felszólaljon! Ellenkező esetben, az elmúlt évekhez hasonlóan, a VMDP, más időpontban, önállóan rója le kegyeletét az 1944-es áldoza­tok sírjánál.

Tisztelettel:

Dr. Sepsey Csaba

VMDP körzeti elnök

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket!