Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL II. évfolyam 89. szám

2004. november 9.

 

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és vég­rehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, valamint a magyarok számára, akik ezt igénylik, a kettős állampolgárság. A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő ma­gyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevélben tájékoztatunk a VMDP-hez közel álló civilszervezetek tevékenységéről, s kö­zöljük azokat a dokumentumokat, amelyeket, a VMSZ nyomása alatt álló vajdasági magyar média, elsősorban a Magyar Szó és a Hét Nap mellőz. Hírlevelünk ezért az első magát demokratikusnak nevező államban megjelenő szamizdat.

Köszönjük az észrevételeket. Ezúton is jelezzük, hogy Hírlevél a VMDP által szorgalmazott új konszenzus megteremtésé­nek jegyében foglalkozik a Kárpát-medencei magyar politikai történésekkel.

Ágoston András, a VMDP elnöke

Figyelem!

A VMDP dokumentumaival találkozhatunk a következő honlapokon is:

                      www.vajdasagma.info www.hufo.info www.hunsor.nu

 

Minél több magyar, minél tovább maradjon meg magyarnak

 

Ágoston András:

Kettős állampolgárság a határon túli szerbeknek

A szerb parlament törvényt alkot a kettős állampolgárságról

 

Az anyaország megnyitja kapuit a határon túli szerbek előtt. Ezzel a címmel jelenti be a legtekintélyesebb újvidéki szerb napilap, hogy a szerb parlament még ebben az ülésszakban törvényt alkot a határon túli szerbek kettős állampolgárságáról.

A törvénytervezetet a szerbiai határon túli szerbek minisztériuma jegyzi, s a napilap szerint a törvényhozó teljes egészében liberalizálja a szerb állampolgárság felvételét.

Eszerint a határon túl élő szerbek – legyenek azok kivándoroltak, menekültek, vagy a volt szocialista Jugoszlávia utódállamainak állampolgárai – sőt, azok a nem szerb állampol­gárok is, akik szolgálatokat tettek az országnak, anélkül, hogy elhagynák jelenlegi lakhelyü­ket, gyorsított eljárásban, különösebb formaságok nélkül felvehetik a szerb állampolgárságot.

- A legkevesebb, amit Szerbia megtehet a világban szétszóródott honfitársaiért, akik­kel különben is állandó kapcsolatot tartunk, s akiknek törekvéseit, szükségleteit és reményeit magunk is osztjuk, hogy a lehető leggyorsabban hozzájutassa őket a szerb állampolgársághoz.

Felméréseink szerint több százezer, akár egy millió új állampolgárral is gyarapodhat Szerbia. Miattuk van szükség erre a törvényre – hangsúlyozta az illetékes szerbiai miniszter, az elképzelés gazdája.

Szerbia jelenleg Európa egyik legszegényebb országa. Ennek ellenére a szerb minisz­ter érvei között a kettős állampolgársággal kapcsolatos pénzügyi számítások nem szerepelnek. Mint ahogy arról sem tudósít a miniszter, hogy a törvénytervezet elkészítésekor bárkivel is konzultáltak volna a szomszédos, vagy más európai államok közül.

 

Józsa László letette a garast

A VMDP kezdettől fogva hangoztatja, hogy a VMSZ nemzeti tanácsa nem alkalmas arra, hogy feltárja, kifejezze és képviselje is a vajdasági magyarság alapérdekeit. Fölötte a Kostunica-vezette Szerbiai kisebbségi tanáccsal, alatta a községekben most alakuló kisebbségi bizottságokkal ez a legális, de nem legitim intézmény arra szolgál, hogy a szerb érdekeket sztaniolpapírba csomagolva, fogadtassa el a vajdasági magyarokkal. Már, ha bírja.

Józsa László, aki ellenőrzi a Magyarországról érkező támogatások legnagyobb részének leosztását (irigyei a vajdasági magyarok pénztárosának is nevezik), a VMSZ a nemzeti tanácsának elnökként nemegyszer fellépett már a magyar (perszonális) autonómia ellen. Ennél azonban jóval károsabb politikai tevékenységének az a része, amelyet Ljaljic kisebb­ségi miniszterrel együtt a kulisszák mögött fejt ki. Nagy titkolózások közepette készítik, a szerbiai kisebbségi törvényt. A szerb politikai elit ezzel akarja legalizálni a ket­tős mércét, amelyet a kosovoi szerbek és a szerbiai kisebbségek ügyében a politikai tevékeny­sége során már nagyban alkalmaz. Ennek lényege, hogy amíg a szerb kormány a nemzetközi politikai színtéren körömszakadtáig védi tényleges autonómiára vonatkozó tervezetét, addig a szerbiai kisebbségeket továbbra is a kormány által felügyelt kisebbségi tanácsok útján kíván­ják kordában tartani.

Józsa eddig sem támogatta a kettős állampolgárság ügyét, de a minap a vajdasági ma­gyar képviselők, és tanácsnokok előtt nyíltan letette a garast.

Szabadkán november 5-én a következőket mondta:

- Én nem vagyok hivatott arra, hogy a vajdasági magyarság nevében erre a kérdésre választ adjak. Azért nem, mert ez egy pártpolitikai kezdeményezés és az önkormányzati jel­legű felhatalmazásokkal bíró nemzeti tanács ebben a tekintetben egyszerűen nem illetékes. Abban viszont nem illetéktelenség nyilatkozni, hogy a szülőföldön maradás politikája az egy­bevág az autonómiával, egybevág a kisebbségi önkormányzatisággal, úgyhogy ezt, mint egy össztársadalmi, össznemzeti politika kiépítésének, kialakításának csíráját mindenképpen tá­mogatni tudjuk.

Józsa logikája egyszerű. Szerinte, aki bújt, bújt, aki viszont eddig nem igyekezett ma­gyar útlevelet kapni, vessen magára. Merthogy az általa vezetett kisebbségi tanács erre nem illetékes. Arról, hogy akkor ez a tanács mire való, nem szólt. Feltehetően azért mert erre sem illetékes.

 

Fenntartani az eszmét

A VMDP a kettős állampolgárság ügyében csaknem nyolc éve illetékes. Mert úgy gondolja, hogy a kettős állampolgárság nemcsak a trianoni trauma feloldását és a magyar nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációját segíti, hanem alkalmas Magyar­ország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtésére is. A kettős állam­polgárság egy EU-kompatibilis komplex foglalkoztatási program útján megalapozhatja a nemzet belső erő­forrá­sainak racio­nális felhasználását.

A VMDP az egyetlen vajdasági magyar párt, amely vállalva a csendes és kevésbé csendes el­lenállással szembeni politikai küzdelmet, a kettős állampolgárság ügyét töretlenül megtar­totta a politikai szín­téren.

Az alábbi levél 1997. április 10-én kelt, két héttel a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) megalakulása után. A politikai küzdelem, azóta tart. Reméljük, hogy 2004. decem­ber ötödikén sikeresen befejeződhet. Bízunk a magyarországi szavazókban. Hiszünk a magyar nemzet felemelkedésében. Biztosak vagyunk abban, hogy ez most a 21. század elején lehetsé­ges.

 

Dokumentum:

 

Hírlap

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Közlönye

I. évf. 1. szám

Temerin, 1997. április 10-én

 

Kettős állampolgárságot a vajdasági magyaroknak is

A VMDP levele Kovács Lászlóhoz

 

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

 

A VMDP Intéző Bizottsága 1997. március 21-én, Temerinben megtartott ülésén meg­állapította, hogy a jugoszláv rendezési folyamat új szakaszba érkezett. A nemzetközi közösség meg­kezdte a háború után kialakult államokban rekedt délszláv nemzetrészek hely­ze­tének gyakorlati, mél­tányos rendezését. Ez egyben kezdete lehet a többi kiseb­bség nyílt és meg­ol­datlan hely­zete hasonló rendezésének is.

A kettős állampolgárság intézménye, amelyet a nemzetközi közösség képviselőinek ajánlatára a jugoszláv és a horvát kormány, az ellenzék nagy részének támogatásával most a horvátországi szerbek illetve a szerbiai horvátok részére kétoldalú szerződésbe kíván foglalni, megfelelne a vajdasági magyarságnak is.

Az amerikai és más nyugati politikai tényezők, a kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatukat azzal indokolják, hogy bevezetése megalapozza a minap még háborúzó nemzetek közötti bizalmat, s döntően befolyásolhatja a horvátországi szerbek helyben maradását. A kettős állampolgárság bevezetésével összhangban Szerbia és Horvátország olyan határátkelési rend kidolgozásán fáradozik, amely nagyban hozzájárulhat a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséhez.

Véleményünk szerint a kettős állampolgárság bevezetése magyar-szerb és magyar-horvát vonatkozásban is indokolt, s nagy lépés lenne a Kárpát-medencében élő magyarok ha­tármódosítás nélküli politikai integrációja felé. Egyben hozzájárulhatna az országok közötti kapcsolatok elmélyítéséhez is.

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A vajdasági magyarság a jugoszláv államtól a személyi elvű kisebbségi önkormány­zatot, a magyar államtól, pedig az új körülmények között, figyelembe véve, hogy ennek most már nincs sem elvi, sem politikai akadálya, a kettős állampolgárság intézményének bevezeté­sét várja.

Annak a több mint 46 ezer vajdasági magyar szavazónak a nevében, aki támogatott bennünket s az autonómiára szavazott, valamint a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nevében arra kérem, járuljon hozzá, hogy a vajdasági magyarok a jugoszláv rendezés új szakaszában megkapják a személyi elvű kisebbségi önkormányzatot. A magyar kormány pedig, vizsgálja meg egy magyar-jugoszláv kétoldalú szerződés megkötésének lehetőségét, melynek értelmé­ben a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek jogot szereznének a kettős állampol­gárságra.

Abban a reményben, hogy mindez nem lehetetlen, tisztelettel:

Temerin, 1997. március 28-án.

 

Ágoston András, elnök

 

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.